Ismertem már a történetet, mert láttam a
2006-os filmváltozatot, és arra is emlékszem, hogy nekem valahogy túl szép volt
a főszereplőt játszó Ben Whishaw a karakterhez. Hát még a színész kisugárzása,
az volt a tökéletesen gyilkos elegy. Mert Ben annyira beleélte magát Grenouille
szerepébe, hogy máig a retinámba égett a játéka. Ezért már évek óta kíváncsi
voltam, milyen lehet a könyvváltozat, és most volt is lehetőségem elolvasni,
mert az antihős szó, amire asszociációként ezt a könyvet kaptam, nem is nagyon
illhetne jobban más könyvre, mint erre.
Az első, ami feltűnt olvasás közben, hogy
a főbb eseményeiben megegyezik a film és a könyv, de egyébként nagyon más.
Hangulatilag mindenképp. A könyv borúsabb, kevésbé színes, már-már sötét.
Grenouille, a kullancs gondolataiból többet kapunk, jobban belelátunk egy ilyen
ember lelkivilágába. És ahogy csorog az ő története, úgy szolgál rá egyre
jobban a nevére. Mindeközben a szerző finoman, de határozottan felvázolja a kor
társadalmi, gazdasági változásait, megemlíti a háborúkat, amik közben zajlanak.
Mindezt tökéletes vázként használja, amire jól építkezik a fő cselekményszál.
Említettem, hogy a könyv eltér a filmtől.
Ez leginkább az atmoszférájában mutatkozik meg. A történet tónusa sötétebb,
jobban megmutatja az 1700-as évek Franciaországának előnytelenebb oldalát. A
mocskot, amiben az emberek élnek, az árvák, munkások, szinte reménytelen
helyzetét a gazdagokhoz képest. Jól lekövethetjük az akkori élet árnyoldalait,
ahogy az akkori emberek gondolkozását, életfelfogását is. Elgondolkodtató volt,
ahogy a vallásról vélekedtek, vagy a nem hívőkről. De főleg a férfiak nőkről
való véleménye volt érdekes, főleg azért, mert az akkori felfogás részben még
ma is tartja magát. Miszerint a nők gyengébbek, tudatlanok, nem értenek a
tudományhoz, dolguk a gyereknevelés, stb. Ezzel a témával nem nagyon szoktam
foglalkozni egyébként, de ebben a könyvben ez nagyon szembetűnő volt, így nem
mehettem el mellette szó nélkül.
