A
szerző nevével az 1. Aranymosás Irodalmi Válogatón (2012 elején) találkoztam, és
annak már bő nyolc éve. Azóta az egyik kedvenc kortárs meseírómmá vált, mert
változatos témáival és egyedi látásmódjával mindig képes a megújulásra. Eddig
írt boszorkányokról, sárkányról, szuperképességű kisfiúról, tündérekről és a
világainkat összekötő átjáróról. Eddig ez utóbbi, A tündérkapu titka (ITT írtam róla)
ragadott magával a legjobban. Ennél a mesénél a történet pozitív életszemlélete
tette rám a legnagyobb hatást. Emellett nemcsak a gyerekeket, hanem a
felnőtteket is képes megszólítani. Erre kitűnő bizonyíték a Macskakő (EBBEN a bejegyzésben
írtam róla), ami egy felnőtteknek íródott, két fantáziavilágot felölelő,
gyönyörű mesekönyv.
Ilyen
előzmények után természetes volt, hogy a Bajban
az öreg tölgy című legújabb mesekönyvét is elolvasom. A szerző a Szegedi
Tudományegyetemen végzett biológus szakon, ökológia szakirányon. Én is körülbelül
akkor jártam ugyanoda, csak Környezettudományi szakra, így személyesen is
találkoztunk még az íróvá válása előtt. Tudtam róla, hogy nagyon szereti a
természetet, így már nagyon vártam tőle egy természetközpontú mesét, amire a Bajban az öreg tölgy megjelenéséig kellett várnom, de megérte. A fentieken kívül
számomra a legjobb ajánlólevél a hátlapon szereplő egyik mondat lett: Vérbeli mesélő, aki szerint egy budapesti
lakótelepen is karnyújtásnyira rejtőznek a csodák, csak ki kell nyitnunk a
szemünket, hogy meglássuk.
A bejegyzés további részében spoilerek
lehetnek!
Az
különösen tetszett a könyvben, hogy Júlia nem helyezte ki a cselekményt egy
természetközeli helyre, hanem a mindennapi életterünkbe, egy panelházakkal
csordultig telizsúfolt lakótelepre helyezte, ahol a címszereplő fának otthont
adó fasor a természet egy kis szigete, ahol megelevenednek a hétköznapi csodák.
Ezáltal a városi emberek is sokkal közelebb érezhetik magukhoz a természetet,
sokkal jobban megérintheti őket a történet tanulsága, mert akár az ő
életterükben is játszódhatna. Mert ugyan a történet szereplői kitaláltak és a
helyszín is az, de a felvetett problémák valósak és sajnos mindennaposak.
Bodza Budapesten él, és imádja a fákat,
madarakat, egyszerűen az egész természetet.
Modern, vicces nagyijával együtt felcsapnak madárfigyelőnek. Találnak egy természetfotós pályázatot, amire egy öreg tölgyfát szeretnének lefényképezni. Azonban kiderül, hogy a fát ki akarják vágni, és egyetlen esélyük marad: egy csodálatos fotóval megnyerni a pályázatot, és felhívni rá az emberek figyelmét.
Modern, vicces nagyijával együtt felcsapnak madárfigyelőnek. Találnak egy természetfotós pályázatot, amire egy öreg tölgyfát szeretnének lefényképezni. Azonban kiderül, hogy a fát ki akarják vágni, és egyetlen esélyük marad: egy csodálatos fotóval megnyerni a pályázatot, és felhívni rá az emberek figyelmét.
A
történet főszereplői Bodza, az általános iskolás kislány, aki hátulról második
a tornasorban, amit nem igazán talál menőnek, de amikor a természetről kell
beszélni, akkor nincs párja, valamint Vica nagyi, a laza és vagány nagymama,
aki jó társa a kislánynak. Mindketten életvidám karakterek, akiktől nem áll
messze a helyzetek iróniával vagy humorral oldása, és nem mellesleg
mérhetetlenül kitartóak. Ez már-már túlzásba hajlik, de nem lóg ki a mese
keretei közül, illik hozzá a szereplők viselkedése, mert szükséges dramaturgiai
elem, ami teljesen elfogadható az ilyen típusú karaktereknél. Ez a bohókás
magatartás megmutatkozott például abban, mikor nagyi „lakásfelforgatósdit”
tart, és válogatás nélkül ásnak elő és próbálnak fel a kislánnyal mindenféle
kacatot.
Ez
a pakolási expedíció indítja el a természet-megfigyelési akciójukat is, mert
ennek során találják meg a távcsöveket. Először csak az erkélyről szemlélik a
környező világot, majd egyre szélesebb területet néznek és ismernek meg. A ház
előtti park, az egy utcányira lévő fasor, ahol az öreg tölgy is van, vagy éppen
a Duna-part.
A
táguló térrel együtt az ismereteink is bővülnek, mind a természetről, mind a
szereplők életéről. Közben magukat a karaktereket is megismerjük. Bodza egy
okos kislány, akinek a korához illő, de széles ismeretei vannak a természetről,
a nagyi pedig talpraesett, és az tetszett benne a legjobban, hogy meghallgatja
a kislányt, és elismeri a tudását, miközben úgy tesz, mintha ő nem lenne
birtokában az információknak, közben a felnőtt olvasó tudja, hogy ez nem így
van. Viszont ez hatalmas löketet adhat a gyerekeknek, hogy ha igyekeznek, az ő
tudásukat is elismerhetik, mint Bodzáét, és arra is lehet példa, hogy egy
felnőtt beismeri, ha nem tud valamit, akárcsak Vica nagyi. Ez bátoríthatja a
kicsiket. A természet szeretetére való felhívás mellett ez a történet másik
nagy fegyverténye, és egyben tanulsága is: kitartásra ösztönöz.
A
közvetlen környezetünkben élő növények és állatok mellett megjelennek a
hétköznapi életünk technikai eszközei is, mint a mobiltelefon és az internet.
Ezeket természetesen mindennapi használati eszközként jeleníti meg a szerző,
amit mind a kislány, mind a nagyi magabiztosan használ. Üdvözöltem ezt a fajta
megközelítést, ami a nyugdíjast nem technikai analfabétaként jeleníti meg,
hanem használóként, mert pozitív felfogást sugall. Ennek jegyében például a
fotópályázati felhívást is a nagyi találja meg, és emiatt jutunk el a történet
konfliktusáig is.
A
fakivágás Bodza és Vica nagyi életében gigászi problémaként jelenik meg, ami
külső szemlélőnek mesei túlzásnak tűnhet, de az ő szempontjukból nagyon is
érthető. És innentől kezdve elindul a mentőakció, ami a bürokrácia útvesztőin
és egy pályázat megnyerésén keresztül vezet. Közben megismerhetünk néhány
beszélő névvel felvértezett szereplőt, a polgármester Krumpli Gyulát vagy az
ügyintéző Soseérrá Kávé Mancit, akik nagymértékben színesítik a kötetet, és
növelik a humor mennyiségét, ami illik a kötet egyébként is bohókás
hangulatához, ami a problémák ellenére is végig ilyen marad, ezáltal
maximálisan leköti a gyerekeket is.
A
hangulatot és az élvezhetőséget fokozzák az illusztrációk is, amiket ezúttal Imelda Green készített. Ez
volt az első közös munkájuk, de remélem, nem az utolsó, mert nagyon eltalálta a
szerző stílusát, és különösen illettek a természetábrázoláshoz a grafikái. A
madarak például nagyon valósághűre sikerültek.
Az
emberalakok ábrázolása is nagyon szép, főleg Bodza figurája tetszett. Az arca
nagyon bájos lett, és a haja árnyalata nagyon illett hozzá.
A Bajban az öreg tölgy a szerző eddigi
legjobb műve. Olvasás közben végig érezhető Júlia természet iránti odaadó
szeretete, amit a gyerekeknek is át szeretne adni. Csak úgy sugárzik a szövegből,
így a szándék célt ér. Sőt, nem csak a gyerekek élvezhetik, és lesz számukra
tanulságos a mese, hanem a felnőttek számára is értéket közvetít a nagymama
pozitív, laza hozzáállásával, amit az unokája felé tanúsít. Emellett a
természet szépségeire is rámutat, ami minden korosztály számára univerzális.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése