Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül

A Pokkernapló sorozat első kötetét, a Meleg a helyzet! (ITT írtam róla) című kötetet nagyon szerettem a főhőse és a bemutatott világ egyedi megoldásai miatt. Ráadásul ezzel a kötettel Ecsédi Orsolya visszanyúlt az első regényéhez, a Cirrus a tűzfalonhoz (ITT olvasható az értékelés). Elsősorban a hangulatuk cseng össze, főleg az előbbi főhős, Goni miatt, aki Cirrushoz hasonlóan saját sütetű suta próbálkozásai révén ér célt. A kötetet élénkség és játékosság jellemezte, ami mosolyt csalt az olvasók arcára.

Ilyen előzmények után nagyon vártam a folytatást. Ám a kezdeti lelkesedésem olvasás közben kissé alábbhagyott. Úgy éreztem, mintha az alapötlet és a naplóregény-koncepció kezdene kifogyni a lendületből, a szerző pedig az ötletekből, mert néhol egészen leült a kötet, és a nem mindennapi megoldásai, vicces helyzetei és sziporkázó humora dacára néhány helyen untam a könyvet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Alex L. Hooper – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!

Mivel olvastam már néhány olyan antológiát, amit egy írócsoport hívott életre, elmondhatom, hogy kifejezetten érdekes és izgalmas egy-egy ilyen kötetet elolvasni. Nem csak azért, mert a csoportok összetételétől függően az adott főtéma köré épült történetek nagyon sokszínűek, hanem azért is, mert ezáltal újabb tehetséges írókat ismerhetek meg, akikre érdemes a jövőben is odafigyelni. Nem volt ez másként a Sssh! antológiával sem.

A válogatást a C&H Projects jelentette meg. A kezdeményezést M. Z. Chapelle és Alex L. Hooper szervezte. A csoport is róluk kapta a nevét, a Chapelle és Hooper Projects rövidítéséből jött létre. A Sssh! az első megjelentetett kötetük, 12 szerző 13 novelláját tartalmazza. Az írások a titok témája köré épültek, és a romantikus-erotikus műfajban íródtak. Véletlen találkozások, összefonódó sorsok kusza, máskor fájdalmas vagy épp felemelő, szenvedélyes románcait követhetjük nyomon. A novellák mindegyike más-más világba, helyre vagy korba kalauzolják el az olvasót. Legyen szó a való világról, a képzelet és a valóság határáról vagy éppen egy fantasy háttérről – elég széles a skála. Ez már önmagában is teret adott a főtéma egyedi értelmezésének, a szerzők pedig kiválóan éltek vele.

Mielőtt rátérnék a művekre, írnék egy pár sort a kötet kivitelezéséről. A borító letisztult és egyszerű, mégis sokat sejtető. A fekete-fehér-rózsaszín/lila színhármas nagyon jól mutat együtt, ebből emelkedik ki a cím pirosa, ezáltal rögtön felkelti és a témára irányítja a figyelmet, amire a fedlapon szereplő nőalak is ráerősít. Tökéletes választás volt a kötethez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet! (Pokkernapló 1.)

A bejegyzés spoilereket tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya eddig megjelent könyveit nagyon szerettem (ITT, ITT és ITT írtam róluk), mert modernek és aktuális, a gyerekeket érintő és érdeklő témákkal és problémákkal foglalkoznak, a korosztály befogadóképességéhez illeszkedő módon. Emellett nem kevés humorral és nyelvi játékkal fűszerezi meg a történeteit. Ezen összetevők és előzmények után nagyon vártam a Pokkernapló-sorozat nyitókötetét is.

A Meleg a helyzet! hangulatában a Cirrus a tűzfalonhoz áll a legközelebb, főleg a főszereplő, Goni miatt, mert Cirrushoz hasonlóan ő is más, mint a többiek, és viselkedésével, tetteivel kilóg a hozzá hasonló ördögfiókák közül, amit nehezít, hogy sátán apjának nagy elvárásai vannak főhősünkkel szemben. További párhuzam Cirrusszal, hogy Goni is egyedi módon jut el a saját megoldásáig, és suta próbálkozásai végül célt érnek. Ezért némileg a történeti ív is hasonló a két kötetnél, a szerző jól bevált írástechnikai elemekkel dolgozik, amik ennél a regénynél is működnek, viszont a cselekmény teljesen más, így nem éreztem önismétlőnek. 

Könyveken túl - Filmkritika - Ház az erdő mélyén / The Cabin in the Woods (2011)

Ismét egy régebbi bejegyzésemet mutatom meg nektek a Könyveken túl rovatom keretében. Ha emlékeim nem csalnak, akkor 2012-ben jelent meg eredetileg egy Proféta nevű rövid életű on-line magazinban, ahol különböző témákban (zene, film, sorozat, könyv, stb.) jelentek meg cikkek. Előre bocsátom, hogy nem vagyok nagy horrorismerő, sem rajongó, így eléggé kívülálló szemszögből íródott a bejegyzés, de magát a filmet máig nagyon szeretem, ami remélem, az írásomon is átjön.

A film műfajilag a horror kategóriába sorolható, legalábbis első ránézésre, aztán ha valaki végignézi, akkor rádöbben, hogy bizony ennek története van, nem csak a hentelés és szörnyek - amiket megjegyzem itt a legjobb gonddal válogattak össze - vannak a középpontban. De aki látta a Bosszúállókat, azokat ez a tény nem éri meglepetésként, ugyanis a film egyik forgatókönyvírója nem más, mint a nyár, és szerintem 2012 egyik legjobb filmjének rendezője, Joss Whedon. A másik Avengerses vonatkozás Chris Hemsworth, akit a Thor filmből, a Hófehér és a vadászból meg persze a Bosszúállókból ismerhetünk.

Ezek nekem kellettek ahhoz, hogy meg tudjam nézni a filmet, mert nem vagyok egy horrorrajongó, de egy ismert színész és rendező párosa jó ajánlólevélnek bizonyult. Nem bántam meg, hogy megnéztem, mert a sablonok ellenére nem egy szokványos horrort kapunk, hanem egy jól átgondolt történetet, ami nem véletlen. 

A kritika további része spoilert tartalmazhat!

Varga Bea: Segítség, támadnak a betűk!

A szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak. Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával, mint minket, felnőtteket.

Az írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve (Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt, vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.

László Maya most is zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a képregényszerű beírások.

A bejegyzés további részében spoiler előfordulhat!

Vivien Holloway: Forgandó szerencse

Míg a Mechanikus farkas értékelésében (ami ebben a bejegyzésben olvasható) arról írtam, hogy mennyit fejlődött a szerző az előző kötetekhez képest, addig ennél a résznél inkább visszafejlődést éreztem. Főleg a leírások terén éreztem ezt, mert míg az előző kötetben az írónő részletes helyszínleírásokat tárt az olvasók elé, addig itt ez teljesen visszaszorult, sőt, szinte el is tűnt. A legnagyobb baj az volt, hogy ennek ellenére sem éreztem pörgősnek a cselekményt, mi több, jó néhány helyen leült, és unatkoztam olvasás közben. Emellett azt láttam, hogy ebbe is, abba is belekapott a szerző, csak hogy kiteljen egy kisregénynyi szöveg, a legtöbb történést egyáltalán nem éreztem átgondoltnak, kivéve néhány jobban sikerült fejezetet, ami Harry helyett a Langtonokra vagy Willre koncentrált. Előbbi részeit ugyanis nagyon gyengének éreztem, mintha a karakterével nem tudott volna mit kezdeni a szerző, ezért nem tartom túl jó választásnak, hogy őt is megtette szemszögkarakternek. Will és Winie részei sokkal jobbak voltak. Előbbi még mindig a meg-megcsillanó humorával viszi a történetet, habár nagy sajnálatomra a cselekmény darálása miatt ebből sokkal kevesebb volt, utóbbi pedig lassú, de folyamatos karakterfejlődésével mindig tud újat mutatni. A szerelmi szálak beleerőltetése pedig a legrosszabb dolog, ami ezzel a sorozattal történhetett, főleg, ha maradnak ezek a párosítások, amiket az írónő elhintett. Bár a leírtak ellenére is várom a befejező részt, de remélem, valamelyest visszakanyarodik az előző kötetek stílusához, mert az sokkal jobban állt ennek a sorozatnak.

Anne L. Green: Elvakult szerető

A szerző Elfojtott indulatok című novellájának olvasása után erősen elgondolkodtam, hogy olvassak-e mást a szerzőtől. Aztán úgy voltam vele, hogy mindenkinek jár egy második esély, így elolvastam ezt az írását is. Nem voltak különösebben elvárásaim, magasak meg végképp nem, ezért kellemeset csalódtam ennek a húsz oldalnak az olvasása közben. Sokkal jobb a történet íve és a karakterek is hitelesebben lettek ábrázolva. Sok hibát kiküszöbölt a szerző, ami a fentebb említett novellájában zavart. Jól állt neki a férfi szemszög. Úgy éreztem, Alex karakterébe meglepően jól belehelyezkedett, tetszett az ő története, és a következtetés, amire jutott a novella végén.

Akivel voltak bajok, az a női karakter. Egyszerűen irritált. Érzésem szerint a szerző jobban tud férfi karaktereket írni, mint női szereplőket. Ami még zavart, az a téma sablonossága. Egyedül az mentette meg, hogy Cross egyedi bosszút választott és hogy végig szinte vibrált a karaktere.

Catana Chetwynd: Szerelmes pillanatok

Catana egyik képregénye még Facebookon jött velem szembe régebben. Körülbelül ugyanakkor találkoztam vele, mint Sarah Andersen képregényeivel, és bevallom, míg utóbbi nagyon tetszett, előbbi akkor még nem váltott ki belőlem semmit. Ezen válogatás megjelenéséig meg is feledkeztem Catanáról, talán azért, mert nem jött velem szembe több képregénye. Amikor láttam, hogy jön magyarul, felidéződött a régebben látott kép, és elmosolyodtam, így a jó élmény miatt úgy döntöttem, teszek egy próbát ezzel a válogatással. Egyáltalán nem bántam meg, sőt, az előzetes várakozásaimmal szemben sokkal jobban tetszett. Végigvigyorogtam az egészet, noha azért voltak olyan részek, amik túl cukik voltak. Catanánál hiányzott az, ami Sarah-nál ellensúlyozza a cukiságot, mégpedig az irónia. Számomra a Szerelmes pillanatok túl tökéletesen ábrázolta a szerelmet, annak ellenére is, hogy a bevezetőben írta az alkotó, hogy a boldog pillanatok vannak a válogatásban megörökítve. De minden kapcsolatnak vannak árnyoldalai is, ezt egy kicsit hiányoltam. Bár az tény, hogy jót szórakoztam, és maximálisan ki tudtam kapcsolni, amíg olvastam, ami nagy erénye. Egy nyűgösebb nap tökéletes lezárása volt.

Anne L. Green: Elfojtott indulatok

Sokáig úgy voltam az írónővel, hogy megláttam a nevét és görgettem is tovább. A témák, amikben ír egyáltalán nem hoztak lázba. De ha már decemberben az Álomgyár karácsonyi turnéján ajándékként hozzájutottam az ő novellájához is, így úgy voltam vele, miért ne. Veszíteni nem veszítek vele semmit, másrészt meg jelenleg ezekre a rövid novellákra van időm, így adva volt, hogy ez is sorra kerül.

Ilyen felvezetés után adva van a kérdés: Tetszett? A válasz az, hogy részben igen. Az író stílusa kellemes, jól olvastatja magát a történet, illett hozzá a választott E/1-es szemszög, és a főszereplő Maya is kedvelhető karakter a maga módján. Hogy hol romlott el a történet? Az utolsó tíz oldalon. A történet addig számomra viszonylag hihető volt, a karakterek is hozták a történet keretei között, amit szerintem hozniuk kellett. De aztán a végén számomra teljesen elvesztették a hitelességüket, átesve a ló túloldalára, ezzel kizökkentve az olvasásból. Tudom, hogy ezeknek az erotikus történeteknek nem a hitelesség a lényegük, de van egy pont, amit, ha átlép egy ilyen történet, akkor onnantól kezdve élvezhetetlen számomra. Nem jó olvasni. Sajnos, ez a novella átlépte ezt a küszöböt. Kár érte, mert az író stílusa nem rossz.

Ecsédi Orsolya: Banyavész

Ecsédi Orsolya a Cirrus a tűzfalon című első meseregényével nagyon betalált nálam, és már nagyon vártam, milyen mesével rukkol elő legközelebb. Ezért megvallom, nagyon megörültem a szerző felkérésének, mert nem volt kérdés, hogy a Banyavészt is elolvasom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ugyanaz történt, mint az előző könyve esetében: az első pár oldalon beszippantott a regény, és egy egyedi világba repített, ami ezúttal sem tér el olyan nagyon a valóditól. Sőt, ezt még sokkal közelebbinek is éreztem, mint Cirrus digitális világát. Számomra a Banyavész világa sokkal jobban átélhető volt és valóságosabban hatott. A kötet gyerek főszereplői igaziak voltak, olyanok, akikről elhiszi az olvasó, hogy a valóságban is létezhetnek. Ezért sokkal jobban átélhető. Báti és Zizu karaktere a gyerekkori énem egyes aspektusaira emlékeztetett, így általuk újraéltem a gyerekkorom egyes élményeit.

A Banyavészben újra megmutatkozott a szerző egyedi, játékos stílusa, amit már a Cirrus a tűzfalonban megismerhettem. Ehhez társul ismét egy egyedi ötlet, amely végtelen fantáziáról árulkodik, valamint az könnyed, intelligens humor, amiben újra megmutatkozik az író nyelvi zsenialitása. Mindehhez ismét jól illeszkednek László Maya rajzai, amik jó kísérői a műnek, a történések érdekes aspektusait ragadják meg.

Doogie Horner: Die Hard Christmas

A Die Hard az egyik kedvenc karácsonyi filmem, szinte minden évben megnézésre kerül, így akartam valamit olvasni, ami legalább olyan jó. Keresgéltem a polcon, és megakadt a szemem férjem egy múlt évi szerzeményén a Die Hard Christmas-ön, és nem volt kérdés, hogy ez egy tökéletesen szórakoztató olvasmány lesz. Ez a felnőtteknek szóló mesekönyv múlt évben jelent meg, és emlékeztem, hogy párom nagyon jókat szórakozott rajta, ami nálam sem maradt el. A rajzok jól harmonizálnak a szöveggel, szépen kidolgozottak. JJ Harrison egyedi képi megjelenítést alkalmaz. Legalábbis én a magam részéről többször végig lapoztam a könyvet csak a képeket nézegetve.

Egy szépséghibája van, hogy magyarul nem elérhető, így kevesebb emberhez juthat el, pedig egy érdekes, szórakoztató átdolgozást tarthat a kezében az olvasó.

Donászi Franciska: Csókvírus

Tavasszal volt szerencsém elolvasni az írónő előző könyvét, a Kalandozásaim Budapesten című blogregényt, és így utólag nagyon örülök, hogy ez így esett, mert másképp biztosan nem találok rá a novelláskötetére. A Csókvírus a címmel ellentétben nem éppen egy csöpögős romantikus mű, noha romantikus színezet is fellelhető benne, de inkább arról mesél, hogy milyen arcai vannak a szerelemnek, és hogy hogy éli meg ezt egy harmincas éveiben járó nő, aki úgy érzi, hogy nem jutott sehová sem az élete. Ebből kifolyólag telve van a mű iróniával és szomorúsággal, de vidám és önfeledt pillanatokkal is. Végig igazi hullámvasút. A szerző már megismert közvetlen stílusa itt még erősebb, ami még szimpatikusabbá tette számomra. Az is feltűnt, hogy ezek az írások, talán az eltelt idő miatt is, érettebbek, mint a blogregényben, de ugyanakkor valamiképp az abban elindított gondolatmenetet folytatja, noha nem tényleges folytatás, és a szerző is változott a húszas éveiben írt történetek óta. Jellemző a kötetre, hogy az utolsó mondatok könyve, több olyan novella is volt, amiben nagyon intenzív volt a lezárás. Kedvencem a kötetzáró, Gábriel című novella lett, valamiért az került a legközelebb hozzám, annak a legerősebb az érzelmi töltete. Amit enyhe negatívumnak éreztem, néhány novellánál, hogy megszakította az addig jól felépített gondolati ívet, hol visszaemlékező tartalma, hogy nem a megfelelő sorrend miatt. Ez az adott szövegek értékén nem ront semmit, de megkavarta számomra a kötet egységét.

A novellákról a véleményemet lentebb bővebben is olvashatjátok. Nagyon köszönöm a szerzőnek az e-könyvet és az előolvasási lehetőséget.

Martha Wells: Kritikus rendszerhiba

Amikor a végére értem a könyvnek, akkor úgy éreztem, ez nagyon nem tetszett. Becsuktam, és csak néztem, és felmerült a kérdés: ennyi? Itt most nem a terjedelemre gondolok, mert ennél rövidebb írást is olvastam már, ami sokkal ütősebb volt, hanem a tartalomra. Ahhoz képest, hogy mennyire vártam ezt a könyvet, és hogy időközben többek közt egy Nebula-díjjal is jutalmazták, amihez gratulálok a szerzőnek, hát, mit mondjak sokkal többet vártam. Mindent egybe vetve közvetlen olvasás után nagyon alacsonyan állt nálam. Aztán mikor kissé eloszlott a csalódottságom, találtam benne néhány pozitívumot, főleg néhány jó ötletet. Például a gyilokdroid szórakoztató műsormániája vagy az, hogy az ősszemszögéből láttuk végig az egészet, ami egy jó megoldásnak tartok az író részéről. Még hellyel-közzel Öldöklő gondolkodását is bírtam. Ezek azonban nem elegek egy igazán jó könyvhöz. A probléma ugyanis ezeken felül veszi kezdetét. Sablonos, alulírt (túlírt – ez nézőpont kérdése), a karakterek kidolgozatlanok, és ami a legkevésbé tetszett az a könyv vége. Sokkal jobban ki lehetett/ki kellett volna dolgozni a történetet, vagy lefaragni, hogy egy jó novella lehessen belőle. Ebből sajnos egyik sem valósult meg.