Könyveken túl - Filmajánló - Django elszabadul (2012)

A Könyveken túl rovatba, ebben a hónapban, most az egyik kedvenc Tarantino filmemről hoztam ajánlót. Maga a cikk a film moziban való megtekintése után íródott, amin nem változtattam, ezért érdemes, a cikket, ezt figyelembe véve olvasni.

A havi kérdésem: Miért néznek meg olyan furcsán egy fekete férfit a lovon?

Ez egy kitűnő kérdés, mert ezen először csodálkoztam, sőt, maga a jelenet olyan komikusan volt előadva, hogy a mozi velem együtt röhögött. De aztán eszébe jut az embernek, hogy a szóban forgó film 1858-ban játszódik, a rabszolgatartó Amerikában, és egy afroamerikai a lovon akkoriban olyan ritka volt, mint most egy fehér holló, akit minden fehér az ablakból kilógva, tátott szájjal nézz. Hogy ez meg…? Erre a rácsodálkozásra a film külön rá is játszik. Tarantino görbe tükre az akkori viszonyokról.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Szóval Quentin Tarantino  Django elszabadul című legújabb rendezése egyrészt szól a rabszolgaságról, másrészt a régi westerneknek állít emléket a tőle megszokott, egyedi módon, kellő humorral, vérrel, iróniával, kitűnő szereplőválasztással. Azért is említésre méltó a film, mert a rendező úr nem minden évben jelentkezik újabb vízióval a különleges világából, hanem egy-egy megjelenése majdhogynem ünnepnek számít a filmes világban. Ez a történet is a többi Tarantino alkotáshoz hasonlóan átrepítenek minket a rendező külön bejáratú párhuzamos világába. A szereplők élnek és eléggé egyedien értelmezik az életet, vagy éppen a halált.

A történetről

Az elején említettem, hogy a rabszolgatartó Amerikában játszódik. A történet főszerepében egy Django
nevű rabszolga áll, akit a fogorvosból fejvadásszá avanzsált német származású King Schultz szabadít fel, és kéri a segítségét. Django belemegy a dologba, közben ő maga is fejvadásszá válik, de az igazi célja a szintén rabszolga feleségének kiszabadítása, amiben a doktor is hű társa lesz. Akár ezzel el is mondhattam volna mindent, de nem, mert ez nem töltené ki a 165 perces játékidőt. Nem úgy a szereplők egyedi története, a rabszolgák sorsának bemutatása, a drámai mondanivaló, a szereplők elé gördített akadályok, amelyek leküzdése után, végül elszabadul a Tarantinónál szokásos pokol. Ugyanakkor nem puffogtatnak benne ész nélkül, minden jelenet megkoreografált, mindennek oka van, minden a helyén van, ahogy egy jól kidolgozott történettől elvárható, és Quentin úr most sem lő mellé.

A szereplőkről

QT világhírű szereplőgárdát válogatott össze, ami nem kis teljesítmény. Ott van a főszereplő Jamie Foxx (Django), aki minden rezdülésével kitűnően alakít, ahol kell, drámai, ahol kell, kegyetlen, ahol kell, humoros. Az arcjátéka zseniális. Aztán ott van Christoph Waltz (Dr. Schultz), aki mindenből kibeszéli magát, vagy Samuel L. Jackson (Stephen), aki kitűnően, mindenkinél szórakoztatóbban alakítja a szemétláda házi rabszolgát. És végül ott van Leonardo DiCaprio, aki annyira nyálasan ripacs Calvin J. Candie szerepében, ráadásul annyira jól prezentálja, hogy már szerethető. Az ő alakítása nagyot ütött. De mégsem ez a legkiemelkedőbb, hanem az egymással való interakcióik, a stílusuk összeütközése, ez teszi igazán szórakoztatóvá ezt a filmet.

Értékelésem

Sok a mögöttes tartalom, a mondanivaló egy részével lehet azonosulni, másik részétől viszolyogni, elutasítani. Minden mérnöki pontossággal van megtervezve, minden darabka a helyén van. A zeneválasztás eltalált, a színészi játék úgyszintén. Egy tökéletesen szórakoztató alkotás.

 

 

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!