Top 10 olvasmányom 2017

Nehéz volt összeszednem az éves top 10 olvasmányomat, mert szívem szerint többet tettem volna erre a listára 10 könyvnél, de aztán mégis a rangsorolás mellett döntöttem. Egyrészt, mert jó volt visszaemlékezni az egy év alatt elolvasott könyvekre, másrészt ez részben alapot adott a holnap felkerülő évértékeléshez is.
Végül a könyvek rangsorolásánál a rám gyakorolt hatásuk volt a döntő, meg az, hogy melyek azok a könyvek, amiket szívesen újra is olvasnék alkalomadtán. Nem volt könnyű  választás, mert egy két könyv még erre a listára kívánkozik, de végül mégsem fértek föl, viszont említést érdemelnek. Először ezekről ejtenék pár szót. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája és Felkai Ádám: Para körút című könyve a humorával emelkedett ki nálam. Erika Johansen: Tear királynője a világépítésével varázsolt el, Amy Harmon Arcalan szerelemje, pedig azzal, ahogy bemutatta a szerelmet. De említhetném még Marie-Aude Murail könyveit is, amik mind egy-egy üde színfolt volt, de ide kívánkozik Rachel Hawkins Hex Hallja is. Hogy még sem ezek kerültek a listámra, az azt mutatja, mennyire erős volt nálam ebben az évben a mezőny. Át is térnék a top 10-re kezdve a tizedikkel.

Robert Jackson Bennett: City of Miracles (The Divine Cities 3.)

Bennett világa eléggé addiktíven hatott rám, így az első, de főleg a második kötet után, ami kedvencem lett, tudnom kellett, hogy is ér véget ez a remek történet. Nem mondom, hogy csalódtam, mert nem, azt sem, hogy nem tetszett ez a kötet, mert nagyon is, de nálam tetszésben valahol a Lépcsők városa és a Pengék városa között van. Ennek oka talán, hogy egy olyan karakter a kötet főszereplője, akit nem éreztem úgy, hogy teljesen előtérbe kellene helyezni. Bár a fülszöveget olvasva megörültem, hogy Sigrud is kapott egy könyvet, de nem működött olyan jól, mint az előző két kötet. Mert így, hogy beleláttam a fejébe számomra elvesztette azt a varázsát, amiért szerettem a karaktert, a kiismerhetetlenségét, titokzatosságát. Némileg a keménységét is így, hogy érző lényt csinált belőle a szerző. Mert nekem ő volt az a karakter, aki pont jó volt a háttérben (első kötet) és megosztott főszereplőként (második kötet). Viszont azt meg kell hagyni, hogy az életemben olvasott egyik legszebb könyvlezárás pont a marcona drejlinghez kötődik. Ez azért kicsit helyrebillentette nálam a dolgokat.

A fentebb említettektől eltekintve egy jó lezárást kapunk, a szálak nagy része elvarrásra kerül, a rejtélyek megoldódnak, történik ez a szerzőtől megszokott pörgős cselekménnyel, érdekes és szerethető karakterekkel.

A BEJEGYZÉS TOVÁBBI RÉSZÉBEN SPOILEREK ELŐFORDULHATNAK!

Robert Jackson Bennett: Pengék városa (Isteni városok 2.)

Általában egy trilógia középső része nem tudja megközelíteni az első rész színvonalát, mert valami mindig félrecsúszik, vagy mert tipikus középső rész. A Pengék városa viszont egy üdítő kivétel, mert érvényes rá az a közhely, hogy jobb, mint az első rész, ami nem kis teljesítmény tekintve, hogy már az első könyv is nagyon tetszett a világépítésével, történetével.

Ebben a kötetben tovább szélesedik Bennett világa, több minden kiderül az isteneiről, a háború mikéntjeiről, és ezt nem máson keresztül mutatja be, mint az első kötetből kedvenc mellékszereplőmön, Turjin Mulaghesh-sen keresztül, aki ebben a kötetben főszereplővé lép elő. De nem akár milyenné. Már az első könyvnél is kitűnt, hogy amellett, hogy keményvonalas katona tud gondolkodni is, nemcsak pusztítani, és az érzelmi világa is elég gazdag, bár nemigen mutatja ki. Ő nekem a “gondolkodó katona”, bár hogy mennyire értelmes definíció ez azt nem tudom, de az én fejemben így élnek a hozzá hasonló karakterek. Valamiért Paul Martin jutott eszembe róla a Csodaidőkből, ne kérdezzétek miért, talán a múltja miatt. Ugyanazért látom őket sokrétű és értékes karakternek. Katonák, de mégis többek annál.

Szegény Mulaghesh mama ismét rejtélyek és pörgős események közepén találja magát, amiben nem kevés szerepe van az isteneknek és Sigrudnak.

A rejtélyek városa - Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa (Isteni városok 1.)

Már régóta érlelődött bennem ennek a könyvnek az elolvasása, de valahogy mindig elmaradt. Végül mégis a kezembe akadt a könyv és mikor a végére értem egyetlen gondolat járt a fejemben: miért vártam ezzel eddig? Mert jó, sőt, nagyon jó. Az urbanfantasy new weird irányzatának kiemelkedő darabja, amely egy kiváló alapötletre épít. A szerző jól mozgatja a különböző szálakat, jól építi fel a nyomozást, a szereplők kutatása közben fokozatosan ismerteti meg a világot az olvasóval. A felbukkanó történelmi emlékek ezt még jobban alátámasztják, de mivel ezek a történet részei, és ügyesen belesimulnak a cselekménybe, nem érződik direkt expozíciónak.

A világmélyítés mellett említést érdemelnek a karakterek is, akik jól kidolgozottal, mindegyiküknek megvan a maga szerepe a megfelelő helyen és időben. Mindegyikükről annyit tudunk meg, amennyi a történet szempontjából feltétlenül szükséges és ez nagyon jól van így. A történetet áthatja a politikai helyezkedés, a szereplők játszmái mindezt egy olyan városban, amit az Istenek öröksége határoz meg, mindent áthatnak a titkok és rejtélyek, és ahol a lépcsők a semmibe vesznek.