Borítóleleplezés #80 - Amy Harmon: The Queen and the Cure - A királyné és a gyógyír

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Amy Harmon legújabb regénye, a The Queen and the Cure - A királyné és a gyógyír, ami a Vörös pöttyös sorozatban érkezik.

 

Íme, az új Vörös pöttyös kötet borítója!

John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság

Negyedjére olvastam a szerzőtől, korábban az Egyesülés-trilógia fordult meg a kezemben, amikről ITT, ITT és ITT írtam. E hármas közös jellemzője, hogy ugyan az ötlet kivitelezése vagy a történet kidolgozottsága nem volt éppen a toppon, ennek ellenére mégis megszerettem Scalzi stílusát. Ez elsősorban a humorának és annak köszönhető, hogy kitűnő horgokat alkalmaz a műveiben, amitől szinte letehetetlenek, emellett mestere a váratlan fordulatoknak is. Csavarokban A Kaidzsú Állatvédő Társaságban sincs hiány, ahogy kapkodásból sem. Ugyanis a szerző nem csak remek dramaturg, de sajnos abban is páratlan, hogy a leadási határidő előtt egy-két hónappal rántsa össze a regényeit, ami A Kaidzsú Állatvédő Társasággal sincs másként. Ez utóbbi sajnos látszik a végeredményen, mert semmit nem fejlődött a fentebb említett trilógiája óta. Ugyanazok a hibák jönnek ki ennél is, mint azoknál, ennek ellenére mégis bátran mondhatom, hogy ezúttal is jól szórakoztam, szerettem a karaktereket, a humort, néhol még a világépítése is rendben volt, viszont érződött rajta az is, hogy nincs a helyén, lett volna mit csiszolgatni rajta. Szóval még mindig várok egy olyan könyvet a szerzőtől, amire több időt szánt. Nagyon remélem, hogy már nem kell sokat, mert még mindig állítom, hogy tudhat valamit, mert székhez tud szegezni, de valahogy mégis kevésnek érzem. Ennél sokkal többet nézek ki belőle. 

Sam Sykes: Seven Blades in Black

A könyvet eredeti nyelven olvastam, ezért az értékelésben előforduló magyarított elnevezések tőlem származnak, mert a könyvnek nincs hivatalos fordítása.

Szeretem a kevert műfajt, mert ha az író jól csinálja, akkor valami egyedi jöhet létre az elsőre kuszának tűnő egyvelegből. Máskor viszont elveszik a lényeg, így a próbálkozás sikertelen. Saykes regénye szerencsére inkább az előbbi tábort erősíti. Jól ötvözi a fantasyt a westernnel (néhol spagettibe hajlik) és a road movie életérzéssel, továbbá némi sci-fi beütéssel is megfűszerezi (portálok), csak úgy az íze kedvéért. Emellett némi grimdarkot is tartalmaz, a főhőse révén. Sal ugyanis az antihősök mintapéldánya.

A kötet mágiarendszere egyedi, a stílusa szabadszájú, ahogy az ebben az alzsánerben megszokott. Bár néhol már-már költőien szép a nyelvezet, ami egy kis plusz tesz hozzá ehhez.

Egyenletes az információadagolás, az író fokozatosan vezet be a világába, a szereplő útja során fejezetről-fejezetre tárul fel előttünk egy új, háború dúlta világ. Ezáltal az történeti ív seholsem törik meg, határozott ívet alkot. Ezt segíti elő a mesélő narráció is. Emellett a főhős révén nagyon szórakoztató, nagyon bírtam Sal stílusát.

A fentiek alapján a Seven ​Blades in Blacknek egy tökéletes regénynek kellene lennie, de koránt sincs így. Az egyedi elemek mellett a szerző felvonultatja az összes klisét, amit a fentebb felsorolt zsánerek felvonultathatnak egy regényben, lelkileg megzuhant főhős, akit a barátai elárultak, bosszúhadjárat, és még sorolhatnám napestig. Az is látszott, hogy sok minden hatott rá, nem egy anime, film, könyv ráhatása beköszönt, ami nem baj, de egy idő után kezdett sok lenni, bár szerencsére sikerült ezeket megfűszereznie a saját elképzeléseivel, ami miatt azért egy nagyon is fogyasztható és szórakoztató elegy jött létre.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Szemezgető #24 – A Fumax Kiadó februári-márciusi megjelenései

A Szemezgető rovat keretében ezúttal a Fumax Kiadó februári-márciusi megjelenéseiből válogattam. Ebben a két hónapban képregények érkeznek a kiadótól.

LET'S PLAY BOOK TAG

Még régebben a férjemnél láttam Molyon ezt a book taget, akkor el is kezdtem kitölteni, de aztán valamiért félbe maradt. Most megtaláltam a gépemen, és gondoltam, befejezem. Végül egy bejegyzés lett belőle.

Íme, a válaszaim:

Szemezgető #23 – Az Agave Könyvek és a Magnólia Kiadó márciusi megjelenései

Szemezgető rovat keretében ezúttal az Agave Könyvek és a Magnolia Kiadó márciusi megjelenéseit mutatom be nektek. A könyvek között találhattok weird/horror antológiát, thrillert és egy pszicho-thrillert is.

Évértékelő 2022

A 2022-es év számomra újra a könyves eseményekről szólt. Voltam két könyvbemutatón, valamint a Könyvhéten és a Könyvfesztiválon is. Utóbbi érdekessége, hogy most először az esemény mind a négy napján részt vettem. Blogos szempontból kissé lazábbra sikerült az év, a korábbiakhoz képest kevesebb könyvértékelés került fel, viszont borítóleleplezésből és könyveken túl bejegyzésből sokkal több akadt, így mondhatjuk, hogy inkább olvastam, mint értékeltem. De néhány emlékezetes értékelés azért felkerült az év során.

A bejegyzésről röviden: egy kis könyves, egy kis blogos. Szóval egy csipetnyi mindenből, ami 2022-ben könyves-blogos szempontból történt velem, és említést érdemel.

Szemezgető #22 – A Könyvmolyképző Kiadó éldekorált könyvei

A mostani Szemezgető rovatban nem kifejezetten csak új megjelenésekről fogok írni, hanem a Könyvmolyképző Kiadó egy speciális szegmenséről, az éldekorált kiadásokról. Vannak köztük új kiadványok és régebbi megjelenések újranyomásai is. Néhány nagyon ötletesen van megoldva, van köztük gyönyörű és cuki is. Összességében egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom, mert választási lehetőséget kínál az olvasóknak.

Könyves Top 10 2022

A 2022-es év, az olvasmányaimat tekintve, vegyes képet mutat, mind zsánerileg, mind pedig terjedelemben. Még kevesebbet olvastam, mint 2021-ben (Erről ITT írtam), noha sokkal több volt tervben. Ennek ellenére összeállt a 2022-es listám. Akad köztük ismeretterjesztő olvasmány, képregény, sci-fi, verses kötet, ifjúsági/meseregény, szatíra és történelmi romantikus regény is. Egy szerzőnek pedig dupláznia is sikerült!

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül

A Pokkernapló sorozat első kötetét, a Meleg a helyzet! (ITT írtam róla) című kötetet nagyon szerettem a főhőse és a bemutatott világ egyedi megoldásai miatt. Ráadásul ezzel a kötettel Ecsédi Orsolya visszanyúlt az első regényéhez, a Cirrus a tűzfalonhoz (ITT olvasható az értékelés). Elsősorban a hangulatuk cseng össze, főleg az előbbi főhős, Goni miatt, aki Cirrushoz hasonlóan saját sütetű suta próbálkozásai révén ér célt. A kötetet élénkség és játékosság jellemezte, ami mosolyt csalt az olvasók arcára.

Ilyen előzmények után nagyon vártam a folytatást. Ám a kezdeti lelkesedésem olvasás közben kissé alábbhagyott. Úgy éreztem, mintha az alapötlet és a naplóregény-koncepció kezdene kifogyni a lendületből, a szerző pedig az ötletekből, mert néhol egészen leült a kötet, és a nem mindennapi megoldásai, vicces helyzetei és sziporkázó humora dacára néhány helyen untam a könyvet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Raana Raas: Vezetők

Az Időcsodák negyedik, egyben befejező kötetének, a Vezetőknek nem volt könnyű dolga. Egyrészt sok idő telt el az előző rész, a Menekülők (ITT írtam róla) megjelenése óta, ami olyan magasra tette a lécet, hogy annak iszonyú nehéz megfelelni, másrészt egy záró kötetnek mindig nagyot kell domborítania, hogy az olvasók elégedettek legyenek. Az elvárásaim nekem is az egekben voltak, noha próbáltam nem a Csodaidők lezárásához, a Hazatérőkhöz hasonlítgatni, mert attól a történettől időközben teljesen eltávolodtunk. Ami nem baj, sőt nagyon érdekes volt látni, a szerző hogyan képzelte el az alternatív története megoldását. 

Az előző kötet értékelésénél kitértem rá, hogy a részek egy határozott történeti ív mentén mozognak. Az első, az Elágazó utak (ITT olvashattok róla bővebben) a bevezetés szerepét töltötte be, lefektette az alapokat, és megágyazott a további történéseknek, a második, az Ellenállók (ITT írtam róla) a CSU és a Kaven közötti konfliktust hivatott elmélyíteni. A harmadik rész, a Menekülők (EBBEN a cikkben olvashattok róla) még erre is rátett egy lapáttal, mégpedig azzal, hogy a tetralógia tetőpontjává vált, a Vezetők pedig a megoldást, a lezárást adja a történethez. Noha minden hosszabb történet körülbelül ezekből az egységekből épül fel, de ritkaság az ennyire jól felépített, sodró lendületű sorozat. Mert hiába telt el több év egy-egy kötet megjelenése között, a történeti és érzelmi ív mégis töretlen maradt, ami nem kis teljesítmény. Ritkán találkozni ennyire határozott négy köteten keresztül egyenletesen és erőteljesen vezetett történettel, de a szerzőnek (a végső zárást leszámítva) tökéletesen sikerült tartania a történetfolyam elején felvett ritmust.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás

A Kell egy csapat!-sorozat előző két részét, a Banyavészt (ITT olvashatjátok a véleményem róla) és a Nyanyacraftot (EBBEN a cikkben írtam róla) nagyon szerettem, leginkább a bennük felmerülő fontos témák és a mondanivalójuk miatt. Mindkettőben fontos szerepet kapott a barátság és a csapatmunka, így az összetartás és összetartozás is.

Ebben a kötetben is megvan minden, amitől kiválónak tartottam az előzményeket: sziporkázó humor, versidézetek, sok-sok kaland, fiatalos lendület, tanulság és a történet folyamán megoldandó fontos társadalmi kérdések/problémák. Ez utóbbi kettő a leghangsúlyosabb, de a szerző szokás szerint ezúttal is finoman csepegteti a komolyabb mondanivalót, fokozatosan vezeti szereplőit a történet végkövetkeztetése felé, ami ismét végig a valóság és képzelet határán mozog. A kettő közti választóvonal ezúttal nem olyan éles, sokkal jobban elmosódnak a határok, amivel inkább a Banyavész történetvezetését idézi, és hangulatilag is inkább az első részhez áll közelebb.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!