Könyveken túl - Anime ismertető: My Daddy Long Legs/Hosszúlábú apu (1990)

Nyár elején írtam arról, hogy indítok a blogon egy új rovatot, aminek keretein belül olyan cikkek lesznek olvashatók, amik nem könyvekkel kapcsolatosak (ITT írtam erről). Ez a Könyveken túl címet viseli. Eltelt a nyár úgy hogy publikáltam volna egyetlen ilyen bejegyzést is. De most elérkezetnek láttam az időt, hogy párat megmutassak nektek.

Az első egy anime ismertető az egyik kedvencemről, a Hosszúlábú apuról. Azt tudni kell a cikkről, hogy közel tíz éves. Végeztem rajta némi ráncfelvarrást, de azért jobbára az akkori stílusomat tükrözi. Azóta más felfogással és minőségben írok, de úgy gondoltam mégis megmutatom nektek. Másrészről mindenképp össze szeretném gyűjteni itt a régi cikkeimet, így el kellett kezdenem valamelyikkel a sort.

 

My Daddy Long Legs

Ez egy elég régi anime, így többen emlékezhettek rá, mert Magyarországon is levetítették a ’90-es évek közepén az m1 műsorán Hosszúlábú apu címmel. A japán televízióban 1990-ben futott, és összesen 40 rész készült belőle. Az általánostól eltérően ennek az animének nem egy manga szolgált alapjául, hanem egy ifjúsági regény, Jean Webster 1912-es „Daddy Long Legs” című regénye, ami Magyarországon „Nyakigláb apó” címmel jelent meg.

Ez egy tipikusan shoujo (lányoknak készült) anime, felváltva drámai és vidám, ami elvarázsolja a nézőt, ha hagyja. Elsősorban fiataloknak szól, de felnőttek is megtalálhatják benne a tartalmas szórakozást. Én annak idején édesanyámmal izgultam végig hétről-hétre, hogyan is fog alakulni a főszereplő sorsa. A mondanivaló ugyanis mindenkinek szól.

 

Sirokai Mátyás (szerk.): 2050 – Ifjúsági novellák a jövőből

A Móra Kiadó 2017-ben pályázatot hirdetett ifjúsági és sci-fi novellák megírására. A kiírásban arra kérték az indulókat, képzeljék el, hogy 2050 fiataljainak milyen gondokkal, kihívásokkal kell szembenézniük. Ezzel együtt gondolják végig, milyen lenne az akkori Magyarország, és ábrázolják, milyen lesz 2050-ben a világ. Ebből a kiindulópontból változatos értelmezések születtek, aminek az eredménye ez a Sirokai Mátyás által összeválogatott és 2018-ban a Könyvhétre kihozott antológia lett. A szerkesztő minél szélesebb merítést kívánt nyújtani a szépirodalmi igénnyel megírt, kísérletező hangú sci-fi novellákból, a pályázat útján bekerült szerzők mellett a kortárs szép- és fantasztikus irodalom néhány már ismert (elismert), illetve feltörekvő íróját is felkérték, hogy színesítse a kötetet.

Milyen lesz 33 év múlva a kamaszok élete? Hogyan fest majd Magyarország 2050-ben? 13 fiatal író novellája kutatja a jövőt a nagy sikerű, ifjúsági kategóriában Év Gyermekkönyve díjat nyert Jelen! című antológia folytatásában. Ezúttal is a tizenévesek mindennapjai állnak a szövegek középpontjában a szerelmi sztoriktól a családi problémákig, és egészen különös víziókról is olvashatunk. Droidnagyi vagy gumicukorszív? Pacsirta formájú drón vagy virtuális gimi? A 2050 szerzői nem ismernek lehetetlent!

A leírásból kitűnik, hogy a kötet szerzői sokféle és sokrétű témát dolgoztak fel. Szerteágazó irányba kalandozott az alkotó fantázia. De egy dologban mindegyik írás megegyezik: a fókuszukban maga az ember áll, az emberi kapcsolatok, az ember-gép kapcsolat, az ember kapcsolata a világgal, különböző népek kapcsolata egymással vagy éppen a mesterséges emberek/intelligenciák helyzete, illetve, hogy mikortól számít valami embernek. A jövőről alkotott víziók az ember köré épülnek fel: a virtuális iskolák, a virtuális valóságok, a droidok jogai, az örökbefogadás új értelmezése, a migráció a hétköznapok részévé válása, a klímaválság, a gyász vagy éppen a droghasználat. Olyan témák, amik manapság érdekelhetik a fiatalokat, így a kötet maximálisan teljesíti a célját. A felkínált tematika megszólítja a fiatalokat, mert nekik íródott, ugyanakkor ettől nem kevesebb, sőt, ugyanolyan összetett problémákat dolgoz fel, mint egy felnőtteknek szóló gyűjtemény, csak a fiatalok szemén keresztül.

E szempontrendszer szerint két novella kiemelkedett a többi közül. Az egyik Brandon Hackett: Életjáték című műve, amely erős sci-fi alapokról indulva beszél a zaklatásról, és érződik rajta, hogy a szerző a jelenség pszichológiai hátterével is tisztában van, és ezt használja is. A másik kedvencem Jassó Judit: Sors bona című írása lett, ami a migráció problémáját járja körül egy indiai kamasz fiú szemszögéből. Azonban ennél összetettebb a kép, mert megjelenik benne a klímaválság és a körülmények miatt megváltozott örökbefogadási szokások is, ezek pedig különösen érdekessé teszik ezt az írást. Mindkét novelláról elmondható, hogy látszik rajtuk a munka és az adott témában való elmerülés, és van szíve ezeknek a történeteknek. Ez utóbbi az összes novelláról elmondható, de azok valamiért nem fogtak meg ennyire.

Két negatívumot tudnék említeni a történetek kapcsán. Az egyik, hogy voltak bennük kidolgozott jövőképek, megálmodott jövőbeli világok, de a szerzők nem mertek eléggé messzire menni. Ebből kifolyólag a legtöbb írás nagyon „mai” volt, a kortárs technikai fejletségre, vívmányokra épült. A szóhasználat is inkább a mai fiatalokra jellemző. A másik a meghívott szerzők írásaihoz kapcsolódik. Míg egyes írók próbáltak igazodni a kötet tematikájához, és új novellákat írtak a kötetbe, addig mások máshol már megjelent műveket hoztak ide is, amiken érződött, hogy nem illenek a tematikába. Ezen történeteket csak belepasszírozták az antológiába, de nem igazán illenek oda. Azt nem mondom, hogy rossz írások lennének, sőt, mindegyik igényesen, választékosan megírt, írástechnikailag jó szöveg, de nem ebbe a kötetbe valók. Ha ezen írók is új szövegekkel rukkoltak volna elő, még jobb és egységesebb lehetett volna a kötet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Borítóleleplezés #24 – Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély (Ambrózy báró esetei 6.)

 

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatának hatodik része, A Barnum-rejtély, ami a kiadó Vörös Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Vörös Pöttyös kötet borítója!

 

Rick Remender: Tokyo Ghost – Tokió szelleme

A cyberpunk nem igazán az én világom, de a fülszövegben sejtetett baljós jövőkép, valamint a borítógrafika megnyertek maguknak. Főleg, mert amúgy is egy keményebb történetre vágytam, ami nem finomkodik, és messze van a romantikától. Ez a számításom maximálisan be is jött, mert Rick Remender története minden, csak nem kíméletes. Sőt, kegyetlen, erőszakos, mocsokban dagonyázó, környezetszennyezéstől pusztuló világ az övé, ahol az emberek a digitális tértől és annak minden vívmányától függenek, és csak keveseknek adatik meg, hogy mentesek maradjanak ettől a szintetikus mételytől. És noha van benne szerelem, de az korántsem romantikus, inkább rothadással, problémákkal és keserűséggel szennyezett, viszont ez nagyon is illik a történet által ábrázolt kifordult világhoz.

Az alapsztori nem túl acélos, de a körítés, a mögötte kirajzolódó cyberpunk világ jobb szó híján fenomenális. A teremtett háttér kifejezetten életszerű, tekintve, hogy a jelenünk egy hasonló jövő felé tart, ha nem vesz más irányt, amire jelenleg nem sok esély mutatkozik. A látványvilág élő, a jelenetek már-már lerobbannak a lapokról. Sean Murphy képei részletgazdagok, a karakterek egyediek, az alapvetően szögletes arcformák illenek a történethez, csakúgy, mint a helyszínek színvilágának komorsága.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Izolde Johannsen: Lebensborn és Észak magányos királya-interjú

A mai interjú alanyom, Izolde Johannsen német haditengerészetről szóló írásaiban olyan természetességgel ötvözi a kalandregényt a tudományos értekezéssel, hogy letehetetlen elegyet alkot. Az interjúból egy sokrétű személyiség rajzolódik ki, aki szívét-lelkét beleteszi a műveibe. Ismerjétek meg a szerzőt és világát!

 A szerzőről:

Gyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte. Kisiskolás éveinek első önállóan választott könyve indította el az írói pályán, a Balázs Sándor: Spartacus élete és kora című regény, mely regény egyben el is jegyezte a történelemmel.

1995-ben érettségizett a budapesti Batthyány-Strattmann László Egészségügyi Szakközépiskolában, majd felnőtt-szakápolói végzettséget szerzett. Tizenhat év után abbahagyta a kórházi munkát, hogy több időt szentelhessen az írásnak. Ma egy lakhelyéhez közeli rendelőintézetben asszisztensként dolgozik.

Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt.

2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel.
2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.
2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) rendes tagja, 2004-től foglalkozik a II. világháborús német birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) kutatásával és a hajóparancsnokok életrajzával.
2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.
2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

 

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Kiemelten foglalkozik Hans Wilhelm Langsdorff és Ernst Lindemann sorhajókapitányok, valamint Erich Raeder flottatengernagy életrajzával és munkásságával.

2017 decemberében a Goldene Rakete Verlag németországi kiadó megjelentette első haditengerészeti regényét (A birodalmi kalóz) „Der Reichspirat” címmel.
2018-ban a német kiadó elvállalta a sorozat egészét. Jelenleg a második rész (Gránátok a becsületért) „Granaten für die Ehre” fordítása zajlik. 

Családjával Budapesten él.

 

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

Karin Tidbecktől szerencsére nem ez az első mű, amit olvastam. Az Amatkát (ITT írtam róla) nem sokkal a megjelenés után beszereztem, és kijelenthetem, hogy az egyik legbizarrabb, de ugyanakkor az egyik legtetszetősebb regény volt, amit valaha olvastam, és jó ízelítőt adott a weird irodalomból. Így nagyjából fel voltam készülve arra, hogy mire is számíthatok a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című kötettől.

Ezért utaltam rá föntebb, hogy szerencsére nem a novelláskötet került a kezembe előbb. Ha így lett volna, talán el sem olvasom, mert az első történet után néztem volna, mint hal a szatyorban, és feltettem volna a kérdést: mi a fene ez? Aztán nagy eséllyel becsukom a könyvet.

Így viszont az első történet után felcsillant a szemem, hogy ez ismét egy Karin Tidbeck-féle groteszk-abszurd-weird remekmű, amit még 12 másik követett. A végén pedig csak fokozta az élményt az, amit a szerző a fordításról ír: „Svédül és angolul írni két roppant különböző tapasztalás. Az anyanyelved még a csontjaidban is visszhangzik. … Az angol azonban nem hagyja, hogy ugyanígy bánjak vele. Így aztán sokkal óvatosabb vagyok a prózájával… Az elképzelések és történetek határozottan másképp hatnak, anyanyelvüktől függetlenül.” Ezen sorokat olvasva bántam, hogy nem tudok svédül, mert teljesen egyedi és megismételhetetlen tapasztalás lenne az eredeti nyelvén olvasni a kötetet, és teljesen más, mint magyarul vagy angolul, mert egy adott nyelv egy adott gondolkodásmód is egyben. Jó lenne jobban belelátni az író fejébe, amire az anyanyelvén több esély lenne. De azért így, több nyelvi szűrőn keresztül sem volt rossz.

Izolde Johannsen: Észak magányos királya I-II.

Az írónőtől eddig a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok történelmi antológiakötetben (EBBEN az értékelésben írtam a könyvről) megjelent Lebensborn című novellát olvastam. A történet a II. világháború egy megdöbbentő aspektusát dolgozta fel: azokat a norvég állampolgárságú nőket, akik német katonákkal éltek testi-lelki szerelemben a II. világháború alatt, a gyerekeikkel (Lebensborn-gyerekek) együtt megbélyegezték és üldözték. A novella ennek az üldöztetésnek az utóhatásaira reflektál. Személy szerint nagyon megragadott a téma, így örömmel fogadtam, amikor a szerző felkért A Birodalom tengeri bástyái sorozat 5. részének, az Észak magányos királyának az elolvasására. Számomra azért is volt különösen érdekes ez a kötet, mert ez a Lebensborn előzménye, ami feltárja a miérteket, hogy a főszereplő, Signe mit élt át a német orvossal, Viktorral a háború árnyékában, és mi vezetett a novellában leírt megbélyegzéséhez.

Már a novellában megmutatkozott Izolde Johannsen egyedi látásmódja és magával ragadó stílusa, ami a témában való nagymértékű jártasságával párosult. Megdöbbentő volt ezeket olvasni, főleg úgy, hogy olyan író dolgozta fel, aki nagyon ért a hangulatteremtéshez és a tényanyag természetes, gördülékeny átadásához, történetté formálásához. A Tirpitz olvasása előtt furdalt a kíváncsiság, hogy Johannsen tudja-e ugyanezt a kiváló információadagolást, a történelmi adatok történetbe való átültetését regényre is alkalmazni. Erre az egyértelmű válaszom az, hogy tökéletesen. Az egész regény jól megtervezett, minden sora kiválóan koordinált, hogy azt láttassa a korszakból, amit szeretne megismertetni. Ugyanakkor a tengeri hajózás, a német harcmodor bemutatása mellett hagy teret a szórakoztatásnak is, így válik az Észak magányos királya egy tökéletes dokumentum és kalandregény hibriddé.

Borítóleleplezés #23 – Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia (Kaptár-trilógia 2.)

 

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Jaymin Eve és Leia Stone Kaptár-trilógiájának második része, az Anarchia, ami a kiadó Zafír Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Zafír Pöttyös kötet borítója!

Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft-interjú

Nagyon szeretem Ecsédi Orsolya könyveit, mert humorosak, de emellett örökérvényű tanulsággal szolgálnak. Ez legutóbbi könyvévvel, a Nyanyacrafttal sem volt másként. Olvasás közben sok kérdés felmerült bennem, amiket egy interjú keretei közt tettem fel a szerzőnek. Többek közt a Nyanyacraft világáról, a játékfüggőség veszélyeiről és jövőbeli terveiről kérdeztem.

A szerzőről:

Ecsédi Orsolya ír, költ. Budapesten él. Az első negyven évben olvasott, aztán írásra váltott. Versei, meséi antológiákban és folyóiratokban jelentek meg. 2017-ben megjelent a Cirrus a Tűzfalon, 2018-ban a Banyavész című ifjúsági regénye. A 2018-as Álljon meg egy novellára! pályázaton első helyezést ért el. 2019-ben jelent meg a Kell egy csapat! második kötete a Nyanyacraft.

Borítóleleplezés #22 – Sarah Dessen: Figyelj rám!

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Sarah Dessen legújabb könyve Figyelj rám! címmel, ami a kiadó Vörös Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Vösös Pöttyös kötet borítója!

 

Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái

2018. november 25-én jött velem szembe Bleeding Bride karca (ITT olvasható), amiben az akkortájt megjelent meseregényének keletkezéséről írt. Mikor belekezdtem a karc olvasásába, azt hittem, egy átlagos beharangozó a könyvhöz, de nem így lett. Mást találtam benne. Röviden megfogalmazva a mű mögötti szívet, az érzelmeket, amitől ez a mese az, ami. Bevallom, még most, a karc újraolvasásakor is megkönnyeztem, mert ez egy sokkal tragikusabb hátteret ad a főszereplő kislány (Mira) karakterének, mint ami a könyvben olvasható.

Ilyen előzmények után elhatároztam, hogy ha lehetőségem adódik rá, beszerzem a Miss Screwy csavaros árváit, ami a múlt évi Könyvhéten meg is történt. Igaz, a közelmúltig nem vettem a kezembe, de mindig ott motoszkált a háttérben, hogy nekem ezt olvasnom kell, és végül győzött. A végére érve azt mondhatom, nem bántam meg.

Kétszer is elolvastam annyira megtetszett a részletesen kidolgozott disztópikus steampunk háttérvilág, a karakterek, akiket csak szeretni lehet, az írásmód, ami a 20. század eleji mesemondó stílust úgy használja fel, hogy közben mégis illeszkedik a mai trendekhez és igényekhez. Ezáltal a mostani gyerekekhez szól úgy, hogy közben egy régebbi kort helyez a fókuszba. Oszoli Bernadett fekete-fehér illusztrációi pedig tökéletesen illenek a kötet stílusához. Ceruzarajz-hatást keltenek, ami szintén jellemző volt a huszadik század elejére, erre jó példa a 1912-ben megjelent Nyakigláb apó képei (EBBEN a cikkemben látható néhány). Oszoli Bernadett rajzai finom vonalvezetésűek, az épületek, ruhák, emberi arcvonások aprólékosan kidolgozottak, főleg a főszereplők esetében. Néhány esetben előfordulnak erőteljesebb, durvább ceruzavonásokkal megrajzolt jelenetek is, ezek vagy kihangsúlyoznak valamit, vagy mellékszereplőket ábrázolnak.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Kurt Busiek: Csodák kora

Kezdésképpen Stan Lee szavaival tudom legjobban kifejezni, mit is kaptam a Csodák korától: „A Csodák kora nemcsak egy képregény címe. Sőt, közönséges képregénynek nevezni majdnem olyan, mintha egy apró perpatvarként tekintenénk a II. világháborúra. A Csodák kora hatalmas ugrás, mind forgatókönyvében, képi megvalósításában és nyomdain kivitelezésében – az illusztrált irodalom fejlődésének egy vadonatúj állomása. Avagy, ha nem lennék elég világos, elég klassznak látom.”

Stan Lee lazán odavetett utolsó mondatához első körben annyit fűznék hozzá, hogy az összhatás gyönyörű és zseniális. Az egyedi hangulat magával ragad, és a végéig nem ereszt, csak pillanatokra fékez le, de e pillanatokban is ott rejlik megannyi fontos gondolat, érzés, amiket az olvasó elraktározhat magában, vagy éppen elmerenghet rajta még azután is, hogy becsukta a Csodák korát. Ehhez kellett ez a zseniális történet, a Busiek cselekménye által megelevenített egyedi látásmód, és a gyönyörű festmények, melyeket ehhez Alex Ross megálmodott. Ez a festményes perspektíva illett a választott szemszöghöz, az egyszerű polgár szemszögéhez, mert általa az emberalakok már-már élethűre sikerültek, ami nem véletlen. Az alkotó a képregény végén feleleveníti a rajzok keletkezéstörténetét, és megemlíti, hogy sok figurához élő modellt használt alapnak – legyen az akár csak egy mosoly, egy tekintet vagy arckifejezés – emiatt nagyon kifejező lett a végeredmény. Ugyanakkor ahhoz a néhány nagytotálhoz is illett ez az ábrázolásmód, mikor a szuperhősöket jeleníti meg.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Vérszerződés

Urbánszki Lászlótól eddig csak egy novellát, a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok antológiában (ITT írtam róla) megjelent Fogadó a Visongó Disznóhozt olvastam. Már akkor feltűnt, hogy nemcsak a történelmet, de szórakoztatni is nagyon szeret, ezért a kettő ötvözete adja művei egyedi stílusát.

A Vérszerződés esetében sincs ez másként. Látszik, hogy alaposan utánanézett a Honfoglalás előtti időknek, beleértve az öltözködést, a hajózást, a különböző népek életét, szokásait, még ha kevés forrás is maradt fent arról a korról. Ehhez hozzáadta kitűnő kalandregényírói vénáját, és egy regényt kerekített a mai tudásunk szerint fennmaradt események köré, amibe természetesen erősen belevitte a saját fantáziáját is, hogy kitöltse a történések közötti hézagokat. Ez utóbbival egyáltalán nincs baj, sőt, szükséges, hogy egy élvezhető regényt kapjunk. És ennek csaknem maximálisan megfelel, és a hibáival együtt is egy nagyon szórakoztató és szerethető kalandregény a végeredmény.

A Vérszerződés a négyrészesre tervezett Honfoglalás-sorozat nyitó kötete, amely a nyolcszázas évek közepére kalauzolja el az olvasót. A magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről pedig a kimek nomádok szorongatják őket, ráadásul a magyar törzsek is torzsalkodnak egymással. A földre éhes rusz urak lerohanják a közeli Kürt és Gyarmat törzseket. Győzelmet győzelemre halmoznak, és várható, hogy egyenként felszámolják az összefogni képtelen magyar törzseket. Álmos, a megyerek fejedelme felismeri a parancsoló szükséget, és szövetség szervezésébe kezd…

Megyeri Judit: Holttest az Ambróziában

Az írónőtől először A múlt bűneit (ITT írtam róla) olvastam (a felkérésért azóta is hálás vagyok a szerzőnek, mert e nélkül nem ismerek meg egy kiváló írót), amit még Jud Meyrin álnéven jelentetett meg, eredetileg a Magnusz Kiadónál, de azóta a NewLine kiadónál új kiadást kapott. Ennél a könyvénél még éreztem némi döcögést, voltak benne agyonhasznált klisék, de már itt is látszott, hogy a szerző tud írni, a stílusa magával ragadó, kitűnően építi fel a karaktereket. Viszont itt még látszott, hogy nem az író kvalitásaihoz illő a szöveggondozás meg az egyéb háttérmunkák, és nem tudott teljesen kibontakozni.

Aztán jött a Rózsakő – Kezdetek (ITT írtam a novellákról), amit a szerző már a saját nevén, a NewLine Kiadónál jelentetett meg, és már a borítón látszott, hogy minőségibb kiadás, mint Judit első könyve. Ezt végül a szöveg is alátámasztotta. Az új kiadójánál jobban meg tudta mutatni, hova fejlődött írás terén, és a mostani kiadója szöveggondozásban is nagy előrelépést jelent. Ez a két novellát tartalmazó kötet kitűnő kedvcsináló a Rózsakői rejtélyek sorozathoz. Megmutatja a két főszereplő hátterét, lefekteti az alapokat azzal, hogy mindkettőjük életéből kiemel egy-egy fontos fordulópontot. A szerző kiválóan rejti el benne a horgokat, hogy az ember úgy érezze olvasás végén, minél hamarabb meg akarja kaparintani a sorozat első kötetét. A két történet végéhez érve én is így jártam.

Most pedig az író jóvoltából lehetőségem volt elolvasni a Holttest az Ambróziában című kötetet is, amely annyira jól sikerült, hogy Megyeri Judit a kedvenc szerzőim közé lépett elő. A kötet az elejétől kezdve magával ragadott, és ez egészen a végéig kitartott, sőt, ha úgy vesszük, még tovább is, mert nagyon várom, milyen kalandokba keverednek még a szereplők.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Borítóleleplezés #21 – R. S. Grey: Nem olyan rendes srác

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál R. S. Grey legújabb könyve Nem olyan rendes srác címmel, ami a kiadó Rubin Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Rubin Pöttyös kötet borítója!