Könyveken túl - Anime ismertető: My Daddy Long Legs/Hosszúlábú apu (1990)

Nyár elején írtam arról, hogy indítok a blogon egy új rovatot, aminek keretein belül olyan cikkek lesznek olvashatók, amik nem könyvekkel kapcsolatosak (ITT írtam erről). Ez a Könyveken túl címet viseli. Eltelt a nyár úgy hogy publikáltam volna egyetlen ilyen bejegyzést is. De most elérkezetnek láttam az időt, hogy párat megmutassak nektek.

Az első egy anime ismertető az egyik kedvencemről, a Hosszúlábú apuról. Azt tudni kell a cikkről, hogy közel tíz éves. Végeztem rajta némi ráncfelvarrást, de azért jobbára az akkori stílusomat tükrözi. Azóta más felfogással és minőségben írok, de úgy gondoltam mégis megmutatom nektek. Másrészről mindenképp össze szeretném gyűjteni itt a régi cikkeimet, így el kellett kezdenem valamelyikkel a sort.

 

My Daddy Long Legs

Ez egy elég régi anime, így többen emlékezhettek rá, mert Magyarországon is levetítették a ’90-es évek közepén az m1 műsorán Hosszúlábú apu címmel. A japán televízióban 1990-ben futott, és összesen 40 rész készült belőle. Az általánostól eltérően ennek az animének nem egy manga szolgált alapjául, hanem egy ifjúsági regény, Jean Webster 1912-es „Daddy Long Legs” című regénye, ami Magyarországon „Nyakigláb apó” címmel jelent meg.

Ez egy tipikusan shoujo (lányoknak készült) anime, felváltva drámai és vidám, ami elvarázsolja a nézőt, ha hagyja. Elsősorban fiataloknak szól, de felnőttek is megtalálhatják benne a tartalmas szórakozást. Én annak idején édesanyámmal izgultam végig hétről-hétre, hogyan is fog alakulni a főszereplő sorsa. A mondanivaló ugyanis mindenkinek szól.

 

Jean Webster: Nyakigláb apó

Először az anime sorozattal találkoztam, amikor régebben a tévében adták, és rögtön kedvenc lett Judy karaktere, és a történet. Emlékszem, hogy hétről-hétre vártam az újabb részt. Aztán felnőtt fejjel újra néztem, és noha sok mindent másként éltem meg vagy éppen megmosolyogtató volt, mint amikor gyerekként néztem, de még továbbra is tetszett. Így egyre jobban érdekelt az eredeti mű. Ami rögtön feltűnt, hogy a könyv a sorozathoz képest sokkal könnyedebb, játékosabb hangvételű. Ez talán a levélregényforma miatt van így, mert így jobban betekintést nyerhetünk a főszereplő gondolataiba, mint az animében. Ugyanebből adódik, hogy korához képest sokkal gyerekesebb is Judy az eredetiben, míg a sorozatban némiképp komolyabb, főleg a vége felé. Ezt nem éreztem hibának, inkább csak hangulatában okozott más élményt nyomtatott formában a számomra már ismert történet. Ehhez hozzátett a kevés párbeszéd is, valamint az, hogy itt néhány dolog csak említés szintjén jelent meg, a sorozatban viszont részletesebben kidolgozták. Ami jól kiegészíti a történetet mindkét esetben, az a képi világ, a könyv esetében a szerző rajzai, a sorozatnál a szép animáció. Ezek mindkét változatban emlékezetesek.