Jay
Kristoff neve nem volt ismeretlen számomra, mert számos könyve olvasásra
várakozik a polcomon, de ez volt az első, amit kézbe vettem. Kivételesen
engedtem a könyv körül kialakult nagy hype-nak, és meg kell mondjam,
határozottan nem bántam meg. Sőt a legjobb könyv volt, amit az év első
negyedében olvastam. Nemcsak a dark fantasyként működik, hanem műfajtól
függetlenül is megállja a helyét.
Minden
szempontból remekül megírt könyv, talán az alkalmankénti enyhe túlírtságot és
az elején az olvasóra zúdított rengeteg nevet tudnám felhozni hibaként, bár
ezeken gyorsan túllendül az ember, mert a szöveg hamar beszippantja magába, és néhány
fejezet után csak azt veszi észre az ember, hogy sodródik az eseményekkel,
izgul a szereplőkért, és lenyűgözi a világ.
Más
szóval bevezetésként elmondhatom, hogy örülök, hogy Kristoff könyvei közül a Vámpírbirodalom volt az első, amihez
szerencsém volt, mert ezzel maximálisan elérte, hogy érdekeljen a többi is, és
ne csak a port fogja a polcon (Vihartáncos felkészül). Körülbelül úgy jártam
vele is, mint Tchaikovsky-jal Az idő gyermekei elolvasása után: nem túlzok, akár
a bevásárlólistáját is elolvasnám. Írom ezt azért, mert Kristoff, akárcsak
Tchaikovsky, ugyan nem könnyen emészthető témát választott, viszont a tálalást
olyan olvasmányosan teszi, hogy szinte letehetetlenné válik a kötet. Ehhez a
választékos nyelvezet, a gördülékeny írásmód, az érdekes és részletgazdag világ
és a sokszínű szereplőgárda is nagymértékben hozzájárult.