A
Madarat tolláról volt az első könyvem a
szerzőtől, de ha jobban belegondolok, akkor talán még egy novelláját is volt
szerencsén régebben bétázni. Már az első oldalakon látszott, hogy azóta sokat
fejlődött, sőt a kötet végére érve csak fokozódott ez az érzés. Ez a kisregény
belopta magát a szívembe, megszerettem a szereplőket és magát a történetet. Úgy
volt jó, ahogy volt. Három hét szívmelengető története. Lezárt, frappáns szöveg,
amit szívesen olvastam volna tovább is.
Hogy
miért?
Egyszerűen
azért, mert Tiszlavicz Mária elvarázsolt a lehengerlő stílusával. Úgy
szippantott be a szöveg, hogy a végéig alig tudtam kivonni magam a hatása alól,
vagy csak nagy kínlódás árán tudtam abbahagyni az olvasást. Az egész szöveg könnyed,
gördülékeny, játékos, olyannak érződik, mintha a szerzője a kisujjából rázta
volna ki, holott ez valószínűleg nem fedi a valóságot teljesen. Nagy tudás van
mögötte, továbbá számtalan írókurzus, gyakorlás. Ezt onnan sejtem, hogy volt
szerencsém Marcsival egy Szövegboncnok kurzusra járni még 2018 tavaszán, így
tudom, hogy akkor hol állt az írói fejlődésben, és ahhoz képest ég és föld a
különbség, természetesen, pozitív irányba. A tehetsége már akkor megvolt, de
azóta sokkal jobbá vált, ami nagyon érződik ezen a kisregényen.
A bejegyzés további része spoilert
tartalmazhat!
