Nehéz dolog első könyves szerzőnek lenni. Nem csak nagy általánosságban, de a kis magyar könyvpiacon aztán pláne, ahol nem csak a többi magyar kortárs író, hanem a külföldről beáramló töméntelen mennyiségű könyv közül is ki kell tűnnie. Ez nem könnyű feladat, pláne olyan témát találni, ami megragadja az olvasókat. Erre jelen pillanatban két utat látok: vagy olyan egyedi dolgot alkotni, amivel ki tud tűnni, vagy egy ismert toposzhoz nyúlni, és azon csavarni egyet, hogy felfigyeljenek a szerzőre. Keiran Rowley ez utóbbi csoportba tartozik, ami egyáltalán nem baj, sőt, egyenesen előnyt kovácsolt belőle, mert ugyan biztonsági játékot játszott első regényével, viszont olyan szinten tette, amivel az olvasói egy életre megjegyzik a nevét.
Mivel fanfiction felől jövök, és lettem könyves blogger, a magam részéről nagyon szeretem a retellingeket, az ismert karakterekre épülő történeteket, és nem újdonság számomra, hogy más aspektusból lássak egy ismert történetet. Nincs ez másként a Hanyatlással sem, ami a mesehősök életét, funkcióját értelmezi újra noir köntösbe öltöztetve. Mindezt teszi egyedi látásmóddal és írói hanggal, történetvezetésileg némi videójátékos beütéssel, ami vélhetően nem véletlen.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
Az Elfeledettek Városa. Város a városban, mely New York sötét acél- és üvegépületei közt rejtőzik. Kitölti az egyenes falak közötti hézagokat. Itt élnek az Elfeledettek, akik száz éve átvészelték az utolsó háborút Európában. Gyermekkorunk meséi velünk élnek – ám nem puszta emlékképekként, hanem a szó legszorosabb értelmében. Álca mögé bújva ott járkálnak az általuk Valóknak nevezett emberek között, igyekeznek beilleszkedni ebbe a világba, ahol a béke érdekében immár tilos a varázslat. Csakhogy ez az ingatag, sok lemondást megkövetelő rendszer is veszélybe kerül, amikor egy brutális gyilkosság felforgatja az Elfeledettek életét. Csizmás, a Kormányzat rendfenntartója ered a gyilkos nyomába. A nyomozás során egyre több jel utal arra, hogy egy sötét összeesküvés áll az eset hátterében, mely az egész rendszert felboríthatja, és egyetlen Elfeledett, de még a Valók sem érezhetik magukat biztonságban. Mert a mesék gyakran kegyetlen történetekből születnek…
A fülszöveget olvasva nekem azonnal a The Wolf Among Us nevű számítógépes játék ugrott be, ami férjem egyik kedvence, így nézőként jó részét sikerült végigkövetnem és megszeretnem. Érdekesség, hogy a videojáték ötlete sem újkeletű, mivel egy képregényből, a Fabulákból merít. Más szóval ha úgy tetszik, a szerzőnek többszörösen is újat kellett felmutatnia ahhoz, hogy valamilyen formában hozzátegyen valamit a már elmesélt történetekhez, ami érzésem szerint sikerült neki, mert számomra mindig érdekes, hogy egyes írók miként látnak egy már többszörösen elmesélt történetet. A fanfiction rajongó énem ilyenkor tobzódik, főleg, ha az író egyedit álmodott. Ezért tartom jó kiindulópontnak a fenti előzményeket ahhoz, hogy a Hanyatlás majdnem teljes sikerrel betaláljon, annak ellenére, hogy a retellinggel szemben a noir nem annyira az én zsánerem.
Aztán jött Keiran Rowley, és emészthetővé, befogathatóvá tette számomra a műfajt azáltal, hogy mással keverte, és jóformán letehetetlen stílusban írta meg a könyvét. Nincs rá tökéletes szavam, de az efféle írásmód csak ösztönös lehet, és a könyvhöz szegezi az olvasót, így jobb híján az „olvasómágnes” szót használnám rá. Az pedig külön bravúr, hogy Csizmás képében megkedveltetett velem egy olyan karaktert, akivel eddig enyhén szólva sem szimpatizáltam. Csizmás kandúr olyan karakter, akinek a története gyerekként sem tudott megérinteni , ami mostanra sem változott, viszont a regény karakterközpontúságának hála sikerült közelebb hoznia és jobban megértenem a karaktert. Éppen ebben rejlik az újramesélések ereje, az értelmezés milyenségében, és a megvalósításban.
Ha már a megvalósításnál tartunk, fentebb említettem a videójátékos jelleget. Ez abban nyilvánul meg, hogy a nyomozás előrehaladtával Csizmással együtt mi is csak az adott lépés látjuk, csak arra fókuszál a szöveg, ami nagyon ritka egy regénynél, mert mindig vannak előre utaló információk, jelek, itt viszont csak elvétve. Ennek ellenére mégsem reked meg a történet, hála a segítő karaktereknek, akik vagy új információkkal szolgálnak, vagy egyéb módon segítik a főhőst, akárcsak egy videojátékban. Főleg Rosie karaktere ilyen, kvázi ő köti össze az összes helyszínt azzal, hogy a főszereplőt fuvarozza, és mindig random a megfelelő helyen tűnik fel, ami szintén játékmechanikai sajátosság. Azt nem tudom, a szerző játszott-e a fentebb említett játékkal vagy gamer-e egyáltalán, mégis így építette fel a történetét, ami számomra plusz adalékot jelentetett, és sokat hozzáadott a mű élvezeti értékéhez.
Viszont hiába az élvezetes történetvezetés vagy a jól használt ismert toposz, ha a történetet nem népesítik be remekül megformált karakterekkel. Keiran Rowley ebben is kiválóan teljesít. Ahogy fentebb említettem, Csizmás karakterével betalált nálam, mi több, a személyében tökéletes szemszögkaraktert választott, annyira remekül illik a személyisége a regény hangulatához. Farkassal jó csapatot alkotnak, habár Csizmás irányában tanúsított újkeletű szimpátiája kissé hirtelen, de a kaotikus helyzet fényében érthető, és hamar túllendültem fölötte. Mellettük még a fentebb már említett Rosie és Queenie (a Hófehérkéből ismert Gonosz Királynő) lopták be magukat a szívembe leginkább. Tetteikkel és beszólásaikkal mindig sikerült oldaniuk a kötet egyébként végig sötét, noiros hangulatát.
Azonban minden jó történetnek, így a Hanyatlásnak is vannak hibái. Néhol, főleg a történet vége felé érezhető némi kapkodás, ami azért érthetetlen, mert idővel megszűnik. Ez némi odafigyeléssel javítható lett volna. A másik szintén dramaturgiai baki: a tényleges ellenség, a kvázi főgonosz személye. Értem, hogy folytatásos a történet, és jönni fog a következő rész, de arányaiban későn derül ki, hogy ki mozgatja a szálakat, és gyilkossági ügy kiderítése mellett a nagyobb összeesküvés egyenesen eltörpül, noha a fontosságát az elejétől kezdve érezni. Ezáltal a cselekményíven is csorba esik, a lezárás pedig felemás szájízt hagy maga után.
A Hanyatlás alapvetően egy jól megírt noir hangulatú mese-krimi regény, egyben jó bemutatkozás. Érdekes a felépített háttérvilág, az ismert történetek, karakterek értelmezése, jól körülhatároltak a szereplők. A végén tapasztalható fókuszelcsúszást és némi kapkodást leszámítva érvezhető, olvasmányos regény, amit jó volt kézbe venni.
Értékelés: 4,5
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése