2017. július 31., hétfő

Demokráciától a diktatúráig - Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe ezt a művet, mert egy olyan aspektusból vizsgálja a sci-fiket, ami nagyon ritka. Még ha eddig bele is gondoltam a sci-fi világok politikai mozgatórugóiba, akkor is csak, mint oldalág, mellékes körülmény volt érdekes számomra, mert az űrhajók, emberi sorsok vagy épp a megjelenített világok jobban lekötöttek a sci-fi művekben. Kivétel talán Raana Raas: Csodaidők tetralógiája, aminél a politikai szál volt az egyik, amit a legjobban élveztem olvasás közben. Bár ez a könyvsorozat nem tárgya a könyvnek, de számomra ide kívánkozik. El tudnék képzelni egy olyan változatot is, amiben kevésbé ismert sci-fi-k (esetleg magyar szerzők) világai szerepelnek. Bár nem tudom, mennyire lenne ez érdekes másoknak, így egyelőre megmarad ez egyéni ábránd szintjén.

Visszatérve A sci-fi politológiájához. Sokan említették előttem a műben található rengeteg elgépelést, illetve a tárgyi tévedéseket. Nekem is feltűnt, főleg a Star Warst és a Babylon 5 esetében, de már előttem ezeket kifejtették többen, gondolok itt főleg makitra vonatkozó bejegyzésére, ami a Próza Nostrán jelent meg, így én erre nem térnék ki részletesebben. De annyit megjegyeznék, hogy vitt egy kis negatív élményt a mű olvasásába, noha úgy kezdtem bele a könyvbe, hogy tudom, kijött e-könyvben egy javított változat, amihez még nem volt szerencsém, így maradtak az eredeti könyvváltozat adta benyomásaim. A másik ilyen negatívum az volt, hogy sokszor evidens dolgokat magyaráz a könyv oldalakon keresztül, viszont vannak olyan nem magától értetődő fogalmak, amiket nem magyaráz el. És bár a legtöbb a szövegkörnyezetből megérthető, volt, amire rá kellett keresnem. Ez interaktívabbá tette az olvasást ugyan, de belezavart az olvasásélménybe, megakasztotta az olvasást.

Az előző bekezdésben taglalt negatívumok mellett sok pozitívumot is tartogat a könyv. A nyelvezete olvasmányos, nem küszködik a tudományos szövegekre jellemző nehézkességgel, hanem könnyeden vezeti be az olvasót a különböző sci-fi világok politikai rendszereibe, és a fentebb említett fogalommagyarázat hiányoktól eltekintve, a szerző mindenki számára élvezhetővé teszi a leírásokat.


2017. július 30., vasárnap

Másik világ - 1. rész


1. rész
Evie szeretett a szabadban olvasni, főleg a nyárestéken, amikor már kellemesen hűvös volt a levegő. Pont ideális volt az idő arra, hogy letelepedjen egy odvas fa alá, és elmerüljön egy másik világban, amit az éppen olvasásra kiszemelt könyv kínálhatott neki. Tizenhat éves volt, igazi álmodozó típus, kócos világosbarna hajjal, a világra rácsodálkozó hatalmas kék szemekkel, amikbe ha valaki belenézett, leszűrhette, hogy sosem a valóságban jár. Ugyanis szeretett képzeletben más világokban barangolni, elképzelni például, hogy sellők közt lubickol a tengerben, és az öccse, a tizenhárom éves Joshua ott viháncol mellette, vagy épp egy várban vannak és az ellenség serege ellen harcolnak. A szülei szerint már nagy volt az ilyesmihez, de a lány erre mindig csak legyintett, mert volt még bőven ideje felnőni. A tanárai nem aggódtak, hiszen jól tanult és a magaviseletével sem volt semmi baj, emellett gyönyörűen festett és folyamatosan nyerte a rajzversenyeket, ezzel öregbítve az iskola hírnevét. Társai csendes, különc művészléleknek tartották és nem különösebben foglalkoztak vele, de akadt azért néhány barátja, akikkel jól el tudott beszélgetni a könyvekről, a bennük szereplő teremtményekről, meg bármi másról, ami érdekelte őket. Aztán ott volt az öccse is, aki szintén lelkesedett a fantasyért, így nem egy könyvben leírt jelenetet játszottak el beöltözve a házuk melletti tisztáson, ahol az a hatalmas fa is állt, ami alatt Evie olvasott.

A lány elmosolyodott, ahogy lapozott egyet az Alice Tükörországban című könyvben, ami az egyik kedvence volt, és időnként elővette, hogy újra és újra elmerülhessen a tükrön túli világban… Legalábbis megpróbálta, de egy hangos csattanásra kis híján felugrott. Annyira elmerült a könyvben, hogy el is feledkezett arról, hogy körülötte épp egy focimeccs zajlik, akárcsak a nyári szünet minden estéjén egészen sötétedésig, de volt, amikor még tovább is, ez a szülők engedékenységén múlott.

– Bocsánat! – kiáltotta Josh. – Nem direkt volt!

– Figyeljetek oda jobban! – vetette oda Evie kissé morcosan; nem szerette, ha kiszakították az olvasásból, de mikor meglátta az öccse játéktól kipirult arcát, izzadságtól csapzott haját és boldogságtól csillogó szemét, megenyhült; sosem tudott sokáig haragudni rá. – Hány gólnál tartasz? – kérdezte, ezúttal már mosolyogva.

– Ma még csak négynél – felelte a fiú vállat vonva, majd visszaszaladt a többiekhez, és újra játékba lendült.

Evie nem szerette különösebben a focit, de most mégis félretette a könyvet és figyelte az öccsét, aki korosztályának legjobb játékosa volt, edzője szerint nagy jövő állt előtte a futballban. Emlékezett rá, hogy Josh mennyire lelkesedett az ötletért, és még tanulni is hajlandó volt, csak hogy teljesülhessen az álma. Ez a küzdeni akarás volt az, amit leginkább szeretett a testvérében, mert vele ellentétben ő nem csak álmodozott, hanem képes volt tenni is azért, hogy az elképzelései valóra váljanak. Evie erre még nem érezte magát késznek, a nagy döntéseket még halogatta, még nem tudta, mit kezdjen az életével.

Nagyot sóhajtott. Josh éppen két védőt cselezett ki, majd egy újabb gólt lőtt a kövekből rögtönzött kapuba. A levegőbe bokszolt, majd futott tovább, hogy visszaszerezze a labdát az ellenfél játékosától, aki felívelte a társa felé, ám ő nem tudta levenni, így az elszállt az út felé. Josh lendületben volt, így eliramodott utána, a többiek vártak. A fiú már az úttesten volt, és már éppen elérte volna a labdát, mikor egy autó tűnt fel.

– Vigyázz! – kiáltotta Evie kétségbeesetten, de a kocsi túl gyorsan jött, Joshnak mozdulni sem volt esélye, a jármű pedig megállás nélkül ment tovább.

Evie számára lelassult az idő. Lassított felvételként nézte végig, ahogy testvére teste az ütközéstől a levegőbe repült, és jó pár méterrel arrébb ért csak földet. Alig jutott el hozzá a többiek jajveszékelése, vagy az, hogy az egyik fiú eliramodott a házuk felé. Csak az öccsét látta, a véres, összetört öccsét, aki ott feküdt az aszfalton. Nem emlékezett, hogyan is jutott el hozzá, és mikor vette a karjaiba, csak arra eszmélt, hogy az apja kiveszi Josht a szorításából és az orvosok gondjaira bízza, akik teliaggatják a szeretett testvérét mindenféle csövekkel. Evie nem akarta őt így látni, a Josh életéért folytatott tehetetlen küzdelem képe elhalványult a szeme elől, és egy daliás hercegé jelent meg helyette, aki birodalmakat dönt és hódít meg egy másik világban, ahol nincsenek autók és felelőtlen emberek, amelyek derékba törhetnek egy életet. Nem vette észre, hogy ki is mondja a kusza gondolatait.

– Térj észre, Evie! – rázta meg az anyja. A hangja kissé megremegett, de Evie-nek fogalma sem volt, hogy miért. Aztán halványan eljutottak hozzá az orvos szavai a testvére haláláról, amit az anyja kíméletlenül megerősített. – Nincsen semmiféle herceg meg másik világ! Az öcséd meghalt! – Kegyetlen szavak, nem is tudta elfogadni őket. A fejében csak a boldog valóság létezett, ahol az öccse herceg, ő pedig hercegnő. Mindketten tévednek.

– Nem igaz! Csak a Tükörszobába ment, majd meglátogatom – közölte a lány higgadtan, és eltolta magától az anyját.

– Evie! – kiáltotta kétségbeesetten Mrs. Clark, de ő nem foglalkozott vele, csak egy pontot bámult az úttesten.

Joshua óráját, ami lerepülhetett a karjáról és húsz óra negyvennyolc perckor megállt, ahogy a lány számára minden más is abban a pillanatban.

***




Valóban megállt minden azon a tragikus nyári estén. Evie ott ragadt Tükörország és a valóság különös keverékében. Ennek már lassan kilenc éve. A kamaszból huszonöt éves nő lett, de belül örökre tizenhat maradt. Az orvosok azt mondták, idő kell neki, hogy feldolgozza a traumát, de teltek a hónapok, és semmi sem változott, noha még az iskolába is visszaküldték, hátha kimozdítja az álomvilágból, de nem így lett. Az órákon elkalandozott, érthetetlen rébuszokban beszélt, sehogyan sem teljesített, csak a tükrön túli világ érdekelte, arról beszélt, akár a tanítás közben is. A tanárai eleinte türelmesen kezelték az efféle közbeszólásait, és néha látszólag sikerrel is jártak. Ám a társai nem tudták kezelni a helyzetet. Bántották, amit Evie látszólag fel sem fogott, így nem is szólt vissza soha, kivéve egy alkalmat, ami csúnyán végződött.




2017. július 29., szombat

Egy összeesküvés sodrásában – Gáspár András: Kiálts farkast 1-2.

Gáspár András két kötetes víziója a Kiálts farkast 1-2. a 21. század végi Magyarországra kalauzol el minket, pontosabban az első kötet 2091 karácsonyára. Ebben a világban semmi sem az aminek látszik, mindenhol mutációkba és az ezek nyomán született gestaltokba és mindenre elszánt üzletemberekbe botlik az ember, egy olyan világba, amit a pénz és az üzleti érdekek uralnak. Ehhez jön a főszereplőnk Vogel Zsigmond, aki a regény kezdetén tér vissza egy furcsa háború még furcsább és még távolabbi frontjáról és gyógyulni akar nyugalomban a hangyásza és barátnője, egy Ágnes nevű lány társaságában, de persze semmi sem ilyen egyszerű…

Ebből az alapállásból azt hihetnénk, hogy egy mesterművet kapunk, legalábbis én mikor belekezdtem, ezt hittem. Aztán persze ez csak félig állt fönt, mert a mű egyrészt zseniális, másrészt viszont idegesítően vontatott és modoroskodó, főleg az elsőnek a nyelvezete volt ilyen, többek közt, a „kamrád” szó ismételgetése miatt. A másik a „kefehajú” ismételgetése volt, de azt hamar megszoktam és a másodikra megszerettem, mert a főszereplő, Vogel Zsigmondhoz nőtt, mint beceneve a Madár. 


2017. július 28., péntek

Egy ügyfélszolgálatos szemszögéből



Egy ügyfélszolgálatos szemszögéből


Az ébresztőóra könyörtelenül belezavart a léha csendbe. Angela Frost morgott egyet, és kezével a hangoskodó eszköz után kapott, amit sikeresen levert az éjjelszekrényéről. Persze, ezzel csak azt érte el, hogy bosszankodva pattanjon ki végül az ágyból, és idegesen vegye fel a kerek szerkezetet.

Miután lenyugodott, elvégezte fürdőszobai teendőit, majd a reggeli elkészítéséhez látott, hogy mire a két kisfiát, a kilencéves Josht és a négyéves Jacobot ébresztenie kell, elkészüljön vele. A rántotta sütése közben a híreket hallgatta a rádióban, és hamarosan azon vette észre magát, hogy a politikusok idiótaságain dühöng. Ez annyira elterelte a figyelmét, hogy majdnem odaégette a reggelit.

Végül sikeresen a tányérokra került az étel, így hát a fiúk ébresztésére indult, ami minden reggel egy külön tortúra volt. Ez most sem volt másként. A nagyobb ugyan nem sokat nyűglődött, és evés után el is indult az iskolába a barátaival, de a kisebb fiú hisztizése egész reggeli alatt eltartott, az óvodába menet pedig hatványozottan folytatódott, így az óvodából teljesen idegesen ért a munkahelyére.

A munkatársai már az internetszolgáltató cég ügyfélszolgálatának közös konyhájában nyüzsögtek. Mikor belépett, legjobb barátnője, Katie, rögtön kiszúrta nem túl rózsás kedvét.

– Mi történt már megint? – kérdezte rögtön, kihagyva a köszönést.

– Csak Jacob, meg… - nem fejezte be, hanem leroskadt egy székre.

– … a férjed – fejezte be Katie.

– Igen, este már megint balhézott, és nem aludt otthon.

– A disznó! – fejezte ki nemtetszését, miközben egy adag kávét nyújtott barátnőjének.

– Ez most életmentő – motyogta Angela két korty között.

Katie már épp válaszolni akart, mikor belibbent a helyiségbe mindig utolsóként érkező, laza kolléganőjük, Karen, egy Madonna számot énekelve. Feszültség most sem látszott az arcán, mintha semmi gondja nem lenne. Ez most is mosolyra késztette Angelát, és a végén a többiekkel együtt énekelte a Frozen utolsó sorait. Felszabadult a daltól, és képes volt nekiindulni a napnak. Megigazgatta a szoknyáját és fehér blúzát, végül egy utolsót simított a bordó egyensálon, majd elindult a helyére. Kezdődhetett a nap!

A délelőtt a megszokott pangással telt. Kevés ügyféllel, kevés problémával. Aztán kettő körül beindult a csúcsidő. Egyre több lett a várakozók száma az üzletben, így egyre jobban kellett gyorsítani a kiszolgálás, de emellett maximálisan ki kellett szolgálni az ügyfelet, illetve kielégíteni az igényeiket, kihangsúlyozni a fontosságukat.

Angela előtt aztán megürült a hely, így módja volt körülnézni a többieken, és a benn lévő ügyfeleken. Katie-nek épp egy férfi magyarázott, erős gesztikulációval, felemelt hangerővel. Kolléganőjén semmi idegesség nem látszott, maximális odafigyeléssel kezelte a szituációt, és hamarosan elérte nyugtató, objektív hanghordozásával, hogy az ügyfél lejjebb vigye a hangerejét, és végre rátérhettek a probléma érdemi megoldására.


***


2017. július 27., csütörtök

Papírgyűjtés



Papírgyűjtés


Az iskolaudvart újság és könyvhalmok borítják. A diákok szorgos hangyaként hordják a faluból innen-onnan összegyűjtött régi lomokat.

Csak ketten vannak, akiket ez az egész nem érdekel, és a zsivaj bántja a fülüket. Nagy egyetértésben ülnek egymás mellett egy-egy újsághalmon és válogatják a könyveket.

− Miért dobják ki az emberek a könyveket? – kérdezi Luca értetlenül.

− Mert nem kell nekik, és inkább beadják a közösbe, hogy újrahasznosítsák őket – válaszolja Ildikó néni, de Luca nem figyel rá, mert megakad a szeme egy újabb könyvön, amit az ölébe halmozott kupac tetejére tesz, a „Meglepetések enciklopédiája”* áll a borítón. A kislány mohón lapozza fel.

*Szuhay-Havas Ervin: Meglepetések enciklopédiája – Képtelen kérdések, különös válaszok című könyvét kb. 12 éves koromban valóban egy papírgyűjtésen találtam. Ez ihlette ezt az apróságot.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

2017. július 26., szerda

Felnőni nem egyszerű – Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító (Sarah's Scribbles-gyűjtemény 1.)

Sarah Andersen munkáival először a Molyon találkoztam, aztán egyre több helyen (Tumblr, Facebook, stb.) felfigyeltem rá. Először furcsa volt a rajzstílusa és kissé taszított, úgy éreztem nem az én világom, de aztán beleolvastam a képsorokhoz írt szövegekbe is, és azt kell mondjam, azok telitalálatok voltak, aztán a rajzstílust is megszerettem vagy megszoktam ezt nehéz eldöntenem. Ami a lényeg, hogy ha meglátom a képeit, mindig elmosolyodom, és jó perceket szerez a párkockányi életkép, amit éppen elénk tár.

Érdeklődve vettem a kezembe ezt a válogatást is, ami számomra Andersen eddigi munkásságának az eszenciája. Nagyon megörültem, hogy a Fumaxnál magyarul is megjelent. Kendőzetlenül közvetíti a gondolatait a felnőtté válás, de első sorban a nők mindennapjairól. Érződik rakta, hogy a saját tapasztalatait írja le és mérhetetlen öniróniával rendelkezik. Őszintén beszél mindenféle problémáról, legyen az önkép probléma, introvertáltság, bármi. Én nem egy helyen magamra ismertem a kockákban és hozzájuk fűzött szövegekben és jót szórakoztam.

Végig úgy éreztem, hogy ez a képregény nekem szól, rólam szól. Elvégre 32 éves, dolgozó nő vagyok, aki hamarosan házasodik. De nem csak nőknek ajánlom, mert mindenki találhat benne olyan képsort, amiben magára ismer, akinek kellett már egy barátokkal átbeszélgetett éjszaka után vagy egy késő esti mozi után dolgozni menni, aki érezte már úgy, hogy nem akar kimozdulni otthonról pedig muszáj. Én már a fülszövegről magamra ismertem, mert „felségesen” el tudok tölteni akár több hétvégét is netezéssel úgy, hogy nem csinálok az égvilágon semmi hasznosnak tűnő dolgot. Vagy vegyük a páromat, aki néha egész hétvégén aprítja a szörnyeket. Ugye, gamerek?

Nekünk szól ez a füzet, és mindenkinek, aki már átélt hasonlót. Jó szórakozást!

Végezetül a kedvenc képsorom, ami nem került a kötetbe:

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

2017. július 25., kedd

Sírnak a könyvek


Sírnak a könyvek


A tér megtelik emberekkel, akik könyveket hoznak és pakolnak halomba a katonák utasításai szerint. Mágiát építenek, mintha tábortűzhöz készülődnének. Csakhogy ez a rakás különleges, papírból épül. A tudás lapjaiból, melyet a csorda eldobni készül.

Lassan elfogy a kezekből a rakomány, egy vezényszóra mind hátralép. Megbabonázva nézik a rakást, csodálják, egyesek talán titkon siratják az elvesző szavakat, de kimutatni nem merik. Egyhangú arcok, tekintetek figyelik, ahogy az egyik egyenruhás a kupac széléhez lép és elővesz egy öngyújtót.

Megroppan az első borító és feljajdul alatta a többi. A könyvek betűkönnyeket hullatva válnak hamuvá, miközben kezek lendülnek az magasba, hogy éltessék az eszmét.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

2017. július 24., hétfő

Olyan, mint a nap... - Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története...

Így kezdődött a hátsó borító belsején alul lévő fülszöveg. Ez alapján elsőre azt gondoltam, hogy egy szokványos, tucat, romantikus ifjúsági regény és nem is tévedhettem nagyobbat. Régen olvastam már olyan könyvet, ami ennyire... olyan, mint a nap.

Tele volt érzelemmel és erővel, és még most is lüktet, mos át, mintha az Eleánorral és Parkkal történtek most zajlanának, itt közvetlen a szobában, előttem. Annyira intenzív és átható.

Hamar levedlette a könyv az olvasás előtt támadt előítéletemet, mert ugyan régóta érdekelt a könyv, de ifjúsági lévén féltem is tőle, hogy nem fog akkora élményt nyújtani, mintha tiniként olvasnám. Pedig de, működött, nem is akár hogy. Beburkolt és nem engedett. Mondhatni, amikor időm volt, faltam a sorokat, és átkerültem egy másik dimenzióba, holott a könyv nagyon is a való életben játszódik.

Két lábbal áll és vájkál az amerikai családok és tinédzserek sanyarú, érzéki, problémákkal teli mindennapjaiban, aminek a középpontjában egy lány áll. Eleanor, aki egyszersmind a változás, a bonyodalmak forrása, és a szépség megtestesítője. Legalábbis Park számára, aki beletörődötten, már-már fásultan éli közepesen népszerű, furcsa srácként a mindennapjait a buszdémonok árnyékában. És ekkor egyszer csak belép a képbe "a lány".


2017. július 23., vasárnap

Paranoia

Paranoia


Eva életében az anyja halála óta minden megváltozott. Azóta nem járhat iskolába, nem érintkezhet senkivel. Az apja is most csak lézeng a farmon, és ami a legijesztőbb puskát tart az ágya fölött. Megfogadta, hogy ha már a feleségét nem tudta, a lányát meg fogja védeni.

Eva minden este az anyja elvesztéséről álmodik. A vérről, ami a lövések nyomán színezte be az anyja ruháját. A támadók vérszomjas arcárról, ahogy felé lépnek, de őt már nem tudják elkapni, mert megérkezett az apja.

Sírva riad fel, és bemegy atyjához vigasztalásért. Szólongatja messziről. A következő pillanatban a férfi lő, és éppen csak elvéti. Éppen…




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

2017. július 22., szombat

Ládikó

Ládikó


Azt mondják, a tükör eltorzítja az igazságot, a napfény pedig megtisztítja a lelket.

Emma nem értett egyet ezzel az állítással; az a fránya üvegdarab nagyon is megmutatta az árulkodó karikákat a szeme körül, a könnycsíkok nyomait, melyek éjszakai sírástól maradtak arcán. Az arany sugarak pedig nem, hogy javítottak volna, inkább rontottak a helyzeten. A reggel nem hozott enyhülést, csak a gyászt mélyítette el. Minden nap így kezdődött, mióta férje eltávozott. Lassan, teli szenvedéssel.

A nő ujjai egy faragott fadobozon simítottak végig, aztán görcsösen megragadták és a mellkasához szorították. Ez volt minden, ami szeretett kedveséből maradt. A bánat és a hamu.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

2017. július 21., péntek

J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Ott kezdeném, hogy a sok negatív vélemény után kellemeset csalódtam a darabban, sőt nagyon tetszett. Szerintem egy jól megkomponált, átgondolt, szórakoztató, néha szomorú, de alapvetően jó humorú mű. Számomra minden benne volt, amit szeretek a Harry Potterben. Először eredeti nyelven olvastam, és már akkor is nagyon tetszett, de magyarul olvasva tán még jobban. A darab központjában egy teljesen hétköznapi dolog áll, ami ha lehántjuk róla a Harry Potter varázsvilágát, akkor is megállja a helyét, és aktuális. Apa-fiú, szülő-kamasz konfliktus. A kamaszodó Albus nem tud mit kezdeni az apjával, akit mindennél jobban szeret. Harry meg nem érti a fiát, akivel tizenegy évig jól megértették egymást. Albus úgy hiszi, hogy a Mardekárba kerülése miatt van ez a változás, Harry pedig azt, hogy a Mardekár rossz hatással van a fiára, de inkább a barátja Scorpius, aki egy Malfoy. Aztán persze kiderül, hogy a kapcsolatuk megromlásához nem ez vezetett, erre kölcsönösen rádöbbenek. Utána próbálják a másikat olyannak látni, amilyen az valójában. Elindul a változás, a párbeszéd közöttük, ami szerintem a darab valódi tanulsága. Ajánlom mindenkinek, aki újra el akar merülni a varázsvilágban és olvasni szeretne egy jó történetet.


2017. július 20., csütörtök

A Holdak szigete



A Holdak szigete


Jemma nem szerette a történelmi földrajz órát. Nem magával a tantárggyal volt baja, mert szeretett érdekes helyekről tanulni és jónak találta, hogy emellett a történelmi ismereteket és összefüggéseket is feltárja, ami könnyítette a megértést. Viszont nem tetszett az a burkolt ellenszenv és véleménynyilvánítás, ami minden ilyen órán elhangzott, és mindig úgy érezte, hogy felé irányul, mert más volt: egy különleges genetikai mutációval született. És noha tudta, hogy az ő közössége elfogadta az ilyen embereket és a tanáraik csak a Felia által előírt tananyagot oktatták, mégis fájt neki, ha ronda szavakkal illették az ő állapotát. Annak ellenére, hogy osztálytársai, tanárai szerették, és a közösség is egyenlőként tekintett rá, mégsem érezte magát odaillőnek. Csak az tartotta vissza, hogy szerette a szüleit, és alig tíz évesen félt nekiindulni, hogy megkeresse az olyanokat, mint ő, noha többször álmodott róla, hogy megteszi, ahogy most is arról képzelgett, hogy a többi Hold között él, megbélyegzés és a kirekesztettség érzése nélkül.

Az álmodozásból egy, a tanárnő által mondott szó zökkentette ki.

– Az elkövetkező két hónapban a Holdak szigete lesz a fő témánk. A mai egy áttekintő óra lesz, megpróbálom összefogni, amit eddig a témáról tudtok és hozzátenni néhány új információt. Mint ahogy arról már biztosan beszéltetek biológia órán, Holdaknak nevezzük a Holdpikkely mutációt mutató embereket, akik emiatt bizonyos képességekkel is rendelkeznek, mint például levitáció, telekinézis, telepátia és még sorolhatnánk. – A tanárnő itt szünetet tartott, és megvárta, amíg a gyerekek leírják.

– Én pedig blokkolni tudom az emberek felém irányuló érzelmeit és gondolatait – gondolta magában Jemma, miközben jegyzetelt.

Mrs. Filtz pár másodperc után folytatta.

– Magát a mutációt 2105-ben fedezték fel. Akkor még egyedi esetnek gondolták, de aztán tömegesen kezdett megjelenni Felia mind a négy kontinensén, legnagyobb számban a bolygóról elnevezett északi kontinensen. A jelenséget először betegségnek gondolták, ami pánikot okozott a lakosság körében. Megpróbáltak gyógymódot keresni rá, de a vizsgálatok közben kiderült, hogy egy mutációról van szó, ami nem fertőző. Ennek ellenére féltek ezektől az emberektől, és szélsőséges csoportok alakultak, amik üldözni kezdték őket. A 2130-es évektől megkezdődött a Holdak kivándorlása Andron szigetére, amit 2172-ben a Holdak szigetére neveztek át. A kivándorlás oka a bántalmazáson és meghurcoltatáson kívül a kormány a Holdakat érintő megszorító intézkedései miatt történt. Főleg az északi kontinensre jellemző, a mutációt mutatók körében a megnövekedett mértékű elvándorlás, először a nyugati és a keleti kontinensek felé, majd amikor ott is erősödni kezdett a fajgyűlölet, a békésebb déli kontinens felé. Az egyik ilyen déli kontinens felé tartó hajó eltévesztette az irányt, és így jutottak Andronra, ami majdnem lakatlan volt, néhány déli kontinensbéli telepest kivéve. Az ott lévő emberek békével és barátsággal fogadták a Holdak megjelenését, így azóta egyre többen vándorolnak ki a szigetre és alakítják ki ott az életüket.

Ahogy a tanárnő magyarázata haladt előre, úgy fogalmazódott meg Jemmában egy fontos kérdés, ami arra késztette, hogy félbeszakítsa Mrs. Filtzet.

– Én is elmehetnék erre a szigetre? – kérdezte halkan.

– Miért akarnál oda menni? A mi közösségünk befogadott téged, itt biztonságban vagy – mosolygott rá kedvesen a nő.

– De mi van, ha már nem leszek biztonságban? – makacskodott a kislány.

– Az nem fog előfordulni – mondta a történelmi földrajz tanárnő teljes meggyőződéssel.

Az osztálytársai mind felé fordultak, és biztatóan mosolyogtak rá. Jemma erre zavarba jött, és ahogy mindig, amikor megbámulták, megpróbálta hajával eltakarni a homlokán lévő élénk kék színű, hold alakú, pikkelyes képződményt.




***



A gyerekek az utolsó óra végeztével a közösségi szabadfoglalkozást – mivel jó idő volt – az udvaron töltötték. Jemma is ott játszott a többi gyerekkel, ahogy azt minden délután tette, de most a gondolatai a történelmi földrajzóra és a Holdak szigete körül jártak. Szétszórtsága ellenére homokvár építésébe kezdett Peterrel, a legjobb barátjával, és a játék hamarosan kiverte a fejéből baljós gondolatait.

Nem törődött azzal, hogy egyenszoknyája és -harisnyája megsínyli a homokvárépítést, amibe annyira belefeledkeztek, hogy minden más megszűnt körülöttük, a többi gyerek futkározása, nevetése, és a nevelők beszélgetése kellemes háttérzajt adott egy újabb remekmű elkészítéséhez. Most egy, a régi korokat idéző négybástyás várat építettek, hatalmas kapuval és tornyokkal. Éppen az egyik legaprólékosabb rész, a bástyák kidolgozása volt soron, amikor meghallottak valami oda nem illőt.

Nehéz léptek közeledtek feléjük. Egy csapat különös egyenruhát viselő bakancsos férfi közeledett. Egyszerre léptek, amitől dübörgött a beton, és a gyerekek ijedten hátráltak el a közelükből. A kislány látta, hogy Peter rémülten felugrott és eliramodott egy közelben álldogáló kisebb csoport felé, Jemma azonban megdermedt, moccanni sem bírt, és ez megpecsételte további sorsát.

Két oldalról megragadták, és lefogták. Rúgkapált, kiabált, de senki sem jött a segítségére, a felnőttek és a többi gyerek némán figyelte, mi történik. A kislány rugdalózás közben eltiporta a vár védvonalait, végül az egész összeomlott, pont akkor, amikor egy eddig hátrább álló férfi közelebb lépett. Előbb kisimította a kislány haját izzadt homlokából, óvatosan, mintha óvni akarná a gyermeket. Jemma egy megkönnyebbült sóhajt hallatott, hogy aztán olyan sikoly hagyja el a száját, ami betöltötte az udvaron honoló némaságot. A férfi olyan erővel markolta meg a haját és feszítette hátra a fejét, hogy a fejbőre égni kezdett, a nyaka pedig belerándult. A katona másik kezének ujjai a homlokán lévő érzékeny bőrkinövéshez értek.

– Egy újabb korcs fattyú – recsegte undorodó hangon. – Itt, egy rendes iskolában. – Olyan lassan és artikuláltan beszélt, mintha minden jelenlévő öt éves gyerek lett volna csupán. – Hogy mertek a mi tiszta világunkban egy ilyet megtűrni?

– Milena Teth vagyok, az intézmény igazgatója. Szeretném tájékoztatni, hogy itt a Kreta közösségben mindenki egyenlő, bárki járhat az iskolánkba, fajtól és népcsoportjától függetlenül – sietett oda a férfihoz az iskola igazgatónője, aki épp akkor lépett ki az épületből, szigorú tekintettel méregetve az egyenruhás alakot. – A Közösségekre vonatkozó törvény ötödik cikkelye szerint jogosan jártunk el, mikor ezt a kislányt a tanulóink közé engedtük, a szülei a tiszták közé tartoznak, dolgos, tisztességes emberek. Azonnal engedjék el a gyereket! – Mrs. Teth a végén parancsoló hangot ütött meg, és bíztatóan rámosolygott a kislányra.

Azonban az egyenruhás önelégült mosolya semmi jót nem ígért.

– Anran Fet vagyok, a Felia kontinens Végrehajtó Testületének egyik főtisztje. – A nő erre a kijelentésre hátrált pár lépést, és várta, hogy a férfi folytassa. – A fő döntéshozó testület határozata szerint a Végrehajtó Testület és az Anti-Hold Liga egyesült, továbbá bármelyik Hold azonnali hatállyal kitelepítendő, a hatósági szerv akadályozásáért börtön, rosszabb esetben halálbüntetés jár – foglalta össze a törvényi változtatás lényegét.

Mrs. Teth döbbenten nézett a férfira.

Általában a végrehajtó testület kihirdetőjének csak véglegesítenie kellett az új rendeleteket, mert addigra már a lakosság tisztában volt vele, de most ez váratlanul ért mindenkit. Az igazgatónő szólni szeretett volna, de tudta, hogy a főtartomány döntései ellen semmit sem tehetnek, így lehajtotta a fejét, némán tűrte, amíg elhurcolták a kislányt.

Jemma szabadulni akart a vasmarkokból, amik csak szorították és vitték rendületlenül. A karjait feszegette, de attól csak megfájdultak az izmai, rúgásai apró segélykiáltások voltak csupán, és úgy peregtek le az edzett férfiakról, mintha az apró lábak csak simogatták volna őket. Végső elkeseredésében a kislány az egyik férfi karjába harapott, de ezért a tettéért fájdalom lett a jutalma. Durván a száraz, kérges földre lökték, aztán nem történt semmi; a kislány behunyta a szemét, és már-már azt hitte, otthagyták. Ám pár pillanat múlva megérkezett az első rúgás, amit még legalább öt követett. Próbálta védeni homlokának érzékeny, középső részét, de az egyik bakancs így is felsértette. A fájdalomtól felüvöltött, majd pár pillanat múlva elvesztette az eszméletét.




***

2017. július 18., kedd

Rémsziget



Rémsziget


A három fiatal nevetése azonnal beleolvadt a nyüzsgő összevisszaságba, ahogy beléptek a SZOTE-menza* ajtaján. Majdnem dugig volt a hely diákokkal és professzorokkal, akik az ebédszünetüket töltötték itt. Előbbiek evés közben próbálták befejezni az elmaradt laborjegyzőkönyveket, vagy épp a gyanúsan térképvetületekre hasonlító beadandók kiszínezését, utóbbiak pedig beszélgetés közben diszkréten mosolyogtak eme utolsó kétségbeesett próbálkozások láttán. A három belépő diák is pont valami hasonlóra készült, mint a társaik, a bejáratnál hely után nézelődtek.

− Á, kint a teraszon még vannak szabad helyek! − húzta maga után a két lányt Ákos.

− Hé, a járás azért még egyedül is megy − fordult ki a karja alól Enikő, és borzolt bele a fiú amúgy is kócos barna hajába.

− A hölgy óhaja parancs − villantotta a barátnőjére ellenállhatatlan mosolyát a fiú.

Észre sem vették, hogy harmadik társuk lemaradt. Luca elgondolkozva figyelte őket. Már ilyennek ismerte meg őket, mindig vidámak, felszabadultak voltak, néha talán túlságosan is. Így csöppent közéjük egy évvel ezelőtt, amikor belépett a Szegedi Tudományegyetem kapuin. Mindig is különcnek érezte magát a szőkés-vöröses hajával és zöld szemével, szemüvegével, és nem túl divatos öltözködési stílusával, így azt látta a legjobbnak, hogy csendben beleolvad a tömegbe. Megszeppenve tekingetett körbe-körbe a Dóm téren, a kémia tanszéket keresve, mikor aztán megtörtént az ő esetében csodának számító esemény: rögtön ketten is önszántukból felajánlották, hogy segítenek neki. Az akkor harmadéves Enikő és Ákos volt az, és Luca azon kapta magát, hogy azóta elválaszthatatlan barátokká váltak. Ákos olyan lett neki, mint egy báty, aki átsegítette minden nehézségen, Enikő pedig a példaképévé vált. Az idősebb lány kitűnő eredményeivel rácáfolt a szőke lányokról szóló összes viccre, ami Lucát is tanulásra ösztökélte. Meg persze mindig ott voltak, hogy kirángassák az álmodozásból.

− Hol jársz, pici lány? − csettintett egyet az arca előtt Ákos.

− Minden rendben? − csatlakozott a barátjához Enikő.

Az aggódó kék szemeket látva Luca kissé rosszul érezte magát, ezért rögtön szabadkozni kezdett.

− Semmi baj. Csak elgondolkoztam.

− Ó, és csinos a fiú? Mesélj! − bökte oldalba játékosan Ákos, a barna szemeiben lévő csillogás nem jelentett semmi jót.

− Hé, bújj vissza a gatyádba! − ütötte finoman mellkason párját az idősebbik lány. − Ne is törődj vele, Luca! Inkább szerezzünk magunknak valami kaját − húzta a lányt a pult felé Enikő, otthagyva a fiút.

− Várjatok!

A két lány nevetve várta be a fiút. Miután sikerült választaniuk és kifizetniük az ételt, elfoglalták a teraszon még szabadon lévő egyik asztalt. Október közepéhez képest meglepően jó idő volt, így nem fáztak odakint. Egy darabig csak az evőeszközök csaptak zajt köztük. Ám néhány perc múlva leült melléjük egy elsőévesekből álló társaság, akik épp hangosan beszélgettek a frissen hallott városi legendákról. Csupa olyan dologról esett szó, ami a felsőbb éveseknek már rég nem újdonság, de az egyik megjegyzésre Enikő felkapta a fejét.

− Emlékeztek még a Boszorkány-sziget legendájára? A gólyák épp erről beszélgetnek − nézett rájuk a lány várakozón.

− Ki ne emlékezne rá? Szinte ez az első hely, amit megmutatnak a gólyatáborban. Jó hely, főleg éjszaka. Kísértetiesek a hangok. Húhúú! − lengette meg a kezeit karmokat formálva Ákos Luca felé, de a lány fel sem nézett a jegyzőkönyvéből, amit evés közben elővett, hogy átnézzen.

− Na persze, kísérteties hangok, mi? − pillantott a negyedéves srácra a fiatalabb lány kétkedőn.

− Nézd meg, ha nem hiszed. Fogadok, hogy még soha nem voltál ott éjszaka − húzta a fiú.

− Nem. És nem is akarok − utasította el még a gondolatát is Luca.

Nem fogják rávenni arra, hogy odamenjen a sötétben, amitől amúgy is rettegett. Persze, mint mindig, a két barát elérte, hogy megváltozzon a véleménye, és bevonhassák valami újba.

− Csak nem félsz? − kérdezte kíváncsian Enikő.

− Nem, én csak… Nem szeretem a sötétet. Ennyi − válaszolta erre Luca, de már a következő pillanatban rájött, hogy nagyon nyuszin hangzott ez a megnyilvánulás, így hozzátette: − Izé… Együtt mennénk?

− Persze, a sziget szélén fogunk várni. Nyugi. Hozz elemlámpát! Megmutatunk pár jó helyet! Jó móka lesz! − bizonygatta Ákos.

− Rendben, ott leszek − egyezett bele végül Luca.

− Ha megbeszéltétek, rátérhetnénk a tanulásra − fedte meg őket Enikő.

− Ünneprontó − motyogta legyőzötten Ákos.

Egy megrovó pillantást és egy rövid kuncogást kapott válaszul.

***

2017. július 17., hétfő

Félelem



Félelem


Hol vagyok? Valami meleg dolog van alattam. Kitapogatom a kezemmel. Érdes, szemcsés, száraz. Mi lehet ez? Hol vagyok és miért? Nem értem. A fény bántón világít át a szemhéjamon. Biztos elfelejtettem behúzni a függönyt, mikor a busz elindult. Ebbe a gondolatba kapaszkodom, és kinyúlok a kezemmel, hogy végre elzárjam a fény útját a sötét szövettel, de a semmit markolom. Tovább nyúlok, hogy az ujjaim a jármű ablakát érintsék, de még mindig csak az anyagtalan levegőt érzem a kezem alatt. Hova lett a busz? Hol vagyok? Balsejtelem költözik a gondolataim közé. Egyedül vagyok.

− A busz! − A saját kiáltásomra ébredek. Hirtelen pattan fel a szemem, de azonnal vissza is csukom, mert a tűző nap irritálja a retinámat. − Hol vagyok? − suttogom, és nem értem. Ennyit ittam volna?

Ismét megpróbálkozok a szemem kinyitásával, kezemet szemellenzőként tartva fölé. Így már sikeres a kísérlet, körül tudok nézni. A szürkés porban fekszem. Ahogy ki tudom venni, körülöttem nincsen más, csak pár elvétve álldogáló kaktusz, meg néhány fűcsomó. A levegő állott és forró, az égen egyetlen felhő sincs, csak néhány eltévedt madár repül erre. Jobban megnézem az egyiket, és felismerem. Egy keselyű. Tesz néhány kört fölöttem, mintha zsákmányra lesne. Baljóslatú árnyékként figyel, mintha rám várt volna.

− Mi, te nem vagy normális, Jared! Nem gondolhatsz ilyet. Csak kiütötted magad. Ennyi − Hirtelen ülök fel, a fejem bele is sajdul, kábán masszírozom meg. − Már magamban beszélek. Mi jöhet még? − suttogom magam elé, majd pár percnyi agonizálás után, már kissé higgadtabban, újra körültekintek.

Nem tévedtem. Kaktuszok, por és pusztaság mindenütt. Elkeseredésemben belerúgok egy magányos ördögszekérbe, ami ugyanolyan elhagyatott, mint én magam. A talaj hullámozni látszik a felszálló hőtől. Ez nem tréfa, ez a valóság. Itt hagytak. Most biztosan röhögnek rajtam, a lökött, szerencsétlen Jareden, aki képes volt ennyire kiütni magát.

− A fenébe! Gyertek vissza, barmok! − kiáltom, miközben talpra kecmergek, de csak néhány kaktusz a hallgatóságom. Hosszan nézem az egyiket. Lédús húsa groteszk arccá formálódik a szemem előtt, hajtásai felém nyúlnak, és vadul rázzák felém az ujjakká vastagodott tüskéket. Mintha esküdtszék előtt állnék, és most kellene megbűnhődnöm az összes csínyért és hibáért, amit a barátaim ellen elkövettem. Felém nyúlnak a tüskés karok. Védekezőn emelem a fejem fölé a kezem. − Nem! Sajnálom! Többet nem teszek semmi rosszat!

A saját kiáltozásomra eszmélek fel újra. A kaktusz előtt állok, és kezemet magam elé tartom, nekinyomva a tüskés szárnak. Mindkét tenyerem ég a beleállt tüskéktől. Elrántom a kezem, de mást egyelőre képtelen vagyok tenni, nem mozdulok, csak dermedten állok. Jó pár perc eltelik így, mire megrázom a fejem, hogy kitisztuljon valamelyest, és képes legyek gondolkodni. Végül leülök a porba, és elkezdem kiszedegetni a kezemből a szúrós növényi részeket, miközben az jut eszembe, hogy most jól jönne Sam manikűrkészlete, abból is egy csipesz. Az a lány mindenhová magával cipeli azt a piperecuccaival együtt, még egy kiránduláson is képes nap mint nap sminkben parádézni. Eszement!

Ez a gondolat némiképp javít a hangulatomon, és más, hasznosabb dolgot is az eszembe juttat. Végignézek magamon, majd végigtapogatom a zsebeimet. Az ingem zsebéből előkerül a tárcám és az irataim, aminek némiképp megörülök ugyan, de itt a Prérin nem sok hasznát veszem, a nadrágzsebemben pedig rátalálok a bicskámra és egy feles pohárra, amit valamelyik kocsmából tulajdonítottam el, feltehetőleg még az éjjel. Beleszagolok, ami nem bizonyul túl jó ötletnek. A gyomrom azonnal felkavarodik az állott alkohol szagától, és kiadja magából a tartalmát. Néhány percig öklendezem, aztán abbamarad. Mély levegőket veszek, hogy összeszedjem magam. Kellemetlen ízű a szám. Víz kell! Tekintetem a földre esett bicskára és pohárra téved. Utóbbi szerencsére épen maradt, és még csak össze sem koszolódott. Remek! A kaktuszra nézek, az egyik kezemben a bicskát fogom, a másokban a feles poharat, és felállok. A lábam még mindig remeg, de az a pár lépés nem távolság.

2017. július 16., vasárnap

"A lelken ejtett seb legfeljebb heggé forr..." - Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre (Szigor I.)

Sok mindent hallottam a szerző műveiről, leginkább negatívumot, így én lepődtem meg a legjobban, hogy egy szórakoztató, jó stílusban megírt könyvet olvashattam. Mert tény, hogy vannak hibái és nem tökéletes, de nem is katasztrofális, mint, ahogy azt sokan írják/mondják.

Rétegeltebb a kép annál, minthogy a főszereplők szexelnek és ez mennyire izgató a nők számára. Oké, tény, igen, az! Mert hogy a fenébe ne lenne az, de mi baj van ezzel? Szerintem az égegyadta világon semmi. Mert nem csak az a könyv lényege, hogy Liza és Igor között forr a levegő, hanem amiért forr, és ami van a háttérben közben, az az, ami többé teszi ezt a művet, mint egyszerű erotikus regény.

Imádom a politikát (az életben nem annyira, de könyvekben igen), az intrikát, és ha ezt jól leírják. Tetszett az, hogy Magyarországon játszódott a mű, egy ugyan fiktív Magyarországon (ami nem is annyira fiktív, inkább a könyv szereplői azok), de mégis magának érezheti az olvasó a környezetet, mert ismeri. Talán ezért jobban élveztem, mintha egy másik országban játszódott volna.

Visszakanyarodva az erotikus részhez. A szexjelenetek változatosak, izgalmasak, és nem unalmasak, ami jó! Ami még jobb, hogy fektet hangsúlyt a könyv a szexualitásból kialakuló érzelmekre is, megismerhetjük a szereplők lelki világát, nem csak a ruhájuk alá nézhetünk be. Ami megint jó.

Mentsd meg a marsi krumplitermesztőt! - Andy Weir: A marsi

Az utóbbi időben szinte csak jó könyvek kerülnek a kezembe. Nem sokkal ez előtt a Madarak a dobozban, ami magával ragadott a világával és a női főszereplőjével. Most A marsival jártam ugyanígy, csak itt meg a férfi főszereplő egyedi stílusa volt az, ami lenyűgözött. Határozottan beléptem a képzeletbeli Mark Watney rajongói klubba. :)

Amikor az ember felnéz az égre, nem igazán azon gondolkodik, hogy milyen veszélyeket rejt, hanem, hogy milyen szépen csillog. Valahogy én is így voltam ezzel ennek a könyvnek az elolvasásáig, ami azzal a gondolattal játszik el, mi történik, amikor az ember eljut egy másik bolygóra, méghozzá ennek minden lehetséges hátulütőjét felsorakoztatva.
Az alapötletből kiindulva, arra számítottam, hogy kemény drámát kapok, mert a helyzet adta magát, ehhez képest egy humoros kalandregény elevenedett meg a lapokon, ami elsodorja az olvasót egészen a Mars vörös homokjáig, hogy együtt élje át a kalandokat Watneyval.

Kimagasló könyvélmény, az utobbi időben ez volt az egyik könyv, amit alig tudtam letenni, ami leginkább az író közvetlen, egyedi stílusának és főszereplő világlátásának köszönhető.

2017. július 15., szombat

Most olvasom



Fülszöveg:

Veled ​vagy ellened?

Zóra egy fiatal lány, aki géntervezett és tökéletes – lenne.
Csakhogy selejtes, így kénytelen versenyt futni az idővel, pár hónap maradt már csak az életéből.
Különleges bűnöző: más testébe töltik a tudatát, így végez küldetéseket.
Új feladatot kap, az utolsó természetesen született kislányt kell megmentenie.
Vajon igaz, hogy a szerelem mindent legyőz? És mi történik, ha a szerelmünk lesz az ellenségünk?
A biotech cégek átvették a családok szerepét. Ardan csak egy virtuális szobában találkozik a gyerekét szimuláló programmal, nem ismeri a lányát, ám megtudja, hogy elrabolták.
Mi a fontosabb, túlélni egy nehéz világban, vagy az ősi késztetés, maga a család?
Tarik mélyen sebzett. Öt éve keresi hasztalan Zórát, képtelen elfogadni, hogy elvesztette őt. Elrabolja az utolsó természetesen született gyereket, ám a helyzet kicsúszik az irányítása alól.
Képes lesz jó döntést hozni? Szembeszállni a saját elveivel?

A kemény világ kemény hősöket kíván. Vajon sikerül megmenteni a jövőt?

A kötet a negyedik Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve.


Küzdj mindhalálig!

Ne nyisd ki a szemed! - Josh Malerman: Madarak a dobozban

Lehet-e látás nélkül létezni? Lehet-e folyamatosan rettegni? Lehet-e mindig erősnek maradni? Lehet-e nem sírni? Lehet-e túlélni?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak a könyv olvasása közben. Ahogy a halad előre úgy temet maga alá a cselekmény és annál kevésbé enged szabadulni. Csak falod a sorokat, mert nincs megállás, ahogy a szereplők számára sem. Remekbe szabott utazás egy borzalmakkal teli új világban, amelynek a hangulata magával ragad.

Már a könyv borítója is baljós hangulatot áraszt egyszersmind előre vetítve a hangulatot. Először nem tudtam eltalálni, mire vonatkozhat a cím, és miért ilyen a borító, de aztán minden értelmet nyert, az eltakart ablakok, festett szélvédő, minden, minden fokozatosan értelmet nyer.

Régen olvastam már ilyen történetet, ami ennyire magával ragadott volna, ami komor hangulata ellenére ennyire meg tudott volna venni magának, de ez a könyv megtette, és jó darabig azt hiszem, nem fogom tudni elfelejteni.

Az ötlet: A történet ötlete elég újszerű, bár lehet, hogy csak nekem. Mit tenne az ember, ha nem nyithatná ki többet a szemét? Mit tehetne ha a külvilágban olyan lények ólálkodnak akikre ha ránéz, megőrül? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az írót, aki szerintem mesterien járja körül, építi fel a hangulatot, az eseményeket, a rettegést.

2017. július 14., péntek

Egy újjászületés lépései



Egy újjászületés lépései


Katt. Patt. Katt. Patt.

A drótszálak szakadtak, ahogy a drótvágó egyenként pattintotta szét az alagút bejáratának darabjait. Két elemlámpa fénye világította meg a kesztyűbe bújtatott dolgos kezeket, amik precíz nyisszantásokkal hántották le a drótot a keretről. Az alak mögött két izgatott fiatal lélegzetvétele hallatszott, meg a téli szél süvített rendületlenül. Az egyikük megunta a várakozást, és kirobbant belőle a feszültség.

− Meddig tart még? A végén még ide fogunk fagyni – förmedt a dróttal bajlódóra a türelmetlen, húszas évei elején járó egyetemista fiú.

A mellette álló lány csak a szemét forgatva nézett rá, a dolgozó társuk azonban nem hagyta szó nélkül a kifakadást.

− Ha ennyire sietsz, akkor talán csinálhatnád te, de ti történészek még egy egyszerű dróthálón se tudtok átjutni, ha nincs ott valaki, aki átvágja. Nem igaz, Norbi? – Az idősebb férfi gúnyosan mosolyogva hátranézett, a másik meg csak grimaszolt rá.

− Ugyan már, Jani, ne szívd mellre – csitította az idősebbet Eszter. – Hiszen téged is érdekel, mi rejtőzhet a Vár alatt.

Ez hatott, mert a férfi morogva elfordult tőlük, és folytatta a vagdosást. A lány mosolyogva nézte Janit, aki a bátyja egyik barátja volt, és akiről tudta, hogy él-hal a történelemért, főleg a magyar múlt titkai izgatták, ezért jött el velük a budai várhoz, hogy bejuttassa őket a katakombákba. Egyszerű dolga volt, hiszen a Vár felújítási munkálatait végző brigádban dolgozott, így a térkép alapján tudta, merre van a lezárt terület, ahová még az építkezés dolgozójaként sem léphetne be, de ez nem tartotta vissza attól, hogy behatoljon, és magával hozza a két kíváncsi történésztanulót is. Együtt sokkal izgalmasabb volt a felfedező út.

− Kész – szólalt meg pár perccel később Jani. Norbi és Eszter lelkesen mentek közelebb, miközben a férfi eltette a drótvágót, és a táskát a fal mentén lévő mélyedésbe rejtette, majd ő is elemlámpát vett elő, és másik kezében a térképpel előrement. – Erre – mutatott jobbra pár perc térkép tanulmányozás után.

Körülöttük kopott, évszázados falak magasodtak, a járat egyre jobban szűkült, mígnem már le kellett hajolniuk, hogy tovább tudjanak menni, végül pedig már muszáj volt négykézlábra ereszkedniük.

− Biztos, hogy jó az a térkép? – kérdezte Norbi fintorogva.

− Biztos – válaszolt rá Jani morogva. – Mindjárt ott vagyunk.

És valóban. Ahogy átjutottak egy különlegesen szűk részen, egy szélesebb járatba érkeztek. A lámpáikkal megvilágították a falakat, a két férfi hátrahőkölt, Eszter pedig felsikoltott. A falba ágyazódva emberi koponyák és csontok sorakoztak, egymásra rétegezve.

− E… Ez egy sírbolt – nyögte a lány. – Azt hittem, a leírások túloznak.

Norbi válaszolni akart, de Jani kiáltása megakasztotta.

− Ezt nézzétek! – A két fiatal odarohant a férfihoz.

− Ez nem csak egy sírbolt – szólt Norbi, amikor meglátta a falba vájt hálófülkéket. – Itt aludtak. – A két férfi tanulmányozni kezdte a fülkéket és a lakószobákat, de a lányt nem túlzottan kötötték le az egyszerű helyiségek és berendezési tárgyak, ő különlegesebbre vágyott.

Eszter továbbindult, és hamarosan meg is találta, ami igazán érdekelte. A falakra és a plafonra festve különböző jeleket és rajzokat talált. Annyira lenyűgözte a látvány, hogy észre sem vette, hogy közben eléggé eltávolodott a többiektől, és a járat jócskán kiszélesedett. Körbevilágított a teremben. Itt a rajzok még gyönyörűbbek és színesebbek voltak, ezt a többieknek is látniuk kellett. Indulni akart, hogy szóljon nekik, de akkor valami elkezdte vonzani a terem másik vége felé. Próbált küzdeni ellene, de az a valami vagy valaki egyre jobban a bűvkörébe vonta. Annyi ereje azért még volt, hogy meginduljon abba az irányba, amerről jött, de a járatból morgás hallatszott, majd ugatás, aztán a barátai kiáltása. Megtorpant.

− Norbi! Jani! – kiáltotta kétségbeesetten, de aztán a szava elakadt, amikor megérezte, hogy árnyak mozognak a sötétben. – Ki vagytok? És mit akartok? Mi történik a barátaimmal? – kérdezte kapkodva, miközben a sötétségbe világított.

Egy férfire esett a lámpájának fénye, nem tudta rendesen kivenni az arcát, mert a haja félig eltakarta. Mögötte két másik férfi tartott felé, akik fáklyát tartottak a kezükben. Mind hárman nyugodtan közeledtek hozzá, ő pedig hátrálni kezdett.

− Mi… Mit akartok tőlem? – kérdezte remegő hangon, és reszkető lábakkal hátrálni kezdett, de beleütközött valakibe, aki lefogta a kezét. – Eresszen! – kapálózott, de a fogvatartója meg sem rezdült, szilárdan tartotta.

A lány kezéből kiesett a lámpa, de a két fáklya fénye eléggé bevilágította a termet ahhoz, hogy szemügyre vegye a támadóit. Az, akit percekkel ezelőtt meglátott, pár lépésre állt meg tőle, végignézett rajta, tanulmányozta, aztán hirtelen előrelépett, és a társa segítségével lerángatta róla a kabátot és a pulóverét. A lány dideregni kezdett, de a férfi nem törődött vele, hanem újfent csak nézte, majd bólintott, mintha megbizonyosodott volna valamiről. A mozdulattól meglibbent hosszú szőke haja, és Eszter ismét megérezte a vonzást; a férfi hívta, szólította magához.

− Gyönyörű vagy – sóhajtotta, a hangja selyem zizegéseként hatolt a lány fülébe. – Akarlak! – A férfi Eszter nyakára hajolt, beleszagolt a bőrébe, elégedetten mordult, szinte már dorombolt.

− Mi történt a barátaimmal? – próbálkozott a lány remegő hangon, hátha most választ kap a kérdésére.

− A kutyák elkergették őket, nem lett bajuk. Nem jó a vérük, ők nem fontosak, csak te vagy fontos – nézett a szemébe a férfi.

Íriszei vörösek voltak, arca sápadt a fáklyafényben, földöntúli aura vette körül. Eszter pupillái kitágultak, nem hitt a szemének. Egy olyan létforma állt előtte, amit addig csak filmeken látott, amiről csak könyvekben olvasott. Egy vámpír volt az.

− Ez nem lehet igaz.

Mintha a férfi kitalálta volna a gondolatait, elmosolyodott, ami láthatóvá tette tűhegyes szemfogait.

− De igaz. Mit gondoltál, hogy a hatóságok omlásveszély miatt zárták le a járatokat? Nem. Félnek ide lejönni, nem tudják, mi van itt, de félnek, és ez pont kapóra jön nekünk, ahogy a magadfajta kalandvágyók is. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy ölünkbe pottyan a tökéletes alany, és nem kell keresnünk.

− Mi… Mit akartok tőlem? – suttogta rémülten a lány.

− A mester azt akarja, hogy te legyél az új tagja a klánunknak – szólalt meg a férfi, aki még mindig a lányt fogta, mély hangja megnyugtatóan hullámzott végig Eszter gerincén.

A lány szemei kitágultak, amint elértek a tudatáig a szavak, teste megfeszült, el akart futni, de a csapda bezárult. Nem tudott sehová sem menekülni, mert erősen tartották, és a szőke férfi ismét a nyakára hajolt. Az arany szálak csiklandozták az arcát, a férfi légzése pedig ingerelte, teste reagált a másikra, izgalomba jött, pihegett, mint egy kismadár. Akarta. Akarta, hogy megtörténjen. És meg is történt. A hegyes szemfogak először csak tapogatóztak a nyaka érzékeny felületén, majd megállapodtak, és egy határozott mozdulattal áttörték a bőrt. Vér árasztotta el a vámpír száját, nyelte a meleg nedűt, egy pillanatra elkapta a vágy, hogy kiszívja mindet, de aztán visszafogta magát, elhajolt Eszter nyakától, és elégedetten nyalta körbe a száját. Addigra a lány már ernyedten lógott a másik vámpír karjában. Eszter nem tudta, hol van, mi történik vele, csak halkan nyöszörgött. Már nem értette a szavakat, amit az ismeretlen vámpír mormolt, mert időközben elragadta a zavaros semmi.
***

2017. július 13., csütörtök

Faragatlan Tönk - Benjamin Hoff: Micimackó és a taó

„Micimackó, aki látszólag semmit sem tud, tisztában van a Lényeggel. Micimackó nem csinál semmi különöset, csupán Van. És ez a taoista bölcsesség egyik legfontosabb alapelve.

A szerző Micimackó kedves alakján keresztül elmagyarázza a taoizmust, és a taoizmuson keresztül elmagyarázza a Micimackó szereplőit. A kötetből megtudhatjuk, mi a Micimackó Módszer, ki az a Dógómvan, mi az, hogy Sehová és Semmi és milyen a Hejesírás…” Áll a könyv hátlapján, ami már önmagában is figyelemfelkeltő, hát még, ha a kényelmesen elhelyezkedett olvasó bele is kezd a könyv olvasásába. Nézzük csak!


Mindez született egy beszélgetés nyomán, amit a szerző, Benjamin Hoff a barátaival folytatott a Bölcsesség mestereiről. Az egyik barát állította, hogy minden bölcsesség Keleten született, erre válaszul szerzőnk elkezdett idézni egy nyugati bölcstől, még pediglen Micimackótól, és a kérkedésre válaszul megírta ezt a szórakoztató, tanulságos könyvet, ami 1982-ben jelent meg.

2017. július 12., szerda

A zseni antihős - Patrick Süskind: A parfüm - Egy gyilkos története

Ismertem már a történetet, mert láttam a 2006-os filmváltozatot, és arra is emlékszem, hogy nekem valahogy túl szép volt a főszereplőt játszó Ben Whishaw a karakterhez. Hát még a színész kisugárzása, az volt a tökéletesen gyilkos elegy. Mert Ben annyira beleélte magát Grenouille szerepébe, hogy máig a retinámba égett a játéka. Ezért már évek óta kíváncsi voltam, milyen lehet a könyvváltozat, és most volt is lehetőségem elolvasni, mert az antihős szó, amire asszociációként ezt a könyvet kaptam, nem is nagyon illhetne jobban más könyvre, mint erre.

Az első, ami feltűnt olvasás közben, hogy a főbb eseményeiben megegyezik a film és a könyv, de egyébként nagyon más. Hangulatilag mindenképp. A könyv borúsabb, kevésbé színes, már-már sötét. Grenouille, a kullancs gondolataiból többet kapunk, jobban belelátunk egy ilyen ember lelkivilágába. És ahogy csorog az ő története, úgy szolgál rá egyre jobban a nevére. Mindeközben a szerző finoman, de határozottan felvázolja a kor társadalmi, gazdasági változásait, megemlíti a háborúkat, amik közben zajlanak. Mindezt tökéletes vázként használja, amire jól építkezik a fő cselekményszál.


Említettem, hogy a könyv eltér a filmtől. Ez leginkább az atmoszférájában mutatkozik meg. A történet tónusa sötétebb, jobban megmutatja az 1700-as évek Franciaországának előnytelenebb oldalát. A mocskot, amiben az emberek élnek, az árvák, munkások, szinte reménytelen helyzetét a gazdagokhoz képest. Jól lekövethetjük az akkori élet árnyoldalait, ahogy az akkori emberek gondolkozását, életfelfogását is. Elgondolkodtató volt, ahogy a vallásról vélekedtek, vagy a nem hívőkről. De főleg a férfiak nőkről való véleménye volt érdekes, főleg azért, mert az akkori felfogás részben még ma is tartja magát. Miszerint a nők gyengébbek, tudatlanok, nem értenek a tudományhoz, dolguk a gyereknevelés, stb. Ezzel a témával nem nagyon szoktam foglalkozni egyébként, de ebben a könyvben ez nagyon szembetűnő volt, így nem mehettem el mellette szó nélkül.

2017. július 11., kedd

Villámértékelések



Lois Lowry: Számold meg a csillagokat:
Ez egy ifjúsági regény, aminek főszereplője Annemarie, egy tízéves dán kislány. Nem ez volt igazán, ami felkeltette benne az érdeklődésemet, hanem az idő és a helyszín. 1943-ban játszódik Dániában a német megszállás alatt. Gyerekregényhez mérten csak sejteti a szörnyűségeket, amik akkor történtek, és inkább a kislány félelmét ábrázolja meg a bátorságát, amikor odakerül a sor. Vannak benne ugyan leírások, de ezek nem túl részletbe menőek, ami egy gyereknek elég, de nekem néhol kevés volt az események érzékeltetése meg a feszültség. Azért ajánlom olvasásra, bár inkább gyerekeknek érdemes odaadni, nekik jobban fog tetszeni.

Raana Raas: Időcsodák 2 - Ellenállók: A kedvenc magyar könyvsorozatom, és még mindig tetszik, pedig Eta már az eredeti történet amolyan inverzét írja, de akkor is jó olvasni. Azt hiszem, ez az univerzum örök szerelem marad.

Tóth Tibor: Csunjan szerelme: Ez az Árnybíró mangában szereplő Csunghjang eredeti történetének fordítása. Verses, rajzolt képekkel. Nagyon szép volt maga a könyv is, nemcsak a történet.

Isaac Marion: Eleven testek: Látszik mennyire kevés ez időm. Ennek a könyvnek az elolvasása kb. egy hónapba telt, még a TK talira menet kezdtem el a vonaton. Jobb, mint a film, ami nem meglepő, ill. nem ezt mondanám, hanem azt, hogy a kettő az alapkoncepciót eltekintve másabb, méghozzá sokkal. A könyv mélyebb, nem csak egy egyszerű zombi-ember szerelem, hanem valahol társadalomkritika is, mondanivalója van. Érdemes elolvasni.




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

J. K. Rowling: Bogar Bárd Meséi

Már többször olvastam ezt a kis könyvecskét, és mindig más benyomást hagy maga után. A bejegyzést magát még régebben írtam, és most aktualizálom kissé, de a zöme megmarad az előző blogról.

A kedvencem belőle: A mágus szőrös szíve című történet lett, ami egy fiatal mágusról szól, aki haszontalannak találta a szerelmet, és egy sötét varázslatot hajtott végre magán, aminek hatására kivájta  saját szívét, és nem voltak érzelmi. A vége tragédia, a könyvben ez az egyedüli mese, ami így végződik, és talán ezért ennek a mondanivalója fogott meg a legjobban.

A második helyen: Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk áll. Ez a legviccesebb mindegyik közül. Egy nyúl animágus mosónő-boszorkány játssza benne a főszerepet, aki borsod tör a sarlatán orra alá.

A harmadik helyen azért ott van a legismertebb: A három testvér meséje. Ehhez nem tudok semmit hozzátenni, mint hogy jó volt elolvasni ezt a mesét, amit eddig csak Hermione olvasatában hallottam.

És  a mesék után ott voltak Dumbledore megjegyzései is, amik sok helyen humorosak, főleg a mesekönyvet átdolgozó Beatrix Bloxamról voltak gúnyos-vicces megjegyzései.

Érdemes elolvasni ezt a könyvet is.

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Indulás

Üdvözlök mindenkit a blogomon!

Ez egy újrakezdés számomra, mert az előző blogom használhatatlanná vált, így 10 év után úgy döntöttem, blogszolgáltatót váltok.

Egy 1984-es évjáratú könyvmoly, írókezdemény vagyok, amolyan önjelölt szárnybontogató.:) Ebből kikövetkeztethető, hogy szeretek írni és olvasni, ezért amire tőlem számíthattok, azok novellák, egypercesek, írással kapcsolatos dolgok, könyvértékelések, ajánlók, Book tagek.

Remélem, hamar belakom az új helyet. Addig is remélem, hogy örömötöket lelitek a bejegyzéseimben itt is, amiket nagy odaadással és kedvel írok továbbra is :)

Üdv: LL (Zsani)