Mese
regényfeldolgozások vs. Én harmadik kör. Ha jól számolom a bűbájtalan volt a
harmadik. Eddig kisebb fenntartásokkal mindegyik tetszett. Úgy látszik,
bejönnek nekem ezek a meseadaptációk. Bár nem tökéletesek, így a Bűbájtalan sem
volt az, de megvolt a maga bája, amiért nem bántam meg, hogy elolvastam.
Valahol a mese és a YA határmezsgyéjén egyensúlyoz a történetvezetés és a
nyelvezet egyaránt, ami néhol emiatt megbicsaklik, de többnyire leküzdi a
gyerekbetegségeit, és egész jól helytáll a maga határain belül. Mindehhez
hozzáadódik a nélkülözhetetlen fantasy beütés, ami a cselekmény mozgatórugója,
ha úgy tetszik, ha nem lenne, akkor be sem indulna, és a főszereplőnk élné
ügyetlen, szerencsétlen mindennapjait. A fantasy gépezet azonban beindul, így
pedig kapunk egy érdekes, néhol meg-megbicsakló, tini drámával teletűzdelt, de azért
ezt a vonalat nem túlzásba vivő ifjúsági történetet, ami nem nélkülözi a
helyzetkomikumot és néhol a komolyságot sem. Na meg, a tini románcot, bár
szerencsére még a cukormérőm határain belül maradt ez a vonása is, mert sokkal
jobban lekötött a cselekmény és a rejtélyek, melyek szintén meghatározói a regénynek.
A szereplők számomra ugyan nem maradtak túl emlékezetesek, de a cselekmény többnyire
helyettük is elvitte történetet a hátán.
