Régi ajánló - Raana Raas: Csodaidők – Kiszakadtak

A bejegyzés spoilereket tartalmaz!

A Kiszakadtak Raana Raas könyvtetralógiájának második kötete, másfél évvel Az ogfák vöröse után, 2008-ban jelent meg. A másfél éves szünet annyiból nem volt túl szerencsés körülmény, hogy a történet nagyon épít az első regény cselekményére, így még azoknak sem árt feleleveníteni a történetet a könyv elolvasása előtt, akik olvasták az első kötetet. Azoknak, akik először a második kötettel találkoznak, azt tanácsolom, hogy mindenképp szerezzék be az első kötetet is, mert az már olyan összetett és sok szálon fut, hogy sokszor még az előzmények ismeretében is nagyon oda kellett figyelni, hogy az ember megértse a könyv eseményeit.

Míg az első kötetről elmondható volt, hogy lefektette az alapokat, megismerhettük a Kavent és az azon kívüli külsős világot, addig a második kötetre az áll, hogy ez a sorozat „motorja”. Míg az első kötet leginkább egy sci-fi családregény volt, addig a második kötetben egy politikai sci-fit kapunk az arcunkba, amiben erőteljesen felpörögnek az események. Hat évvel járunk az első kötet vége után. A Csillag Unió politikai és katonai vezetésének terjeszkedési tervei egyre nagyobb feszültségeket szülnek, de a háttérben a kaveniek iránti ellenszenv is mozgatja az eseményeket. Ennek középpontjában a kiszakadtak, a kavent elhagyók állnak, akiknek a helyzetét szinte ellehetetleníti a Shee Martyn-féle politika, így nem tudnak beilleszkedni a külsős világba. Viszont a Kaven nem akarja visszafogadni őket. Az ő sorsukon keresztül rajzolódik ki a két fél – a Kaven és a külsős világ közötti – ellentét, amely végül a háború kitöréséhez vezet.

Régi ajánló - Raana Raas: Csodaidők – Az ogfák vöröse

A régebben írt ajánlóim/értékeléseim közül a Csodaidők-tetralógiához írtakat mutatnám meg nektek elsőként. Ezeket még nem Luthien Lovemagic, hanem Grannis néven írtam az azóta megszűnt (maga az oldal sem létezik már) Töviskapu Magazinba. Most egy kicsit leporoltam, és megosztom veletek, hogy akkoriban, 2011 februárjában, milyen cikket írtam. Azért választottam elsőnek Az ogfák vöröséhez írott darabot, mert részletesnek és kellően kidolgozottnak érzem ahhoz, hogy ne maradjon a gépem mélyére elásva. Most már biztosan sok mindent máshogy írnék, és tömörítenék is. Talán ha legközelebb újraolvasom a sorozatot, írok hozzá új értékelést, de addig is álljon itt a 2011. február 7-én befejezett régi változat.

A Csodaidők Görgey Etelka regény-tetralógiájának címe, melynek első kötete, Az ogfák vöröse 2006 decemberében jelent meg az Animus Kiadó gondozásában. A Görgey Etelka név nem sokatoknak lehet ismerős (azóta természetesen ez már biztosan változott), viszont az enahma nicknév láttán sokatoknak felcsillanhat a szeme (Harry Potter fandomos oldalra került fel eredetileg a cikk, ezért erről közelítettem a témához), főleg, ha fanfictionös körökben mozogtatok valamikor. Ami nem véletlen. Ő a magyar Harry Potter fanfiction irodalomban egyik ismert neve. Legismertebb és legnépszerűbb műve a Severitus trilógiája, a Boldog napok apokolban trilógia, vagy a személyes kedvencem a Bolond (ha azt hiszed, vége), mely egy tíz fejezetes kisregény. Aztán hírek kezdtek jönni arról, hogy saját könyvet ír, és jómagam nagyon vártam a könyv megjelenését, amely végül 2006. december 9-én meg is történt. Azért tudom ilyen pontosan, mert ott voltam a könyv dedikálással egybekötött megjelenési partiján, ami nagyon jó hangulatban zajlott.

Az ajánló további része erősen spoileres!

Lois Lowry: A fiú

A harmadik rész után reménykedtem, hogy a sorozat méltó lezárást kap, de ehelyett elég felemásra sikerült. Az eleje és a vége nagyrészt beváltotta a hozzáfűzött elvárásaimat, de a középső rész nagyon nem. Értem én a funkcióját, de mégis feleslegesnek éreztem, mert ahelyett, hogy elmélyítette volna Cseremester karakterét, amit a Hírvivőben hiányoltam, inkább csak szándékosan arra kanyarította a szerző a cselekményt, hogy ő is szerepelhessen. Nagyon erőltetett volt az a mód, ahogy belekerült. A közepe helyett kifejthette volna inkább a végét jobban a szerző, mert kissé hirtelenek hatott a lezárást. A karakterábrázolást is kissé haloványabbnak éreztem.

Ami jó volt mégis, az a hangulat. A második kötethez hasonlóan itt is sokat javított a könyvön az utánozhatatlan Lowry-i atmoszféra, ami végigvonult az egész köteten. A közepén kívül a cselekménnyel sem volt baj, annak ellenére, hogy a lezárást jobban kidolgozhatta volna a szerző.

Lois Lowry: Hírvivő

A második rész után féltem attól, hogy ebben a részben is csalódom, mert a Valahol messze nagyon nem tetszett. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a rész sokkal jobb, mint a második, noha Az emlékek őrét még ez sem közelíti meg. Nagy erőssége volt, hogy felbukkantak benne szereplők az előző kötetekből, valamint az, hogy a hangulata sokban hasonlított az első kötetéhez. Tetszett még, hogy ebben a kötetben már horrorba hajló elemek is megjelentek, ami feltételezi, hogy az olvasók is a sorozattal nőnek, ami növelte nálam az kötet élvezeti értékét. A főszereplő személye nagyon jó választás volt, habár az elején kissé szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de a végére kellemeset csalódtam.

Ami az előző részhez hasonlóan nem tetszett itt sem, hogy a cselekmény még mindig nem elég. Sokat javult, de az elsőhöz képest még mindig kevés. Illetve egy bizonyos szereplővel kapcsolatban azt éreztem, hogy direkt nem fedi fel róla az információkat a szerző, mert majd a negyedik részből kiderül. Értem én, hogy szükséges írói fogás, de itt nagyon direktnek és erőltetetnek éreztem az olvasó homályban tartását.

Lois Lowry: Valahol messze

Nagy várakozással kezdtem neki ennek a könyvnek, de nem azt kaptam, amit vártam. Azt tudtam, hogy csak lazán fog kapcsolódni Az emlékek őréhez, és nem is ez volt a baj. Inkább az, hogy üresnek és semmilyennek éreztem, annak ellenére, hogy Lowry ismét hozta az első részből már megszokott nyelvezetet, sőt, részben még a hangulatot is, de mégsem volt az igazi. Valahogy itt hiába voltak színek, az első rész szürke világa mégis színesebbnek, gazdagabbnak hatott. Igazából az is baj volt, hogy alig történt valami. A könyv inkább a közösség bemutatása volt, mint tényleges regény. Valahogy itt a szereplőkért sem tudtam izgulni annyira, mert tudtam, hogy még két kötet hátra van. Ezen a köteten nagyon látszott, hogy jönni fog a folytatás, ami nagyon nem tett jót neki.

Ami miatt mégsem tudom rosszra értékelni, az a főszereplő, Kira karaktere volt. Az ő kitartása engem is arra késztetett, hogy olvassam végig a könyvet, és összességében a negatívumok ellenére végül is megérte. Főleg az első részre tett halvány utalás miatt, amire nem számítottam, és a szerző által teremtett hangulat miatt, amilyet számomra csak ő tud így megteremteni. Ebben utánozhatatlan.

Lois Lowry: Az emlékek őre

Amikor régebben először olvastam a könyvet, még nem tudtam, hogy sorozat, ezért teljesen más hatást keltett bennem, mint most. A vége egyenesen katartikus élményt nyújtott, és többféleképpen lehetett értelmezni. A folytatások elolvasása előtt újraolvasva már elmaradt ez a hatás, mert tudtam, hogy van folytatása. Ennek ellenére még mindig tetszett a szerző által megalkotott világ, a nyelvezet, ahogy ezt a gyerekek elé tárja, és az, hogy közben felnőttek is ugyanúgy élvezhetik, mert, ahol kell elég kemény a könyv ahhoz, hogy nekik is maradandó élményt nyújtson. Ez volt az első disztópia, amit olvastam, és ennek a könyvnek köszönhető, hogy azóta is szeretem ezt a zsánert, mert szeretek elmerülni a negatív jövőképekben még, ha néhol fájdalmas is. Ez a könyv sem kevésbé az. Lowry gyönyörűen megírt regénye a nyelvezet szépsége ellenére vagy talán pont azért hirtelen szúr oda a legváratlanabb módokon, miközben próbál feloldást kínálni a legiszonyatosabb helyzetek közepette is. Ehhez jön az egyedi, utánozhatatlan hangulat, amit már a Számold meg a csillagokatnál is tapasztaltam, ami egyszerűen elragadott és nem eresztett, majd egyszer csak ledobott a végén, és ott hagyott, hogy rágódjak a történteken. Legalábbis első olvasásra ezt tette, de most ez a hatása már elmaradt, mert rögtön el is kezdtem a második részt, mert egyszerűen nem hagy nyugodni a történet. Ebből is látszik, hogy még mindig megmozgatott ez a világ. Várom már, hogy kiteljesedjen teljes valójában.

J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Ott kezdeném, hogy a sok negatív vélemény után kellemeset csalódtam a darabban, sőt nagyon tetszett. Szerintem egy jól megkomponált, átgondolt, szórakoztató, néha szomorú, de alapvetően jó humorú mű. Számomra minden benne volt, amit szeretek a Harry Potterben. Először eredeti nyelven olvastam, és már akkor is nagyon tetszett, de magyarul olvasva tán még jobban. A darab központjában egy teljesen hétköznapi dolog áll, ami ha lehántjuk róla a Harry Potter varázsvilágát, akkor is megállja a helyét, és aktuális. Apa-fiú, szülő-kamasz konfliktus. A kamaszodó Albus nem tud mit kezdeni az apjával, akit mindennél jobban szeret. Harry meg nem érti a fiát, akivel tizenegy évig jól megértették egymást. Albus úgy hiszi, hogy a Mardekárba kerülése miatt van ez a változás, Harry pedig azt, hogy a Mardekár rossz hatással van a fiára, de inkább a barátja Scorpius, aki egy Malfoy. Aztán persze kiderül, hogy a kapcsolatuk megromlásához nem ez vezetett, erre kölcsönösen rádöbbenek. Utána próbálják a másikat olyannak látni, amilyen az valójában. Elindul a változás, a párbeszéd közöttük, ami szerintem a darab valódi tanulsága. Ajánlom mindenkinek, aki újra el akar merülni a varázsvilágban és olvasni szeretne egy jó történetet.

Villámértékelések

Lois Lowry: Számold meg a csillagokat:
Ez egy ifjúsági regény, aminek főszereplője Annemarie, egy tízéves dán kislány. Nem ez volt igazán, ami felkeltette benne az érdeklődésemet, hanem az idő és a helyszín. 1943-ban játszódik Dániában a német megszállás alatt. Gyerekregényhez mérten csak sejteti a szörnyűségeket, amik akkor történtek, és inkább a kislány félelmét ábrázolja meg a bátorságát, amikor odakerül a sor. Vannak benne ugyan leírások, de ezek nem túl részletbe menőek, ami egy gyereknek elég, de nekem néhol kevés volt az események érzékeltetése meg a feszültség. Azért ajánlom olvasásra, bár inkább gyerekeknek érdemes odaadni, nekik jobban fog tetszeni.

Raana Raas: Időcsodák 2 - Ellenállók: A kedvenc magyar könyvsorozatom, és még mindig tetszik, pedig Eta már az eredeti történet amolyan inverzét írja, de akkor is jó olvasni. Azt hiszem, ez az univerzum örök szerelem marad.

Tóth Tibor: Csunjan szerelme: Ez az Árnybíró mangában szereplő Csunghjang eredeti történetének fordítása. Verses, rajzolt képekkel. Nagyon szép volt maga a könyv is, nemcsak a történet.

Isaac Marion: Eleven testek: Látszik mennyire kevés ez időm. Ennek a könyvnek az elolvasása kb. egy hónapba telt, még a TK talira menet kezdtem el a vonaton. Jobb, mint a film, ami nem meglepő, ill. nem ezt mondanám, hanem azt, hogy a kettő az alapkoncepciót eltekintve másabb, méghozzá sokkal. A könyv mélyebb, nem csak egy egyszerű zombi-ember szerelem, hanem valahol társadalomkritika is, mondanivalója van. Érdemes elolvasni.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

J. K. Rowling: Bogar Bárd Meséi

Már többször olvastam ezt a kis könyvecskét, és mindig más benyomást hagy maga után. A bejegyzést magát még régebben írtam, és most aktualizálom kissé, de a zöme megmarad az előző blogról.

A kedvencem belőle: A mágus szőrös szíve című történet lett, ami egy fiatal mágusról szól, aki haszontalannak találta a szerelmet, és egy sötét varázslatot hajtott végre magán, aminek hatására kivájta  saját szívét, és nem voltak érzelmi. A vége tragédia, a könyvben ez az egyedüli mese, ami így végződik, és talán ezért ennek a mondanivalója fogott meg a legjobban.

A második helyen: Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk áll. Ez a legviccesebb mindegyik közül. Egy nyúl animágus mosónő-boszorkány játssza benne a főszerepet, aki borsod tör a sarlatán orra alá.

A harmadik helyen azért ott van a legismertebb: A három testvér meséje. Ehhez nem tudok semmit hozzátenni, mint hogy jó volt elolvasni ezt a mesét, amit eddig csak Hermione olvasatában hallottam.

És  a mesék után ott voltak Dumbledore megjegyzései is, amik sok helyen humorosak, főleg a mesekönyvet átdolgozó Beatrix Bloxamról voltak gúnyos-vicces megjegyzései.

Érdemes elolvasni ezt a könyvet is.

Értékelés: 5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!