A C & H Projects írói közösségtől eddig egy novelláskötetet a Sssh! antológiát (ITT írtam róla) olvastam, ami kifejezetten tetszett, ezért nagyon kíváncsi voltam a csapat többi munkájára is. Így nem volt kérdés, hogy elolvasom a többi antológiát is.
A Jégvirágokkal folytattam a sort; ebben a romantikus novellagyűjteményben az évszakok állnak a középpontban. Akad olyan mű, ahol ténylegesen váltakoztak, és olyan is, ahol az érzelmek változása vagy éppen a kapcsolat fejlődése jelképezte az év különböző időszakait. Maga a cím, a Jégvirágok nagyon figyelemfelkeltő, ez önmagában nagy pozitívum, de a kötetet végigolvasva megjelenik egy másik, erősen szimbolikus jelentése is, ami az egész antológiát átszövi, és valamilyen formában minden szövegben megjelenik. Ebből a szempontból ez egy nagyon ügyesen összeválogatott kötet. A cím horogként és írói ígéretként is kiválóan működik.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!