Deme László: Zsófi és a zoknivadász

A szerző neve nem volt ismeretlen számomra, mikor a kezembe vettem Zsófi történetét, mert a második könyvét, az Orsi és a tankok című, az ’56-os forradalmat gyerekszemmel bemutató, történetét már volt szerencsém olvasni (ITT írtam róla). Ebben a meséjében olyan ötletességről tett tanúbizonyságot, hogy kedvenc íróim közé lépett elő. Ehhez még hozzátesz intelligens humora és kitűnő hangulatteremtő képessége. Ezek miatt nagy érdeklődéssel fogtam bele a Zsófi és a zoknivadászba, melynek a világában már született egy szösszenetnyi előzménytörténet a Kalandra fel! meseantológiában (amiről ITT írtam) Az univerzum egy csomó zokni címmel. Ez a kis történet annyira jó ráhangolódás volt a zoknik világára, hogy nem sokkal utána bele is kezdtem ebbe a mesekönyvbe, amellyel a 3. Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam először. Már akkor figyelemfelkeltőnek találtam az alapötletét.

Az író ebben a könyvében a mindennapokban is létező jelenségről ír – rendetlenül széthagyott ruhákról, de legfőképpen a zoknikról, amiket a gyerekek és felnőttek szanaszét hagynak –, aztán csavar egyet a dolgon azáltal, hogy belecsempészi a gyermeki fantázia mesébe illő világát. Tetszett ez a mese a mesében formula, mert ez amolyan valóságkeretet is adott a szövegnek, így olvasás közben olyan érzésem volt, hogy ebben a világban bármi megtörténhet, viszont közben azért tapinthatóan szilárd talajon is állt, és nem szakadt el teljesen a realitástól. Legfőképpen ez tetszett benne.

Az illusztrációk viszont kissé kizökkentettek. Ráduly Csaba képeivel először a Lívió és a fehér sárkány című mesekönyvben találkoztam, és ahhoz a könyvhöz nagyon nem illettek (erről EBBEN a cikkemben írtam), viszont ennél a könyvnél nem volt ilyen gond. A borító gyönyörű, a belső képek aranyosak, szépek. Itt a szöveghez képest azonban elcsúszik az ábrázolás, mert a grafikus sok esetben eltér a szövegben leírtaktól, ami nem túl szerencsés, mert végig éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért nem egyszer kibillentett.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Interjú Mosonyi Marával

Mosonyi Mara első regénye, az Olmec 2018-ban jelent meg a Publio Kiadó gondozásában (a regényről ITT írtam). A könyv kapcsán lehetőségem nyílt interjút készíteni a szerzővel, amit ebben a bejegyzésben olvashattok. Többek közt kérdeztem a szerzőt a regény keletkezéséről, a háttérvilág alakulásáról, a karakterekről és a jövőbeli terveiről is.

A szerzőről

Mosonyi Mara vagyok, eddigi első és egyetlen regényem címe: Olmec.

Ez egy a krimi, a kalandregény és a thriller határmezsgyéjén elhelyezkedő történet, amely a szerelmi szálakat sem nélkülözi.

Ha feltétlenül be kellene kategorizálni, akkor romantikus krimiként írnám le, bár több olvasóm szerint a kémregény elemeit is hordozza. Szeretem, ha egy történetben több műfaj keveredik. Nagyszerű visszajelzés számomra, hogy a könyv jelenleg 97%-on áll a Moly.hu oldalon.

Ilyen regényeket várhatnak tőlem az olvasók a továbbiakban is.

Mosonyi Mara: Olmec

A szerző felkérésére olvastam el ezt a regényt, amit először nem akartam elfogadni, mert a kötetről küldött rövid leírás alapján azt gondoltam, hogy nem az én zsánerem. Romantikus krimit eddig egyet, Jud Meyrin A múlt bűnei című könyvét olvastam (ITT írtam róla), és noha az tetszett, ez a felállás mégsem lett a kedvenc műfajom. De miután az írónő megnyugtatott, hogy nem a romantikus szál a leghangsúlyosabb, úgy döntöttem, teszek egy próbát az Olmec-kel.

Így utólag a kezdeti ódzkodásomat sem értem, mert ha visszautasítottam volna, egy jó könyvtől esek el. Méghozzá nem is akármilyentől. Magával ragadó, pörgős cselekmény, jól megteremtett atmoszféra, kidolgozott karakterek és háttérvilág jellemzi a kötetet. Látszik, hogy a szerző alapos kutatómunkát végzett írás közben, mert olyan természetességgel mozgott a választott közegben, és repítette el oda olvasóját, mintha tényleg ott lennénk a szereplőkkel, és tényleg hihető, amit leír. A krimiszál valóban erősebb, mint a romantikus, az írónő akciódúsan és csavarosan ábrázolja. A fordulatok azonban szerencsére nincsenek túltolva, az elhelyezésük tökéletes, és kellő mennyiségben vannak jelen. A krimivonal közepette a romantikus szál amolyan nyugalmi pontként hat, van értelme és funkciója, remekül mozgatja előre a történetet, motivációkat ad a szereplőknek. Ez által a kettő nincs meg a másik nélkül, jól illeszkednek, és többféle ízt adnak a történetnek. Ami néhány apróbb hibától eltekintve tökéletes.

Történelmiregény-Írók Társasága: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok-körinterjú – 4. rész

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok címmel, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben (az antológiáról EBBEN a cikkben írtam).

Lehetőségem nyílt interjút készíteni az antológia szerzőivel, akik nagy örömmel fogatták el a felkérést. Mindegyiküknek ugyanazt a hat kérdést tettem fel, így a válaszokból született meg a több részes interjúsorozat.

A befejező részben Bányai D. Ilona, Trux Béla, Csikász Lajos és Andy Baron válaszait olvashatjátok.

1. rész, 2. rész, 3. rész

Dr. Seuss: Kalapos macska visszatér

Dr. Seuss meséi közül eddig csak A Grincs (ITT írtam róla) került a kezembe, és már az is kellemes élményt nyújtott, mert időtálló, amit és ahogyan írt. De valahogy az a könyve mégsem tetszett igazán. Viszont a Kalapos macska visszatér esetében más a helyzet. Ötletesebb, játékosabb, és a fordítás is jobban tetszett. Ami nem véletlen, mert egyik kedvenc fordítóm, Szabó T. Anna munkája, aki mindig nagyon igényes szövegeket ad ki a kezéből. Mivel maga is költő, a stílusa illett ehhez a verses meséhez, remekül sikerültek a rímek, gördülékeny a szöveg, aminek egyenletes, dallamos a ritmusa.

Az illusztrációk – kék, piros, fehér – színvilága tökéletesen illeszkedik a történet hangulatához. Kiváló kísérői a mesének, és egyben jól ki is egészítik a leírtakat. Már A Grincsnél is nagyon tetszett ez a rajzstílus, de itt még jobban. A színek és a rajzok sokkal intenzívebbek és élénkebbek, ami a bohókásabb hangvételnek köszönhető.

A kritika további része spoilereket tartalmazhat!

Történelmiregény-Írók Társasága: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok-körinterjú – 3. rész

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok címmel, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben (az antológiáról EBBEN a cikkben írtam).

Lehetőségem nyílt interjút készíteni az antológia szerzőivel, akik nagy örömmel fogatták el a felkérést. Mindegyiküknek ugyanazt a hat kérdést tettem fel, így a válaszokból született meg a több részes interjúsorozat.

A harmadik részben Gál Vilmos, Hacsek Zsófia, Soós Tibor és Urbánszki László válaszait olvashatjátok.

1. rész, 2. rész

Póktag

Hena, a Heni’s Book Bar bloggerinája hívott ki a Póktagre (a bejegyzését ITT olvashatjátok). Köszönöm itt is a felkérést!

Alapjáraton elvagyok a pókokkal, legalábbis a lakásokban fellelhető aránylag kicsi példányokkal mindenképp, a nagyobbakkal inkább csak messziről. Ez a könyves verzió érdekes kérdéseket tartogatott, így örömmel töltöttem ki.

Történelmiregény-Írók Társasága: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok-körinterjú - 2. rész

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok címmel, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben (az antológiáról EBBEN a cikkben írtam).

Lehetőségem nyílt interjút készíteni az antológia szerzőivel, akik nagy örömmel fogatták el a felkérést. Mindegyiküknek ugyanazt a hat kérdést tettem fel, így a válaszokból született meg a több részes interjúsorozat.

A második részben Gáspár Ferenc, Tapodi Brigitta, Bónizs Róbert és Dr. Várkonyi Tibor válaszait olvashatjátok.

1. rész