Martha Wells: Mesterséges sors

Martha Wells Öldöklő-naplók sorozatával nem igazán kerültünk egy hullámhosszra. Az első részről azt írtam (EBBEN a bejegyzésben olvasható a teljes kritika): „Sablonos, alulírt (túlírt – ez nézőpont kérdése), a karakterek kidolgozatlanok, és ami a legkevésbé tetszett, az a könyv vége. Sokkal jobban ki lehetett/ki kellett volna dolgozni a történetet, vagy lefaragni, hogy egy jó novella lehessen belőle. Ebből sajnos egyik sem valósult meg.” A folytatást ugyan ennek ellenére megvettem, mert akartam még egy esélyt adni a szerzőnek, de sokáig halogattam az elolvasását. A motivációt végül egy molyos kihívás adta meg, amihez pont jó volt a Mesterséges sors. Ezért nem túl bizakodóan, de végül elolvastam.

Az első pár oldal után meglepődtem, mert mintha az írónő stílusát kicserélték volna. Nem volt olyan nyers, száraz, sőt néhol már-már közvetlenné vált. Ez részben Öldöklő változásának köszönhető, de érezhető volt az is, hogy az írónő lazított a hangvételen, bár néhol azért visszaköszönt az első rész merev hangneme. De a stílus dolgábab Wells érezhetően fejlődött erre a kötetre.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Népszerűtlen Vélemények Könyves Tag

AniTigernél (az ő bejegyzését ITT olvashatjátok) láttam ezt a Book Taget, ami nagyon megtetszett, ezért gondoltam én is kitöltöm. Azonban egy ideig csak szemeztem vele, ami nem volt véletlen, mert nehezen sikerült összeszednem a válaszokat, de végül mégis belevágtam. Ebben a bejegyzésben most ennek eredményét olvashatjátok.

Martha Wells: Kritikus rendszerhiba

Amikor a végére értem a könyvnek, akkor úgy éreztem, ez nagyon nem tetszett. Becsuktam, és csak néztem, és felmerült a kérdés: ennyi? Itt most nem a terjedelemre gondolok, mert ennél rövidebb írást is olvastam már, ami sokkal ütősebb volt, hanem a tartalomra. Ahhoz képest, hogy mennyire vártam ezt a könyvet, és hogy időközben többek közt egy Nebula-díjjal is jutalmazták, amihez gratulálok a szerzőnek, hát, mit mondjak sokkal többet vártam. Mindent egybe vetve közvetlen olvasás után nagyon alacsonyan állt nálam. Aztán mikor kissé eloszlott a csalódottságom, találtam benne néhány pozitívumot, főleg néhány jó ötletet. Például a gyilokdroid szórakoztató műsormániája vagy az, hogy az ősszemszögéből láttuk végig az egészet, ami egy jó megoldásnak tartok az író részéről. Még hellyel-közzel Öldöklő gondolkodását is bírtam. Ezek azonban nem elegek egy igazán jó könyvhöz. A probléma ugyanis ezeken felül veszi kezdetét. Sablonos, alulírt (túlírt – ez nézőpont kérdése), a karakterek kidolgozatlanok, és ami a legkevésbé tetszett az a könyv vége. Sokkal jobban ki lehetett/ki kellett volna dolgozni a történetet, vagy lefaragni, hogy egy jó novella lehessen belőle. Ebből sajnos egyik sem valósult meg.