Hardcore érzelmi hullámvasút – Lylia Bloom: Védtelenül

Az Aranymosás pályázaton fedeztem fel a történetet, ahova felkerültek a regényből részletek. Már akkor nagyon tetszett, bevonzott az elejétől kezdve a történet, ami a könyvet kézbe véve sem volt másként. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy hozzám, nekem szól a könyv. Rögtön szimpatikussá vált Anna karaktere, de erre majd a karaktereknél térek ki, legyen elég annyi, hogy bizonyos szempontból a huszonéves önmagamra ismertem, amikor még az egyetemi koliban idétlenkedtünk a csajokkal. Szép emlékeket idéz a könyv eleje. Számomra belengi nem kevés nosztalgia faktor.

Aztán bedurvul a történet és kezd egyre jobban eltérni a felidézett emlékeimtől, és mindentől, amit lehet egy fiatal lány életében ideálisnak nevezni. Minden van ebben a könyvben, amiről szeretek olvasni. Bántalmazás, lelki terror, szenvedés, gyász. Furcsa lehet külső szemlélőnek ez a felsorolás, de ez a három szó sajnos a való világ része, és ez a könyv teljes mértékig életszerű egészen az epilógusig, az egy kicsit nálam kilóg a sorból, de ne szaladjunk ennyire előre.

Fentebb említettem, hogy a könyv eleje egy nagyon hatásos jelenettel nyit, legalábbis engem rögtön megvett magának. Nagyon erősnek tartom ezt a kezdést. Az írónő képes volt néhány mondattal egész karaktereket felvázolni, akik érdekesek, és kíváncsi vagy rájuk, és akiket aztán elmélyít. A nyitó pár fejezet ezt kitűnően megalapozza. A történet határozott ívet alkot, nem éreztem, hogy bárhol is megtört volna. A cselekmény tökéletesen egymásra épül. Nem éreztem lyukakat benne. A karakterek jól kidolgozottak, főleg a lelki folyamataik leírása volt az, amit nagyon jól ábrázolt az író. A lélektan nagyon hangsúlyos a könyvben, aminek kifejezetten örültem.