Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma

Pöttöm Pötty kalandjaival először a VIII. Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam, és már az a részlet is felkeltette az érdeklődésemet. A meserészletek közül ez lett a kedvencem, így nagyon megörültem, amikor megjelent. A várakozáshoz, majd a későbbi olvasásélményhez sokat hozzátett, hogy részt vettem a decemberi Csillagszóró Könyvkarácsonyon, ahol több mesekönyvvel együtt ez is bemutatásra került, és sok érdekes információ derült ki a kötetről, ami miatt még kíváncsibb lettem rá.

Ilyen előzmények után nagy elvárásokkal vettem kezembe a kötetet, amiknek szinte maradéktalanul megfelelt. Ezt többek közt letisztult, a megcélzott korosztályhoz tökéletesen illő írásmódjával éri el, miközben kalandok közepette játszva tanít. Az élményhez sokat hozzátesznek Imelda Green illusztrációi, amik egyedi ízt adnak ehhez az egyedi hangulatú könyvhöz. Tökéletesen passzolnak az írásmódhoz. A képek fontos momentumokat ragadnak meg, ezért jól kiegészítik a szöveget. Aranyosak, színesek, jó nézegetni őket.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Borítóleleplezés #18 – Melanie Harlow: After we fall – Mindig van tovább

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Melanie Harlow: After we fall – Mindig van tovább című romantikus, new adult regénye, ami a kiadó Rubin Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Rubin Pöttyös kötet borítója!

John Scalzi: Pusztító tűz

Az Egyesülés sorozat első kötete, Az összeomló birodalom (ITT írtam róla) volt az első könyv, amit a szerzőtől olvastam, és már az is megvett magának a stílusával. Noha korántsem volt tökéletes, de mégis volt benne valami, ami annyira szórakoztatóvá tette, hogy alig bírtam letenni. Ez a második résznél, a Pusztító tűznél sem volt másként. Sodró lendületével ez is rögtön beszippantott, a szereplők közötti párbeszédek továbbra is kellően humorosak és dinamikusak voltak, amiben Scalzi nagyon erős. A világ kidolgozottsága ugyan továbbra sem különösebben rétegelt vagy éppen részletes, de tágult az első részhez képest. Ugyan az első könyvnél még nem tudtam elvonatkoztatni a világépítési lyukaktól, de itt a szerző ezt sokkal jobban áthidalta azzal, hogy jobban rágyúrt az erősségeire, a fentebb említett humorra és a karakterdinamikára, ami fergeteges párbeszédeket eredményez. Ehhez az eléggé szabadszájú nyelvezet (főleg Kiva esetében) különösen illik. Valamint az első kötetnél bevált könyv végi csattanó sem maradhatott el, ami ennél a kötetnél még nagyobbat szól, és fülig érő vigyort csalt az arcomra.

A random megjelenő eseményleíró részek mégis egy kicsit rontottak nálam az összképen , amik csak összefoglalnak, mint ha valami jelentések lennének, és ezzel megszakítják a kötet dinamikáját. Szerencsére azonban kevés van belőlük, így csak mérsékelten zavaróak.

A bejegyzés innentől spoilert tartalmazhat!

Benina: Mindig és soha

A szerzőtől ezt a könyvet olvastam először, mert az eddigiek valamiért nem ütötték meg az ingerküszöbömet. Láttam, hogy az író népszerű, és sokaknak kedvence, de mégsem éreztem ingerenciát, hogy olvassak tőle, egészen a Mindig és soha megjelenéséig, aminek azonnal megtetszett az ötlete, és nyomban elő is rendeltem, azonban sokáig a polcomon várta, hogy kézbe vegyem. Ám a borító – imádom a fekete-fehér ceruzarajzokat – mindig vonzotta a tekintetemet, így megadtam magam.

Utólag nem értem, miért halogattam eddig, mert nem volt rossz könyv, sőt, kifejezetten tetszett. A műfaja egyik legjobbja. Helyén volt a stílus, a történetvezetés, a nyelvezet, a történeti háttér. Talán a vége volt egy kissé döcögős és elkapkodott, meg a erotikus jeleneteket éreztem egy kicsit soknak, de ettől eltekintve egy korrekt könyv.

 A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Gaura Ágnes: Túlontúl

A szerzőnek minden eddig megjelent könyvét olvastam, így a Túlontúlra is nagyon kíváncsi voltam, ezért a megjelenés környékén be is szereztem a könyvet, de valamiért eddig porosodott a polcomon. Nem tudnám megfogalmazni, mi tartott vissza, mert a fülszöveg alapján érdekes történetnek tűnt, a borító pedig a belső illusztrációkkal együtt egyszerűen gyönyörű. Talán a terjedelem foghatott vissza, már nem tudom, de végül december végén elkezdtem, és egy hónapig olvastam, ami nálam soknak számít, tekintve, hogy a Borbíró Borbála sorozatot a régebben olvasott első kötet kivételével szinte egymásután daráltam le, annyira elsodort. Ezzel a könyvel viszont meggyűlt a bajom. Valahogy nem tudott úgy behúzni, mint az írónő eddigi kötetei. Ez egyrészt a stílusnak és az információadagolásnak, másrészt a hangulatának köszönhető, amik miatt valamiért sokszor kidobott magából a történet, és megakadt az olvasás. Sokat rontott a helyzeten a benne maradt sok elgépelés, betűkihagyás, hiányzó névelő és félreragozás is, amit még nem tapasztaltam ilyen mennyiségben Delta Vision könyvnél. Még egy kör korrektúra ráfért volna a könyvre. A tündérmesék beledolgozása a regénybe viszont nagyon tetszett, ez tette gazdaggá a háttérvilágot. Látszott, hogy sok munka van a világépítésben, és a tündérmeséket jól viszi bele a történetbe a szerző. Elsőre furcsának hathat a mese belekeverése a való világba, a történet keretei közt mégis természetesnek tűnik, mintha ezek az elemek mindig is ott lettek volna, hétköznapi jelenségként.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!