A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magnusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magnusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 13., vasárnap

Jud Meyrin: A múlt bűnei


Szeretem a kevert zsánerű történeteket, így nagy érdeklődéssel kezdtem bele ebbe a romantikus krimibe. A regénnyel először az Aranymosás válogatón találkoztam, ahová felkerült egy részlete. Rögtön feltűnt, hogy azóta nagy változásokon esett át az eleje is, az információk sokkal jobban eloszlottak, nem volt olyan egy tömbben az expozíció, mint az előző változatban, ami nagyon jót tett a történetnek. A dramaturgia javulása sokkal gördülékenyebbé tette a szöveget. Emellett a krimi és romantikus szál is sokkal jobban egyensúlyba került, bár egy kicsit a krimi felé dőlt a mérleg nyelve, amit egyáltalán nem bántam. A magam részéről jobban szeretem, ha a romantika csak mellékszál, amit itt meg is kaptam, mert a főleg a nyomozásra fókuszált az írónő. A karakterábrázolás is javult. Sokkal jobban éltek a karakterek, mint az első változatban. Külön kiemelném, hogy minden szereplőnek határozott karakterrajza volt, saját hanggal, ami egy első könyves szerzőtől nagyon ritka. Nem csak a karaktereken, de az egész regényen látszik, hogy sok mögötte a belefektetett munka, ami szükséges volt ahhoz, hogy egy ilyen élvezetes olvasmány születhessen.

A fentebbiek alapján tökéletesnek tűnhet a könyv, de koránt sincs így. Két számomra zavaró elem volt a regényben, és mindkettő agyon használt klisé, amiktől jobb szó híján általában a falat kaparom. Spoiler kezdődik! - Az egyik az amnézia, a másik, amikor a női főszereplő egyedül elrohan a volt pasija hívására, aki elvileg halott. – Spoiler vége! Ezek kicsit rontottak az olvasás élményemen, de ellensúlyozta, hogy ezektől eltekintve nagyon jól lett megírva a könyv.

A bejegyzés többi részében spoilerek előfordulhatnak!