Izolde Johannsen: Lebensborn és Észak magányos királya-interjú

A mai interjú alanyom, Izolde Johannsen német haditengerészetről szóló írásaiban olyan természetességgel ötvözi a kalandregényt a tudományos értekezéssel, hogy letehetetlen elegyet alkot. Az interjúból egy sokrétű személyiség rajzolódik ki, aki szívét-lelkét beleteszi a műveibe. Ismerjétek meg a szerzőt és világát!

 A szerzőről:

Gyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte. Kisiskolás éveinek első önállóan választott könyve indította el az írói pályán, a Balázs Sándor: Spartacus élete és kora című regény, mely regény egyben el is jegyezte a történelemmel.

1995-ben érettségizett a budapesti Batthyány-Strattmann László Egészségügyi Szakközépiskolában, majd felnőtt-szakápolói végzettséget szerzett. Tizenhat év után abbahagyta a kórházi munkát, hogy több időt szentelhessen az írásnak. Ma egy lakhelyéhez közeli rendelőintézetben asszisztensként dolgozik.

Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt.

2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel.
2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.
2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) rendes tagja, 2004-től foglalkozik a II. világháborús német birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) kutatásával és a hajóparancsnokok életrajzával.
2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.
2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

 

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Kiemelten foglalkozik Hans Wilhelm Langsdorff és Ernst Lindemann sorhajókapitányok, valamint Erich Raeder flottatengernagy életrajzával és munkásságával.

2017 decemberében a Goldene Rakete Verlag németországi kiadó megjelentette első haditengerészeti regényét (A birodalmi kalóz) „Der Reichspirat” címmel.
2018-ban a német kiadó elvállalta a sorozat egészét. Jelenleg a második rész (Gránátok a becsületért) „Granaten für die Ehre” fordítása zajlik. 

Családjával Budapesten él.

 

Izolde Johannsen: Észak magányos királya I-II.

Az írónőtől eddig a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok történelmi antológiakötetben (EBBEN az értékelésben írtam a könyvről) megjelent Lebensborn című novellát olvastam. A történet a II. világháború egy megdöbbentő aspektusát dolgozta fel: azokat a norvég állampolgárságú nőket, akik német katonákkal éltek testi-lelki szerelemben a II. világháború alatt, a gyerekeikkel (Lebensborn-gyerekek) együtt megbélyegezték és üldözték. A novella ennek az üldöztetésnek az utóhatásaira reflektál. Személy szerint nagyon megragadott a téma, így örömmel fogadtam, amikor a szerző felkért A Birodalom tengeri bástyái sorozat 5. részének, az Észak magányos királyának az elolvasására. Számomra azért is volt különösen érdekes ez a kötet, mert ez a Lebensborn előzménye, ami feltárja a miérteket, hogy a főszereplő, Signe mit élt át a német orvossal, Viktorral a háború árnyékában, és mi vezetett a novellában leírt megbélyegzéséhez.

Már a novellában megmutatkozott Izolde Johannsen egyedi látásmódja és magával ragadó stílusa, ami a témában való nagymértékű jártasságával párosult. Megdöbbentő volt ezeket olvasni, főleg úgy, hogy olyan író dolgozta fel, aki nagyon ért a hangulatteremtéshez és a tényanyag természetes, gördülékeny átadásához, történetté formálásához. A Tirpitz olvasása előtt furdalt a kíváncsiság, hogy Johannsen tudja-e ugyanezt a kiváló információadagolást, a történelmi adatok történetbe való átültetését regényre is alkalmazni. Erre az egyértelmű válaszom az, hogy tökéletesen. Az egész regény jól megtervezett, minden sora kiválóan koordinált, hogy azt láttassa a korszakból, amit szeretne megismertetni. Ugyanakkor a tengeri hajózás, a német harcmodor bemutatása mellett hagy teret a szórakoztatásnak is, így válik az Észak magányos királya egy tökéletes dokumentum és kalandregény hibriddé.

Interjú Kristin M. Furrierrel

Nem régiben jelent meg Kristin M. Furrier Az üveggyémánt átka című könyve (ITT írtam róla), ami egy kalandos ifjúsági kisregény. Fontos szerepet játszik benne egy testvéri kötelék, egy átok és egy üveggyémánt. Többek közt a kötetről, a testvéri kapcsolatok fontosságáról, a szereplőkről, és jövőbeli terveiről beszélgettem az írónővel.

A szerzőről:

Magyarné Szücs Krisztina vagyok, Kristin M. Furrier álnévem publikálom az írásaimat. 24 éve élek boldog házasságban, három gyermekünk van.

Kristin M. Furrier: Az üveggyémánt átka

Szeretem a jó ifjúsági könyveket, és Az üveggyémánt átka a fülszövege alapján annak ígérkezett. A borítója is gyönyörű, ami még egy löketet adott a kisregény beszerzése felé. Mire eldöntöttem, hogy mindenképp megrendelem, akkorra jött a szerző felkérése, hogy lenne-e kedvem írni a könyvről, ami nem is jöhetett volna jobbkor. Azt is mondhatnám, hogy ez a szerző és a blogger tökéletes találkozása volt. Ilyen előzmények után örömmel kezdtem bele a kötetbe, ami nem okozott csalódást.

Kristin M. Furrier nagy hozzáértéssel nyúlt az ifjúsági regény műfajához. Egy olyan aspektust, a testvéri kapcsolatot fogta meg, ami a jelenlegi fiataloknak szóló könyveknél annyira nem divat, mert inkább a szerelmi viszonyokat vagy éppen az iskolai életet helyezik a középpontba. Azért is üdítő változatosságot jelentett számomra ez a kisregény, mert nem egy külső helyszínen, hanem a főszereplő kamaszok otthonában játszódik, a saját közegükben mutatja be őket, ennélfogva családias hangulatú, karakterközelibb írás. Főleg a két testvér közötti interakciókra fókuszál. Az érzéseik is főleg az apró rezdülésekben nyilvánulnak meg. A kapcsolatukban sok frusztráció bújik meg, amit a szerző egy bonyodalom elébük gördítésével és annak megoldásával kíván feloldani, ami nagyrészt sikeres. Ennek hatására a testvérek jobban megismerik, elismerik és megértik egymást, mint előtte. Ebből következik a történet tanulsága, amit a szerző jól épít fel.

Diana Soto: Csak a bolondok boldogok

Ritkán olvasok dráma műnembe tartozó műveket. Nem azért, mert nem szeretem őket, nem egyhez jó emlékek fűznem, vegyük például Az ember tragédiáját, hanem talán azért, mert könnyebb egy regénybe beleélni magam. Ám Diana Soto rácáfolt erre azzal, hogy nagyon is közel hozta hozzám a művét, egyrészt az írói stílusával, másrészt a választott témájával. Egy nagyon is aktuális témát boncolgat: az internet, de leginkább a közösségi oldalak befolyását a mindennapi életünkre. Ezt egy hétköznapinak tűnő családon keresztül mutatja be, akikről, ahogy haladnak előre a színek úgy hántódnak le a rétegek, és mutatkoznak meg a tökéletesnek tűnő felszín alatt elburjánzott problémáik. Kiderül, hogy a tökéletesnek mutatott kép mögött egy elfojtásokkal, szenvedéssel, meg nem értettséggel, mentális betegséggel küzdő család létezik, amenek tagjai tökéletes hallgatásba burkolóznak, és a dráma végére szinte teljesen megszűnnek családnak lenni. A Csak a bolondok boldogok mindezt olyan nyelvezettel és stílusban tárja az olvasó elé, ami letehetetlenné teszi.

Köszönöm az e-könyvet a szerzőnek!