Kellemes ünnepeket!

 Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Kellemes ünnepeket kívánok!

Minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok! 

Az ünnepi időszak a pihenés és feltöltődés időszaka. Ennek jegyében én is egy lélegzetvételnyi szünetet tartok a blogon. A következő bejegyzés januárban várható. 

Kellemes ünnepeket kívánok!

Minden kedves olvasómnak kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánok! 

Az ünnepi időszak a pihenés és feltöltődés időszaka. Ennek jegyében én is egy lélegzetvételnyi szünetet tartok a blogon. A következő bejegyzést január 2-án olvashatjátok, amiben a 2021-es kedven külföldi szerzős olvasmányaimról írok majd. 

Üdvözlettel:

 

Megyeri Judit: Rózsakő – Liza & Alex

A Rózsakői rejtélyek sorozat nagyon betalált nálam. Mind az első rész, a Holttest az Ambróziában (ITT írtam róla), mind az előzménynovellák, a Rózsakő – Kezdetek (a véleményemet ITT olvashatjátok) nagyon igényes munka szerethető szereplőkkel, és magával ragadó, izgalmas cselekménnyel. Ezért nem meglepő, hogy nagyon várom a sorozat második részét (Csontvázak a szekrényben) is. De előtte úgy döntöttem, hogy mivel ez a rész Liza és Alex könyve lesz, így sort kerítek a karakterüket bevezető, Rózsakő – Liza & Alexre is, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, ezek a rövid írások kitűnő alapot, illetve emlékeztetőt adnak a két karakterhez.

A Rózsakő – Liza & Alex az előző novelláskötethez, a Rózsakő – Kezdetekhez hasonlóan két történetet tartalmaz, ami a két kulcsszereplő szemszögéből mesél egy egy-egy előzménytörténetet, amik betekintést engednek a központi karakter jellemébe, motivációiba (Liza), vagy éppen megmutatnak az adott szereplő életében a későbbiekben fontos szerepet játszó eseményeket (Alex). Abban is hasonlóság mutatkozik a két kiegészítő kötet között, hogy mindkettő a decemberi ünnepekhez (karácsony, szilveszter) kapcsolódik, ezáltal a cselekménytől függetlenül egyfajta kellemes alaphangulat lengi őket körül. Emiatt annak ellenére is jó olvasni ezeket a szövegeket, hogy hagynak némi hiányérzetet maguk után, főleg Liza novellájánál éreztem ezt a végén.

Az bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

L. M. Montgomery: Anne karácsonya

Montgomerytől eddig nem sokat olvastam, inkább csak filmadaptációkat láttam a műveiből. Még régebben a kezembe került néhány rész az Anne-sorozatból, az Anne otthonra talál és az Anne az élet iskolájában című kötetek. Ősszel viszont beszereztem a szerző magyarul megjelent könyveinek nagy részét, így most álltam a polc előtt, és gondolkoztam, hogyan álljak hozzá a munkássága mélyebb megismerésének. Végül addig-addig halogattam, hogy már decembert írt a naptár, így a karácsonyi novelláskötete, az Anne karácsonya mellett döntöttem. Egyrészt pont tökéletes olvasmány volt így az ünnepek előtt, másrészt amúgy is szeretem a novellásköteteket, harmadrészt szeretek egy szerzővel a novelláin keresztül megismerkedni, mert behatóbb első benyomás alakulhat ki az adott íróról több, rövidebb történet által.

Ez LMM-nél is határozottan így volt, még annak ellenére is, hogy a gyűjteményben szereplő novellák nagyrészt egy fősodor mentén íródtak, illetve mindegyiknek hasonló a felépítése, mi több, a tanulsága is. Viszont a szereplők mindegyikben különböznek, ezáltal az alapszituációk és némiképp a hangulatuk is. Azonban néhány közös vonás mégis jellemzi a kötetet. Az egyik ilyen, hogy Montgomery mesélés közben egyben egy adott időszak (19. század vége, 20. század eleje) egy-egy szeletét is megmutatja az olvasónak, és ebből a tizenhat darabkából egy határozott korrajz és helyszínrajz (mindegyik novella a Prince Edward-sziget egy-egy szegletében játszódik) áll össze. Valamint mindegyikben fontos témákkal foglalkozik a szerző. Ezek közül a leggyakoribb a szegénység, a megnemértettség, a magány vagy éppen a megbocsátás. Illetve hasonló karakterek is felbukkannak a novellákban, például Montgomery több történetben is szerepeltet ikreket a főszereplők testvéreiként, vagy egy-egy furcsa nagybácsi, nagynéni is felbukkan. De karakterszinten mégis az jellemzi legjobban az írásokat, hogy mindegyik nagyszámú szereplővel dolgozik, ami miatt az olvasó elveszhetne a részletekben, ha Montgomery nem varázsolta volna őket emlékezetessé valamilyen humoros elemmel, hajviselettel, viselkedéssel.

Megyeri Judit: Rózsakő – Kezdetek

A múlt bűnei című regénye után kíváncsi voltam arra, hogy a szerző milyen novellista, így pont kapóra jött ez a novelláskötet, amit az írónő és a kiadója ingyen elérhetővé tett. Emellett azért is érdekelt, mert a legújabb regényének előzménye, ami a két főszereplő életéből mutat meg fontos mérföldköveket, illetve azt, hogy honnan is indultak. Így mindenképp a Holttest az Ambróziában előtt szerettem volna sort keríteni rá.

Az elsőre feltűnt, hogy A múlt bűnei némiképp eltolódott arányai és néhol döcögő információadagolásához képest a Kezdetek sokkal kiforrottabb, összeszedettebb. A szerző jobban átgondolta, hogy mit is szeretne ebben a két történetben elmondani, és csak arra koncentrált. Ez a feszesség jót tett a szövegnek, sőt az írói hangnak is, amiből két különbözőt – a fiú és lány hangját – is megmutatta. Különösen tetszett, hogy a fiú szemszögénél sem érződött, hogy nő az író, mert jól eltalálta a kamaszsráchoz illő nyelvezetet, motivációkat és a karakterhez illő szituációt, hangulatot. A szöveg gördülékenysége is sokat hozzátesz, jól átgondolt az információadagolás, a használt képek nagyon szépek, és nagyon természetesnek hatnak. Egyik történet sem mesterkélt vagy felszínes, esetleg túljátszott, mint ahová az ilyen YA/NA sztoriknál néha átbillenek a szerzők. Emiatt különösen kellemes volt olvasni, mert a két szöveg alapján a szerző gyakorlott novellistának tűnik.

Lovranits Júlia Villő: Lívió és a fehér sárkány

Nagyon szerettem Lovranits Júlia eddigi meséit, közülük is különösen a Macskakőt, így természetes, hogy Lívió és Gilice történetére is sort kerítettem, és alig várom, hogy a legújabb, idén megjelent könyvét is a kezemben tarthassam.

A Lívió és a fehér sárkány más, mint az eddigi könyvei, mert nem egy történetet mesél el, hanem mesék lazán kapcsolódó füzére állandó szereplőkkel. Ehhez mérten a szerző stílusa feszesebb, de ennek ellenére sem vesztette el játékosságát, pozitív életszemléletét. A vidámság is ugyanúgy áthatja a sorokat, mint az eddigi könyveinél. Viszont ez a kötet a többitől eltérően kísérletezőbb, ami leginkább a mesék keletkezéstörténetéből adódik. Az író egy volt osztálytársa kisfiának írta ezeket a meséket, amelyek hosszú üzenetváltások során formálódtak.

Számomra nagyon érdekes volt ez a kísérletezés, de érzésem szerint a keretek kissé visszafogták a szerzőt, és nem tudott annyira kibontakozni, nem jött át annyira az eddigi történeteiben megszokott saját egyedi hangja.

Catherine Rider: Csók New Yorkban

Néhány éve a szokásommá vált, hogy az ünnepek előtt elolvasok legalább egy karácsony témájú könyvet, és most erre az ifjúsági romantikus könyvre esett a választásom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ez a könnyedebb történet nagyon jól esett a sci-fik, fantasyk és komolyabb témájú könyvek után. Amellett, hogy dúlnak benne az érzelmek, és szórakoztató is, azért tudott némi komoly vonulatot is felmutatni. Ez számomra növelte az élvezeti értékét, miközben ki is kapcsolt.

Ez a két szerző érdeme (a Catherine Rider név Stephanie Elliotot és James Noble-t takarja), akik csaknem tökéletes összhangban valósították meg az ötletüket, és mesélték el szereplőik történetét. Látszott, hogy tökéletesen ismerik a megelevenített helyszínt, mert nagyon érzékletesen ábrázoltak minden kis zegzugot, ahol a főszereplők megfordulnak. Emellett a YA vonal sem állt távol tőlük, legalábbis számomra hitelesnek tűnt a két fiatal problémáinak ábrázolása.

Az egyetlen apró szépséghibát az jelentette, hogy nem tudtak teljesen megszabadulni a kliséktől, ami az ilyen történetekben szinte kötelezően megjelenik, ami nem baj, de egy közülük számomra rontott az amúgy kellemes olvasásélményen és előhozta belőlem a kukacoskodó bétát.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!

Doogie Horner: Die Hard Christmas

A Die Hard az egyik kedvenc karácsonyi filmem, szinte minden évben megnézésre kerül, így akartam valamit olvasni, ami legalább olyan jó. Keresgéltem a polcon, és megakadt a szemem férjem egy múlt évi szerzeményén a Die Hard Christmas-ön, és nem volt kérdés, hogy ez egy tökéletesen szórakoztató olvasmány lesz. Ez a felnőtteknek szóló mesekönyv múlt évben jelent meg, és emlékeztem, hogy párom nagyon jókat szórakozott rajta, ami nálam sem maradt el. A rajzok jól harmonizálnak a szöveggel, szépen kidolgozottak. JJ Harrison egyedi képi megjelenítést alkalmaz. Legalábbis én a magam részéről többször végig lapoztam a könyvet csak a képeket nézegetve.

Egy szépséghibája van, hogy magyarul nem elérhető, így kevesebb emberhez juthat el, pedig egy érdekes, szórakoztató átdolgozást tarthat a kezében az olvasó.

Hóangyal

Karácsonyi LMBT (fiú-fiú) novella. Ennek tudatában olvassatok tovább.

Hóangyal

Egy papírrepülő landolt a matekfüzetén. A sebtében meghajtogatott kockás lap szélei szakadtak voltak, ahogy a spirálból kitépték. Imi azonban nem törődött a küldemény külalakjával, hanem széthajtotta:

„Óra után, hátul, a szokott helyen. Remélem, jókedvre deríthetlek. P.” – állt a papíron.

Hátrafordult, hogy a két sorral mögötte ülő fiúra nézhessen. Patrik épp akkor nézett fel a füzetéből, és rögtön elmosolyodott, mikor meglátta, hogy őt nézi. Béla bá’ pont ezt a pillanatot választotta, hogy rászóljon, így kénytelen volt előre fordulni. De előtte még elkapta Laura, Patrik gyermekkori barátja szórakozott fejcsóválását. Látszólag senki más nem vette észre a közjátékot, ami nem is volt csoda, mivel lélekben már mindenki a két nap múlva kezdődő téli szünetre készült, így csak a tanáruk hangját lehetett hallani, aki éppen azt ecsetelte, hogy az anyag, amit éppen vesznek, mennyire fontos lesz az érettségin. Valahogy mindegyik tanár hasonlóval jött mostanában, de ez a tizenhét éves kamaszokat nem igazán érdekelte.

Bár Imi a téli szünetet sem várta, így jobb híján próbálta lejegyzetelni a Béla bá’ által a táblára írt ábrákat, képleteket, számsorokat, és reménykedett benne, hogy Patrik valóban előáll valami bomba ötlettel a nagyszünetben, ami meghozza a karácsonyi hangulatát. Ami ebben az évben a szokásosnál is nagyobb mértékben elkerülte. Még annak ellenére is, hogy napok óta esett a hó. Ahogy kinézett az ablakon, láthatta az enyhe szállingózást. Belefeledkezett a pelyhek bámulásába, és csak a csengő térítette magához. Gyorsan a táskájába gyömöszölte a cuccait, és elindult a kabátjáért, de Patrik már megelőzte, mert épp felé nyújtotta, a sáljával együtt.

– Kösz – mormolta az orra alatt, miközben felkapta mindkettőt.

Megvárták, amíg a többiek kitódulnak a teremből, és elindulnak a büfé vagy az ebédlő felé, majd elsprinteltek az ellenkező irányba, az udvar felé. Rajtuk kívül csak pár alsóbb éves volt odakint, de rájuk sem hederítettek, mivel épp egy gyors hógolyócsatába fogtak. Patrik megfogta Imi kezét, és mikor az ránézett, biztatóan megszorította. A hideg ellenére Patrik keze kellemesen meleg volt, és már ez az az egyszerű érintés is javított valamicskét Imi hangulatán. Beértek a fák mögé. A betont vastag hóréteg borította, ami teljesen érintetlen volt. Nemhiába volt ez a kedvenc helyük kilencedik óta. Senki nem jött ide rajtuk kívül, így itt mindig maguk lehettek. Télen kiváló terep volt hóangyalok készítésére, nyáron pedig a pinceablak külső párkányára ülve egy-egy gyors tízórai vagy ebéd elfogyasztására nyújtott kiváló terepet, miközben néhány percet lophattak maguknak.

Ledobták a táskájukat a párkányra, majd egymásra néztek. Patrik vizsgálódón, Imi várakozón nézett a másikra.

– Csináljunk hóangyalt – vetette fel Patrik hirtelen, miközben a puha porhóba huppant.

– Ez a nagy terved? – kérdezte csalódottan Imi.

– Jaj, ne csináld már! Gyere! – Patrik felült, és maga mellé húzta a másikat.

Imi kelletlenül követte a barátja példáját, és nekikezdett a hóangyalnak. Kar- és lábcsapásai azonban leginkább egy vergődve haldokló madáréra hasonlítottak, így hát gyorsan abba is hagyta. Patrik, mikor észrevette a másik kínlódását, szintén megállt, és oldalra fordult a hóban, hogy láthassa barátja arcát.

– Mi a baj? – kérdezte aggódva, miközben megérintette Imi arcát. Imi felsóhajtott, végül kibökte.

– A szüleim karácsonyra Angliába utaznak a nővéremhez – kezdte grimaszolva. Patrik emlékezett rá, hogy Bianka és Imi nem jönnek túl jól ki egymással, így barátja arckifejezésén egyáltalán nem csodálkozott. – Fel sem merült bennük, hogy esetleg én is menni szeretnék. Magától értetődőnek gondolták, hogy elég idős vagyok hozzá, hogy itthon maradjak, és egyedül töltsem a karácsonyt. Úgy hiszik, jó móka lesz! – csapott a hóba ingerülten. – Hagynak itthon kaját, de az nem ugyanaz, mintha itt lennének. És a legrosszabb, hogy úgy hiszik, ezzel minden el van intézve – fejezte be a kifakadást, tanácstalanul nézve Patrikra.

– Ez súlyos – összegezte a barátja. – De segíthetünk rajta. – Közelebb húzódott hozzá a hóban, és egy puszit nyomott az orra hegyére.

– Mégis hogyan? – firtatta Imi.

– Nálunk töltheted az ünnepeket – válaszolta erre Patrik egyszerűen.

– Nem hinném, hogy a szüleid örülnének, ha egy idegen is ott lenne – tiltakozott rögtön Imi. – És… – folytatni már nem tudta, mert barátja egy csókkal beléfojtotta a szót.

– Pat… rik – kezdte volna újra zihálva, mikor sikerült egy kissé eltolnia magától a másikat, de az nem hagyta, hogy folytassa.

– Először is, a szüleim nem lesznek otthon karácsonykor, mert Laura szüleivel mennek Bécsbe, ez már amolyan két család általi közös hagyomány, így hagynak egy pár napig nyugit nekünk a szünetben. – Miközben beszélt felállt, magával húzta Imit is, és magához ölelte, úgy folytatta: – Másodszor nem vagy idegen. Többször tanultunk már közösen nálunk, így a szüleim már ismernek, és úgy hallottam kedvelnek is. Laura is nálunk lesz, és mondta, hogy elhívhatnálak téged is, a húgom sem tiltakozott, így szeretném, ha velünk ünnepelnél – lehelte a végét Imi szájába. Majd mielőtt amaz tiltakozhatott volna, ismét megcsókolta, de most sokkal szenvedélyesebben és hosszabban, mint előzőleg. A pillanatnak az első csengő megszólalása vetett véget. Kipirulva, csillogó szemmel váltak szét.

– Még gondolkodom rajta – szólt Imi, de már mosolygott.

– Csak ne sokáig – bökte oldalba Patrik.

– Az nem szokásom.

– A nap végére jobb lesz, ha eldöntöd – nevetett Patrik, majd a táskáját felkapva előrerohant.

Imi mosolyogva nézett utána, majd a második csengő felhangzásakor ő is észbe kapott és utána indult.