A Chocolate Underground Alex Shearer Bootleg című regényének adaptációja. 2002-ben a BBC készített belőle egy minisorozatot, amit először Angliában, majd az egész világon vetítettek. A történet mangaadaptációját Yamakawa Aiji készítette el, ami 2008 októberében jelent meg a Shueisa magazinban. A mangából egy 13 részes ONA-t (Original Net Anime, kifejezetten az internetre készült 3-5 perces rövid sorozat) készített a Production I. G.
A múlt héten két borítóleleplezés is volt a Könyvmolyképző Kiadónál. Lerántották a leplet a C. S. Pacat: A rab herceg (A rab herceg 1.) és Roxie Cooper: Veled az évek című könyvének magyar borítójáról. A mai bejegyzésemben ezeket mutatom meg nektek.
A szerzőről:
Palágyi R. László 1989-ben született Királyhelmecen, az egykori Csehszlovákiában. Nyelvtudományból doktorált az ELTE-n. 2020-ban jelent meg az első regénye Az Éjkapu címmel a Trivium Egyesület gondozásában, A róna gyermeke című novellája pedig bekerült a Gabo Kiadó Az év legjobb science fiction és fantasy novellái 2020 antológiájába.
Mindenképp el szerettem volna olvasni képregény formában is a történetet, azért, mert annak idején nagyon bejött a 300 filmváltozata, amihez ugyan sokat hozzátett a moziélmény, de még ennyi év távlatából is megmaradt kellemes emléknek. Ennél fogva nagyon kíváncsi voltam az eredeti műre, főleg arra, miként ábrázolták az ikonikus csatát papíron, amit az „Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”– mondat megörökített. Meglehetősen jól. És ha már erre rászántam magam, akkor sort kerítettem a folytatásra, a Xerxesre is, ami sajnos meg sem közelíti a 300 színvonalát.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
Bevallom, A holttest az Ambróziában című, nagyon jónak tartott regény után, kissé tartottam ettől a könyvtől, mert féltem, hogy a Felföldi rejtélyek-sorozat nem tudja azt a színvonalat hozni, amit a Rózsakői rejtélyek-sorozat megalapozott. Ezért mindig csak tologattam és tologattam az olvasását, de aztán egy megérzés arra sarkallt, hogy kézbe vegyem. Már az első pár oldalon olyan pozitív meglepetés ért, hogy elsőre el se hittem, de tovább olvasva be kellett látnom, hogy nem káprázott a szemem, és Jud Meyrin (Megyeri Judit) megint megcsinálta. Nem hittem volna, hogy A holttest Ambróziában kötetnél képes jobb regényt letenni az olvasók elé, de nagyot tévedtem, és örülök neki. A Lowdeni boszorkányhajsza ugyanis számomra a 2021-es év eddigi legjobb olvasmányának bizonyult.
A bejegyzés további része enyhe spoilert tartalmazhat!
Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Julie Kagawa Vastündérek sorozatának első kötetének, a Vaskirálynak az utánnyomása, ami a kiadó Vörös pöttyös sorozatát gazdagítja.
Íme, az új Vörös pöttyös kötet borítója!
A Rózsakő – Liza & Alex az előző novelláskötethez, a Rózsakő – Kezdetekhez hasonlóan két történetet tartalmaz, ami a két kulcsszereplő szemszögéből mesél egy egy-egy előzménytörténetet, amik betekintést engednek a központi karakter jellemébe, motivációiba (Liza), vagy éppen megmutatnak az adott szereplő életében a későbbiekben fontos szerepet játszó eseményeket (Alex). Abban is hasonlóság mutatkozik a két kiegészítő kötet között, hogy mindkettő a decemberi ünnepekhez (karácsony, szilveszter) kapcsolódik, ezáltal a cselekménytől függetlenül egyfajta kellemes alaphangulat lengi őket körül. Emiatt annak ellenére is jó olvasni ezeket a szövegeket, hogy hagynak némi hiányérzetet maguk után, főleg Liza novellájánál éreztem ezt a végén.
Az bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
A kötet két változatát is volt lehetőségem elolvasni (tördelés előtt és után), így kis betekintést nyerhettem a szöveg fejlődésébe, ami nagyon izgalmas volt számomra. Legfőképpen azért, mert érdekes volt látni, ahogy egy csupasz szöveg megtelik élettel és többlettartalommal az illusztrációk által. Meg kell mondjam, a szöveg önmagában is megállja a helyét, sőt, első könyv ide vagy oda, nagyon igényes munka, amit szívből tudok ajánlani az olvasóknak, de a képek, Nagy Bettina munkái sokat hozzátesznek az élményhez. Ehhez nagyban hozzájárul az illusztrációk egyedi stílusa, a kollázstechnika, aminél több rétegből áll össze egy-egy kép. Ez illik a meséhez és a szereplők különböző attitűdjeihez.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
A pozitív előérzetem ellenére az elején nagyon nem akartunk egymásra találni. Az első pár fejezet nem nagyon csúszott. Nehézkesen indult be a cselekmény, túl sok volt a szereplő és a helyszín, és a szerző túl sok információt akart közölni az olvasójával. Ráadásul a második fejezet elindított egy olyan mellékszálat, ami egészen a kötet végéig nem nyert értelmet, csak lógott a levegőben, amivel teljesen kizökkentett az olvasásból. Itt kissé elbizonytalanodtam, hogy valóban az én könyvem lesz-e Az Éjkapu, mert alig haladtam vele, és kvázi kényszeríteni kellett magam az olvasás folytatására. Aztán úgy a negyvenedik oldal környékén egyszer csak beindult, és azon kaptam magam, hogy falom az oldalakat. Sokat gondolkoztam azon, miért lehet ez. Többször visszatértem a könyvre, újraolvastam néhány kedvenc részemet, összehasonlítottam a kezdeti fejezetek írásmódját a későbbiekkel, és arra jutottam, hogy a szerző egy ponton ritmust váltott, ami sokkal jobban állt neki, mint a kötet eleje. Jobb lett az információadagolás, a cselekményív, a karakterek és minden más is, a végén pedig azt gondoltam, milyen kár az elejéért, mert ha az is a későbbi részek stílusában és történetvezetésével íródik, akkor még jobb lenne a végeredmény. Látszott, hogy nagyon elkapta a fonalat, a kezdeti döcögés után rájött, mit akar elmesélni, utána végigvitte a lendület, és egy élvezetes, a portál-hősi fantasy határmezsgyéjén mozgó regényt adott ki a kezéből.
Mégsem kiemelkedő a regény egyrészt azért, mert túl sokat akar markolni (környezetszennyezés hatásai, neurológia, űrkolonizálás, metafizikai jelenségek, teleportálás), másrészt a történet vége az előzmények sötét, őrületbe hajló tónusához képest túlságosan happy end, már-már csöpögősen az. Ez a kontraszt működhetne, de túl hirtelen a váltás, semmi nem készíti elő, így kesernyés szájízt hagy maga után.
A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!
Ecsédi Orsolya eddig megjelent könyveit nagyon szerettem (ITT, ITT és ITT írtam róluk), mert modernek és aktuális, a gyerekeket érintő és érdeklő témákkal és problémákkal foglalkoznak, a korosztály befogadóképességéhez illeszkedő módon. Emellett nem kevés humorral és nyelvi játékkal fűszerezi meg a történeteit. Ezen összetevők és előzmények után nagyon vártam a Pokkernapló-sorozat nyitókötetét is.
A Meleg a helyzet! hangulatában a Cirrus a tűzfalonhoz áll a legközelebb, főleg a főszereplő, Goni miatt, mert Cirrushoz hasonlóan ő is más, mint a többiek, és viselkedésével, tetteivel kilóg a hozzá hasonló ördögfiókák közül, amit nehezít, hogy sátán apjának nagy elvárásai vannak főhősünkkel szemben. További párhuzam Cirrusszal, hogy Goni is egyedi módon jut el a saját megoldásáig, és suta próbálkozásai végül célt érnek. Ezért némileg a történeti ív is hasonló a két kötetnél, a szerző jól bevált írástechnikai elemekkel dolgozik, amik ennél a regénynél is működnek, viszont a cselekmény teljesen más, így nem éreztem önismétlőnek.
