2018. december 18., kedd

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara


Kissé lassan haladtam ezzel a könyvel, de nem azért, mert nem tetszett vagy nem kötött volna le. A terjedelem volt az, ami majdnem kifogott rajtam, pontosabban a bennem mocorgó gyerkőc követelte sokszor, hogy mozduljak meg, így nem igen kedvezett a helyzet egy hosszabb könyv olvasásának. Ez esetben még jól is jött, hogy bő egy hónapig olvastam, mert jobban el tudtam merülni újra Sarah világában, mint hogyha csak végigrobogok rajta. A könyv egyik legjobb része számomra a történet hátterének tovább építése volt, ezért nálam ebből a szempontból a Köd és harag udvara jóval a Tüskék és rózsák udvara fölé emelkedik. A másik, amiben szintén jobb, azok a leírások. Mivel angolul nem olvastam a könyvet, így nem tudom, Sarah-hoz mennyiben tesz hozzá a fordító, de az összes leíró rész gyönyörű. Olyan mondatok, gondolatok vannak benne, hogy csak ámultam. Némelyik egy fantasy, new adult könyvhöz képest meglepő komolysággal bírt. Ehhez talán hozzájárult, hogy ebben a kötetben sokat sötétül a világábrázolás, ami az első könyv vége után nem kis teljesítmény, mert már az is minden volt, csak világos és pozitív nem. azok a szenvedések, amik ott elkezdődtek itt tovább folytatódnak, sőt, főleg lelki téren az írónő még rá is tesz egy lapáttal.
A harmadik a karakterek, akik tovább fejlődnek, árnyalódnak. A szerző teljes mértékben ki is használja ehhez a rendelkezésére álló teret, így mindenkinek jut elég tér, hogy kibontakozhasson, és megismerhessük. Utóbbinál az új karakterekre gondolok.

A pozitívumok mellett volt azért negatívum is. Az ismétlődés. Annyiszor ismételte azt a szerző, hogy a karakterek mennyire szenvednek, és hogy mennyire összetörték őket a hegyaljai események, hogy ez több helyen megakasztotta a cselekményt, ami emiatt nem haladt sehova. Főleg a könyv közepe táján éreztem, hogy áll a cselekmény. Értem, hogy szükséges volt a karakterek motivációjának, fejlődésének bemutatásához, csak érzésem szerint elég lett volna kevesebbszer megemlíteni. A másik, amit kissé feleslegesnek éreztem az a divatbemutató, azaz a szereplők szinte összes ruhájának, frizurájának leírása. Nem éreztem egy-két alkalomnál többször relevánsnak ezt sem a cselekmény szempontjából. Főleg egy felnőtteknek és nem tiniknek íródott könyvnél. Lehet, nem vagyok ehhez eléggé nőből, hogy lekössön az ilyesmi. A harmadik Lucien és Elain: ezen csak néztem, hogy most tényleg az történt-e, ami.



A pozitívumokról írnék először bővebben, mert ebből volt a több, és ezek hangsúlyosabban hatottak rám, mint a negatívumok.

A világábrázolás: A történeti háttér fokozatosan tovább bővül az olvasó előtt, ahogyan Feyre is többet tud meg arról a világról, aminek ő is tagja lett. Különösen jó, hogy egy karakteren keresztül vitte ezt végig a szerző, mert így jól eloszlott, és nem egy tömbben volt az expozíció. Ugyan az első kötetben is mindent Feyre szemén keresztül látunk, de mégsem sikerült ott ezt ilyen jól megoldani. Itt viszont ezáltal egyenletesebb az információadagolás, amivel az első kötetnél akadtak problémák.
Ezt írtam a Tüskék és rózsák értékelésemben erről: „Amit nem sikerült teljes mértékben eltalálni: az információadagolás. Volt egy pont a könyvben, ahol túl sok információt zúdítanak egyszerre a főszereplőre. Olyannyira, hogy csak pislogtam. Jobban fel kellett volna vezetni az elején, mert így elmaradt nálam az “aha” élmény, amit az eldugott információ morzsák okozhattak volna az igazság kiderülésénél. Nagyon apró jelek azért voltak, de szinte észre sem lehetett őket venni, így túl hirtelennek hatott az információ áradat.”
Ezt a másodiknál teljesen kiküszöbölte a szerző, látszik rajta a fejlődés ezen a téren.

A leírások: Általában jobban szeretem a párbeszédeket, mert azzal jobban halad a cselekmény, de itt ez másként volt. Fontosak voltak a párbeszédek is, mert sok információ azokból derült ki, de ennél a könyvnél nem bántam a hosszabb leírásokat sem, főleg a helyszín és a szereplők gondolatainak ábrázolását. Ezek nagyon szépen választékosan voltak megírva, nagyon élveztem olvasni őket. A kinézet leírásokkal, mint fentebb említettem, már volt bajom, de arra a negatívumoknál térnék ki bővebben.

Kedvenc idevonatkozó idézeteim:

„Nem bántam, hogy kiléptünk a sötétből, de a sötétet se bántam, ha ő velem van: a barátom, aki annyi veszélyen átsegített, és akkor is harcolt értem, mikor mindenki más cserben hagyott, és én magam is feladtam.”

„Mert minket leheletfinom, titkos szál fűz össze, mások talán észre sem veszik… Színekből, örömből, fényből és árnyékból szőtt vékony fonál, melyben ő maga is benne van. Ez a mi kötelékünk.”

„Nem a szeretőm, nem a férjem, több annál. Olyan mély köztünk a szövetség, olyan tartós, hogy minden egyéb kapcsolatnál többre tartják. Ritka, nagy becsben tartott kapcsolat a mienk.”

Fantasy és new adult elemek aránya: Szerencsére a fantasy elemek voltak itt is túlsúlyban, mint az első kötetnél. A szerző jobban ábrázolta és bővítette a világ mágiarendszerét, és a hatalmi viszonyok leírását. Emellett részletes a kapcsolatrendszerek bemutatása is, főleg a szerelmi szálaké, de ezek nem mentek a történet rovására, sőt jól kiegészítették a főcselekményt. A főszereplő, Feyre vívódásai és fokozatos érettebbé válása is jól lett bemutatva, és jól beépült a főcselekménybe. És az NA könyveknél megszokott szexjelenetek számát sem vitték szerencsére túlzásba, és nem ment a fantasy szál rovására, és ami még fontosabb nem voltak nyálasak, hanem aránylag igényesen voltak megírva.

Karakterek: Mindenki fejlődik valamilyen irányba. Egyesek rossz irányba (Tamlin és Lucien), mások jó irányba (Rhysand, Feyre, Nesta). Az összes eddig ismert szereplőt még tovább árnyalja a szerző, az újakat pedig eléggé bemutatja ahhoz, hogy érdekeljen a sorsuk, együtt tudjak érezni velük.

Néhányukra kitérnék bővebben is.


Rhysand és Feyre


Az első kötet után a Tamlin és Feyre páros lett a kedvencem. Nagyon megszerettem a két karakter. Sokan írták akkor nekem, hogy ez a második kötetnél változni fog. Részben igazuk lett, mert Rhysandot és Feyrét együtt nagyon megszerettem, viszont maga Rhysand nem lett a kedvencem, annak ellenére sem, hogy azóta már Tamlin karaktere sem az. Számomra ő Feyrével együtt alkot egy egységet. Minden párbeszédüket, közös jelenetüket nagyon szeretem. Ők ketten számomra szétválaszthatatlanok.



A csapat

Azriel, Cassian, Mor, Amren, Feyre és Rhysand http://charliebowater.tumblr.com/

Az Éjszaka udvarának belső körét nagyon megszerettem. Itt külön Rhysre és Feyrére már nem térnék ki, inkább a négy új karakterre. A két illír harcos, Cassian és Azriel nem is lehetne nagyobb ellentéte egymásnak, előbbinek be nem áll a szája és vidámabb természet, utóbbi pedig hallgatag és sötétség veszi körül, ők ketten jól kiegészítik Rhyst, akiben mindkettőből van egy kicsi. Morrigannál és Amrennél hasonló eloszlás figyelhető meg jellemvonások tekintetében, és itt is igaz, hogy jól kiegészítik Feyrét. Nekik hatuknak a felszín alatt megvannak a saját sebeik, amiket sokszor vidámsággal, csipkelődéssel álcáznak, de fokozatosan mégis megismerjük ezeket mindegyik karakternél. Emiatt mindegyikükre másért néztem fel, főleg azért mert a sok sérelem után még tudtak aránylag normálisan létezni, és nem adták fel még akkor sem, amikor eléggé reménytelen volt a helyzet.



Tamlin és Lucien


Mindkettejüket megkedveltem az előző részben, és megértem, hogy itt a második kötetben mit miért csináltak, de csak egy bizonyos pontig. Tamlin nagyon leszerepelt nálam. Az egy dolog, hogy összetörték őt is a hegyalján történtek, az meg egy másik, hogy ez nem jogosította fel arra, hogy úgy bánjon Feyrével, mint egy házi kedvenccel. Emellett a birtoklási vágya a lány irányéba a tetőfokára hágott. Ez már az első részben is érzékelhető volt, de ott még ellensúlyozta a kedvessége. De itt egy lelketlen, áruló rohadékká vált, amit nem vártam volna tőle. Emellett olyan impulzívvá vált, hogy még Feyrét is képes lett volna bántani, ha az nem tud védekezni ellene.
Luciennek egy baja volt, hogy asszisztált Tamlin minden egyes hülyeségéhez, még akkor is, amikor nem igazán értett vele egyet. Sajnáltam a vak hűsége miatt, mert az ő karaktere még menthető lenne.

A pozitívumok után beszélnék még egy kicsit a negatívumokról. Föntebb kettőt már bővebben kifejtettem, de maradt egy, ami mellett nem tudok elsiklani.



Lucien és Elain 
 


Most komolyan Lucien most tényleg bevésődött Elain iránt, mint a Hajnalhasadásban Jacob a kisbaba Renesmee iránt? Ez most komolyan kellett? Annyira olcsó nyúlás volt az a jelenet. Nem, nem és nem! Annyira jobban is meg lehetett volna oldani, mert ez így csak felidegesített. Remélem a harmadik részben elmélyítik a szálat, mert itt olyan randomnak és feleslegesnek éreztem, hogy rossz volt olvasni, még úgy is, hogy logikailag értem, hogy lesz funkciója, csak nagyon nem így kellett volna csinálni.

Összességében a pozitívumok és a negatívumok kiegyenlítették egymást, így ez a kötet tartotta az első szintjét, sőt némely téren még fejlődni is tudott, ami nagy teljesítmény. Az enyhe függővéget is meg tudom neki bocsátani, főleg, hogy itt van a polcon angolul a folytatás. Egy-két rövidebb könyv/képregény után bele fogok kezdeni.

Aki olvasta az első kötetet, azoknak mindenképp ajánlom, akik még nem, de érdekli őket a fantasy, new adult vonal azoknak is érdemes megismerkedni a sorozattal, mert jó élmény olvasni a köteteket. 

Értékelés: 4



----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!