A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athenaeum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athenaeum. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 26., csütörtök

Szemezgető #1 – Könyvheti megjelenések 2021 - 1. rész

Új, Szemezgető névre keresztelt rovatom első bejegyzésében a szeptember 2-5-dike között megrendezésre kerülő 92. Ünnepi Könyvhét könyv és képregény megjelenéseiből válogattam. A bejegyzés nem az összes megjelenő könyvet tartalmazza, hanem csak azokat, amik felkeltették az érdeklődésemet a könyvheti megjelenések közül. Az ajánlót kiadók szerinti ABC rendben olvashatjátok. Az első részben az Agave Könyvek, az Athenaeum, a Ciceró, az Erawan Könyvkiadó és a Fumax kínálatából szemezgettem.

2020. augusztus 3., hétfő

3. Blogszülinapi nyereményjáték – Eredményhirdetés



Tegnap lezárult a nyereményjáték, amit a Luthien Könyvvilága Blog 3. születésnapja alkalmából indítottam. A Text Fixer random generátorával ki is sorsoltam a nyertest, aki Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft (Kell egy csapat! 2.) című könyvét és egy választható könyvet nyert. Ennek részletei a nyereményjáték kiírásánál ITT olvashatók.

Nem is szaporítanám tovább a szót, íme, a nyertes!

2020. július 11., szombat

3. Blogszületésnapi nyereményjáték



A mai napon (július 11-én) ünnepli harmadik születésnapját a Luthien Könyvvilága Blog. Ez a három év szinte csak úgy elröppent, de sok minden történt ez alatt a blog életében: jó néhány íróval megismerkedtem interjúk által, több kiadó és író támogatta a blogot recenziós példányokkal, amit ezúttal is nagyon köszönök. A blog ezen évek alatt lassan, de biztosan fejlődött, egyre többen találtatok rá, amit szintén nagyon köszönök. Remélhetőleg ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

Több bejegyzéssel is készülök a blog szülinapja alkalmából a következő hetekben:
- Blogstatisztikával
- Miért szeretek blogolni? bejegyzéssel
- Nyereményjátékkal

Először a nyereményjátékra kerül sor. De nem is szaporítanám tovább a szót, jöjjenek a részletek.

2020. február 2., vasárnap

Szurovecz Kitti: A sokszívű


Az írónő könyveivel eddig csak szemeztem, de a hozzájuk írt fülszövegeket olvasva azt szűrtem le, hogy érdekes, fontos témákról ír, amiről keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk. Végül A sokszívűre esett a választásom, hogy ismerkedjek a szerzővel, mert a poliamoria, mint téma különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert erről a párkapcsolati formáról már hallottam a regény olvasása előtt is, de ez az első könyv, amivel találkoztam, és ezzel foglalkozik. Így sokáig várta a sorát a polcomon, de végül győzött a kíváncsiság.

A kezdeti lelkesedésem néhol lelohadt, máskor ismét fellángolt olvasás közben, ami felemás élményt eredményezett. Egyrészt magát a többszerelműséget alapvetően jól felvázolja a könyv, bár nem túl mélyen, de nekem pont elég volt. Bár a végére az írónő is belejött az írásba, és egyre jobban megtetszett a történet, elviseltem volna belőle többet is. Idővel szereplőket is megszerettem még annak ellenére is, hogy a legtöbben túlságosan jól kezelik a problémákat, gazdagok, vagy a sok munka/gyerek/terhesség ellenére is túl sok idejük van a szerelemre/barátokra, ami miatt helyenként nem tűntek valóságosnak. Ez azért okozott gondot, mert a kötet a mai magyar valóságban játszódik, de emiatt nekem az jött le, hogy a poliamoria a jómódúak „sportja”, ami érzésem szerint nem fedi a valóságot, mert a szegényebbek között is biztos vannak, akik így élnek. Másrészt viszont a szerző stílusa ingadozott, a könyv elején még szinte személytelen, ami számomra lassította az olvasást, a történet előrehaladtával viszont emberközelibb lesz, ami a végére jobban megszeretette velem a könyvet.

A folytatás spoilereket tartalmazhat!


2018. március 13., kedd

Jennie Melamed: Lányok csöndje

„A könyvek… ablakok. Még akkor is, ha azok a helyek, amelyeket rajtuk keresztül láthatok, elérhetetlenek.”

Azok után, hogy elolvastam ezt a könyvet, nem csodálkozom, hogy a regény egyik szereplője megfogalmazta ezt, akár a könyv egyik mottója is lehetne. Ebben érződik az elvágyódás, az, hogy a szereplők legszívesebben elhagynák azt a helyet, ahol élnek, ám ebből az idézetből még nem derül ki, hogy milyen kemény igazából ez a könyv, sőt, ez még a fülszövegből sem. A rövid kedvcsinálót olvasva Katniss és Az éhezők viadala ugrott be, és ez alapján egy hasonló disztópiára számítottam, ahol a fiatal lányok harcolnak az elnyomás ellen. Ez azonban már a könyv elején megdőlt, mert ez a regény minden csak nem ifjúsági, és semmilyen szempontból sem reményteljes, hanem kegyetlen és nyomasztó, és mindenképpen felnőtteknek szól. Ezért olvasás után úgy éreztem, hogy a borító és a fülszöveg is kissé csalóka, mert sehol sem utal igazán arra, hogy milyen is a tartalom, egy 18-as jelzést elbírt volna.

Eléggé lassan haladtam a könyvel, és nem azért mert rossz, sőt, pont azért, mert a szerző stílusa, és amikről ír, meg ahogyan ír róla, az nagy hatású és odacsap, főleg, ha nem készült fel rá az ember. Így bizonyos részek után szünetet kellett tartanom, hogy kissé eltávolodjak a könyvtől, mert kellemetlen érzéseket keltett bennem.

Nem mondom, hogy szerettem ezt a könyvet, sőt utáltam, de pont ez az, amiért jó. Jó, mert nem lehet szeretni, és ez az, ami nagyon jól van így. A hatása viszont letaglózó.


2018. február 26., hétfő

Benyák Zoltán: A nagy illúzió



Először nem akartam írni erről a könyvről, mert úgy éreztem, nem tudom azt elég jól kifejezni, amit bennem keltett, így inkább hagytam. DE! A nagy betűs “de”-kkel általában az a baj, hogy nem hagyják nyugodni az embert, és addig motoszkálnak  a fejében, míg le nem írja a gondolatait, és ezt már több hete görgettem magam előtt, és még mindig itt van, így már ezen hatása alapján is látszik, hogy tudhat valamit a könyv. Ám egyrészt azért nehéz írnom róla, mert zsánerileg szinte besorolhatatlan, ugyanis annyi elemből táplálkozik, a másik az a sokfajta érzés, benyomás, amit kiváltott belőlem, de azért megpróbálkozom vele, hogy a hozzákapcsolódó gondolatok háttérzaja megszűnjön. Bár azzal, hogy megírom ezt az értékelést, nem biztos, hogy megszűnik, mert már most fontolgatom az újraolvasást (valamikor biztosan sor kerül rá), de talán tompulni fog. A regény hatásához kapcsolódik, hogy elég hosszú volt az olvasási idő, mert folyamatosan elgondolkodtatott az egyes részeknél és egységeknél, így meg-megálltam közben, lassabban bontakozott ki a teljes kép, de nagyon élveztem. A végére viszont begyorsítottam, ahogy közeledtünk a miértek és a végkifejlet felé, mert nagyon érdekelt, mi lesz a vége.

2017. december 30., szombat

Top 10 olvasmányom 2017

Nehéz volt összeszednem az éves top 10 olvasmányomat, mert szívem szerint többet tettem volna erre a listára 10 könyvnél, de aztán mégis a rangsorolás mellett döntöttem. Egyrészt, mert jó volt visszaemlékezni az egy év alatt elolvasott könyvekre, másrészt ez részben alapot adott a holnap felkerülő évértékeléshez is.
Végül a könyvek rangsorolásánál a rám gyakorolt hatásuk volt a döntő, meg az, hogy melyek azok a könyvek, amiket szívesen újra is olvasnék alkalomadtán. Nem volt könnyű  választás, mert egy két könyv még erre a listára kívánkozik, de végül mégsem fértek föl, viszont említést érdemelnek. Először ezekről ejtenék pár szót. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája és Felkai Ádám: Para körút című könyve a humorával emelkedett ki nálam. Erika Johansen: Tear királynője a világépítésével varázsolt el, Amy Harmon Arcalan szerelemje, pedig azzal, ahogy bemutatta a szerelmet. De említhetném még Marie-Aude Murail könyveit is, amik mind egy-egy üde színfolt volt, de ide kívánkozik Rachel Hawkins Hex Hallja is. Hogy még sem ezek kerültek a listámra, az azt mutatja, mennyire erős volt nálam ebben az évben a mezőny. Át is térnék a top 10-re kezdve a tizedikkel.


2017. december 20., szerda

Top 5 wednesday #15 - 2017-es kedvenceim



Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 


A heti téma: 2017 TOP 5 könyve. Ezen módosítottam, mert a TOP 10 2017-ben olvasott könyvemmel jövő héten jövök. Ebben a bejegyzésben a legjeimet szedtem össze. Kedvenc könyv, kedvenc könyvsorozat, kedvenc képregény, kedvenc debütáló könyv(ek), kedvenc antológia/novelláskötet.

Boldog karácsonyt mindenkinek!


2017. december 17., vasárnap

Berek Edit: Pokoltúra



Sokat gondolkoztam ezen a könyvön, mert nagyon feldühített, és nem akartam méregből értékelést írni, mert az sose jó. Azonban így több nap elteltével sem látom jobbnak a könyvet, nem találtam utólagos értelmet, tanulságot, ami megszépíti. Dühöt sem azért váltott ki belőlem, amiért jogosan kiválthatott volna, hanem mert klisés, sztereotíp, méghozzá szélsőségesen az. Írástechnikailag vannak benne jó megoldások ( pl.: az első és a záró jelenet kerete), de a történetvezetés miatt sok helyen szétesik az egész, illetve unalmas, de ami a legélvezhetetlenebbé teszi, az az, hogy tömény. 230 oldalban túl sokat akar meríteni, túl sok témát hoz fel, amikhez a kifejtés mélysége és a terjedelem kevés.

A másik a karakterek: míg a női karakterek jól sikerültek, addig a férfiak, főleg az apa karaktere, hát… nagyon nem. Egy hisztérikának megírt női karakter megirigyelhetné a jellemét, és ez sajnos nem pozitívum. Ebben a karakterben semmi férfiasság nincs, annak ellenére, hogy annak van megírva. Másrészt nagyon sarkítottan ő a rossz, szinte egy jó tulajdonságot nem említ meg a karakterről a szerző, ami teljesen hiteltelenné teszi, sőt, együgyű, ami egy vezető pozícióban lévő embernél elképzelhetetlen. Bár itt felmerül, hogy csak az érzelmi intelligenciája alacsony, csakhogy ennek a karakternek ez szinte zéró volt, ami már megint hiteltelen egy vezető pozícióban lévő embernél. Meg különösebben intelligensnek se mondanám az olvasottak alapján. A karakterek közül még úgy a kamaszlány, aki hitelesen volt ábrázolva, akin látszott, hogy van mélysége.

Be kell, valljam, a fülszöveg alapján egy korrekt haldoklás történetre számítottam, de egy elég nagy káosz kerekedett belőle, amit sajnálok.

2017. november 27., hétfő

Karin Tidbeck: Amatka



“Egy disztópikus vízió, amely meggörbíti maga körül a teret.”

Ez a mondat áll a borítón. A teret ugyan nem tudom, meggörbítette-e, de világomat biztosan. A new weird irányzat a Lépcsők városával lépett be az életembe, de az ehhez képest egy könnyű olvasmánynak mondható, pedig abban a sorozatban is történnek dolgok, nem is kevés. De az Amatkánál éreztem azt, hogy igazán bejön nekem ez az irányzat, és több hasonlót is el akarok olvasni. Mert ez a könyv egyszerre volt, furcsa, bizarr, abszurd, nyomasztó. Rátelepedik az ember agyára a hangulatával, a lelki drámájával, és nehéz kikeveredni belőle. Máig nem tudtam, mert valamiért mindig visszatér a történet a gondolataim közé, mindig ott pörög egy-egy apró mozzanata a háttérben. Szóval, mint fentebb már említettem, nem tudom, hogy a teret elgörbítette-e, de maradandó élmény az biztos. Viszont felmerül bennem néhány kérdés: Mit is olvastam? Miért úgy történnek a dolgok, ahogy? Lehet-e egyáltalán egy ilyen világban élni? Van-e valami értelme ennek az egésznek? Egyelőre nincsenek meg a saját válaszaim erre, csak azt érzem, hogy még mindig utazok a könyvvel, de majd csak megállok valahol.

2017. július 31., hétfő

Demokráciától a diktatúráig - Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe ezt a művet, mert egy olyan aspektusból vizsgálja a sci-fiket, ami nagyon ritka. Még ha eddig bele is gondoltam a sci-fi világok politikai mozgatórugóiba, akkor is csak, mint oldalág, mellékes körülmény volt érdekes számomra, mert az űrhajók, emberi sorsok vagy épp a megjelenített világok jobban lekötöttek a sci-fi művekben. Kivétel talán Raana Raas: Csodaidők tetralógiája, aminél a politikai szál volt az egyik, amit a legjobban élveztem olvasás közben. Bár ez a könyvsorozat nem tárgya a könyvnek, de számomra ide kívánkozik. El tudnék képzelni egy olyan változatot is, amiben kevésbé ismert sci-fi-k (esetleg magyar szerzők) világai szerepelnek. Bár nem tudom, mennyire lenne ez érdekes másoknak, így egyelőre megmarad ez egyéni ábránd szintjén.

Visszatérve A sci-fi politológiájához. Sokan említették előttem a műben található rengeteg elgépelést, illetve a tárgyi tévedéseket. Nekem is feltűnt, főleg a Star Warst és a Babylon 5 esetében, de már előttem ezeket kifejtették többen, gondolok itt főleg makitra vonatkozó bejegyzésére, ami a Próza Nostrán jelent meg, így én erre nem térnék ki részletesebben. De annyit megjegyeznék, hogy vitt egy kis negatív élményt a mű olvasásába, noha úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy tudom, kijött e-könyvben egy javított változat, amihez még nem volt szerencsém, így maradtak az eredeti könyvváltozat adta benyomásaim. A másik ilyen negatívum az volt, hogy sokszor evidens dolgokat magyaráz a könyv oldalakon keresztül, viszont vannak olyan nem magától értetődő fogalmak, amiket nem magyaráz el. És bár a legtöbb a szövegkörnyezetből megérthető, volt, amire rá kellett keresnem. Ez interaktívabbá tette az olvasást ugyan, de belezavart az olvasásélménybe, megakasztotta az olvasást.

Az előző bekezdésben taglalt negatívumok mellett sok pozitívumot is tartogat a könyv. A nyelvezete olvasmányos, nem küszködik a tudományos szövegekre jellemző nehézkességgel, hanem könnyeden vezeti be az olvasót a különböző sci-fi világok politikai rendszereibe, és a fentebb említett fogalommagyarázat hiányoktól eltekintve, a szerző mindenki számára élvezhetővé teszi a leírásokat.