Urbánszki László: A megérkezés

Nehezen írok erről a kötetről, mert a szerző alig egy hónappal a megjelenése után elhunyt, ami elég szomorúan érintett. Ezért is halogattam eddig a könyv olvasását, hogy amennyire tőlem telik, el tudjak vonatkoztatni ettől a körülménytől, és úgy értékelhessem a könyvet, mint bármilyen másikat. Érzésre nagyrészt sikerülni fog.

A megérkezés Urbánszki László legnagyobb írói vállalkozásának, a Honfoglalás-sorozatnak a negyedik, egyben lezáró kötete. Kíváncsi voltam erre a részre is, noha a harmadik már veszített a lendületéből az első kettőhöz képest, és elég nehezen sikerült végigolvasnom. (Az első három kötetről ITT, ITT és ITT írtam.) Sajnos a negyedik is ezt a tendenciát követi, azzal a különbséggel, hogy több helyen villan fel egy-egy jobb jelenet, ami megidézi az előzők fénypontjait: a humor, a talpraesett gyerekszereplők és a szervezkedés, kalandok. Viszont az is elmondható, hogy a szerző nem találta el az arányokat. Ugyanis nem tudta eldönteni, hogy háborús intrikák vagy önfeledt kalandok legyenek-e a középpontban, ezért hol az egyikbe, hogy a másikba csúszik át, ezért iszonyúan ingatag az írói ígéret. Márpedig ez megtévesztheti az olvasókat.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Urbánszki László Honfoglalás-sorozata (a Vérszerződésről ITT, a Régi-Új hazábanról ITT írtam) már az elején grandiózus vállalkozásnak tűnt. A magyarság törtélelmének egy fontos eseménysorozatát, a honfoglalást és az ahhoz vezető eseményeket hivatott kalandregényes formában bemutatni, sokszor elrugaszkodva a száraz történelmi tényektől vagy a fennmaradt forrásoktól, hogy élvezhetővé tegye a történetfolyamát. Ezzel viszont semmi baj nincs, sőt számomra közelebb hozta ezt a nagyon távoli, megfoghatatlanul zűrzavaros időszakot, amiről annak idején nem igazán szerettem tanulni, mert semmi érdekeset nem találtam benne. Urbánszki László ezt maximálisan jó irányba változtatta azzal, hogy a szereplői sorsán keresztül közel hozta hozzám az akkori történéseket, neves történelmi alakokat.

Azonban bármennyi pozitívuma is van a sorozatnak, a harmadik részre kiderült, hogy maga a szerző sem gondolta és látta át, hogy igazából – egy faműveshez illő hasonlattal élve – mekkora fába is vágta a fejszéjét. Mert az számomra is csak az Árpád és Kurszán olvasása közben tudatosult, hogy annyi mindent akart ezzel a tetralógiával elmesélni, ami legalább egy tíz kötetes, de inkább hosszabb sorozatért kiált. Ezért a harmadik köteten már nagyon látszik, hogy sűrítene a szerző, hogy a végkifejlet előtt minél több információ, helyszín, történés beleférjen a regényébe, viszont ez az eddigi lassabb építkezés rovására megy, és meglehetősen kapkodóvá teszi a művet, ami jócskán ront az élvezhetőségen. Megértem, hogy mindez szükséges a lezárás megértéséhez, de ezt nem egy, hanem legalább két kötetre széthúzva kellett volna megosztani az olvasókkal, mert így a saját stílusát is rombolta a szerző.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Régi-új hazában

Urbánszki László általam eddig olvasott könyvei közül a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai (ITT írtam róla) lett a kedvencem. Karaccsal először a Honfoglalás-sorozat első kötete, a Vérszerződés (ITT olvashattok róla bővebben) lapjain találkoztam. Ebben szerettem meg a bátor fiatal legényt, ami a Karacs olvasása után csak fokozódott. A karakter iránti szimpátiám Régi-új hazában olvasásakor is megmaradt, ami az előzményével ellentétben inkább karakterközpontú regény, amiben az események helyett a szereplők fejlődése dominál. Ez egyáltalán nem baj, sőt, kellett egy ilyen kötet a sorozatba, hogy kicsivel jobban megismerjük a szereplők motivációit, jellemét. Mindezt annak ellenére, hogy a szerző nem mélyíti el túlzottam a karaktereit, de eléggé ahhoz, hogy együtt tudjunk érezni velük, vagy éppen dühöngjünk az árulásuk miatt. Bár Urbánszki azért itt-ott, pont a megfelelő helyeken megvillantja a magyar virtust, nehogy karakterdrámába fulladjon a történelmi regénye, és olyan remekbeszabott harci jeleneteket tesz az olvasó elé, amik a végletekig izgalmasak, és jó olvasni őket.

 

Urbánszki László: A nyughatatlan

Urbánszki László előszeretettel ír a pusztai népek életéről, legyen az a honfoglalást megelőző időszak vagy épp a posztapokaliptikus jövő. Előbbire jó példa a Honfoglalás-tetralógia, melynek első kötetéről, a Vérszerződésről már írtam a blogon (ITT elolvasható). Ugyanezt a témát viszi egy kicsit tovább, és a Vérszerződés egyik főszereplőjét, Karacsot árnyalja a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai című ifjúsági regény lapjain (a bejegyzésem ITT olvasható). Ez utóbbiban megmutatkozik, hogy Urbánszki kiváló mesélő, sőt annyira jól sikerült belehelyezkednie a fiataloknak szóló hangvételbe, hogy észrevehetetlen, hogy nem egy meseíróval van dolgunk. Végig úgy éreztem, mintha mindig is gyerekeknek írt volna. Ez a regénye nálam nagyon betalált, így nagy várakozásokkal álltam neki az újabb fiataloknak szóló regénye, A nyughatatlan – Egy lusta kiskamasz kalandjai a jövő zord világában olvasásának.

Minden főbb benyomásom megmaradt, amit a Karacs esetében is tapasztaltam. A szerző fiatalos írói hangjához gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amiket csak úgy vészelhet át, ha megváltoztatja a gondolkodását, és lustálkodás helyett elkezdi kamatoztatni a „belé vert” képességeket. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel mesél el egy posztapokaliptikus jövőben játszódó, eléggé zord történetet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Urbánszki László: Karacs - Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai

A szerzőtől először a Fogadó a Visongó Disznóhoz című novellát olvastam (ITT írtam az antológiáról, amiben megjelent), amiben megcsillogtatta sziporkázó humorát. Látszott a szövegen, hogy a történelmi korok bemutatása mellett a szórakoztatás is fontos a számára. Ezután a szerző maga kért fel a Honfoglalás-sorozat első kötetétének, a Vérszerződésnek az elolvasására (ITT olvashatjátok a cikket róla), ami egy felnőtteknek szóló történelmi regény. A novellához hasonlóan az író itt is okosan adagolta a humort, kalandok sorába keverte a szereplőit, és végig fenntartotta a figyelmet. A kedvenc szereplőm a húsz éves fiatalember, a vakmerő, de ugyanakkor intelligens Karacs volt, akiről nagyon szerettem volna még olvasni. Nagyon hamar teljesült is a vágyam, mert Urbánszki tollából megjelent a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai című ifjúsági regény, ami a Vérszerződésből ismert Karacs egy ifjabb kori kalandját meséli el, abba a korba kalauzolva el ifjú és kevésbé ifjú olvasóit, amikor a frankok még meghatározó tényezőnek számítottak a világtörténelemben.

Megvallom, elsőre a Vérszerződéshez hasonló hangvételre számítottam. Féltem, hogy a szerző nem tudja eltalálni a megfelelő, ifjúsági könyvhöz illő nyelvi szintet, és túlságosan felnőttes lesz a nyelvezet. Szerencsére már az első pár oldalon kiderült, hogy alaptalan volt az aggodalmam, mert Urbánszki kiváló mesélő, sőt annyira jól sikerült belehelyezkednie a fiataloknak szóló hangvételbe, hogy észrevehetetlen, hogy nem egy meseíróval van dolgunk. Végig úgy éreztem, mintha mindig is gyerekeknek írt volna. A fiatalos írói hanghoz gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amikhez fel kell nőnie. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel beszél a honfoglalás-kori viszonyokról és életről. Viszont az is látszik , hogy Urbánszki László hatalmas történelmi háttértudással rendelkezik, amiből ügyesen szelektál, hogy a kamasz olvasói számára is érdekessé tegye a kötetet.

Urbánszki László: Vérszerződés

Urbánszki Lászlótól eddig csak egy novellát, a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok antológiában (ITT írtam róla) megjelent Fogadó a Visongó Disznóhozt olvastam. Már akkor feltűnt, hogy nemcsak a történelmet, de szórakoztatni is nagyon szeret, ezért a kettő ötvözete adja művei egyedi stílusát.

A Vérszerződés esetében sincs ez másként. Látszik, hogy alaposan utánanézett a Honfoglalás előtti időknek, beleértve az öltözködést, a hajózást, a különböző népek életét, szokásait, még ha kevés forrás is maradt fent arról a korról. Ehhez hozzáadta kitűnő kalandregényírói vénáját, és egy regényt kerekített a mai tudásunk szerint fennmaradt események köré, amibe természetesen erősen belevitte a saját fantáziáját is, hogy kitöltse a történések közötti hézagokat. Ez utóbbival egyáltalán nincs baj, sőt, szükséges, hogy egy élvezhető regényt kapjunk. És ennek csaknem maximálisan megfelel, és a hibáival együtt is egy nagyon szórakoztató és szerethető kalandregény a végeredmény.

A Vérszerződés a négyrészesre tervezett Honfoglalás-sorozat nyitó kötete, amely a nyolcszázas évek közepére kalauzolja el az olvasót. A magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről pedig a kimek nomádok szorongatják őket, ráadásul a magyar törzsek is torzsalkodnak egymással. A földre éhes rusz urak lerohanják a közeli Kürt és Gyarmat törzseket. Győzelmet győzelemre halmoznak, és várható, hogy egyenként felszámolják az összefogni képtelen magyar törzseket. Álmos, a megyerek fejedelme felismeri a parancsoló szükséget, és szövetség szervezésébe kezd…

Történelmiregény-Írók Társasága: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok-körinterjú – 3. rész

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok címmel, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben (az antológiáról EBBEN a cikkben írtam).

Lehetőségem nyílt interjút készíteni az antológia szerzőivel, akik nagy örömmel fogatták el a felkérést. Mindegyiküknek ugyanazt a hat kérdést tettem fel, így a válaszokból született meg a több részes interjúsorozat.

A harmadik részben Gál Vilmos, Hacsek Zsófia, Soós Tibor és Urbánszki László válaszait olvashatjátok.

1. rész, 2. rész