Az
írónőtől először a múlt évben megjelent
Az
üveggyémánt átka (
ITT írtam róla)
című kisregényt olvastam. Elvarázsolt közvetlen stílusával, választékos
nyelvezetével és kalandos, izgalmas cselekményével. Ezért nagy örömmel fogadtam
el a felkérést új könyve, az Elvesztett múlt elolvasására.
A
borító rögtön megadja az alaphangulatot.
Egyszerű, de nagyon szép, ahogy a belső illusztrációk is. Mind a borító
kivitelezői, mind az illusztrátor igényes munkát végzett. A képek jól
illeszkednek a szöveghez, emellett hangulatfestő szerepük is van, és a
karakterekről és a helyszínekről is adnak némi támpontot. Utóbbit azért emelném
ki, mert látszik rajtuk, hogy hűen tükrözik a szerző elképzeléseit.
Részben
itt is megkaptam azt az írásmódot, cselekményívet és ifjúsági történetet, ami a
fent említett könyvet olyan olvasmányossá tette. Viszont ez a kötet most nem
sikerült olyan átütő erejűre, noha elismerem, hogy e szöveg mögött sokkal több
háttértudás húzódik meg, amit kitűnően használ fel a szerző. A történelmi
háttér érdekes, a különböző szerkezetek technikai leírásai úgyszintén. Élnek,
és jól belesimulnak a történetbe.
Viszont
a szerző mostani könyvénél úgy éreztem, nem az igazi a nyelvezet/helyesírás,
maradtak a szövegben az olvasást megzavaró hibák, elgépelések, rossz ragozás, jelentéstartalmukban
ismétlődő bekezdések. De ennél súlyosabb a nyelvi szint hullámzása, a
szépirodalmi és a köznapi (kortárs ifjúsági) nyelvezet között lebeg, amit egy
alaposabb szerkesztéssel lehetett volna javítani. Ez kettős érzéseket keltett
bennem, mert maguk a kalandok és történeti háttér nagyon tetszett, de a nem
egységes írásmód sokat rontott az olvasásélményen.
A bejegyzés további része spoilert
tartalmazhat!