Bodnár Alexandra – Monos Anett (szerk.): Lámpások Éjszakája

A Lámpások éjszakája a C&H Project harmadik antológiája. Mindhármat olvastam, így végigkövettem az írások minőségének fejlődését. A szerzők és a kötet összeállítói immár összeszokott csapatként dolgoznak együtt, ami nekünk olvasóknak különösen örvendetes, mert a kötetben összességében jó írásokat olvashatunk.

 

Az antológia 2022 Halloweenjére jelent meg, benne tizenkét szerző tizenhárom novellája olvasható. Sokrétűen dolgozza fel a halloweeni témát, a gyerekcsínyen és a romantasyn át a kaszabolós horrorig minden megtalálható benne. Az összeválogatás is kiválóan sikerült, és néhány gyengébb írás kivételével nagyon élvezetes, borzongató kötet, ahogy az egy halloweeni válogatáshoz illik.

 

Halloweenkor a lehetetlen is lehetséges. Úgy tartják, ilyenkor szellemek tucatjai árasztják el a világunkat. Halloween a visszajáró, kóborló lelkek éjszakája. Halloweenkor a megtévesztésé, a misztikumé és a borzongásé a főszerep.

Milyen titkot rejt egy idős néni súlyos bőröndje?
Hogyan végződik egy véres tündérmennyegző?
Milyen formában találnak vissza hozzánk a szeretteink?
Mi ölthet testet egy cvikker mágikus lencséjén keresztül?

…Tarts velünk egy fergeteges szellempartiba, eredjünk együtt a legendák nyomába. Mutasson utat a reszketeg gyertyafény a lámpások éjszakáján!

 

Jelena Glazova: Naivitás

Jelena Glazova nevével először a Sóvárgás (ITT írtam róla) című verseskötete kapcsán találkoztam, ami 2021-ben jelent meg a PRAE Kiadó gondozásában. Ez a könyv átrepített a szerző saját univerzumába, ami nagyon egyedi és pozitív élmény volt, így hát, amikor megláttam, hogy az idei Könyvfesztiválra érkezik a Naivitás, nagyon megörültem.

Ebben a kötetben az erőszak és az ahhoz szorosan kapcsolódó társadalmi kérdések dominálnak, megfűszerezve a vallás, a humanizmus és a feminizmus égető problémáival. Mindez 72 oldalon keresztül, folyamatosan kérdésekkel bombázva a külvilágot és magát a szerzőt is.

Jelena Glazova verseit ismét Kis Orsolya értő fordításában olvashatjuk, aki már az előző könyvét is remekbe szabottan ültette magyarra, és ez a Naivitással sincs másként. A versek cím nélküliek, így az előző kötethez hasonlóan a tartalomjegyzék a versek első sorát adja meg címnek.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Bartos Zsuzsa: Töredezés

Bartos Zsuzsára még Aranymosás Irodalmi Válogatón figyeltem fel, amikor a negyedik pályázatra kikerültek a debütáló regénye, az Alkonyőrzők (erről a kötetről ITT írtam) részletei. Általa új hang mutatkozott be a magyar fantasztikumban, egyedi látásmódjával úgy írt a jövőről, hogy az mégis a jelenünknek, nekünk, a mi társadalmunkról és annak problémáiról szólt. A ma emberének próbál valamiféle tükröt tartani képzelt eseményeken keresztül, de mégis valóságosan. Ez tette az Alkonyőrzőket máig az egyik legemlékezetesebb olvasmányélményemmé.

Ezt a vonalat folytatja a szerző második regénye, a Töredezés is. Fokozatosan rajzolódik ki egy lélegző, minden részletében kidolgozott sci-fi világ, amibe az író határozott tudatossággal vezeti be az olvasót. Kiválóan adagolja az információkat, hogy minden fejezetre maradjon valamilyen érdekes világépítési apróság, adatmorzsa vagy fordulat, amivel képes folyamatosan fenntartani a figyelmet, és meglepetést okozni. A történet ugyan nem pörög ezer százalékon, mert hagy időt az érzelmek és az események kibontakozására, de egy percre sem ül le, sőt, ezek a lassabb, elmélkedősebb részek adják a kötet velejét, erre épülnek a nyomozási és az akcióelemek. Jó volt elmerülni ezekben az elgondolkodtató részekben, mert fejben tovább szőhettem a szerző által elhintett gondolatokat.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság

Negyedjére olvastam a szerzőtől, korábban az Egyesülés-trilógia fordult meg a kezemben, amikről ITT, ITT és ITT írtam. E hármas közös jellemzője, hogy ugyan az ötlet kivitelezése vagy a történet kidolgozottsága nem volt éppen a toppon, ennek ellenére mégis megszerettem Scalzi stílusát. Ez elsősorban a humorának és annak köszönhető, hogy kitűnő horgokat alkalmaz a műveiben, amitől szinte letehetetlenek, emellett mestere a váratlan fordulatoknak is. Csavarokban A Kaidzsú Állatvédő Társaságban sincs hiány, ahogy kapkodásból sem. Ugyanis a szerző nem csak remek dramaturg, de sajnos abban is páratlan, hogy a leadási határidő előtt egy-két hónappal rántsa össze a regényeit, ami A Kaidzsú Állatvédő Társasággal sincs másként. Ez utóbbi sajnos látszik a végeredményen, mert semmit nem fejlődött a fentebb említett trilógiája óta. Ugyanazok a hibák jönnek ki ennél is, mint azoknál, ennek ellenére mégis bátran mondhatom, hogy ezúttal is jól szórakoztam, szerettem a karaktereket, a humort, néhol még a világépítése is rendben volt, viszont érződött rajta az is, hogy nincs a helyén, lett volna mit csiszolgatni rajta. Szóval még mindig várok egy olyan könyvet a szerzőtől, amire több időt szánt. Nagyon remélem, hogy már nem kell sokat, mert még mindig állítom, hogy tudhat valamit, mert székhez tud szegezni, de valahogy mégis kevésnek érzem. Ennél sokkal többet nézek ki belőle. 

Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül

A Pokkernapló sorozat első kötetét, a Meleg a helyzet! (ITT írtam róla) című kötetet nagyon szerettem a főhőse és a bemutatott világ egyedi megoldásai miatt. Ráadásul ezzel a kötettel Ecsédi Orsolya visszanyúlt az első regényéhez, a Cirrus a tűzfalonhoz (ITT olvasható az értékelés). Elsősorban a hangulatuk cseng össze, főleg az előbbi főhős, Goni miatt, aki Cirrushoz hasonlóan saját sütetű suta próbálkozásai révén ér célt. A kötetet élénkség és játékosság jellemezte, ami mosolyt csalt az olvasók arcára.

Ilyen előzmények után nagyon vártam a folytatást. Ám a kezdeti lelkesedésem olvasás közben kissé alábbhagyott. Úgy éreztem, mintha az alapötlet és a naplóregény-koncepció kezdene kifogyni a lendületből, a szerző pedig az ötletekből, mert néhol egészen leült a kötet, és a nem mindennapi megoldásai, vicces helyzetei és sziporkázó humora dacára néhány helyen untam a könyvet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás

A Kell egy csapat!-sorozat előző két részét, a Banyavészt (ITT olvashatjátok a véleményem róla) és a Nyanyacraftot (EBBEN a cikkben írtam róla) nagyon szerettem, leginkább a bennük felmerülő fontos témák és a mondanivalójuk miatt. Mindkettőben fontos szerepet kapott a barátság és a csapatmunka, így az összetartás és összetartozás is.

Ebben a kötetben is megvan minden, amitől kiválónak tartottam az előzményeket: sziporkázó humor, versidézetek, sok-sok kaland, fiatalos lendület, tanulság és a történet folyamán megoldandó fontos társadalmi kérdések/problémák. Ez utóbbi kettő a leghangsúlyosabb, de a szerző szokás szerint ezúttal is finoman csepegteti a komolyabb mondanivalót, fokozatosan vezeti szereplőit a történet végkövetkeztetése felé, ami ismét végig a valóság és képzelet határán mozog. A kettő közti választóvonal ezúttal nem olyan éles, sokkal jobban elmosódnak a határok, amivel inkább a Banyavész történetvezetését idézi, és hangulatilag is inkább az első részhez áll közelebb.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Alex L. Hooper – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!

Mivel olvastam már néhány olyan antológiát, amit egy írócsoport hívott életre, elmondhatom, hogy kifejezetten érdekes és izgalmas egy-egy ilyen kötetet elolvasni. Nem csak azért, mert a csoportok összetételétől függően az adott főtéma köré épült történetek nagyon sokszínűek, hanem azért is, mert ezáltal újabb tehetséges írókat ismerhetek meg, akikre érdemes a jövőben is odafigyelni. Nem volt ez másként a Sssh! antológiával sem.

A válogatást a C&H Projects jelentette meg. A kezdeményezést M. Z. Chapelle és Alex L. Hooper szervezte. A csoport is róluk kapta a nevét, a Chapelle és Hooper Projects rövidítéséből jött létre. A Sssh! az első megjelentetett kötetük, 12 szerző 13 novelláját tartalmazza. Az írások a titok témája köré épültek, és a romantikus-erotikus műfajban íródtak. Véletlen találkozások, összefonódó sorsok kusza, máskor fájdalmas vagy épp felemelő, szenvedélyes románcait követhetjük nyomon. A novellák mindegyike más-más világba, helyre vagy korba kalauzolják el az olvasót. Legyen szó a való világról, a képzelet és a valóság határáról vagy éppen egy fantasy háttérről – elég széles a skála. Ez már önmagában is teret adott a főtéma egyedi értelmezésének, a szerzők pedig kiválóan éltek vele.

Mielőtt rátérnék a művekre, írnék egy pár sort a kötet kivitelezéséről. A borító letisztult és egyszerű, mégis sokat sejtető. A fekete-fehér-rózsaszín/lila színhármas nagyon jól mutat együtt, ebből emelkedik ki a cím pirosa, ezáltal rögtön felkelti és a témára irányítja a figyelmet, amire a fedlapon szereplő nőalak is ráerősít. Tökéletes választás volt a kötethez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác

Hajdú-Antal Zsuzsanna érzékenyen és finoman nyúl komoly témákhoz, műveinek általában valamilyen valós esemény vagy élethelyzet az alapja, ebből kell a szereplőinek kikecmeregnie. Erre jó példa előző könyve, a Visszatérünk (ITT írtam róla) is, mely az első könyvem volt tőle, és  olyan hatást gyakorolt rám, amit ritkán tapasztalok, de akkor örökre velem marad mind a könyv, mind a késztetés, hogy nyomon kövessem a szerző további életútját.

Vártam is az újabb könyvét, és amikor megláttam a szerzői oldalán, hogy jön a Belvárosi srác, nagyon megörültem. Már csak azért is, mert a témája nagyon megfogott, hiszen nagyon keveset beszélünk a Down-szindrómáról, de mondhatni bármilyen születési rendellenességről, vagy arról, hogy ez mivel jár. Mindenki próbálja szőnyeg alá söpörni, pedig ezek fontos témák, de mivel kevés információ jut el ezekről az állapotokról a nem érintett emberekhez, sok a megbélyegzést és kirekesztést szülő tévhit. Az írónő többek közt ezeket a kérdéseket is érinti, miközben az olvasó elé tárja egy Down-szindrómás kisfiú és az őt egyedül nevelő édesapja történetét.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Urbánszki László Honfoglalás-sorozata (a Vérszerződésről ITT, a Régi-Új hazábanról ITT írtam) már az elején grandiózus vállalkozásnak tűnt. A magyarság törtélelmének egy fontos eseménysorozatát, a honfoglalást és az ahhoz vezető eseményeket hivatott kalandregényes formában bemutatni, sokszor elrugaszkodva a száraz történelmi tényektől vagy a fennmaradt forrásoktól, hogy élvezhetővé tegye a történetfolyamát. Ezzel viszont semmi baj nincs, sőt számomra közelebb hozta ezt a nagyon távoli, megfoghatatlanul zűrzavaros időszakot, amiről annak idején nem igazán szerettem tanulni, mert semmi érdekeset nem találtam benne. Urbánszki László ezt maximálisan jó irányba változtatta azzal, hogy a szereplői sorsán keresztül közel hozta hozzám az akkori történéseket, neves történelmi alakokat.

Azonban bármennyi pozitívuma is van a sorozatnak, a harmadik részre kiderült, hogy maga a szerző sem gondolta és látta át, hogy igazából – egy faműveshez illő hasonlattal élve – mekkora fába is vágta a fejszéjét. Mert az számomra is csak az Árpád és Kurszán olvasása közben tudatosult, hogy annyi mindent akart ezzel a tetralógiával elmesélni, ami legalább egy tíz kötetes, de inkább hosszabb sorozatért kiált. Ezért a harmadik köteten már nagyon látszik, hogy sűrítene a szerző, hogy a végkifejlet előtt minél több információ, helyszín, történés beleférjen a regényébe, viszont ez az eddigi lassabb építkezés rovására megy, és meglehetősen kapkodóvá teszi a művet, ami jócskán ront az élvezhetőségen. Megértem, hogy mindez szükséges a lezárás megértéséhez, de ezt nem egy, hanem legalább két kötetre széthúzva kellett volna megosztani az olvasókkal, mert így a saját stílusát is rombolta a szerző.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról

A Madarat tolláról volt az első könyvem a szerzőtől, de ha jobban belegondolok, akkor talán még egy novelláját is volt szerencsén régebben bétázni. Már az első oldalakon látszott, hogy azóta sokat fejlődött, sőt a kötet végére érve csak fokozódott ez az érzés. Ez a kisregény belopta magát a szívembe, megszerettem a szereplőket és magát a történetet. Úgy volt jó, ahogy volt. Három hét szívmelengető története. Lezárt, frappáns szöveg, amit szívesen olvastam volna tovább is.

Hogy miért?

Egyszerűen azért, mert Tiszlavicz Mária elvarázsolt a lehengerlő stílusával. Úgy szippantott be a szöveg, hogy a végéig alig tudtam kivonni magam a hatása alól, vagy csak nagy kínlódás árán tudtam abbahagyni az olvasást. Az egész szöveg könnyed, gördülékeny, játékos, olyannak érződik, mintha a szerzője a kisujjából rázta volna ki, holott ez valószínűleg nem fedi a valóságot teljesen. Nagy tudás van mögötte, továbbá számtalan írókurzus, gyakorlás. Ezt onnan sejtem, hogy volt szerencsém Marcsival egy Szövegboncnok kurzusra járni még 2018 tavaszán, így tudom, hogy akkor hol állt az írói fejlődésben, és ahhoz képest ég és föld a különbség, természetesen, pozitív irányba. A tehetsége már akkor megvolt, de azóta sokkal jobbá vált, ami nagyon érződik ezen a kisregényen.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Friewald Ruben: Fuss, Fehér Tenyér

A szerző nevével először a Stigma (ITT írtam róla) című antológiában találkoztam, amiben a Ringlispíl című novellája a legjobbak között volt az LMBTQ kategóriában, ezért örültem, amikor felkért első regényének elolvasására. A döntésemet segítette a különleges cím, az érdekes fülszöveg és a figyelemfelkeltő borító is.

Ilyen pozitív előjelek után nagy hévvel vetettem bele magam az olvasásba. A regény részben meg is felelt az előzetes elvárásaimnak, mert thriller volt a javából a maga hátborzongató történéseivel, emellett gördülékenyen olvasható, mert a szerző még a leggyomorforgatóbb szörnyűségeket is olvasmányos stílusban tálalja.  Ráadásul az ellenpólusként használt idilli szerelmes jeleneteket is giccstől mentesen tárja elénk. Noha nehezen küzdötte le a romantikus kliséket, de azért a legtöbb esetben sikerült. Viszont a történetet néhol hiteltelennek éreztem, illetve több helyen is akadozott, pontatlan volt a megfogalmazás, amin lehetett volna még javítani. Emellett bizonyos jelenetek, szófordulatok túl sokszor ismétlődnek, ami a végére nagyon zavaróvá vált. Ezekre lentebb még visszatérek, először rátérnék röviden a történetre.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Kristin M. Furrier: Elvesztett múlt

Az írónőtől először a múlt évben megjelent Az üveggyémánt átka (ITT írtam róla) című kisregényt olvastam. Elvarázsolt közvetlen stílusával, választékos nyelvezetével és kalandos, izgalmas cselekményével. Ezért nagy örömmel fogadtam el a felkérést új könyve, az Elvesztett múlt elolvasására.

A borító  rögtön megadja az alaphangulatot. Egyszerű, de nagyon szép, ahogy a belső illusztrációk is. Mind a borító kivitelezői, mind az illusztrátor igényes munkát végzett. A képek jól illeszkednek a szöveghez, emellett hangulatfestő szerepük is van, és a karakterekről és a helyszínekről is adnak némi támpontot. Utóbbit azért emelném ki, mert látszik rajtuk, hogy hűen tükrözik a szerző elképzeléseit.

Részben itt is megkaptam azt az írásmódot, cselekményívet és ifjúsági történetet, ami a fent említett könyvet olyan olvasmányossá tette. Viszont ez a kötet most nem sikerült olyan átütő erejűre, noha elismerem, hogy e szöveg mögött sokkal több háttértudás húzódik meg, amit kitűnően használ fel a szerző. A történelmi háttér érdekes, a különböző szerkezetek technikai leírásai úgyszintén. Élnek, és jól belesimulnak a történetbe.

Viszont a szerző mostani könyvénél úgy éreztem, nem az igazi a nyelvezet/helyesírás, maradtak a szövegben az olvasást megzavaró hibák, elgépelések, rossz ragozás, jelentéstartalmukban ismétlődő bekezdések. De ennél súlyosabb a nyelvi szint hullámzása, a szépirodalmi és a köznapi (kortárs ifjúsági) nyelvezet között lebeg, amit egy alaposabb szerkesztéssel lehetett volna javítani. Ez kettős érzéseket keltett bennem, mert maguk a kalandok és történeti háttér nagyon tetszett, de a nem egységes írásmód sokat rontott az olvasásélményen.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Pálffy Gergő (szerk.): Bújj – Bújj

A Muselière Alkotói Csoport felkérésére olvastam el a Bújj – Bújj című horror/thriller antológiát, amit a leírás alapján rögtön érdekesnek találtam. Már abból érződött, hogy a kötet nem finomkodik, ami nagyon fekszik nekem, így nagy elánnal vágtam bele, és így előjáróban annyit, hogy egyáltalán nem bántam meg, sőt tele van jobbnál jobb írásokkal.

Mielőtt részletesebben írnék a novellákról, nézzük, mi is az a Muselière Alkotói Csoport. Bevallom az instás felkérés előtt még nem hallottam erről a kezdeményezésről, és még sokan lehetnem így rajtam kívül, így összeszedtem a csapatról mindent, amit lehetett.
 
A legkifejezőbb, ahogy a csoport saját magáról vélekedik:

„A közösségünk tehetséges, szárnypróbálgató és tapasztalt, már publikáló írókból áll. Ami azonos bennünk, hogy mindannyian elkötelezett rajongói vagyunk az irodalomnak, a műveinkkel igyekszünk színt csempészni az olvasók mindennapjaiba. Terveink szerint négy témakörben kalauzoljuk az érdeklődőket a fantázia világába, legelőször a sötétség hívó szavának engedtünk.” 

Ezzel át is térnék magára a kötetre, ami hét szerző nyolc novelláját tartalmazza. A történetek a horror/thriller műfaj elég széles skáláját lefedik, más zsánerek elemeivel is keverednek a sci-fitől a fantasy elemekig, a történelmitől a lélektani pszichothrillerig, ami nagyon sokszínűvé teszi a könyvet. Ezt fokozza az írások nagyon gyors olvashatósága, hála a jól megválasztott sorrendnek és az olvasmányosságuknak. A szerzők ugyanis maximálisan kihozták a szövegükből, amit lehetett, az esetleges hibák pedig nem voltak túl hangsúlyosak vagy csak néhány műnél rontottak az olvasásélményen. Ezek némely történet lezárásánál vagy történetvezetésénél érhetők tetten, ezeknél jobb is lehetett volna a kivitelezés. Ettől eltekintve azonban egy korrekt, jól megírt és ötletes antológiát kapunk, aminek helye van a horror/thriller zsáner palettáján.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Régi-új hazában

Urbánszki László általam eddig olvasott könyvei közül a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai (ITT írtam róla) lett a kedvencem. Karaccsal először a Honfoglalás-sorozat első kötete, a Vérszerződés (ITT olvashattok róla bővebben) lapjain találkoztam. Ebben szerettem meg a bátor fiatal legényt, ami a Karacs olvasása után csak fokozódott. A karakter iránti szimpátiám Régi-új hazában olvasásakor is megmaradt, ami az előzményével ellentétben inkább karakterközpontú regény, amiben az események helyett a szereplők fejlődése dominál. Ez egyáltalán nem baj, sőt, kellett egy ilyen kötet a sorozatba, hogy kicsivel jobban megismerjük a szereplők motivációit, jellemét. Mindezt annak ellenére, hogy a szerző nem mélyíti el túlzottam a karaktereit, de eléggé ahhoz, hogy együtt tudjunk érezni velük, vagy éppen dühöngjünk az árulásuk miatt. Bár Urbánszki azért itt-ott, pont a megfelelő helyeken megvillantja a magyar virtust, nehogy karakterdrámába fulladjon a történelmi regénye, és olyan remekbeszabott harci jeleneteket tesz az olvasó elé, amik a végletekig izgalmasak, és jó olvasni őket.

 

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza

Az írónő eddig megjelent összes könyvét/e-könyvét olvastam (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk), amikből leszűrtem, hogy mind a rövid, mind a hosszabb prózai műfajban otthon van. Emellett a fokozatos fejlődés is érződik a művein, ahogy A múlt bűneitől eljut a Lowdeni boszorkányhajszáig. Látszik mögöttük a sok-sok írástechnikai gyakorlat, és az hogy a szerző folyamatosan képzi magát, nem elégszik meg az adott szinttel, amire eljutott. Ez a csúcsra járatás pedig a Lowdeni boszorkányhajszát eredményezte, ami a szerző eddigi legkiforrottabb regénye.

Bevallom, A holttest az Ambróziában című, nagyon jónak tartott regény után, kissé tartottam ettől a könyvtől, mert féltem, hogy a Felföldi rejtélyek-sorozat nem tudja azt a színvonalat hozni, amit a Rózsakői rejtélyek-sorozat megalapozott. Ezért mindig csak tologattam és tologattam az olvasását, de aztán egy megérzés arra sarkallt, hogy kézbe vegyem. Már az első pár oldalon olyan pozitív meglepetés ért, hogy elsőre el se hittem, de tovább olvasva be kellett látnom, hogy nem káprázott a szemem, és Jud Meyrin (Megyeri Judit) megint megcsinálta. Nem hittem volna, hogy A holttest Ambróziában kötetnél képes jobb regényt letenni az olvasók elé, de nagyot tévedtem, és örülök neki. A Lowdeni boszorkányhajsza ugyanis számomra a 2021-es év eddigi legjobb olvasmányának bizonyult.

A bejegyzés további része enyhe spoilert tartalmazhat!

 

Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet

Kemendy Júlia Csenge első meseregénye, Az Anyacsalogató Hadművelet a napokban (április 30-án) jelenik meg a Napkút Kiadó gondozásában. A szerző nevével először a Kalandra fel! meseantológiában találkoztam, amiben A sötétség, aki félt a gyerekektől című meséje (EBBEN a cikkben írtam róla) jelent meg. A történet nagyon megérintett, egyszerre volt szomorkás és kicsit vidám, mint az élet maga. Pozitív benyomásként raktározzam el magamban az első olvasmányélményt, ezért nagyon örültem, mikor a szerző felkért első könyvének az előolvasására, aminek örömmel tettem eleget.

A kötet két változatát is volt lehetőségem elolvasni (tördelés előtt és után), így kis betekintést nyerhettem a szöveg fejlődésébe, ami nagyon izgalmas volt számomra. Legfőképpen azért, mert érdekes volt látni, ahogy egy csupasz szöveg megtelik élettel és többlettartalommal az illusztrációk által. Meg kell mondjam, a szöveg önmagában is megállja a helyét, sőt, első könyv ide vagy oda, nagyon igényes munka, amit szívből tudok ajánlani az olvasóknak, de a képek, Nagy Bettina munkái sokat hozzátesznek az élményhez. Ehhez nagyban hozzájárul az illusztrációk egyedi stílusa, a kollázstechnika, aminél több rétegből áll össze egy-egy kép. Ez illik a meséhez és a szereplők különböző attitűdjeihez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Palágyi R. László: Az Éjkapu

A Trivium Egyesület Két világ határán elnevezésű regénypályázatát a kiírás óta nyomon követtem, és kíváncsi voltam, végül melyik regény lesz érdemes a megjelenésre. Végül 2019. december 20-án kihirdették az eredményt, és Az Éjkapu cím már akkor megragadta a figyelmemet, és ahogy haladt a könyv a maga útján, lett fülszövege és borítója is (utóbbi a hajó miatt különösen nagy szerelem), az érdeklődésem csak fokozódott. Ezért, amikor a szerző felkért recenzió írására, rögtön örömmel elfogadtam a felkérést. Különösen azért, mert egy ígéretesnek tűnő új hangról van szó, ráadásképpen fantasyról, ami mindenképpen a gyengém. És mivel eddig zömében pozitív tapasztalataim vannak az elsőkönyvesekkel, így Palágyi R. László művével is tenni akartam egy próbát.

A pozitív előérzetem ellenére az elején nagyon nem akartunk egymásra találni. Az első pár fejezet nem nagyon csúszott. Nehézkesen indult be a cselekmény, túl sok volt a szereplő és a helyszín, és a szerző túl sok információt akart közölni az olvasójával. Ráadásul a második fejezet elindított egy olyan mellékszálat, ami egészen a kötet végéig nem nyert értelmet, csak lógott a levegőben, amivel teljesen kizökkentett az olvasásból. Itt kissé elbizonytalanodtam, hogy valóban az én könyvem lesz-e Az Éjkapu, mert alig haladtam vele, és kvázi kényszeríteni kellett magam az olvasás folytatására. Aztán úgy a negyvenedik oldal környékén egyszer csak beindult, és azon kaptam magam, hogy falom az oldalakat. Sokat gondolkoztam azon, miért lehet ez. Többször visszatértem a könyvre, újraolvastam néhány kedvenc részemet, összehasonlítottam a kezdeti fejezetek írásmódját a későbbiekkel, és arra jutottam, hogy a szerző egy ponton ritmust váltott, ami sokkal jobban állt neki, mint a kötet eleje. Jobb lett az információadagolás, a cselekményív, a karakterek és minden más is, a végén pedig azt gondoltam, milyen kár az elejéért, mert ha az is a későbbi részek stílusában és történetvezetésével íródik, akkor még jobb lenne a végeredmény. Látszott, hogy nagyon elkapta a fonalat, a kezdeti döcögés után rájött, mit akar elmesélni, utána végigvitte a lendület, és egy élvezetes, a portál-hősi fantasy határmezsgyéjén mozgó regényt adott ki a kezéből.

Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet! (Pokkernapló 1.)

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya eddig megjelent könyveit nagyon szerettem (ITT, ITT és ITT írtam róluk), mert modernek és aktuális, a gyerekeket érintő és érdeklő témákkal és problémákkal foglalkoznak, a korosztály befogadóképességéhez illeszkedő módon. Emellett nem kevés humorral és nyelvi játékkal fűszerezi meg a történeteit. Ezen összetevők és előzmények után nagyon vártam a Pokkernapló-sorozat nyitókötetét is.

A Meleg a helyzet! hangulatában a Cirrus a tűzfalonhoz áll a legközelebb, főleg a főszereplő, Goni miatt, mert Cirrushoz hasonlóan ő is más, mint a többiek, és viselkedésével, tetteivel kilóg a hozzá hasonló ördögfiókák közül, amit nehezít, hogy sátán apjának nagy elvárásai vannak főhősünkkel szemben. További párhuzam Cirrusszal, hogy Goni is egyedi módon jut el a saját megoldásáig, és suta próbálkozásai végül célt érnek. Ezért némileg a történeti ív is hasonló a két kötetnél, a szerző jól bevált írástechnikai elemekkel dolgozik, amik ennél a regénynél is működnek, viszont a cselekmény teljesen más, így nem éreztem önismétlőnek. 

Bodnár Gyöngyi Gina (szerk.): Stigma

Szabó Borka kért fel még december közepén, a Közösségi Írók Céhének alapítója, Tóth Győző nevében a Stigma című antológia előolvasására, aminek örömmel tettem eleget, mert már rögtön a kötetben szereplő témák (ezekre később visszatérek) felkeltették az érdeklődésemet. Mielőtt olvasni kezdtem, felmerült bennem, hogy mi is az a KIC, mert még soha nem hallottam róla azelőtt. Bizonyára a cikk olvasói közül is sokan így vannak ezzel, így elsőként álljon itt egy rövid ismertető arról, milyen kezdeményezés is a Közösségi Írók Céhe.

 

A KIC-ről:

A világ kezdő írói mind telve vannak kreatív energiával, mégis a legtöbben félbehagyják, fiókba teszik, esetleg szégyellik műveiket. Csoportunk arra vállalkozik, hogy egy közösségbe gyűjtse ezt a sok kreatív energiát, és kézzel fogható eredményre juttassa.

Segít önbizalmat önteni a kétkedő tehetségekbe, megszervezni a nálunk alkotott művek megjelenését.

A Stigma antológia az első ilyen alkotás, melyet csapatunk írói és a vezetők önkéntes munkája hozott létre.

ITT csatlakozhattok hozzánk.

A lelkes szavakat olvasva nagyon megtetszett ez a kezdeményezés, mert kifejezetten a kezdő írókat célozza közvetlen, befogadó módon. Ugyan a kötet elolvasása után látszik, hogy itt is válogatáson estek át a művek, és a legszínvonalasabbnak ítélt novellák kerültek be, de látszólag nincsenek olyan szigorú kritériumok, amik elriaszthatnák a kezdő szerzőket, mégis minőségi szövegeket válogattak be. Ezáltal ez a kezdeményezés nagyon jó löketet adhat akár az eddig fióknak író szerzőknek is.

A kötetről:

Mi születik abból, ha harmincnégy kezdő író egy közös cél érdekében írásra adja a fejét? Mi az, ami megmozgatott és cselekvésre késztetett ennyi elmét?

A világon számos olyan ember él, aki magán viseli a társadalom előítéleteit, sztereotípiáit.

Az írók a történeteken keresztül bepillantást engednek ezen sorsokba, élettörténetekbe és tragédiák fondorlatos szövevényébe.

A kötetben szereplő témák: Mentális-betegségek és személyiségzavarok, introvertáltság, LMBTQ, tudatos gyermektelenség és hajléktalanság. A novellák főhősei szemén keresztül megismerhetjük, milyen az életük úgy, hogy egy kicsit mások, mint a többiek.

A művek szerzői: Alex L. Hooper, Andy T. Miller, Barbara Liney Woods, Bodnár Gina, Broklynn Lee, Cain Godrich, Czipó Petra, Friewald Ruben, Jáger Dorottya, Julia RedHood, Kovács Kelemen Zoltán, Kucsora Zsolt, Lekli Medárd, L. J. Wesley, Majcher Artúr Bendegúz, M. Z. Chapelle, Molnár Regina, Németh Tünde, Palcsó László, Papp Vera, Papp Zsuzsi, Pengő Edit, S. Fischer, S. A. Locryn, Shadow, Surányi Gabriella, Szabó Cintia, Szili Petra, Szinayné Rigó Éva, Takács Dóra, Tom Bone, Tóth Győző, Vasvári Tamás

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: A nyughatatlan

Urbánszki László előszeretettel ír a pusztai népek életéről, legyen az a honfoglalást megelőző időszak vagy épp a posztapokaliptikus jövő. Előbbire jó példa a Honfoglalás-tetralógia, melynek első kötetéről, a Vérszerződésről már írtam a blogon (ITT elolvasható). Ugyanezt a témát viszi egy kicsit tovább, és a Vérszerződés egyik főszereplőjét, Karacsot árnyalja a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai című ifjúsági regény lapjain (a bejegyzésem ITT olvasható). Ez utóbbiban megmutatkozik, hogy Urbánszki kiváló mesélő, sőt annyira jól sikerült belehelyezkednie a fiataloknak szóló hangvételbe, hogy észrevehetetlen, hogy nem egy meseíróval van dolgunk. Végig úgy éreztem, mintha mindig is gyerekeknek írt volna. Ez a regénye nálam nagyon betalált, így nagy várakozásokkal álltam neki az újabb fiataloknak szóló regénye, A nyughatatlan – Egy lusta kiskamasz kalandjai a jövő zord világában olvasásának.

Minden főbb benyomásom megmaradt, amit a Karacs esetében is tapasztaltam. A szerző fiatalos írói hangjához gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amiket csak úgy vészelhet át, ha megváltoztatja a gondolkodását, és lustálkodás helyett elkezdi kamatoztatni a „belé vert” képességeket. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel mesél el egy posztapokaliptikus jövőben játszódó, eléggé zord történetet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!