Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról

A Madarat tolláról volt az első könyvem a szerzőtől, de ha jobban belegondolok, akkor talán még egy novelláját is volt szerencsén régebben bétázni. Már az első oldalakon látszott, hogy azóta sokat fejlődött, sőt a kötet végére érve csak fokozódott ez az érzés. Ez a kisregény belopta magát a szívembe, megszerettem a szereplőket és magát a történetet. Úgy volt jó, ahogy volt. Három hét szívmelengető története. Lezárt, frappáns szöveg, amit szívesen olvastam volna tovább is.

Hogy miért?

Egyszerűen azért, mert Tiszlavicz Mária elvarázsolt a lehengerlő stílusával. Úgy szippantott be a szöveg, hogy a végéig alig tudtam kivonni magam a hatása alól, vagy csak nagy kínlódás árán tudtam abbahagyni az olvasást. Az egész szöveg könnyed, gördülékeny, játékos, olyannak érződik, mintha a szerzője a kisujjából rázta volna ki, holott ez valószínűleg nem fedi a valóságot teljesen. Nagy tudás van mögötte, továbbá számtalan írókurzus, gyakorlás. Ezt onnan sejtem, hogy volt szerencsém Marcsival egy Szövegboncnok kurzusra járni még 2018 tavaszán, így tudom, hogy akkor hol állt az írói fejlődésben, és ahhoz képest ég és föld a különbség, természetesen, pozitív irányba. A tehetsége már akkor megvolt, de azóta sokkal jobbá vált, ami nagyon érződik ezen a kisregényen.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Egy nyuszi, akit mindenki szeret - Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!

Marie-Aude Murail az egyik kedvenc írónőm, így nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet is elolvasom. Bíztam a Murail által garantált minőségben és most sem csalódtam. Ismét francia országban járunk, ahol egy kis közösség életét követhetjük nyomon, jelen esetben egy fiatalokból álló lakóközösség életét. Ahogy azt már megszokhattuk a írónőtől a kötet címe, Lakótárs kerestetik! most is több mindenre utal. Egyrészt az egyetemista fiatalok bérlőtárs keresésére, másrészt arra, hogy egyikük elveszik a történet során. A témát tekintve is hozza a könyv az írótól megszokott sémát. Itt is megjelenik a betegség, fogyatékosság, másság és az ehhez való viszonyulás vagy éppen a környezet reakciói. Ebben a történetben is szerepet kap egy túlérett gyerek, aki sokszor felnőtt szerepben van, de mindeközben a kamaszokra jellemzően az útját keresi. Mindezeket laza humorral, néhol iróniával kezeli az írónő, de ahol kell, megható is a történet. Ezt a történetet is megszerettem egyrészt Sutyi és Pupák úr miatt, másrészt azért, ahogy Murail az életet kezeli, ahogy az életet bemutatja. Örök kedvenc lesz ez a könyv is.

Nehéz megfogalmazni, mit adott nekem ez a könyv. Egyrészt ismét tágította a világlátásomat, másrészt újra toleranciára tanított, harmadrészt újabb leckét adott az életről, negyedrészt megmutatta, mi a barátság és milyen erő rejlik az emberekben, ha akarják és végül, de nem utolsó sorban ismét elvarázsolt. Ezt a könyvet olvasni kell, mert magával ragad, letehetetlen és utána másképp látja az ember a világot. Ha lehetne Marie-Aude Murail könyveit receptre osztogatnám, mert kikapcsolnak a stresszes mindennapokból és a végén garantáltan fülig ér az ember szája. Nem azért, mert minden soruk vidám, hanem mert instant jókedvet ébresztenek az emberben, amit az írói a stílusával ér el. Murail regénye nem falazótégla mérete miatt emlékezetes, hanem mert sok mindent tanít a világról.

Értékelés: 4,5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!