Bartos Zsuzsa: Töredezés

Bartos Zsuzsára még Aranymosás Irodalmi Válogatón figyeltem fel, amikor a negyedik pályázatra kikerültek a debütáló regénye, az Alkonyőrzők (erről a kötetről ITT írtam) részletei. Általa új hang mutatkozott be a magyar fantasztikumban, egyedi látásmódjával úgy írt a jövőről, hogy az mégis a jelenünknek, nekünk, a mi társadalmunkról és annak problémáiról szólt. A ma emberének próbál valamiféle tükröt tartani képzelt eseményeken keresztül, de mégis valóságosan. Ez tette az Alkonyőrzőket máig az egyik legemlékezetesebb olvasmányélményemmé.

Ezt a vonalat folytatja a szerző második regénye, a Töredezés is. Fokozatosan rajzolódik ki egy lélegző, minden részletében kidolgozott sci-fi világ, amibe az író határozott tudatossággal vezeti be az olvasót. Kiválóan adagolja az információkat, hogy minden fejezetre maradjon valamilyen érdekes világépítési apróság, adatmorzsa vagy fordulat, amivel képes folyamatosan fenntartani a figyelmet, és meglepetést okozni. A történet ugyan nem pörög ezer százalékon, mert hagy időt az érzelmek és az események kibontakozására, de egy percre sem ül le, sőt, ezek a lassabb, elmélkedősebb részek adják a kötet velejét, erre épülnek a nyomozási és az akcióelemek. Jó volt elmerülni ezekben az elgondolkodtató részekben, mert fejben tovább szőhettem a szerző által elhintett gondolatokat.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Hári Tamás: Lépcsőház

A kötet ajánlása Instagramon érkezett, ezúton is nagyon köszönöm a szerző kedvesének, mert ha nem hívja fel rá a figyelmemet, akkor valószínűleg soha nem jut el hozzám, amit utólag biztosan bánnék, ugyanis egy igényes, kellő gonddal összeállított gyűjteményt hagytam volna ki.

A válogatás 16 novellát tartalmaz, témájuk ugyan különböző, de egy dolog közös bennük: a címadó lépcsőház mindig szerepel bennük, hol említés szintjén, hol a szöveg helyszíneként. Az írások körülbelül egy évszázadnyi időintervallumot ölelnek fel, a 1900-as évek elejétől körülbelül a végéig. Megelevenednek benne vidám pillanatok, de zömében a komorabb, fájdalmasabb témák dominálnak, mint a gyilkosság, öngyilkosság, etnikai megkülönböztetés, válás, elhidegülés, háború, tanár-diák kapcsolat és annak következményei, megélhetési prostitúció vagy éppen családon belüli erőszak.

Ennyi komoly téma együtt soknak tűnhet, és menet közben bennem is felmerült: bírom-e még? Aztán azt vettem észre, hogy nagyon is, mert a történetek magukkal sodornak, hála a szerző stílusának és a remekbeszabott szövegeknek, mert néhány apróbb döccenőtől és kilógó részlettől eltekintve az egész könyv olvasmányos, a szerző írásmódja magával ragadó, egyenesen sodró, ami még a nehezebb témákat feldolgozó szövegeken is könnyen átlendíti az embert.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Alex L. Hooper – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!

Mivel olvastam már néhány olyan antológiát, amit egy írócsoport hívott életre, elmondhatom, hogy kifejezetten érdekes és izgalmas egy-egy ilyen kötetet elolvasni. Nem csak azért, mert a csoportok összetételétől függően az adott főtéma köré épült történetek nagyon sokszínűek, hanem azért is, mert ezáltal újabb tehetséges írókat ismerhetek meg, akikre érdemes a jövőben is odafigyelni. Nem volt ez másként a Sssh! antológiával sem.

A válogatást a C&H Projects jelentette meg. A kezdeményezést M. Z. Chapelle és Alex L. Hooper szervezte. A csoport is róluk kapta a nevét, a Chapelle és Hooper Projects rövidítéséből jött létre. A Sssh! az első megjelentetett kötetük, 12 szerző 13 novelláját tartalmazza. Az írások a titok témája köré épültek, és a romantikus-erotikus műfajban íródtak. Véletlen találkozások, összefonódó sorsok kusza, máskor fájdalmas vagy épp felemelő, szenvedélyes románcait követhetjük nyomon. A novellák mindegyike más-más világba, helyre vagy korba kalauzolják el az olvasót. Legyen szó a való világról, a képzelet és a valóság határáról vagy éppen egy fantasy háttérről – elég széles a skála. Ez már önmagában is teret adott a főtéma egyedi értelmezésének, a szerzők pedig kiválóan éltek vele.

Mielőtt rátérnék a művekre, írnék egy pár sort a kötet kivitelezéséről. A borító letisztult és egyszerű, mégis sokat sejtető. A fekete-fehér-rózsaszín/lila színhármas nagyon jól mutat együtt, ebből emelkedik ki a cím pirosa, ezáltal rögtön felkelti és a témára irányítja a figyelmet, amire a fedlapon szereplő nőalak is ráerősít. Tökéletes választás volt a kötethez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza

Az írónő eddig megjelent összes könyvét/e-könyvét olvastam (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk), amikből leszűrtem, hogy mind a rövid, mind a hosszabb prózai műfajban otthon van. Emellett a fokozatos fejlődés is érződik a művein, ahogy A múlt bűneitől eljut a Lowdeni boszorkányhajszáig. Látszik mögöttük a sok-sok írástechnikai gyakorlat, és az hogy a szerző folyamatosan képzi magát, nem elégszik meg az adott szinttel, amire eljutott. Ez a csúcsra járatás pedig a Lowdeni boszorkányhajszát eredményezte, ami a szerző eddigi legkiforrottabb regénye.

Bevallom, A holttest az Ambróziában című, nagyon jónak tartott regény után, kissé tartottam ettől a könyvtől, mert féltem, hogy a Felföldi rejtélyek-sorozat nem tudja azt a színvonalat hozni, amit a Rózsakői rejtélyek-sorozat megalapozott. Ezért mindig csak tologattam és tologattam az olvasását, de aztán egy megérzés arra sarkallt, hogy kézbe vegyem. Már az első pár oldalon olyan pozitív meglepetés ért, hogy elsőre el se hittem, de tovább olvasva be kellett látnom, hogy nem káprázott a szemem, és Jud Meyrin (Megyeri Judit) megint megcsinálta. Nem hittem volna, hogy A holttest Ambróziában kötetnél képes jobb regényt letenni az olvasók elé, de nagyot tévedtem, és örülök neki. A Lowdeni boszorkányhajsza ugyanis számomra a 2021-es év eddigi legjobb olvasmányának bizonyult.

A bejegyzés további része enyhe spoilert tartalmazhat!

 

Joe Hart: Obscura

Az Obscura nem egy világmegváltó regény. Sem az év sci-fije, sem az év thrillere nem lesz. De ott van ez a bizonyos de, mert attól eltekintve, hogy semmi különös nincs benne, és leginkább egy „egylövetű” történet, nagyon is olvasható. Sőt, megkockáztatom, hogy írástechnikai szempontból az egyik legjobb regény, amit olvastam. Mert látszik, hogy a szerző gyakorlott író, és nem ez az első regénye: jól vezeti a szálakat, kellő mennyiségben és jó helyen használja a horgokat, és jól építi fel mind az érzelmi, mind a történeti ívet. Nem éreztem csúszkálást, kerek, egész, lezárt a cselekmény. Megtörténik, aminek meg kell, és a végkövetkeztetés is a helyén van. A parafaktor is rendben van, legalábbis én cidriztem rendesen a megfelelő helyeken.

Mégsem kiemelkedő a regény egyrészt azért, mert túl sokat akar markolni (környezetszennyezés hatásai, neurológia, űrkolonizálás, metafizikai jelenségek, teleportálás), másrészt a történet vége az előzmények sötét, őrületbe hajló tónusához képest túlságosan happy end, már-már csöpögősen az. Ez a kontraszt működhetne, de túl hirtelen a váltás, semmi nem készíti elő, így kesernyés szájízt hagy maga után.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!

 

Megyeri Judit: Holttest az Ambróziában

Az írónőtől először A múlt bűneit (ITT írtam róla) olvastam (a felkérésért azóta is hálás vagyok a szerzőnek, mert e nélkül nem ismerek meg egy kiváló írót), amit még Jud Meyrin álnéven jelentetett meg, eredetileg a Magnusz Kiadónál, de azóta a NewLine kiadónál új kiadást kapott. Ennél a könyvénél még éreztem némi döcögést, voltak benne agyonhasznált klisék, de már itt is látszott, hogy a szerző tud írni, a stílusa magával ragadó, kitűnően építi fel a karaktereket. Viszont itt még látszott, hogy nem az író kvalitásaihoz illő a szöveggondozás meg az egyéb háttérmunkák, és nem tudott teljesen kibontakozni.

Aztán jött a Rózsakő – Kezdetek (ITT írtam a novellákról), amit a szerző már a saját nevén, a NewLine Kiadónál jelentetett meg, és már a borítón látszott, hogy minőségibb kiadás, mint Judit első könyve. Ezt végül a szöveg is alátámasztotta. Az új kiadójánál jobban meg tudta mutatni, hova fejlődött írás terén, és a mostani kiadója szöveggondozásban is nagy előrelépést jelent. Ez a két novellát tartalmazó kötet kitűnő kedvcsináló a Rózsakői rejtélyek sorozathoz. Megmutatja a két főszereplő hátterét, lefekteti az alapokat azzal, hogy mindkettőjük életéből kiemel egy-egy fontos fordulópontot. A szerző kiválóan rejti el benne a horgokat, hogy az ember úgy érezze olvasás végén, minél hamarabb meg akarja kaparintani a sorozat első kötetét. A két történet végéhez érve én is így jártam.

Most pedig az író jóvoltából lehetőségem volt elolvasni a Holttest az Ambróziában című kötetet is, amely annyira jól sikerült, hogy Megyeri Judit a kedvenc szerzőim közé lépett elő. A kötet az elejétől kezdve magával ragadott, és ez egészen a végéig kitartott, sőt, ha úgy vesszük, még tovább is, mert nagyon várom, milyen kalandokba keverednek még a szereplők.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Jud Meyrin: A múlt bűnei

Szeretem a kevert zsánerű történeteket, így nagy érdeklődéssel kezdtem bele ebbe a romantikus krimibe. A regénnyel először az Aranymosás válogatón találkoztam, ahová felkerült egy részlete. Rögtön feltűnt, hogy azóta nagy változásokon esett át az eleje is, az információk sokkal jobban eloszlottak, nem volt olyan egy tömbben az expozíció, mint az előző változatban, ami nagyon jót tett a történetnek. A dramaturgia javulása sokkal gördülékenyebbé tette a szöveget. Emellett a krimi és romantikus szál is sokkal jobban egyensúlyba került, bár egy kicsit a krimi felé dőlt a mérleg nyelve, amit egyáltalán nem bántam. A magam részéről jobban szeretem, ha a romantika csak mellékszál, amit itt meg is kaptam, mert a főleg a nyomozásra fókuszált az írónő. A karakterábrázolás is javult. Sokkal jobban éltek a karakterek, mint az első változatban. Külön kiemelném, hogy minden szereplőnek határozott karakterrajza volt, saját hanggal, ami egy első könyves szerzőtől nagyon ritka. Nem csak a karaktereken, de az egész regényen látszik, hogy sok mögötte a belefektetett munka, ami szükséges volt ahhoz, hogy egy ilyen élvezetes olvasmány születhessen.

A fentebbiek alapján tökéletesnek tűnhet a könyv, de koránt sincs így. Két számomra zavaró elem volt a regényben, és mindkettő agyon használt klisé, amiktől jobb szó híján általában a falat kaparom. Spoiler kezdődik! - Az egyik az amnézia, a másik, amikor a női főszereplő egyedül elrohan a volt pasija hívására, aki elvileg halott. – Spoiler vége! Ezek kicsit rontottak az olvasás élményemen, de ellensúlyozta, hogy ezektől eltekintve nagyon jól lett megírva a könyv.

A bejegyzés többi részében spoilerek előfordulhatnak!

Robin O'Wrightly: Testcserés számadás

A Kettős kereszt után már tudtam, hogy mire számítsak az írónőtől, és azt meg is kaptam. Kellő mértékben kemény volt a könyv, misztikummal, humorral, némi cukiságfaktorral és rengeteg erotikával megfűszerezve. Utóbbit kissé soknak éreztem, kevesebb jobb lett volna, főleg a téma komolyságát figyelembe véve. Ezen kívül azonban mindent megkaptam, amit a regény előzetese alapján vártam.

Az nagyon látszik, hogy a szerző sokat fejlődött a #Wetoo első része óta. A stílusa gördülékenyebb lett, jobban olvastatja magát, a történetvezetés is sokkal átgondoltabb, határozottan halad az elejétől a végéig, ami egy jó ívű, lezárt regényt eredményez. Külön kiemelném, hogy mind a történeti, mind az érzelmi ív erős, nem csúszik el sehol, nem csapong. Ritkán olvasok ilyen jó dramaturgiájú regényt. Még, ha az ötletek, amiket az író behoz nem mindig szerencsések, de ív akkor is szilárd. Látszik, hogy az író tudta, hogy mit akart elmondani, és ez nagyon átjött. A másik, amit kiemelnék az a karakterábrázolás. Élő és eleven karaktereket jelenített meg az írónő, akiknek minden apró részletére, tulajdonságára odafigyelt. Érzelmeket váltanak ki, nem maradtam irántuk közömbös, ami szintén nagy erőssége a könyvnek. Ahogy a rajzok is ismét jó kísérő elemei voltak az egyes fontosabb eseményeknek.

Robin O’Wrightly: Kettős kereszt

Sokáig gondolkoztam, mit írjak erről a könyvről, mert tetszett a téma, az irány, amin a könyv elindult, de a megvalósítás nem volt az igazi, legalábbis a két novella esetében. Főleg a Gyilkos emléknél éreztem ezt. Sok volt a magyartalan szórend, néhol értelmetlen szavak is előfordultak, és egy kis kapkodást is éreztem rajta. A Tinnitusszal nem írástechnikailag volt problémám. Az elsőhöz képest rendben volt ezen a téren, viszont itt az írói megoldást, álom az álomban, éreztem nem túl szerencsésnek. Egyrészt sablonosnak érződött, másrészt kissé becsapottnak éreztem magam a végén.

A regényrészletnél viszont erőteljes minőségi javulás tapasztalható, látszik, hogy a novellák és a regény megírása között sokat fejlődött a szerző, ami jó. Sokat javított nálam a kötet megítélésén. Ami nagyon tetszett az előzetesben az az ötlet, és az, hogy a szerző következetesen valósítja meg. Jó kedvcsináló a teljes regényhez, amire ezután nagyon kíváncsi vagyok.

A szerző könyvhöz készült rajzai is nagyon tetszettek, mert jól kiegészítik a történeteket. Nagyon szeretem a fekete-fehér rajzokat.

Örökre enyém

    Örökre enyém

A karjaimban tartom. Végre az enyém. Az arca nedves. Talán könny vagy vér? Tapintom. Mindkettő. Az én festményem ő, melyet a szerelem szült az este virágában. Szenvedély, ez jellemzi érzéseimet, mikor már örökre enyém.

Szemei tágra nyílnak, bennük öröm csillog. Issza a tekintetem, ahogy én a kék tengerek tajtékában úszom. Ajka félig elnyílt. Mosolyog, vagy talán kiáltani próbál? Bármit is tervez csókkal zárom le széles ajkait. Mert örökre enyém.

Ujjaim végigsimítanak izmoktól duzzadó karjain, miközben ajkam szájától a homlokára vándorok. Vér fémes íze tolul a számba, meg pizza fűszeres zamata, mely utoljára gazdagította kívánatos testét. Ez is örökre enyém.

A vérével rajzolok a hasára, a patakkal, melyet én ontottam. Szív, virág, házikó. Minden, amit tenni akartam. Vele. Ellenkezett, nem akarta a csodákat, amiket elképzeltem számunkra. Csak egy mozdulat volt, ahogy feje az asztalon csattant. Így lett örökre enyém.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

A zseni antihős - Patrick Süskind: A parfüm - Egy gyilkos története

Ismertem már a történetet, mert láttam a 2006-os filmváltozatot, és arra is emlékszem, hogy nekem valahogy túl szép volt a főszereplőt játszó Ben Whishaw a karakterhez. Hát még a színész kisugárzása, az volt a tökéletesen gyilkos elegy. Mert Ben annyira beleélte magát Grenouille szerepébe, hogy máig a retinámba égett a játéka. Ezért már évek óta kíváncsi voltam, milyen lehet a könyvváltozat, és most volt is lehetőségem elolvasni, mert az antihős szó, amire asszociációként ezt a könyvet kaptam, nem is nagyon illhetne jobban más könyvre, mint erre.

Az első, ami feltűnt olvasás közben, hogy a főbb eseményeiben megegyezik a film és a könyv, de egyébként nagyon más. Hangulatilag mindenképp. A könyv borúsabb, kevésbé színes, már-már sötét. Grenouille, a kullancs gondolataiból többet kapunk, jobban belelátunk egy ilyen ember lelkivilágába. És ahogy csorog az ő története, úgy szolgál rá egyre jobban a nevére. Mindeközben a szerző finoman, de határozottan felvázolja a kor társadalmi, gazdasági változásait, megemlíti a háborúkat, amik közben zajlanak. Mindezt tökéletes vázként használja, amire jól építkezik a fő cselekményszál.

Említettem, hogy a könyv eltér a filmtől. Ez leginkább az atmoszférájában mutatkozik meg. A történet tónusa sötétebb, jobban megmutatja az 1700-as évek Franciaországának előnytelenebb oldalát. A mocskot, amiben az emberek élnek, az árvák, munkások, szinte reménytelen helyzetét a gazdagokhoz képest. Jól lekövethetjük az akkori élet árnyoldalait, ahogy az akkori emberek gondolkozását, életfelfogását is. Elgondolkodtató volt, ahogy a vallásról vélekedtek, vagy a nem hívőkről. De főleg a férfiak nőkről való véleménye volt érdekes, főleg azért, mert az akkori felfogás részben még ma is tartja magát. Miszerint a nők gyengébbek, tudatlanok, nem értenek a tudományhoz, dolguk a gyereknevelés, stb. Ezzel a témával nem nagyon szoktam foglalkozni egyébként, de ebben a könyvben ez nagyon szembetűnő volt, így nem mehettem el mellette szó nélkül.