Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet

Kemendy Júlia Csenge első meseregénye, Az Anyacsalogató Hadművelet a napokban (április 30-án) jelenik meg a Napkút Kiadó gondozásában. A szerző nevével először a Kalandra fel! meseantológiában találkoztam, amiben A sötétség, aki félt a gyerekektől című meséje (EBBEN a cikkben írtam róla) jelent meg. A történet nagyon megérintett, egyszerre volt szomorkás és kicsit vidám, mint az élet maga. Pozitív benyomásként raktározzam el magamban az első olvasmányélményt, ezért nagyon örültem, mikor a szerző felkért első könyvének az előolvasására, aminek örömmel tettem eleget.

A kötet két változatát is volt lehetőségem elolvasni (tördelés előtt és után), így kis betekintést nyerhettem a szöveg fejlődésébe, ami nagyon izgalmas volt számomra. Legfőképpen azért, mert érdekes volt látni, ahogy egy csupasz szöveg megtelik élettel és többlettartalommal az illusztrációk által. Meg kell mondjam, a szöveg önmagában is megállja a helyét, sőt, első könyv ide vagy oda, nagyon igényes munka, amit szívből tudok ajánlani az olvasóknak, de a képek, Nagy Bettina munkái sokat hozzátesznek az élményhez. Ehhez nagyban hozzájárul az illusztrációk egyedi stílusa, a kollázstechnika, aminél több rétegből áll össze egy-egy kép. Ez illik a meséhez és a szereplők különböző attitűdjeihez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Palágyi R. László: Az Éjkapu

A Trivium Egyesület Két világ határán elnevezésű regénypályázatát a kiírás óta nyomon követtem, és kíváncsi voltam, végül melyik regény lesz érdemes a megjelenésre. Végül 2019. december 20-án kihirdették az eredményt, és Az Éjkapu cím már akkor megragadta a figyelmemet, és ahogy haladt a könyv a maga útján, lett fülszövege és borítója is (utóbbi a hajó miatt különösen nagy szerelem), az érdeklődésem csak fokozódott. Ezért, amikor a szerző felkért recenzió írására, rögtön örömmel elfogadtam a felkérést. Különösen azért, mert egy ígéretesnek tűnő új hangról van szó, ráadásképpen fantasyról, ami mindenképpen a gyengém. És mivel eddig zömében pozitív tapasztalataim vannak az elsőkönyvesekkel, így Palágyi R. László művével is tenni akartam egy próbát.

A pozitív előérzetem ellenére az elején nagyon nem akartunk egymásra találni. Az első pár fejezet nem nagyon csúszott. Nehézkesen indult be a cselekmény, túl sok volt a szereplő és a helyszín, és a szerző túl sok információt akart közölni az olvasójával. Ráadásul a második fejezet elindított egy olyan mellékszálat, ami egészen a kötet végéig nem nyert értelmet, csak lógott a levegőben, amivel teljesen kizökkentett az olvasásból. Itt kissé elbizonytalanodtam, hogy valóban az én könyvem lesz-e Az Éjkapu, mert alig haladtam vele, és kvázi kényszeríteni kellett magam az olvasás folytatására. Aztán úgy a negyvenedik oldal környékén egyszer csak beindult, és azon kaptam magam, hogy falom az oldalakat. Sokat gondolkoztam azon, miért lehet ez. Többször visszatértem a könyvre, újraolvastam néhány kedvenc részemet, összehasonlítottam a kezdeti fejezetek írásmódját a későbbiekkel, és arra jutottam, hogy a szerző egy ponton ritmust váltott, ami sokkal jobban állt neki, mint a kötet eleje. Jobb lett az információadagolás, a cselekményív, a karakterek és minden más is, a végén pedig azt gondoltam, milyen kár az elejéért, mert ha az is a későbbi részek stílusában és történetvezetésével íródik, akkor még jobb lenne a végeredmény. Látszott, hogy nagyon elkapta a fonalat, a kezdeti döcögés után rájött, mit akar elmesélni, utána végigvitte a lendület, és egy élvezetes, a portál-hősi fantasy határmezsgyéjén mozgó regényt adott ki a kezéből.

Joe Hart: Obscura

Az Obscura nem egy világmegváltó regény. Sem az év sci-fije, sem az év thrillere nem lesz. De ott van ez a bizonyos de, mert attól eltekintve, hogy semmi különös nincs benne, és leginkább egy „egylövetű” történet, nagyon is olvasható. Sőt, megkockáztatom, hogy írástechnikai szempontból az egyik legjobb regény, amit olvastam. Mert látszik, hogy a szerző gyakorlott író, és nem ez az első regénye: jól vezeti a szálakat, kellő mennyiségben és jó helyen használja a horgokat, és jól építi fel mind az érzelmi, mind a történeti ívet. Nem éreztem csúszkálást, kerek, egész, lezárt a cselekmény. Megtörténik, aminek meg kell, és a végkövetkeztetés is a helyén van. A parafaktor is rendben van, legalábbis én cidriztem rendesen a megfelelő helyeken.

Mégsem kiemelkedő a regény egyrészt azért, mert túl sokat akar markolni (környezetszennyezés hatásai, neurológia, űrkolonizálás, metafizikai jelenségek, teleportálás), másrészt a történet vége az előzmények sötét, őrületbe hajló tónusához képest túlságosan happy end, már-már csöpögősen az. Ez a kontraszt működhetne, de túl hirtelen a váltás, semmi nem készíti elő, így kesernyés szájízt hagy maga után.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!

 

Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet! (Pokkernapló 1.)

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya eddig megjelent könyveit nagyon szerettem (ITT, ITT és ITT írtam róluk), mert modernek és aktuális, a gyerekeket érintő és érdeklő témákkal és problémákkal foglalkoznak, a korosztály befogadóképességéhez illeszkedő módon. Emellett nem kevés humorral és nyelvi játékkal fűszerezi meg a történeteit. Ezen összetevők és előzmények után nagyon vártam a Pokkernapló-sorozat nyitókötetét is.

A Meleg a helyzet! hangulatában a Cirrus a tűzfalonhoz áll a legközelebb, főleg a főszereplő, Goni miatt, mert Cirrushoz hasonlóan ő is más, mint a többiek, és viselkedésével, tetteivel kilóg a hozzá hasonló ördögfiókák közül, amit nehezít, hogy sátán apjának nagy elvárásai vannak főhősünkkel szemben. További párhuzam Cirrusszal, hogy Goni is egyedi módon jut el a saját megoldásáig, és suta próbálkozásai végül célt érnek. Ezért némileg a történeti ív is hasonló a két kötetnél, a szerző jól bevált írástechnikai elemekkel dolgozik, amik ennél a regénynél is működnek, viszont a cselekmény teljesen más, így nem éreztem önismétlőnek.