Év végi összesítés 2017

Életem első évértékelős bejegyzése lesz ez a mostani. Eddig valahogyan mindig kimaradt, vagyis, hogy pontosítsak, lusta voltam egy ilyet összeszedni, de most ebben is megtört a jég.

Hogy miért?

Elég sok minden történt velem ebben az évben, hogy érdemes legyen róla írni, másrészt ez pár év múlva jó emlékeztető lesz számomra.

Röviden, hogy miről is lesz szó a bejegyzésben: egy kis személyes, egy kis könyves, egy kis blogos, egy kis írással kapcsolatos. Szóval egy csipetnyi mindenből, ami 2017-ben történt velem, és említést érdemel. Másrészt egy kis blogösszesítő is benne lesz: értékelések, book tagek, projektek, meg jövőbeni tervek, bár a tervezés az nem az erősségem, így ez csak érintőlegesen fogom említeni.

A teaszünet Díj - The Tea Break Awards

A díjat már közel egy hónapja kaptam Dorkától az Anya Olvas blog bloggerétől. Azért örültem különösen a díjnak, mert ez a blogom még nem túl régi, így különösen jól esett, hogy az egyik választottja én voltam.

Top 10 olvasmányom 2017

Nehéz volt összeszednem az éves top 10 olvasmányomat, mert szívem szerint többet tettem volna erre a listára 10 könyvnél, de aztán mégis a rangsorolás mellett döntöttem. Egyrészt, mert jó volt visszaemlékezni az egy év alatt elolvasott könyvekre, másrészt ez részben alapot adott a holnap felkerülő évértékeléshez is.
Végül a könyvek rangsorolásánál a rám gyakorolt hatásuk volt a döntő, meg az, hogy melyek azok a könyvek, amiket szívesen újra is olvasnék alkalomadtán. Nem volt könnyű  választás, mert egy két könyv még erre a listára kívánkozik, de végül mégsem fértek föl, viszont említést érdemelnek. Először ezekről ejtenék pár szót. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája és Felkai Ádám: Para körút című könyve a humorával emelkedett ki nálam. Erika Johansen: Tear királynője a világépítésével varázsolt el, Amy Harmon Arcalan szerelemje, pedig azzal, ahogy bemutatta a szerelmet. De említhetném még Marie-Aude Murail könyveit is, amik mind egy-egy üde színfolt volt, de ide kívánkozik Rachel Hawkins Hex Hallja is. Hogy még sem ezek kerültek a listámra, az azt mutatja, mennyire erős volt nálam ebben az évben a mezőny. Át is térnék a top 10-re kezdve a tizedikkel.

Book a Sloth Club decemberi doboz - megkésett dobozbontás

A kései bejegyzésnek az oka, hogy a decemberi dobozom kézhezvétele nem volt éppen zökkenőmentes egy postai malőr miatt, ami kissé elszomorított, mert mire december 20-án megérkezett a dobozom, addigra akaratlanul is többen elspoilerezték a tartalmát. Ennek ellenére mikor a kezembe került, ugyanolyan izgatott lettem, mintha időben megkaptam volna. Ez nagyrészt köszönhető a BASC csapat segítőkész hozzáállásának, amivel kezelték a postai problémát, másrészt szeretek ajándékot bontani, így ez is nagy élmény volt számomra.

Mielőtt rátérnék a részletekre, kiemelném a csomagolást, leginkább a külsőt. A képen nem látszik, de

maga a doboz benne volt egy nagyméretű puffos borítékban, ami védte a dobozt. Ezt a csomagolási formát mindenképp tartsa meg a csapat, mert ennek volt köszönhető, hogy az ide-oda hurcolt doboz külsején a sok ide-oda szállítás ellenére is csak minimális sérülések voltak, és különösen az, hogy a belseje teljesen épen maradt.
Szót ejtenék a belső csomagolásról is. Belül a dobozban lévő könyveket beletették a vászontáskába, ami újabb védelmet nyújtott illetve a többi ajándék pedig szép zöld papírba volt csomagolva, ami számomra jól szimbolizálta az ünnepet, bár lehetett volna sötétebb színű. De ez már csak szubjektív meglátás, mert a lényegen, a gondos, alapos csomagoláson, amiből nálam ötösre vizsgázott a BASC, nem változtat.

Top 5 Wednesday #16 - 2018-as kívánságlista

Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 

A heti téma: 2018-as kívánságlista. Ebben a bejegyzésben arról fogok írni, hogy milyen témát, zsánert/alzsánert, jellemzőt, karaktert szeretnék látni a jövőre.

Boldog Új Évet mindenkinek!

Tim Burton: Karácsonyi lidércnyomás

Sokan szeretik a filmváltozatát a Karácsonyi lidércnyomásnak, és gondolom, emiatt sokan szeretik ezt a könyvet is. Nem láttam még a filmet, így ezt a könyvet sem tudom kötni semmihez, de felkeltette az érdeklődésemet annyira, hogy egy Blacl Friday-es akcióban megvegyem, mert azt a pénzt megérte, bár azt nem értem, hogy eredeti áron, hogy kerülhet ez annyiba, amennyibe, mert negyedóra-húsz perc alatt elolvastam. Itt is ár-érték arány problémám van, mint a Blacksad első kötete esetében is volt, azzal a különbséggel, hogy itt a verses forma miatt kötöttebbek a történet kibontásénak lehetőségei, és ezt Tim Burton jól meg is oldotta, de mint fentebb írtam ez kevés ahhoz, hogy számomra maradandó legyen. Nem mondom, hogy nem szerettem a történetet, mert akkor nem mondanék igazat, voltak elemei, amik tetszettek, de pár jó rímnél több kell ahhoz, hogy “megdobja a pulzusomat”. Írom ezt úgy, hogy a Rímbörtönt olvastam, és az nagyon tetszett. Bár abban több történet is van, meg véltem benne némi mondanivalót is felfedezni, ami itt nem nagyon volt. Aranyosnak aranyos volt, de semmi több.

Top 5 wednesday #15 - 2017-es kedvenceim

Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 

A heti téma: 2017 TOP 5 könyve. Ezen módosítottam, mert a TOP 10 2017-ben olvasott könyvemmel jövő héten jövök. Ebben a bejegyzésben a legjeimet szedtem össze. Kedvenc könyv, kedvenc könyvsorozat, kedvenc képregény, kedvenc debütáló könyv(ek), kedvenc antológia/novelláskötet.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Neil Gaiman: Északi mitológia

Gaiman nevével először a Sandman képregények kapcsán találkoztam, és már ott megmutatkozott az, hogy jó mesélő, valamint az, hogy jól állnak neki a gúnyolódó, okos karakterek. Ott a Halál, itt Loki. Már régen érlelődött, hogy képregényen kívül mást is olvassak a szerzőtől, és végül az Északi mitológiára esett a választásom, ami kitűnő választás volt kezdésnek.

Mondhatni a legjobb “kapudrog” volt Gaiman hosszabb történeteihez, amit csak választhattam. Ismert mitológiai történeteket dolgozott fel, gyúrt egységgé a saját stílusában. És abban mutatkozik meg az író igazi erőssége, hogy egy ismert történetet is a saját képére tudott formálni. Nem csak a skandináv mitológia agyonrágott eseményei tűntek elő a sorok közül, hanem Gaiman saját, egyedi felfogása, az, ahogyan ő maga látja ezeket a mitológiai eseményeket, alakokat. Nem könnyű dolog úgy írni ismert dolgokról, hogy ne csak az legyen érdekes, hanem a mögötte lévő ember, az alkotó is. Az Északi mitológia esetében szerintem ez sikerült.

On Sai: Scar

Kétszer kezdtem neki a könyvnek, mert az eleje valahogy sehogyan sem akart csúszni. Olyan lassan olvastam, ahogy szerintem még egy könyvet sem eddig, aztán volt egy pont, ahol ez egy csapásra megváltozott. Pontosan tudom hol történt, a 157. oldalon. Az ott induló jelenetsor Scar és Chester között olyan jól van megkomponálva, hogy onnantól kezdve nem tudtam letenni. Nem tudom megmagyarázni, mi bajom pontosan az első majd’ 160 oldallal (talán leginkább Artúr és ami körülötte zajlott, kivéve Márk), de itt olyan éles volt számomra a minőségi váltás pozitív irányba, hogy leírhatatlan. Onnantól kezdve sokkal összeszedettebb a történet. Olyan érzésem volt, mintha a szerző onnantól barangolt volna biztonsággal a saját világában, és ott mutatkozott meg először igazán az egyedi, fanyar humor is, ami illett a könyv hangulatához, a karakterekhez.

A világból az egyik, ami megfogott a különböző entitások (mentálok, Isten, Gonosz) megjelenítése, főleg Istené, aki Scaron keresztül már-már testközelbe került. Olyan közel, hogy olvasás közben nem egyszer éreztem azt, hogy Isten mintha bennem élne. Ez azért nagy szó, mert nem vagyok gyakorló hívő, és Istent sem érzem különösebben közel magamhoz, de ennek a könyvnek valahogy mégis sikerült minket közelíteni. Ugyanígy Scaron keresztül a mentálok is közel kerültek hozzám, főleg Don által, de leginkább a kettőjük közötti kötelék által, ami szintén szépen, megalapozottan volt ábrázolva.

A világ és a karakterek végig jól átgondoltak. Egyedül Artúr szála volt, ami számomra nem volt annyira érdekes, de dramaturgiailag szükséges, így ez már csak szőrszálhasogatás. Ennek ellenére vagy inkább ezzel együtt is egy sodró, jó ötleteke felvonultató, karakterközpontú, egyedi sci-fit kapunk.

Berek Edit: Pokoltúra

Sokat gondolkoztam ezen a könyvön, mert nagyon feldühített, és nem akartam méregből értékelést írni, mert az sose jó. Azonban így több nap elteltével sem látom jobbnak a könyvet, nem találtam utólagos értelmet, tanulságot, ami megszépíti. Dühöt sem azért váltott ki belőlem, amiért jogosan kiválthatott volna, hanem mert klisés, sztereotíp, méghozzá szélsőségesen az. Írástechnikailag vannak benne jó megoldások ( pl.: az első és a záró jelenet kerete), de a történetvezetés miatt sok helyen szétesik az egész, illetve unalmas, de ami a legélvezhetetlenebbé teszi, az az, hogy tömény. 230 oldalban túl sokat akar meríteni, túl sok témát hoz fel, amikhez a kifejtés mélysége és a terjedelem kevés.

A másik a karakterek: míg a női karakterek jól sikerültek, addig a férfiak, főleg az apa karaktere, hát… nagyon nem. Egy hisztérikának megírt női karakter megirigyelhetné a jellemét, és ez sajnos nem pozitívum. Ebben a karakterben semmi férfiasság nincs, annak ellenére, hogy annak van megírva. Másrészt nagyon sarkítottan ő a rossz, szinte egy jó tulajdonságot nem említ meg a karakterről a szerző, ami teljesen hiteltelenné teszi, sőt, együgyű, ami egy vezető pozícióban lévő embernél elképzelhetetlen. Bár itt felmerül, hogy csak az érzelmi intelligenciája alacsony, csakhogy ennek a karakternek ez szinte zéró volt, ami már megint hiteltelen egy vezető pozícióban lévő embernél. Meg különösebben intelligensnek se mondanám az olvasottak alapján. A karakterek közül még úgy a kamaszlány, aki hitelesen volt ábrázolva, akin látszott, hogy van mélysége.

Be kell, valljam, a fülszöveg alapján egy korrekt haldoklás történetre számítottam, de egy elég nagy káosz kerekedett belőle, amit sajnálok.

Top 5 Wednesday #14

 Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 

A heti téma: Karakterek a rosszak listán. Avagy karakterek, akiket nem szeretek.

Top 5 Wednesday #12 és #13

Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 

Van egy kis elmaradásom, de ha már szabadságon vagyok, még a következő téma előtt pótlom.

A nov. 30-dikai téma: Írók, akikhez hasonlóan szeretnék írni volt. A múlt heti (dec. 6.) pedig Könyves dolgok, amiktől Grinch-é változom, vagyis olyan dolgok, amik idegesítenek könyvekben, könyvekkel kapcsolatban.

Véráldozat

Véráldozat

A vér a világ éltetője. Az új olaj. Újabban ez tartja fenn a fejlődést, immár környezetszennyezés nélkül. Nem fantasztikus? A 2140-es évek forradalmi áttörése, a vér, mint új energiaforrás. Az új adó. Életek megrontója, az új rák, amely életeket pusztít. Újságíróként sokat írt erről; a vérüket áldozó, kiszipolyozott emberekről. A cikkeket írva úgy gondolta, hogy ő és a családja érinthetetlen, hogy ők nem lesznek betegek, nem adósodnak el, és a vérüket nem kell gyógyszerre vagy pénzre váltani. Most mégis itt volt egy üvegtartály előtt, és a földet bámulta. Tenyere remegett a hideg felületen, képtelen volt az üveg túloldalán álló két emberre nézni. Akiket elárult és most feláldozni készült, hogy az, akit mindennél jobban szeret, élhessen.

− Legalább a lányodat ments ki innen – könyörgött a nő, aki olyan távolinak tűnt, hogy nem tudott többé a feleségeként gondolni rá, mert csak így tudta elengedni.

− Tudod, hogy nem lehet. Miatta…

− Apa! – A lánya szemébe nézve elbizonytalanodott, egy pillanatra majdnem megfeledkezett arról, hogy mi a célja, kiért csinálja. Az a szempár majdnem megtörte. De csak majdnem. Újra leszegte fejét, elvette a kezét az üvegről és ökölbe szorította.

− Kezdhetik!

Valahol az épület mélyén megnyomtak egy gombot. Csövek vágódtak a két remegő alak testébe. A fájdalmas sikolyra felkapta a fejét.

− Kérlek! Kérlek! – hajtogatták folyamatosan. – Kérlek… Kér… lek… Kér…

Elhallgatott a könyörgés, ahogy az éltető folyadékot elszívták a két ártatlanból. Ő pedig csak nézte őket, és semmit sem érzett. Az a két roncs már nem a felesége és a lánya volt, csupán eldobható szemetek. Egyszerű áldozatok azért a másikért, akire mindenkinél jobban szüksége volt.

− A kisfia megkapta a gyógyszereket, hamarosan magához tér – közölte egy érzelemmentes női hang. Ez elég volt a férfinak, hogy elforduljon a két elsorvadt alaktól, és a kórház gyerekosztálya felé vegye az irányt. Még halotta, hogy a testek a szemétledobó falának csapódnak, de már semmit nem számítottak neki.

− Épp jókor ért ide – közölte vidáman egy nővér, amint belépett a fia szobájába. – Most ébredezik.

Minden érzelem egyszerre szakadt fel belőle. Öröm, bánat és gyász. Ahogy magához szorította a fiát, tudta, hogy most már minden rendben lesz. Komolyan hitt ebben.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

A fiú választása

A fiú választása

Peti a függöny suhogására ébredt, ami a műszerek pittyegésének zaján is áthatolt. Ha képes lett volna mozogni, akkor valószínűleg kiugrik az ágyból ijedtében, de így csak az ujjai rándultak meg kissé. Már a szülei kezét sem tudta megszorítani napok óta, a szemét is csak néha tudta kinyitni. Annyira fáradt és elgyötört volt a betegségtől, hogy már csak a halált kívánta. A szüleit azonban mégsem tudta ott hagyni, ezért maradt.

− Jobb lenne nekik − folytatta a gondolatmenetét egy hang, amiről nem lehetett eldönteni, nőhöz vagy férfihoz tartozik-e.

A tizenöt éves fiú szeme felpattant.

− Ki… Mi vagy te? – kérdezte, döbbenten bámulva az ágy végénél álló fénylő, meghatározhatatlan alakú lényre.

− Tündér vagyok.

− Tündérek nem léteznek.

− Pár éve még nem ezt hitted.

− Akkor még kicsi voltam. Álmodom?

− Nem, távolról sem.

− Miért jöttél? Én… − Akkor vette észre, hogy már ül, és szinte teljesen jól érzi magát. − Meggyógyultam?

− Sajnos, nem. Azért érzed magad jobban, mert adtam az erőmből.

− Miért?

− Hogy beszélhessünk.

− Miről?

− A továbblépésedről. Választanod kell, hogy most velem jössz és csatlakozol a kiválasztottak közé, hogy a haldoklók átsegítésével foglalkozz, míg világ a világ, ahogyan én is, vagy még pár napot itt maradsz, és halálod után elenyészel a semmibe.

− A halál után nincs semmi?

− Akiket nem válasznak ki Segítőnek, azoknak a lelkei egy olyan dimenzióba kerülnek, ahol sötétség veszi őket körül, és nem érintkezhetnek senkivel addig, míg újjá nem születnek. Ez a megtisztulás, ami több száz évig tart, mígnem az eredeti lélek teljesen elfelejti, ki is volt. Téged viszont a Tündérkirály kiválasztott, hogy Segítő légy.

− Én… én még nem mehetek el. Jövő hónapban lesz a bicikliverseny, nem hagyhatom cserben a fiúkat a csapatból csak úgy. És a… és a… szüleim… − Könny futotta el a fiú szemét.

− Nem maradhatsz.

− Nincs esély rá, hogy… hogy meggyógyuljak?

− Nincs. Na, hogy döntesz? Teljes megtisztulás, vagy örökkévalóságig való szolgálat?

− Miért választottak ki?

− Ki tudja? A Tündérkirály nem osztja meg a döntései okát. Mi a válaszod?

Peti lehunyta a szemét, egy pillanatra a gondolataiba mélyedt, végül határozottan a lényre nézett.

− Veled megyek.

− Jól van. Feküdj vissza az ágyba, és hunyd be a szemed.

− Láthatom még a szüleimet? – vetett egy utolsó, reménykedő pillantást a tündérre.

− Talán néha láthatod őket odafentről.

A fiú engedelmeskedett. Miközben érezte, hogy egyre gyengül, testét jóleső melegség járta át. Szemhéjain át érzékelte, hogy fény tölti be a szobát. Folyamatos sípolás hatolt a fülébe, egy kis fájdalmat érzett, aztán megszűnt minden körülötte. Csak a fényesség maradt, amivé a lelke vált, ahogy átkelt kísérőjével Tündérország kapuján.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Robert Jackson Bennett: City of Miracles (The Divine Cities 3.)

Bennett világa eléggé addiktíven hatott rám, így az első, de főleg a második kötet után, ami kedvencem lett, tudnom kellett, hogy is ér véget ez a remek történet. Nem mondom, hogy csalódtam, mert nem, azt sem, hogy nem tetszett ez a kötet, mert nagyon is, de nálam tetszésben valahol a Lépcsők városa és a Pengék városa között van. Ennek oka talán, hogy egy olyan karakter a kötet főszereplője, akit nem éreztem úgy, hogy teljesen előtérbe kellene helyezni. Bár a fülszöveget olvasva megörültem, hogy Sigrud is kapott egy könyvet, de nem működött olyan jól, mint az előző két kötet. Mert így, hogy beleláttam a fejébe számomra elvesztette azt a varázsát, amiért szerettem a karaktert, a kiismerhetetlenségét, titokzatosságát. Némileg a keménységét is így, hogy érző lényt csinált belőle a szerző. Mert nekem ő volt az a karakter, aki pont jó volt a háttérben (első kötet) és megosztott főszereplőként (második kötet). Viszont azt meg kell hagyni, hogy az életemben olvasott egyik legszebb könyvlezárás pont a marcona drejlinghez kötődik. Ez azért kicsit helyrebillentette nálam a dolgokat.

A fentebb említettektől eltekintve egy jó lezárást kapunk, a szálak nagy része elvarrásra kerül, a rejtélyek megoldódnak, történik ez a szerzőtől megszokott pörgős cselekménnyel, érdekes és szerethető karakterekkel.

A BEJEGYZÉS TOVÁBBI RÉSZÉBEN SPOILEREK ELŐFORDULHATNAK!

Karin Tidbeck: Amatka

“Egy disztópikus vízió, amely meggörbíti maga körül a teret.”

Ez a mondat áll a borítón. A teret ugyan nem tudom, meggörbítette-e, de világomat biztosan. A new weird irányzat a Lépcsők városával lépett be az életembe, de az ehhez képest egy könnyű olvasmánynak mondható, pedig abban a sorozatban is történnek dolgok, nem is kevés. De az Amatkánál éreztem azt, hogy igazán bejön nekem ez az irányzat, és több hasonlót is el akarok olvasni. Mert ez a könyv egyszerre volt, furcsa, bizarr, abszurd, nyomasztó. Rátelepedik az ember agyára a hangulatával, a lelki drámájával, és nehéz kikeveredni belőle. Máig nem tudtam, mert valamiért mindig visszatér a történet a gondolataim közé, mindig ott pörög egy-egy apró mozzanata a háttérben. Szóval, mint fentebb már említettem, nem tudom, hogy a teret elgörbítette-e, de maradandó élmény az biztos. Viszont felmerül bennem néhány kérdés: Mit is olvastam? Miért úgy történnek a dolgok, ahogy? Lehet-e egyáltalán egy ilyen világban élni? Van-e valami értelme ennek az egésznek? Egyelőre nincsenek meg a saját válaszaim erre, csak azt érzem, hogy még mindig utazok a könyvvel, de majd csak megállok valahol.

Top 5 Wednesday #11

Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 

Eheti téma: Olyan könyvek, amikért hálás vagyok.

Top 5 Wednesday #10

Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva. 

A heti téma eredetileg: karakterek, akikért odavoltál gyerekkorodban. Én ezt egy kicsit megcsavartam, mivel gyerekként nem voltak annyira meghatározó karakterek, akikért annyira odalettem volna. Így egy kicsit csavarok a témán. Öt olyan karaktert hozok, akik a kedvenc címszereplőim/főszereplőim közé tartoznak, könyvből mangából, animéből vegyesen. Sorrend nélkül.

Robert Jackson Bennett: Pengék városa (Isteni városok 2.)

Általában egy trilógia középső része nem tudja megközelíteni az első rész színvonalát, mert valami mindig félrecsúszik, vagy mert tipikus középső rész. A Pengék városa viszont egy üdítő kivétel, mert érvényes rá az a közhely, hogy jobb, mint az első rész, ami nem kis teljesítmény tekintve, hogy már az első könyv is nagyon tetszett a világépítésével, történetével.

Ebben a kötetben tovább szélesedik Bennett világa, több minden kiderül az isteneiről, a háború mikéntjeiről, és ezt nem máson keresztül mutatja be, mint az első kötetből kedvenc mellékszereplőmön, Turjin Mulaghesh-sen keresztül, aki ebben a kötetben főszereplővé lép elő. De nem akár milyenné. Már az első könyvnél is kitűnt, hogy amellett, hogy keményvonalas katona tud gondolkodni is, nemcsak pusztítani, és az érzelmi világa is elég gazdag, bár nemigen mutatja ki. Ő nekem a “gondolkodó katona”, bár hogy mennyire értelmes definíció ez azt nem tudom, de az én fejemben így élnek a hozzá hasonló karakterek. Valamiért Paul Martin jutott eszembe róla a Csodaidőkből, ne kérdezzétek miért, talán a múltja miatt. Ugyanazért látom őket sokrétű és értékes karakternek. Katonák, de mégis többek annál.

Szegény Mulaghesh mama ismét rejtélyek és pörgős események közepén találja magát, amiben nem kevés szerepe van az isteneknek és Sigrudnak.

Érzelem körülírás 1. - Gyász

Ez egy régebbi írásom, ami egy olyan játék keretében íródott, ahol érzelmeket, élethelyzeteket kellett körülírni. Akkor a gyász körülírását választottam. A címben az egyes szám azt feltételezi, hogy ezt a szériát folytatom. Még nem tudom, mi lesz belőle.

Forrás: TeSó

Gyász

A viharos szél becsapott a nyitott ablakon, belekapva a hajába. Keze megremegett, és átdöfte a tűt a fehér lepel szegélyén. Ujjából kiserkent a vér, mint az üvegesen előre bámuló szemekből a könnyek. Egy életet sirattak, ahogy az eső siratta a napot. Mégis dolgoztak az izmok. Gépies, monoton egymásutánban mozdult a kar.

A fiatal nő szeme fátylán át nem is érzékelte, hogy elkészült, csak az anyag hullott ki a kezéből, ahogy a férje életének szemei is kiperegtek a homokórából.

Nehézkesen felállt. Megremegett, majd felvette a leplet, aztán elhagyta a szobát, és a nappaliba ment, hogy előkészítse szeretett férjét a holnapi temetésre.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Top 5 Wednesday #9

Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.  

Az eheti téma: Problémás kedvencek
Karakterek, akiket nem akarsz szeretni, de nem tudsz ellene tenni. 

Egy nyuszi, akit mindenki szeret - Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!

Marie-Aude Murail az egyik kedvenc írónőm, így nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet is elolvasom. Bíztam a Murail által garantált minőségben és most sem csalódtam. Ismét francia országban járunk, ahol egy kis közösség életét követhetjük nyomon, jelen esetben egy fiatalokból álló lakóközösség életét. Ahogy azt már megszokhattuk a írónőtől a kötet címe, Lakótárs kerestetik! most is több mindenre utal. Egyrészt az egyetemista fiatalok bérlőtárs keresésére, másrészt arra, hogy egyikük elveszik a történet során. A témát tekintve is hozza a könyv az írótól megszokott sémát. Itt is megjelenik a betegség, fogyatékosság, másság és az ehhez való viszonyulás vagy éppen a környezet reakciói. Ebben a történetben is szerepet kap egy túlérett gyerek, aki sokszor felnőtt szerepben van, de mindeközben a kamaszokra jellemzően az útját keresi. Mindezeket laza humorral, néhol iróniával kezeli az írónő, de ahol kell, megható is a történet. Ezt a történetet is megszerettem egyrészt Sutyi és Pupák úr miatt, másrészt azért, ahogy Murail az életet kezeli, ahogy az életet bemutatja. Örök kedvenc lesz ez a könyv is.

Nehéz megfogalmazni, mit adott nekem ez a könyv. Egyrészt ismét tágította a világlátásomat, másrészt újra toleranciára tanított, harmadrészt újabb leckét adott az életről, negyedrészt megmutatta, mi a barátság és milyen erő rejlik az emberekben, ha akarják és végül, de nem utolsó sorban ismét elvarázsolt. Ezt a könyvet olvasni kell, mert magával ragad, letehetetlen és utána másképp látja az ember a világot. Ha lehetne Marie-Aude Murail könyveit receptre osztogatnám, mert kikapcsolnak a stresszes mindennapokból és a végén garantáltan fülig ér az ember szája. Nem azért, mert minden soruk vidám, hanem mert instant jókedvet ébresztenek az emberben, amit az írói a stílusával ér el. Murail regénye nem falazótégla mérete miatt emlékezetes, hanem mert sok mindent tanít a világról.

Értékelés: 4,5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!