Valahonnan
12-14 éves korom ködéből egyszer csak felderengett a
Zabhegyező, valamikor ez idő tájt olvastam többször is, mert
egyszer nem volt elég. Kissé korán került a kezembe, de ennek ellenére nagyon
megszerettem, főleg a korrajzát, New York különböző helyszíneinek leírásait, a
főszereplőt,
meg mindent. Ezzel
együtt Salinger stílusát is, ami egyszerű, szikár, semmit nem bonyolít túl,
egyszerűen elmeséli, amit szeretne, és mindezt keserédes humorral teszi, amin
ugyan nem nevetünk, de valahogy mégis jólesik. Ezért amikor a Helikon
Zsebkönyvek sorozatban megjelent a
Három
korai történet című novelláskötet, hamar megvettem. És habár jó ideig
halogattam az olvasását, ami néha szokásom, ha sokat várok egy könyvtől, de nem
bántam meg, hogy végül sort kerítettem rá.
Ezen
a három íráson még érződik, hogy kezdő szárnypróbálgatások, de az is, hogy a
szerző hová fog fejlődni később. Megjelennek bennük a már fentebb emlegetett
stílusjegyek és jó néhány nagyon jellemző szófordulat, melyek később még
jellegzetesebbé válnak a műveiben. Emellett nagyon megfogott, ahogy a ’40-es
évekbeli amerikai életérzést ábrázolja, és három különböző jelenettel (mert
ezek inkább jelenetek, mint különálló novellák) körüljárja a témát, jól átadva
az akkori viszonyokat, emberi gondolkodásmódot, életet. Képes pár mondattal, a
részletek kifejtése nélkül bemutatni a szereplőket, és láttatni azt, amit nem
ír le, de mégis ott van a sorok között.
Jelenet
mivoltukból adódóan viszont egyik novellát sem éreztem lezártnak vagy önállóan
értelmezhetőnek, ez főleg az első történetre igaz, amit lecsapottnak éreztem.
Mégis, talán a hangulata teszi, de A
Fiatalok lett a kedvencem a kötetből.
A bejegyzés további része spoilert
tartalmazhat!