Egyszer
még régebben futottam bele a könyv fülszövegébe, és már akkor felkeltette az
érdeklődésemet, de ez idáig nem került a kezembe. Nem régen egy csere folytán
szert tettem egy saját példány, és nem is halogattam az olvasást. Mikor
befejeztem ezt a könyvet a Közönséges bűnözők jutott eszembe, abból is a
filmben többször elhangzó kérdés: Hol van Keyser Soze? Egy hasonló kaliberű
kérdés hangzik el a regény utolsó oldalán, ami Fitzek művének tükrében legalább
ugyanolyan meghatározó, mint a fentebb említett filmben elhangzó kérdés.
Valahogy a könyv utóhatása, lecsapódása is olyan volt nálam, mint a Közönséges
bűnözők esetében. Mindkettő a végére nyer értelmet, noha mindkettőben vannak
árulkodó jelek, de az olvasó/néző csak az egész mű ismeretében rakja össze a
darabokat, és csap a fejére, hogy: Jé, tényleg! Minden ott volt az ember orra
előtt, mégis a végén csodálkozik rá az olvasó, hogy mi is a lényeg. Sőt, az
epilógus még rá is dob egy csavart az egészre, amire végképp nem számítottam.
Számomra egy végig élvezetes, feszültséggel teli, izgalmas olvasmány volt A terápia.
