Hogy miért?
Egyszerűen azért, mert Tiszlavicz Mária elvarázsolt a lehengerlő stílusával. Úgy szippantott be a szöveg, hogy a végéig alig tudtam kivonni magam a hatása alól, vagy csak nagy kínlódás árán tudtam abbahagyni az olvasást. Az egész szöveg könnyed, gördülékeny, játékos, olyannak érződik, mintha a szerzője a kisujjából rázta volna ki, holott ez valószínűleg nem fedi a valóságot teljesen. Nagy tudás van mögötte, továbbá számtalan írókurzus, gyakorlás. Ezt onnan sejtem, hogy volt szerencsém Marcsival egy Szövegboncnok kurzusra járni még 2018 tavaszán, így tudom, hogy akkor hol állt az írói fejlődésben, és ahhoz képest ég és föld a különbség, természetesen, pozitív irányba. A tehetsége már akkor megvolt, de azóta sokkal jobbá vált, ami nagyon érződik ezen a kisregényen.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
Gina és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni? A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.
A kisregény beharangozója jól megragadja a történet lényegét, sőt azt kell mondjam, hogy nem árul zsákbamacskát, mert olvasás után mindenki azt kapja, amit a fülszöveg ígér. Egyfajta írói ígéretnek is felfogható. Kitűnik belőle, hogy a Madarat tolláról egy ízig-vérig ifjúsági történet a kamasz korosztály minden pajkosságával, szenvedélyével tálalva. Ehhez mérten a szöveg végig gördülékeny, folyamatosan követik egymást az események, nincs egy perc üresjárat sem. Ez utóbbi különösen jó, mert könnyen olvashatóvá teszi a szöveget.
De nem csak a sodró írásmód viszi előre a történetet, hanem a kiváló információadagolás és biztos történetvezetés is ad neki egy plusz lendületet. A történeti ív határozott és erős, az író végig tartja a fókuszt. Érződik, hogy pontosan tudja, mit és hogyan akar elmondani, és tartja is magát ehhez, nincs a szövegben felesleges mondat vagy szó. Természetesek, élénkek, és ami a legfőbb, életszerűek a párbeszédek, amikre Marcsi jól fűzi fel a leírásokat. Ezeket pedig a szereplők teszik élővé, amire rátesz egy lapáttal, hogy a szerző tökéletesen jeleníti meg a tinédzserek viselkedését és beszédmódját ezeknek minden velejárójával együtt. Tökéletesen belevitte a kamaszok által használt szlenget, nem mellőzte a káromkodásokat, az idegen jövevényszavakat. Ez utóbbi főleg az angolból átvett, ma már mindennaposan használatba lévő szavakat jelenti. Nem egyet én is használok közülük, bár nem annyira természetesen jönnek a számra, de a mai tiniknek már szokványosak, szerintem nekik ez fel sem tűnik. A szerzőnek hála ez remekül átjön. Sejtésem sincs, mennyit tanulmányozhatta a kamaszok beszédét anyaggyűjtés közben, de nagyon megérte, mert egyszerűen ettől él a szöveg, nem válik görcsössé, hanem természetes, mintha nem egy könyvet olvasnánk, hanem mi is ott lennénk a szereplőkkel.
Viszont a történeti háttér teszi igazán különlegessé a szöveget. Ugyanis nem csak egy egyszerű szerelmi történet táborozásról, szexről, alkoholfogyasztásról, szórakozásról – ez is van benne, félreértés ne essék –, hanem mesél a fogyatékossággal kapcsolatos félelmekről, arról, hogyan vélekedik az ilyen problémával élő emberekről a külvilág, a traumák feldolgozásáról, a családi kapcsolatokról és a felnőtté válásról. Méghozzá olyan természetességgel, hogy olvasás közben úgy érzi az ember, ennek pont így kellett történnie, a főszereplőknek találkozniuk kellett, rá kellett döbbenniük a hibáikra, és el kell indulniuk a változás útján. Olvasás közben elfogott a felszabadultság érzése és egyfajta mérhetetlen nyugalom, holott nem volt könnyű a szerző által választott téma, de valahogy mégis sikerült elérnie, hogy jól szórakozzam.
Mindehhez azonban kellettek a karakterek is, főleg a két főszereplő, Gina és Ábel. Mindketten nagyon szerethető szereplők. A lány az érzékenysége, együttérzése miatt, a fiú pedig, mert a reménytelensége ellenére végig küzd, és próbált túllépni egy baleset traumáján, hogy normálisabb mederben folytathassa az életét. A két karakter találkozása már-már sorsszerű, jól kiegészítik egymást, és kisebb súrlódásoktól, bizonytalanságoktól eltekintve végig egymást segítve jutnak tovább. Mindkét karakterhez tartozik egy-egy kiemelendő pillanat. Öröm volt olvasni, ahogy Ábel a harkállyal, Ferivel bánik, akárcsak azt a részt, amikor Gina odaadta a fiúnak azt a speciális fülhallgatót, amivel Ábel újra tudott zenét hallgatni, ha csak pár pillanatra is. Ritkán olvasok olyan könyvet, ahol ennyire szimpatikus mindkét főszereplő, de Ábellel és Ginával, noha fiktív karakter, szívesen megismerkednék.
A Madarat tolláról összességében egy kiváló ifjúsági regény, minden megvan benne, ami egy pár órás szórakozáshoz kell. Szerethető karakterek, gördülékeny cselekmény, fontos mondanivaló. A komoly témái miatt bármilyen korosztálynak bátran ajánlom, mert egy nagyon tanulságos történet a barátságról, az elfogadásról, a családi kapcsolatok fontosságáról és az álmaink megvalósításáról.
Az e-könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!
Értékelés: 5
----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése