A könyvet eredeti nyelven olvastam, ezért
az értékelésben előforduló magyarított elnevezések tőlem származnak, mert a könyvnek
nincs hivatalos fordítása.
Szeretem
a kevert műfajt, mert ha az író jól csinálja, akkor valami egyedi jöhet létre
az elsőre kuszának tűnő egyvelegből. Máskor viszont elveszik a lényeg, így a
próbálkozás sikertelen. Saykes regénye szerencsére inkább az előbbi tábort
erősíti. Jól ötvözi a fantasyt a westernnel (néhol spagettibe hajlik) és a road
movie életérzéssel, továbbá némi sci-fi beütéssel is megfűszerezi (portálok),
csak úgy az íze kedvéért. Emellett némi grimdarkot is tartalmaz, a főhőse
révén. Sal ugyanis az antihősök mintapéldánya.
A kötet
mágiarendszere egyedi, a stílusa szabadszájú, ahogy az ebben az alzsánerben
megszokott. Bár néhol már-már költőien szép a nyelvezet, ami egy kis plusz tesz
hozzá ehhez.
Egyenletes
az információadagolás, az író fokozatosan vezet be a világába, a szereplő útja
során fejezetről-fejezetre tárul fel előttünk egy új, háború dúlta világ.
Ezáltal az történeti ív seholsem törik meg, határozott ívet alkot. Ezt segíti
elő a mesélő narráció is. Emellett a főhős révén nagyon szórakoztató, nagyon
bírtam Sal stílusát.
A
fentiek alapján a Seven Blades in Blacknek egy tökéletes regénynek kellene
lennie, de koránt sincs így. Az egyedi elemek mellett a szerző felvonultatja az
összes klisét, amit a fentebb felsorolt zsánerek felvonultathatnak egy
regényben, lelkileg megzuhant főhős, akit a barátai elárultak, bosszúhadjárat,
és még sorolhatnám napestig. Az is látszott, hogy sok minden hatott rá, nem egy
anime, film, könyv ráhatása beköszönt, ami nem baj, de egy idő után kezdett sok
lenni, bár szerencsére sikerült ezeket megfűszereznie a saját elképzeléseivel,
ami miatt azért egy nagyon is fogyasztható és szórakoztató elegy jött létre.
A bejegyzés további része spoilert
tartalmazhat!