Bennett világa eléggé addiktíven hatott rám, így az
első, de főleg a második kötet után, ami kedvencem lett, tudnom kellett, hogy
is ér véget ez a remek történet. Nem mondom, hogy csalódtam, mert nem, azt sem,
hogy nem tetszett ez a kötet, mert nagyon is, de nálam tetszésben valahol a
Lépcsők városa és a Pengék városa között van. Ennek oka talán, hogy egy olyan
karakter a kötet főszereplője, akit nem éreztem úgy, hogy teljesen előtérbe
kellene helyezni. Bár a fülszöveget olvasva megörültem, hogy Sigrud is kapott
egy könyvet, de nem működött olyan jól, mint az előző két kötet. Mert így, hogy
beleláttam a fejébe számomra elvesztette azt a varázsát, amiért szerettem a
karaktert, a kiismerhetetlenségét, titokzatosságát. Némileg a keménységét is
így, hogy érző lényt csinált belőle a szerző. Mert nekem ő volt az a karakter,
aki pont jó volt a háttérben (első kötet) és megosztott főszereplőként (második
kötet). Viszont azt meg kell hagyni, hogy az életemben olvasott egyik legszebb
könyvlezárás pont a marcona drejlinghez kötődik. Ez azért kicsit
helyrebillentette nálam a dolgokat.
A fentebb említettektől eltekintve egy jó lezárást
kapunk, a szálak nagy része elvarrásra kerül, a rejtélyek megoldódnak, történik
ez a szerzőtől megszokott pörgős cselekménnyel, érdekes és szerethető
karakterekkel.
A BEJEGYZÉS TOVÁBBI RÉSZÉBEN SPOILEREK ELŐFORDULHATNAK!
