Negyedjére olvastam a szerzőtől, korábban az Egyesülés-trilógia fordult meg a kezemben, amikről ITT, ITT és ITT írtam. E hármas közös jellemzője, hogy ugyan az ötlet kivitelezése vagy a történet kidolgozottsága nem volt éppen a toppon, ennek ellenére mégis megszerettem Scalzi stílusát. Ez elsősorban a humorának és annak köszönhető, hogy kitűnő horgokat alkalmaz a műveiben, amitől szinte letehetetlenek, emellett mestere a váratlan fordulatoknak is. Csavarokban A Kaidzsú Állatvédő Társaságban sincs hiány, ahogy kapkodásból sem. Ugyanis a szerző nem csak remek dramaturg, de sajnos abban is páratlan, hogy a leadási határidő előtt egy-két hónappal rántsa össze a regényeit, ami A Kaidzsú Állatvédő Társasággal sincs másként. Ez utóbbi sajnos látszik a végeredményen, mert semmit nem fejlődött a fentebb említett trilógiája óta. Ugyanazok a hibák jönnek ki ennél is, mint azoknál, ennek ellenére mégis bátran mondhatom, hogy ezúttal is jól szórakoztam, szerettem a karaktereket, a humort, néhol még a világépítése is rendben volt, viszont érződött rajta az is, hogy nincs a helyén, lett volna mit csiszolgatni rajta. Szóval még mindig várok egy olyan könyvet a szerzőtől, amire több időt szánt. Nagyon remélem, hogy már nem kell sokat, mert még mindig állítom, hogy tudhat valamit, mert székhez tud szegezni, de valahogy mégis kevésnek érzem. Ennél sokkal többet nézek ki belőle.