Ecsédi Orsolya: Juli vagyok, könyvmoly

Kettős érzésekkel tettem le a könyvet, mert egyrészt a Juli vagyok, könyvmoly egy nagyon szórakoztató, jó alapötletű, elbűvölő olvasmány, másrészt néhol vontatottnak és önismétlőnek érződött, ami sokat rontott az összképen. Kicsivel kevesebb könyves álompasi és világ jót tett volna a könyvnek. 

Ecsédi Orsolya nem volt ismeretlen számomra, mert korábban mind a hét Könyvmolyképzőnél megjelent könyvét olvastam már, így régi ismerősként üdvözöltem a stílusát és az írásmódját. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a kisebb gyereknek írt könyvei után mit tud nyújtani az ifjúsági korosztálynak, és összességében nem csalódtam, mert a célközönség odáig lesz ezért a könyvéért is. Alapvetően én is szerettem, pedig a közepe táján szerintem kissé leült a történet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül

A Pokkernapló sorozat első kötetét, a Meleg a helyzet! (ITT írtam róla) című kötetet nagyon szerettem a főhőse és a bemutatott világ egyedi megoldásai miatt. Ráadásul ezzel a kötettel Ecsédi Orsolya visszanyúlt az első regényéhez, a Cirrus a tűzfalonhoz (ITT olvasható az értékelés). Elsősorban a hangulatuk cseng össze, főleg az előbbi főhős, Goni miatt, aki Cirrushoz hasonlóan saját sütetű suta próbálkozásai révén ér célt. A kötetet élénkség és játékosság jellemezte, ami mosolyt csalt az olvasók arcára.

Ilyen előzmények után nagyon vártam a folytatást. Ám a kezdeti lelkesedésem olvasás közben kissé alábbhagyott. Úgy éreztem, mintha az alapötlet és a naplóregény-koncepció kezdene kifogyni a lendületből, a szerző pedig az ötletekből, mert néhol egészen leült a kötet, és a nem mindennapi megoldásai, vicces helyzetei és sziporkázó humora dacára néhány helyen untam a könyvet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet! (Pokkernapló 1.)

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya eddig megjelent könyveit nagyon szerettem (ITT, ITT és ITT írtam róluk), mert modernek és aktuális, a gyerekeket érintő és érdeklő témákkal és problémákkal foglalkoznak, a korosztály befogadóképességéhez illeszkedő módon. Emellett nem kevés humorral és nyelvi játékkal fűszerezi meg a történeteit. Ezen összetevők és előzmények után nagyon vártam a Pokkernapló-sorozat nyitókötetét is.

A Meleg a helyzet! hangulatában a Cirrus a tűzfalonhoz áll a legközelebb, főleg a főszereplő, Goni miatt, mert Cirrushoz hasonlóan ő is más, mint a többiek, és viselkedésével, tetteivel kilóg a hozzá hasonló ördögfiókák közül, amit nehezít, hogy sátán apjának nagy elvárásai vannak főhősünkkel szemben. További párhuzam Cirrusszal, hogy Goni is egyedi módon jut el a saját megoldásáig, és suta próbálkozásai végül célt érnek. Ezért némileg a történeti ív is hasonló a két kötetnél, a szerző jól bevált írástechnikai elemekkel dolgozik, amik ennél a regénynél is működnek, viszont a cselekmény teljesen más, így nem éreztem önismétlőnek. 

Varga Bea: Segítség, támadnak a betűk!

A szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak. Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával, mint minket, felnőtteket.

Az írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve (Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt, vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.

László Maya most is zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a képregényszerű beírások.

A bejegyzés további részében spoiler előfordulhat!

Ecsédi Orsolya: Banyavész

Ecsédi Orsolya a Cirrus a tűzfalon című első meseregényével nagyon betalált nálam, és már nagyon vártam, milyen mesével rukkol elő legközelebb. Ezért megvallom, nagyon megörültem a szerző felkérésének, mert nem volt kérdés, hogy a Banyavészt is elolvasom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ugyanaz történt, mint az előző könyve esetében: az első pár oldalon beszippantott a regény, és egy egyedi világba repített, ami ezúttal sem tér el olyan nagyon a valóditól. Sőt, ezt még sokkal közelebbinek is éreztem, mint Cirrus digitális világát. Számomra a Banyavész világa sokkal jobban átélhető volt és valóságosabban hatott. A kötet gyerek főszereplői igaziak voltak, olyanok, akikről elhiszi az olvasó, hogy a valóságban is létezhetnek. Ezért sokkal jobban átélhető. Báti és Zizu karaktere a gyerekkori énem egyes aspektusaira emlékeztetett, így általuk újraéltem a gyerekkorom egyes élményeit.

A Banyavészben újra megmutatkozott a szerző egyedi, játékos stílusa, amit már a Cirrus a tűzfalonban megismerhettem. Ehhez társul ismét egy egyedi ötlet, amely végtelen fantáziáról árulkodik, valamint az könnyed, intelligens humor, amiben újra megmutatkozik az író nyelvi zsenialitása. Mindehhez ismét jól illeszkednek László Maya rajzai, amik jó kísérői a műnek, a történések érdekes aspektusait ragadják meg.

Kelly Oram: Cinder és Ella

Általában nem szeretek komfortzónán kívül olvasni, mert a legtöbbször nagy csalódás a vége. Amikor nem így van, akkor olyan kellemeset szoktam csalódni, hogy az adott könyv nagyot szól nálam. 2017 végén több kísérletet is tettem ilyen irányban, és volt néhány, aminek nagyon pozitív lett a kicsengése. Ebbe a körbe tartozik a Cinder és Ella is, amit már régóta kerülgettem, és főleg a LOL logó meg a borító riasztott el attól, hogy kézbe vegyem. Aztán, amikor egy kihívás teljesítéséhez pont ez a könyv kellett utolsónak, rászántam magam. Bár még így is húzódoztam tőle, mert ifjúsági, ráadásul romantikus, kinőttem én már ebből, gondoltam én. Először.

Aztán jobban megvizsgáltam a címkéket és elolvastam a fülszöveget, amitől pislákolni kezdett bennem a remény, hogy nekem ez talán mégis tetszeni fog. És, hogy mennyire örülök, hogy esélyt adtam neki? Nagyon. Az első 10 oldalon adott egy olyan pofont a könyv, amiből kiderült, hogy még sem lesz ez annyira cukormázas, mint sejthető. Egyszer csak azt vettem észre, hogy barátokká váltunk, sőt végül a cukormérőm sem akadt ki, pedig volt benne nem egy olyan jelenet, amitől megtörténhetett volna, de ezeket a depressziósabb, lelki traumákat, iskolai bántalmazást, sérültek/másság elfogadásának témakörét taglaló részek jól ellensúlyozzák. Ezért az a kis romantika kell a történetbe, hogy könyv ne nyomassza annyira az olvasót, legalábbis az én lelki nyugalmamnak nagyon jót tett.

Baj baj hátán - Rachel Hawkins: Hex Hall (Hex Hall 1.)

Vagy olyan címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hogy rejtély rejtély hátán. Ugyanis mindkettőben bővelkedik a kötet. Már régóta érdekelt ez a könyv és most a Hősök vagyunk avagy olvasási maraton! keretében ötödik könyvként sort is kerítettem rá. Kiderült, hogy sokkal hamarabb is kézbe vehettem volna, mert nagyon tetszett a Rachel Hawkins által megálmodott világ, a főszereplő csetlése-botlása, miközben próbál lavírozni a számára ismeretlen közegben, a rejtélyek sokasága, amiben bővelkedik a kötet és persze a fordulatok, amikből szintén van egy pár.

A történetben a természetfeletti lények, vérfarkasok, alakváltók, boszorkányok és más különleges lények dominálnak, illetve a mágia, ami hozzátartozik ehhez a világhoz. Zsánerileg urban fantasy, abból is az ifjúsági (YA) vonal, de nem szenved annak gyerekbetegségeitől. Áthatja egy amolyan kamaszos báj, ami a szereplők életkorából adódik, de egyébként egy izgalmas, fordulatokkal teli történet, amit idősebbek is nyugodtan kézbe vehetnek minden fenntartás nélkül. A vörös pötty se legyen elrettentő, mert azt csak a korosztályt hivatott belőni, de a regény felnőtt fejjel is élvezetes.

Csitt-Csatt! Egy ollóval keresem az utamat - Marie-Aude Murail: Tartós hullám

Marie-Aude Murail francia írónőt véletlenül ismertem meg, sőt azt is mondhatnánk, hogy Fortuna kegyes volt hozzám, amikor a Könyvmolyképző egyik akciójában az Oh, boy! Című könyve volt az ajándékkönyv. Először csak a polcon porosodott, de aztán tettem vele egy próbát, és milyen jól tettem! Új kedvencet avattam, így nem volt meglepő, hogy a Tartós hullámot már tudatosan vettem meg a Könyvfesztiválon, és ahogy az Oh, boy! esetében sem, úgy ebben sem csalódtam. Az egyik, amit nagyon szeretek az írónőben azok a címadásai.

A Tartós hullám esetében is több mindenre utal a cím, egyrészt ez egy fodrászati szakkifejezés, másrészt a főszereplő Louis elhatározásának tartósságára, egy életre szóló hivatás megtalálására. A könyv fő szála egy tizennégy éves fiú útkereséséről szól, aki nem találja a helyét a szülei, de inkább a társadalom által számára kijelölt úton. Az elvárások fölé nőnek és egy váratlan esemény kell, ahhoz, hogy ebből kirángassák. Azt hihetnénk, hogy ez egy tipikus young adult könyvekre jellemző felállás határozza meg a könyvet, de aki egy sablonos történetre számít az kellemesen fog csalódni, mert mint az írónőnél általában, így ennél a könyvnél is egyedi ízt, érdekes mellékszálakat kap a cselekmény.

Papírgyűjtés

Papírgyűjtés

Az iskolaudvart újság és könyvhalmok borítják. A diákok szorgos hangyaként hordják a faluból innen-onnan összegyűjtött régi lomokat.

Csak ketten vannak, akiket ez az egész nem érdekel, és a zsivaj bántja a fülüket. Nagy egyetértésben ülnek egymás mellett egy-egy újsághalmon és válogatják a könyveket.

− Miért dobják ki az emberek a könyveket? – kérdezi Luca értetlenül.

− Mert nem kell nekik, és inkább beadják a közösbe, hogy újrahasznosítsák őket – válaszolja Ildikó néni, de Luca nem figyel rá, mert megakad a szeme egy újabb könyvön, amit az ölébe halmozott kupac tetejére tesz, a „Meglepetések enciklopédiája”* áll a borítón. A kislány mohón lapozza fel.

*Szuhay-Havas Ervin: Meglepetések enciklopédiája – Képtelen kérdések, különös válaszok című könyvét kb. 12 éves koromban valóban egy papírgyűjtésen találtam. Ez ihlette ezt az apróságot.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!