Az
írónő könyveivel eddig csak szemeztem, de a hozzájuk írt fülszövegeket olvasva
azt szűrtem le, hogy érdekes, fontos témákról ír, amiről keveset, vagy
egyáltalán nem beszélünk. Végül A sokszívűre esett a választásom, hogy
ismerkedjek a szerzővel, mert a poliamoria, mint téma különösen felkeltette az
érdeklődésemet, mert erről a párkapcsolati formáról már hallottam a regény
olvasása előtt is, de ez az első könyv, amivel találkoztam, és ezzel
foglalkozik. Így sokáig várta a sorát a polcomon, de végül győzött a
kíváncsiság.
A
kezdeti lelkesedésem néhol lelohadt, máskor ismét fellángolt olvasás közben,
ami felemás élményt eredményezett. Egyrészt magát a többszerelműséget alapvetően
jól felvázolja a könyv, bár nem túl mélyen, de nekem pont elég volt. Bár a
végére az írónő is belejött az írásba, és egyre jobban megtetszett a történet,
elviseltem volna belőle többet is. Idővel szereplőket is megszerettem még annak
ellenére is, hogy a legtöbben túlságosan jól kezelik a problémákat, gazdagok,
vagy a sok munka/gyerek/terhesség ellenére is túl sok idejük van a
szerelemre/barátokra, ami miatt helyenként nem tűntek valóságosnak. Ez azért okozott
gondot, mert a kötet a mai magyar valóságban játszódik, de emiatt nekem az jött
le, hogy a poliamoria a jómódúak „sportja”, ami érzésem szerint nem fedi a
valóságot, mert a szegényebbek között is biztos vannak, akik így élnek. Másrészt
viszont a szerző stílusa ingadozott, a könyv elején még szinte személytelen,
ami számomra lassította az olvasást, a történet előrehaladtával viszont
emberközelibb lesz, ami a végére jobban megszeretette velem a könyvet.
A
folytatás spoilereket tartalmazhat!
