2019. március 24., vasárnap

Lovranits Júlia Villő: Macskakő – Történetek gyermeklelkű felnőtteknek


Lovranits Júlia Villő nevével még az első Aranymosás válogatón – ami már jó régen volt – találkoztam először, és már akkor felfigyeltem rá. Bár sokáig váratott magára, hogy olvassak a szerzőtől, de múlt évben a Lea és a viharbanyákkal megtört a jég, amit nem bántam meg, mert egy egyedi hangú meseírót ismerhettem meg általa.

Amikor megláttam, hogy készül a Macskakő, nagyon megörültem, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. A borítót meglátva nem volt kérdés, hogy meg fogom venni, és még éppen jutott az első százból, ami nagy szerencse volt. Ott is motoszkált a fejemben folyamatosan a könyv, szinte kérte, hogy vegyem le a polcról, de egészen februárig (közben megszületett a kisfiam) nem volt alkalmam elolvasni. De pont jó volt így, mert az egyik történet, a Babafej című különösen illett a jelenlegi élethelyzetemhez. Mondhatni pont akkor olvastam a könyvet, amikor kellett. Léleknyugtató hatással volt rám, emellett a pozitív életszemlélete (Mályva utca rész) és játékossága (Szigliget rész) miatt folyamatosan mosolyt csalt az arcomra. Ami nagyon jót tett egy-egy nyűgösebb nap után. Azóta már egyszer újraolvastam a könyvet, ami mutatja, hogy bármikor elővehető, bájos, könnyed olvasmány. Sokszor végiglapoztam csak úgy, mert az illusztrációk egyszerűen vonzzák a szemet. Berecz Krisztina képei egyszerűen olyanok, hogy nézni kell őket. Kitűnően kiegészítik a szerző történeteit.

Egy hibája volt, ami igazából nem is hiba. Mégpedig az, hogy túl rövid. Olvastam volna még tovább is. Remélem, lesz még ilyen együttműködés a két alkotó között máskor is, mert ez az első nagyon jól sikerült.




A kötet két részből áll a Mályva utca és a Szigliget történeteiből. Különlegességük, hogy a történetekben megelevenedett karaktereket hús-vér emberek ihlették, akiknek a képei megtalálhatók a kötet végén. Ismeretlen személyekről van szó, de ennek ellenére mégis jól illenek a karakterekhez. Mindig tetszenek az ilyen információk, mert ezáltal beleláthatok az alkotási folyamatba, ami minden könyvnél izgalmas. Ezért örültem különösen, hogy itt egy kis ízelítőt kaphattam ebből az ihletadó képek által.

A két részt elkülöníti egymástól a különböző hangulat. A Mályva utca inkább tündérmesébe hajló, pozitív hangvételű, amibe éppen csak bele-belecsepegteti a szerző a szürke hétköznapokat, míg a Szigliget rész inkább hétköznapibb, megjelenik benne az emberi gyarlóság (főleg Frici által), és a tündérmesés elemek itt kisebb mértékben jelennek meg. A való élet beszivárog a sorok közé, ez az, ami összeköti a két részt. Főleg ez az, amiért inkább felnőtteknek való a kötet, mert olyan dolgokról is mesél, amit igazán csak ők érthetnek, bár a mesésebb részek gyerekeknek is szórakoztatók lehetnek.

A két részről kicsit bővebben:

Mályva utca

Ennek a résznek a hangulata, élethelyzetei közelebb állnak a szívemhez. Ebből kifolyólag jobban
Berecz Krisztina illusztrációja a könyvből
tetszettek ezek a történetek, mint a Szigliget darabjai, bár utóbbi – majd lentebb kitérek rá – teljesen más, ezért másért szerethető. Visszatérve a Mályva utca történeteihez: személyesebbnek éreztem őket. Úgy tűnt, mintha személyes élményekből merítene a szerző, mintha személyesen is ismerné a Mályva utcát és az ott lakókat. A Bohémet, a Költőt, az idős asszonyokat és mindenki mást, na meg, a macskaköveket, akik cipősarkakra vadásznak. Minden követ és utcasarkot, amin értő kézzel végigvezet. Amolyan tárlatvezetés volt ez, amihez a képek még többet tesznek hozzá. A kedvenceim ebből a részből: a Macskakő és a Babafej című történetek.

Szigliget

Megvallom, ez a rész első olvasásra nem tetszett. Számomra nagyon elütött az első résztől. Aztán, mikor újra olvastam, nem értettem, mi volt velem először, mert akkor meg nagyon tetszett. Talán az lehetett, hogy először nem jókor talált meg ez a rész, de másodszorra elragadott a hangulat, és belevitt a történetekbe. Bár Frici nem lesz a kedvenc karakterem, de Iréne ellensúlyozta nálam az ő gyarlóságát az aranyosságával. Ami igazán megragadott ezekben a történetekben, hogy második olvasatra rájöttem,
Berecz Krisztina illusztrációja a könyvből
hogy valamiféle időkapszulaként funkcionálnak, mint a fényképek, amik megörökítenek egy-egy pillanatot. A kedvenceim ebből a részből: az Ilyen szemérmetlen! és a Sose derül ki című történetek.

Összességében nagyon kellemes volt olvasni. Végig jelen volt a történetekben a szerző játékos és könnyed stílusa, és a pozitív, vidám életszemlélete. A karakterei élők és nagyon szerethetők voltak.

Ahogy az alcímből látható első sorban „gyereklelkű felnőtteknek” ajánlom ezt a könyvet. Ha szeretnél elmerülni egy kitalált, de mégis ismerős világban, ez a te könyved. Gyerekekkel együtt olvasásra is jó lehet, bár a felnőtt élethelyzetek miatt a nagyobbakat kötheti le elsősorban.

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!