Alex L. Hooper – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!

Mivel olvastam már néhány olyan antológiát, amit egy írócsoport hívott életre, elmondhatom, hogy kifejezetten érdekes és izgalmas egy-egy ilyen kötetet elolvasni. Nem csak azért, mert a csoportok összetételétől függően az adott főtéma köré épült történetek nagyon sokszínűek, hanem azért is, mert ezáltal újabb tehetséges írókat ismerhetek meg, akikre érdemes a jövőben is odafigyelni. Nem volt ez másként a Sssh! antológiával sem.

A válogatást a C&H Projects jelentette meg. A kezdeményezést M. Z. Chapelle és Alex L. Hooper szervezte. A csoport is róluk kapta a nevét, a Chapelle és Hooper Projects rövidítéséből jött létre. A Sssh! az első megjelentetett kötetük, 12 szerző 13 novelláját tartalmazza. Az írások a titok témája köré épültek, és a romantikus-erotikus műfajban íródtak. Véletlen találkozások, összefonódó sorsok kusza, máskor fájdalmas vagy épp felemelő, szenvedélyes románcait követhetjük nyomon. A novellák mindegyike más-más világba, helyre vagy korba kalauzolják el az olvasót. Legyen szó a való világról, a képzelet és a valóság határáról vagy éppen egy fantasy háttérről – elég széles a skála. Ez már önmagában is teret adott a főtéma egyedi értelmezésének, a szerzők pedig kiválóan éltek vele.

Mielőtt rátérnék a művekre, írnék egy pár sort a kötet kivitelezéséről. A borító letisztult és egyszerű, mégis sokat sejtető. A fekete-fehér-rózsaszín/lila színhármas nagyon jól mutat együtt, ebből emelkedik ki a cím pirosa, ezáltal rögtön felkelti és a témára irányítja a figyelmet, amire a fedlapon szereplő nőalak is ráerősít. Tökéletes választás volt a kötethez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Erberling Judit: Vers a tengerben

Három utazókönyv után elmondhatom, nagyon szeretek így olvasni könyvet. Ad egy kis pluszt az élményhez, hogy előttem több kézben is járt a könyv. Érdeklődve olvastam a többiek gondolatait, a szerző üzenetét a könyv elején. Egyedi hangulatot teremtettek az olvasáshoz, ezért különösen köszönöm Juditnak, hogy útnak indította a könyvét, és elolvashattam.

Azzal a meglepetéssel kezdeném, ami a boríték felnyitásakor ért. Egyrészt a borító sokkal szebb élőben, mint képen. Gyönyörű a grafika és a színösszeállítás. Tökéletesen illik a kötet hangulatához, egyszerre borús és derűs, pont, mint a versek. Másrészt a kemény kötés ugyancsak kellemesen meglepett, mert puhára számítottam, a lapok vastagságáról nem is beszélve. Nagyon igényes kivitel.

A belbecsről ugyanez mondható el. A verseket nagy gonddal válogatták össze, és látszik, hogy határozott koncepció állt a kötet mögött. Az élet sokszínűségét hivatott bemutatni egy emberi lélek belső hangjain keresztül. Azt, hogy milyen szárnyalni, szeretni, gyászolni és bízni, reménykedni. A sötétség és a világosság egységük révén  kiegyensúlyozzák egymást, és a köztes árnyalatok megjelenítése betekintést enged egy lélek belső titkaiba.

Friewald Ruben: Fuss, Fehér Tenyér

A szerző nevével először a Stigma (ITT írtam róla) című antológiában találkoztam, amiben a Ringlispíl című novellája a legjobbak között volt az LMBTQ kategóriában, ezért örültem, amikor felkért első regényének elolvasására. A döntésemet segítette a különleges cím, az érdekes fülszöveg és a figyelemfelkeltő borító is.

Ilyen pozitív előjelek után nagy hévvel vetettem bele magam az olvasásba. A regény részben meg is felelt az előzetes elvárásaimnak, mert thriller volt a javából a maga hátborzongató történéseivel, emellett gördülékenyen olvasható, mert a szerző még a leggyomorforgatóbb szörnyűségeket is olvasmányos stílusban tálalja.  Ráadásul az ellenpólusként használt idilli szerelmes jeleneteket is giccstől mentesen tárja elénk. Noha nehezen küzdötte le a romantikus kliséket, de azért a legtöbb esetben sikerült. Viszont a történetet néhol hiteltelennek éreztem, illetve több helyen is akadozott, pontatlan volt a megfogalmazás, amin lehetett volna még javítani. Emellett bizonyos jelenetek, szófordulatok túl sokszor ismétlődnek, ami a végére nagyon zavaróvá vált. Ezekre lentebb még visszatérek, először rátérnék röviden a történetre.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Könyveken túl – Animeajánló - Gundam SEED Destiny (2004-2005)

A Könyveken túl rovatban ismét egy régebbi animeajánlómat hozom el nektek, amit a Gundam SEED Destinyről írtam. Az előzményéről, a Gundam SEED-ről ITT olvashatjátok el az ajánlót.

A Mobil Suit Gundam SEED Destiny a Gundam SEED folytatása, ami két évvel utána jelent meg. Ezt a sorozatot is a Sunrise Stúdió készítette, és az előzőhöz hasonlóan szintén ötven rész készült belőle. Ez a széria sok új karaktert vonultat fel az első sorozathoz képest, de persze a régi karakterek közül is sok felbukkan. Japánban a JNN csatornán vetítették. Ez a sorozat is szinte azonnal népszerű lett, és 2004-2005-ben több díjat is bezsebelt. Ezt a sorozatot is csak ajánlani tudom. 

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Könyveken túl – Animeajánló - Gundam Seed (2002-2003)

Ismét egy anime ajánlóval jelentkezem a Könyveken túl rovatom keretében. A kedvenc mecha animémről, a Gundam Seedről hoztam egy rövid ismertetőt. 

A Mobil Suit Gundam SEED egy ötven részes anime sorozat, mely a Sunrise Stúdió gondozásában jelen meg Matsuo Fukuda rendezésében. Japánban a JNN TV vetítette 2002. október 5-e és 2003. szeptember 27-e között. Ez a darab a kivételek közé tartozik olyan szempontból, hogy ebből az animéből utólag készítettek  mangaszériát a Kandansha kiadásában, ami többek közt a Weekly Shounen Jumpot is működteti.  Aztán a Bandai Entertainment megszerezte az anime jogait, így elindulhatott világhódító útjára az USA-ban és Kanadában, majd Európában is. Magyarországon nem vetítették, pedig érdemes lett volna rá.

Az ajánló további része spoilert tartalmazhat!

Könyveken túl - Animeajánló - Shinigami no ballad (2006)

A Hosszúlábú apu (ITT olvasható a bejegyzés) után ismét egy régi animeajánlómat osztom meg veletek. Ez a kedvenc minisorozatom, a Shinigami no ballad, amiből csupán hat rész készült, de én a magam részéről sokszor hatot is meg tudnék/tudtam volna  nézni belőle.

A Shinigami no ballad eredetileg Hasegawa K-Ske író light novel (olyan ifjúsági regény, ami nem több negyven-ötven ezer szónál) sorozatának a címe, amely 2003 és 2009 között jelent meg. 2005-ben készült belőle egy rádiójáték is, majd a rövid-regénysorozatból hat részes anime készült 2006-ban a Group Tac gondozásában. Ezt követően elindítottak belőle egy televíziós drámát is a TV Tokyón, ami 20 részt élt meg.

A címből kiindulva felmerülhet a kérdés, hogy mi is az a shinigami. A shinigami halálistent jelent a japán mitológiában, bár ez a klasszikus megjelenése torzult az utóbbi idők anime/manga felhozatalában. Ebből kifolyólag a Shinigami no Balladban a shinigamik felelősek azért, hogy a halottak lelkeit összeszedjék haláluk után, és a megfelelő helyre szállítsák őket. Ebben az értelemben a Shinigamiknak a halandók életének végébe nincs beleszólásuk, habár szabad az átjárásuk az emberek és a halottak világa között. Fontos, hogy ne a nyugati mitológiából ismert Kaszással azonosítsuk a shinigamikat!

Az ajánló további része spoilert tartalmazhat!

 

Szurovecz Kitti: A sokszívű

Az írónő könyveivel eddig csak szemeztem, de a hozzájuk írt fülszövegeket olvasva azt szűrtem le, hogy érdekes, fontos témákról ír, amiről keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk. Végül A sokszívűre esett a választásom, hogy ismerkedjek a szerzővel, mert a poliamoria, mint téma különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert erről a párkapcsolati formáról már hallottam a regény olvasása előtt is, de ez az első könyv, amivel találkoztam, és ezzel foglalkozik. Így sokáig várta a sorát a polcomon, de végül győzött a kíváncsiság.

A kezdeti lelkesedésem néhol lelohadt, máskor ismét fellángolt olvasás közben, ami felemás élményt eredményezett. Egyrészt magát a többszerelműséget alapvetően jól felvázolja a könyv, bár nem túl mélyen, de nekem pont elég volt. Bár a végére az írónő is belejött az írásba, és egyre jobban megtetszett a történet, elviseltem volna belőle többet is. Idővel szereplőket is megszerettem még annak ellenére is, hogy a legtöbben túlságosan jól kezelik a problémákat, gazdagok, vagy a sok munka/gyerek/terhesség ellenére is túl sok idejük van a szerelemre/barátokra, ami miatt helyenként nem tűntek valóságosnak. Ez azért okozott gondot, mert a kötet a mai magyar valóságban játszódik, de emiatt nekem az jött le, hogy a poliamoria a jómódúak „sportja”, ami érzésem szerint nem fedi a valóságot, mert a szegényebbek között is biztos vannak, akik így élnek. Másrészt viszont a szerző stílusa ingadozott, a könyv elején még szinte személytelen, ami számomra lassította az olvasást, a történet előrehaladtával viszont emberközelibb lesz, ami a végére jobban megszeretette velem a könyvet.

A folytatás spoilereket tartalmazhat!

Robin O'Wrightly: Testcserés számadás

A Kettős kereszt után már tudtam, hogy mire számítsak az írónőtől, és azt meg is kaptam. Kellő mértékben kemény volt a könyv, misztikummal, humorral, némi cukiságfaktorral és rengeteg erotikával megfűszerezve. Utóbbit kissé soknak éreztem, kevesebb jobb lett volna, főleg a téma komolyságát figyelembe véve. Ezen kívül azonban mindent megkaptam, amit a regény előzetese alapján vártam.

Az nagyon látszik, hogy a szerző sokat fejlődött a #Wetoo első része óta. A stílusa gördülékenyebb lett, jobban olvastatja magát, a történetvezetés is sokkal átgondoltabb, határozottan halad az elejétől a végéig, ami egy jó ívű, lezárt regényt eredményez. Külön kiemelném, hogy mind a történeti, mind az érzelmi ív erős, nem csúszik el sehol, nem csapong. Ritkán olvasok ilyen jó dramaturgiájú regényt. Még, ha az ötletek, amiket az író behoz nem mindig szerencsések, de ív akkor is szilárd. Látszik, hogy az író tudta, hogy mit akart elmondani, és ez nagyon átjött. A másik, amit kiemelnék az a karakterábrázolás. Élő és eleven karaktereket jelenített meg az írónő, akiknek minden apró részletére, tulajdonságára odafigyelt. Érzelmeket váltanak ki, nem maradtam irántuk közömbös, ami szintén nagy erőssége a könyvnek. Ahogy a rajzok is ismét jó kísérő elemei voltak az egyes fontosabb eseményeknek.

Robin O’Wrightly: Kettős kereszt

Sokáig gondolkoztam, mit írjak erről a könyvről, mert tetszett a téma, az irány, amin a könyv elindult, de a megvalósítás nem volt az igazi, legalábbis a két novella esetében. Főleg a Gyilkos emléknél éreztem ezt. Sok volt a magyartalan szórend, néhol értelmetlen szavak is előfordultak, és egy kis kapkodást is éreztem rajta. A Tinnitusszal nem írástechnikailag volt problémám. Az elsőhöz képest rendben volt ezen a téren, viszont itt az írói megoldást, álom az álomban, éreztem nem túl szerencsésnek. Egyrészt sablonosnak érződött, másrészt kissé becsapottnak éreztem magam a végén.

A regényrészletnél viszont erőteljes minőségi javulás tapasztalható, látszik, hogy a novellák és a regény megírása között sokat fejlődött a szerző, ami jó. Sokat javított nálam a kötet megítélésén. Ami nagyon tetszett az előzetesben az az ötlet, és az, hogy a szerző következetesen valósítja meg. Jó kedvcsináló a teljes regényhez, amire ezután nagyon kíváncsi vagyok.

A szerző könyvhöz készült rajzai is nagyon tetszettek, mert jól kiegészítik a történeteket. Nagyon szeretem a fekete-fehér rajzokat.

Kelly Oram: Cinder és Ella

Általában nem szeretek komfortzónán kívül olvasni, mert a legtöbbször nagy csalódás a vége. Amikor nem így van, akkor olyan kellemeset szoktam csalódni, hogy az adott könyv nagyot szól nálam. 2017 végén több kísérletet is tettem ilyen irányban, és volt néhány, aminek nagyon pozitív lett a kicsengése. Ebbe a körbe tartozik a Cinder és Ella is, amit már régóta kerülgettem, és főleg a LOL logó meg a borító riasztott el attól, hogy kézbe vegyem. Aztán, amikor egy kihívás teljesítéséhez pont ez a könyv kellett utolsónak, rászántam magam. Bár még így is húzódoztam tőle, mert ifjúsági, ráadásul romantikus, kinőttem én már ebből, gondoltam én. Először.

Aztán jobban megvizsgáltam a címkéket és elolvastam a fülszöveget, amitől pislákolni kezdett bennem a remény, hogy nekem ez talán mégis tetszeni fog. És, hogy mennyire örülök, hogy esélyt adtam neki? Nagyon. Az első 10 oldalon adott egy olyan pofont a könyv, amiből kiderült, hogy még sem lesz ez annyira cukormázas, mint sejthető. Egyszer csak azt vettem észre, hogy barátokká váltunk, sőt végül a cukormérőm sem akadt ki, pedig volt benne nem egy olyan jelenet, amitől megtörténhetett volna, de ezeket a depressziósabb, lelki traumákat, iskolai bántalmazást, sérültek/másság elfogadásának témakörét taglaló részek jól ellensúlyozzák. Ezért az a kis romantika kell a történetbe, hogy könyv ne nyomassza annyira az olvasót, legalábbis az én lelki nyugalmamnak nagyon jót tett.

“Ez a kedd is csak egy hétfő - inkognitóban” - Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság

Azzal kezdeném, hogy már régen nem olvastam verseskötetet pedig régen nagyon sok járt a kezemben, és nem egyet végig is olvastam, de valahogy mostanában a sok regény között elveszett az az inger, hogy verseskötetet vegyek a kezembe. A versszeretetem azonban megmaradt, így amikor két éve regisztráltam Molyra újra elkezdtem olvasni őket, és itt találkoztam először Sárhelyi Erika verseivel is, és végre megint úgy éreztem, hogy van egy költő, aki nekem szól, aki meg tud érinteni. Így nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy megjelenik ez a verses kötet, de aztán addig-addig szemeztem vele, míg elfogyott a boltokból, így egy időre le is mondtam róla. Aztán múlt pénteken a szegedi könyvklubban Zonyika pont ezt a könyvet hozta el, és ahogy beszélt róla, újra fellángolt az érdeklődésem, így kölcsön is kértem tőle, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, ez a kötet azt hiszem, elindította, hogy újra verseket olvassak. Régen éreztem már ilyet, szóval csak megköszönni tudom ezt a csodálatos élményt, amit ez a kötet nyújtott.

Hardcore érzelmi hullámvasút – Lylia Bloom: Védtelenül

Az Aranymosás pályázaton fedeztem fel a történetet, ahova felkerültek a regényből részletek. Már akkor nagyon tetszett, bevonzott az elejétől kezdve a történet, ami a könyvet kézbe véve sem volt másként. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy hozzám, nekem szól a könyv. Rögtön szimpatikussá vált Anna karaktere, de erre majd a karaktereknél térek ki, legyen elég annyi, hogy bizonyos szempontból a huszonéves önmagamra ismertem, amikor még az egyetemi koliban idétlenkedtünk a csajokkal. Szép emlékeket idéz a könyv eleje. Számomra belengi nem kevés nosztalgia faktor.

Aztán bedurvul a történet és kezd egyre jobban eltérni a felidézett emlékeimtől, és mindentől, amit lehet egy fiatal lány életében ideálisnak nevezni. Minden van ebben a könyvben, amiről szeretek olvasni. Bántalmazás, lelki terror, szenvedés, gyász. Furcsa lehet külső szemlélőnek ez a felsorolás, de ez a három szó sajnos a való világ része, és ez a könyv teljes mértékig életszerű egészen az epilógusig, az egy kicsit nálam kilóg a sorból, de ne szaladjunk ennyire előre.

Fentebb említettem, hogy a könyv eleje egy nagyon hatásos jelenettel nyit, legalábbis engem rögtön megvett magának. Nagyon erősnek tartom ezt a kezdést. Az írónő képes volt néhány mondattal egész karaktereket felvázolni, akik érdekesek, és kíváncsi vagy rájuk, és akiket aztán elmélyít. A nyitó pár fejezet ezt kitűnően megalapozza. A történet határozott ívet alkot, nem éreztem, hogy bárhol is megtört volna. A cselekmény tökéletesen egymásra épül. Nem éreztem lyukakat benne. A karakterek jól kidolgozottak, főleg a lelki folyamataik leírása volt az, amit nagyon jól ábrázolt az író. A lélektan nagyon hangsúlyos a könyvben, aminek kifejezetten örültem.

Másik világ - 2. rész

2. rész

Evie nem szerette a szobáját, pontosabban azóta nem, amióta az öccse megszületett, mivel mindig körülötte akart lenni. A legtöbb idejüket az ő szobájában töltötték. Minden vidám emléke oda kötötte, ahhoz a világhoz, amit a Joshua feliratú ajtó rejtett. Ott szőtték a történeteket, amiket aztán eljátszhattak a tisztáson, ott olvasott mesét az öccsének, amelyekből szintén előadták a kedvenc jeleneteiket, leginkább a saját, másodsorban pedig a környékbeli gyerekek nagy-nagy örömére. Csupán néhány alkalom akadt, amit külön töltöttek. Az egyik a leckeírás volt. Eleinte a szüleik engedték a közös tanulásukat, mert Evie, aki kezdetektől fogva könnyen tanult, segíteni tudott a nehezebben tanuló testvérének, aki nem igazán tudott sokáig egy dologra koncentrálni. Ez nem egyszer azzal járt, hogy sikerült rávenni a nővérét a mókára magolás helyett. Általában olyan játékokat találtak ki, ami nem járt nagy zajjal, nehogy a szüleik észrevegyék, hogy nem a leckével foglalkoznak. Kedvencük a barkochba volt, mert teljesen szabadjára engedhették a képzeletüket.

Egyik alkalommal azonban, amikor a szüleik még nem értek haza a munkából, Josh nem bírt megülni a fenekén, és egész egyszerűen egy párnát dobott az elmélyülten matekozó Evie arcába.

– Hé! Most nem érek rá veled játszani, holnap dolgozatot írunk! – méltatlankodott a hirtelen támadás ellen az akkor tizenkét éves nagylány.

Erre egy újabb pihés bomba volt a válasz, meg csibészes nevetés.

– Na, megállj csak! – pattant fel Evie, feledve a földre hulló füzetét és ceruzáit.

– Kapj el, ha tudsz! – öltött rá nyelvet Josh.

Átvetődve az ágyon elorozta az egyik párnát, és kirohant a szobából, Evie pedig a maradék munícióval utána. A csata a földszinten lévő nappaliban folytatódott, amiben a kispárnákon kívül a díszpárnákat is bevetették, és közben folyamatosan nevettek. Minden jól ment, míg az egyik párna le nem verte az antik vázát, amit az anyjuk az egyik születésnapjára kapott az apjuktól. A „balszerencsét” azonban még nem ez jelentette, hanem az, hogy a szülei épp ezt a pillanatot választották, hogy hazaérjenek…

A lány Josh ágyán fekve elmosolyodott az emlékre. Mert megpróbálták ugyan őket elválasztani, de az öccse szobája immár az ő birodalma volt, ahol a tükör segítségével bármikor együtt lehettek.

Csak akkor volt képes elválni Joshtól, ha rajzolni vagy festeni akart, mert ilyenkor általában a szabadba vágyott, ahol egyedül lehetett a gondolataival és szárnyalhatott. Fantáziájának szárnycsapásai elevenedtek meg a rajzain, és ezek természetesen legtöbbször kitalált világok formájában öltöttek testet. Festés közben is másik világban járt, pont úgy, mint amikor olvasott. A képein néha megelevenedtek részletek a könyvekből, de ezekhez mindig vegyültek saját történetek. Szerette a természetet maga körül alkotás közben, ez mindig inspirálta. A testvére halála óta képtelen volt festeni a szabadban, ahol zöld fű, fák és lüktető élet vette körül, ő azonban megfagyott belülről, menekült onnan.

A régi szobája lett a műterme, ott festett, tárolta a vásznakat, a kész festményeket, festékeket és más hozzávalókat. Ám volt, hogy hetekig nem is lépett be abba a helyiségbe, ahol mindig is ridegséget érzett, és ezt a testvére halála felerősítette benne, így számára egykori szobája a sötétség volt, Joshé pedig a fény.

Ám azon a napon mégis késztetést érzett az alkotásra, így hát kinyitotta a mindig zárva lévő szobát. Általában bezárkózott, ha alkotni akart, de most nem törődött ezzel, hanem szórakozottan indult el a szekrényekhez. Fogalma sem volt, mivel is kezdje, így sorban kinyitotta mindet. Aztán eszébe jutott:

– Hát persze! A kardamom! – Evie letérdelt és kihalászott egy dobozt az egyik szekrény aljából.

Levéve a tetőt megkönnyebbülten felsóhajtott, mert még több tégelynyi készlete volt mind a fehér, mind a zöld kardamom porított hüvelyéből. Ez egy indiai fűszernövény volt, egyúttal az anyja egyik kedvence, és előszeretettel ízesített vele kenyeret meg süteményeket, így aztán mindig elég sok volt belőle otthon. Leginkább csak a magvai, mert azt használták fűszerként.

De egy alkalommal hüvelyesen vett belőle, és Evie-nek megtetszett a zöld és fehér kardamom héjának színe. Addig rimánkodott az anyjának, míg az odaadta neki a kimagozott hüvelyeket, hogy felhasználhassa a képeihez.

Eredetileg kollázst akart belőlük készíteni, de az egyik héjdarab véletlenül beleesett a kikevert kék olajfestékbe, és az élénkzöld színe elkezdett beleoldódni, megváltoztatva a kék árnyalatát.

Ezután kísérletezni kezdett a kardamom hüvellyel, és végül észrevette, hogy a porrá tört héj hatásosabb, valamint arra is rájött, mennyit kell bekevernie a festékekbe, hogy a legjobb színárnyalatokat alkothassa; pontosan huszonegy grammot. Beletelt pár hónapba, mire kialakult ez a bevált recept és megalkotta az új színkeverési módszerét, de a képei magukért beszéltek, legalábbis az öccse szerint, mert másnak a felfedezése óta készült képeket nem merte még megmutatni. Védőfóliába csomagolva elzárta őket mindenkitől, ahogy a világát is, amit szintén csak Josh ismerhetett.

Miután megkeverte a festékeket, felállította a vásznat. A palettát a baljába véve egy ideig csak csendben várt a megfelelő pillanatra. Behunyta a szemét, és másik kezében az ecsettel körözött a vászon előtt. Végül hirtelen megállt; megvolt a kép. Kinyitotta a szemét, aztán elkezdte felvinni a szeme előtt játszódó jelenetet. Hamarosan megelevenedett a napokkal ezelőtti tárgyalás, aminek a tükrön keresztül szemtanúja volt. Különösen az a részlete ragadta meg, mikor az immár huszonkét éves Josh daliás hercegként ül a Fekete és Fehér Király közt, és próbálja kibékíteni őket.

Éppen a Fekete Király koronáján igazított még egy kicsit, amikor a szeme sarkából egy árnyékot látott elmenni a félig nyitva hagyott ajtó előtt. Aztán már hallotta a lépteket is.

– Biztosan a Fekete Király jött át, Josh, hogy megszegje az egyezséget, és leigázza a tükrön túli világot – mondta a képen megelevenedett testvérének, aztán kilépett az ajtón, hogy utánanézzen a dolognak.

A lépcsőhöz érve érthetetlen dolog tárult a szeme elé. A szülei a játékos ládát cipelték lefelé, és amikor meglátták őt a lépcső tetején, megdermedtek és várták, hogy mi fog történni. Evie abban a pillanatban elfeledett mindent holmi másik dimenzióból ideszökött királyról, és szigorúan nézett a szüleire.

– Hova viszitek azt a ládát? Nem adtam engedélyt rá! Azonnal vigyétek vissza a helyére! – követelte a lány.

– Nem tehetjük – jelentette ki szilárdan az anyja. – Nincs rá szükséged, kislányom.

– Már hogy ne lenne! Az Tükörország bejárata, azon keresztül beszélhetek Joshsal. Nem vihetitek sehová!

– Nem! – kiáltotta az apja, aki addigra szintén elvesztette a türelmét. – Nem beszélhetsz a testvéreddel, mert az nem lehetséges. Értsd meg, Evie, az öcsédet kilenc éve elgázolták, és belehalt. – Mire a végére ért, elcsuklott a hangja.

– Nem igaz! Ti ezt nem értitek! Mindig is el akartatok szakítani tőle! – üvöltötte Evie, miközben minden erejét latba vetve próbálta kitépni a ládát az érdemtelenek kezéből.

***

Másik világ - 1. rész

1. rész

Evie szeretett a szabadban olvasni, főleg a nyárestéken, amikor már kellemesen hűvös volt a levegő. Pont ideális volt az idő arra, hogy letelepedjen egy odvas fa alá, és elmerüljön egy másik világban, amit az éppen olvasásra kiszemelt könyv kínálhatott neki. Tizenhat éves volt, igazi álmodozó típus, kócos világosbarna hajjal, a világra rácsodálkozó hatalmas kék szemekkel, amikbe ha valaki belenézett, leszűrhette, hogy sosem a valóságban jár. Ugyanis szeretett képzeletben más világokban barangolni, elképzelni például, hogy sellők közt lubickol a tengerben, és az öccse, a tizenhárom éves Joshua ott viháncol mellette, vagy épp egy várban vannak és az ellenség serege ellen harcolnak. A szülei szerint már nagy volt az ilyesmihez, de a lány erre mindig csak legyintett, mert volt még bőven ideje felnőni. A tanárai nem aggódtak, hiszen jól tanult és a magaviseletével sem volt semmi baj, emellett gyönyörűen festett és folyamatosan nyerte a rajzversenyeket, ezzel öregbítve az iskola hírnevét. Társai csendes, különc művészléleknek tartották és nem különösebben foglalkoztak vele, de akadt azért néhány barátja, akikkel jól el tudott beszélgetni a könyvekről, a bennük szereplő teremtményekről, meg bármi másról, ami érdekelte őket. Aztán ott volt az öccse is, aki szintén lelkesedett a fantasyért, így nem egy könyvben leírt jelenetet játszottak el beöltözve a házuk melletti tisztáson, ahol az a hatalmas fa is állt, ami alatt Evie olvasott.

A lány elmosolyodott, ahogy lapozott egyet az Alice Tükörországban című könyvben, ami az egyik kedvence volt, és időnként elővette, hogy újra és újra elmerülhessen a tükrön túli világban… Legalábbis megpróbálta, de egy hangos csattanásra kis híján felugrott. Annyira elmerült a könyvben, hogy el is feledkezett arról, hogy körülötte épp egy focimeccs zajlik, akárcsak a nyári szünet minden estéjén egészen sötétedésig, de volt, amikor még tovább is, ez a szülők engedékenységén múlott.

– Bocsánat! – kiáltotta Josh. – Nem direkt volt!

– Figyeljetek oda jobban! – vetette oda Evie kissé morcosan; nem szerette, ha kiszakították az olvasásból, de mikor meglátta az öccse játéktól kipirult arcát, izzadságtól csapzott haját és boldogságtól csillogó szemét, megenyhült; sosem tudott sokáig haragudni rá. – Hány gólnál tartasz? – kérdezte, ezúttal már mosolyogva.

– Ma még csak négynél – felelte a fiú vállat vonva, majd visszaszaladt a többiekhez, és újra játékba lendült.

Evie nem szerette különösebben a focit, de most mégis félretette a könyvet és figyelte az öccsét, aki korosztályának legjobb játékosa volt, edzője szerint nagy jövő állt előtte a futballban. Emlékezett rá, hogy Josh mennyire lelkesedett az ötletért, és még tanulni is hajlandó volt, csak hogy teljesülhessen az álma. Ez a küzdeni akarás volt az, amit leginkább szeretett a testvérében, mert vele ellentétben ő nem csak álmodozott, hanem képes volt tenni is azért, hogy az elképzelései valóra váljanak. Evie erre még nem érezte magát késznek, a nagy döntéseket még halogatta, még nem tudta, mit kezdjen az életével.

Nagyot sóhajtott. Josh éppen két védőt cselezett ki, majd egy újabb gólt lőtt a kövekből rögtönzött kapuba. A levegőbe bokszolt, majd futott tovább, hogy visszaszerezze a labdát az ellenfél játékosától, aki felívelte a társa felé, ám ő nem tudta levenni, így az elszállt az út felé. Josh lendületben volt, így eliramodott utána, a többiek vártak. A fiú már az úttesten volt, és már éppen elérte volna a labdát, mikor egy autó tűnt fel.

– Vigyázz! – kiáltotta Evie kétségbeesetten, de a kocsi túl gyorsan jött, Joshnak mozdulni sem volt esélye, a jármű pedig megállás nélkül ment tovább.

Evie számára lelassult az idő. Lassított felvételként nézte végig, ahogy testvére teste az ütközéstől a levegőbe repült, és jó pár méterrel arrébb ért csak földet. Alig jutott el hozzá a többiek jajveszékelése, vagy az, hogy az egyik fiú eliramodott a házuk felé. Csak az öccsét látta, a véres, összetört öccsét, aki ott feküdt az aszfalton. Nem emlékezett, hogyan is jutott el hozzá, és mikor vette a karjaiba, csak arra eszmélt, hogy az apja kiveszi Josht a szorításából és az orvosok gondjaira bízza, akik teliaggatják a szeretett testvérét mindenféle csövekkel. Evie nem akarta őt így látni, a Josh életéért folytatott tehetetlen küzdelem képe elhalványult a szeme elől, és egy daliás hercegé jelent meg helyette, aki birodalmakat dönt és hódít meg egy másik világban, ahol nincsenek autók és felelőtlen emberek, amelyek derékba törhetnek egy életet. Nem vette észre, hogy ki is mondja a kusza gondolatait.

– Térj észre, Evie! – rázta meg az anyja. A hangja kissé megremegett, de Evie-nek fogalma sem volt, hogy miért. Aztán halványan eljutottak hozzá az orvos szavai a testvére haláláról, amit az anyja kíméletlenül megerősített. – Nincsen semmiféle herceg meg másik világ! Az öcséd meghalt! – Kegyetlen szavak, nem is tudta elfogadni őket. A fejében csak a boldog valóság létezett, ahol az öccse herceg, ő pedig hercegnő. Mindketten tévednek.

– Nem igaz! Csak a Tükörszobába ment, majd meglátogatom – közölte a lány higgadtan, és eltolta magától az anyját.

– Evie! – kiáltotta kétségbeesetten Mrs. Clark, de ő nem foglalkozott vele, csak egy pontot bámult az úttesten.

Joshua óráját, ami lerepülhetett a karjáról és húsz óra negyvennyolc perckor megállt, ahogy a lány számára minden más is abban a pillanatban.

***

Valóban megállt minden azon a tragikus nyári estén. Evie ott ragadt Tükörország és a valóság különös keverékében. Ennek már lassan kilenc éve. A kamaszból huszonöt éves nő lett, de belül örökre tizenhat maradt. Az orvosok azt mondták, idő kell neki, hogy feldolgozza a traumát, de teltek a hónapok, és semmi sem változott, noha még az iskolába is visszaküldték, hátha kimozdítja az álomvilágból, de nem így lett. Az órákon elkalandozott, érthetetlen rébuszokban beszélt, sehogyan sem teljesített, csak a tükrön túli világ érdekelte, arról beszélt, akár a tanítás közben is. A tanárai eleinte türelmesen kezelték az efféle közbeszólásait, és néha látszólag sikerrel is jártak. Ám a társai nem tudták kezelni a helyzetet. Bántották, amit Evie látszólag fel sem fogott, így nem is szólt vissza soha, kivéve egy alkalmat, ami csúnyán végződött.

Sírnak a könyvek

Sírnak a könyvek

A tér megtelik emberekkel, akik könyveket hoznak és pakolnak halomba a katonák utasításai szerint. Mágiát építenek, mintha tábortűzhöz készülődnének. Csakhogy ez a rakás különleges, papírból épül. A tudás lapjaiból, melyet a csorda eldobni készül.

Lassan elfogy a kezekből a rakomány, egy vezényszóra mind hátralép. Megbabonázva nézik a rakást, csodálják, egyesek talán titkon siratják az elvesző szavakat, de kimutatni nem merik. Egyhangú arcok, tekintetek figyelik, ahogy az egyik egyenruhás a kupac széléhez lép és elővesz egy öngyújtót.

Megroppan az első borító és feljajdul alatta a többi. A könyvek betűkönnyeket hullatva válnak hamuvá, miközben kezek lendülnek az magasba, hogy éltessék az eszmét.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Paranoia

Paranoia

Eva életében az anyja halála óta minden megváltozott. Azóta nem járhat iskolába, nem érintkezhet senkivel. Az apja is most csak lézeng a farmon, és ami a legijesztőbb puskát tart az ágya fölött. Megfogadta, hogy ha már a feleségét nem tudta, a lányát meg fogja védeni.

Eva minden este az anyja elvesztéséről álmodik. A vérről, ami a lövések nyomán színezte be az anyja ruháját. A támadók vérszomjas arcárról, ahogy felé lépnek, de őt már nem tudják elkapni, mert megérkezett az apja.

Sírva riad fel, és bemegy atyjához vigasztalásért. Szólongatja messziről. A következő pillanatban a férfi lő, és éppen csak elvéti. Éppen…

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!