Izolde Johannsen: Lebensborn és Észak magányos királya-interjú

A mai interjú alanyom, Izolde Johannsen német haditengerészetről szóló írásaiban olyan természetességgel ötvözi a kalandregényt a tudományos értekezéssel, hogy letehetetlen elegyet alkot. Az interjúból egy sokrétű személyiség rajzolódik ki, aki szívét-lelkét beleteszi a műveibe. Ismerjétek meg a szerzőt és világát!

 A szerzőről:

Gyermekkorát Rákosszentmihályon töltötte. Kisiskolás éveinek első önállóan választott könyve indította el az írói pályán, a Balázs Sándor: Spartacus élete és kora című regény, mely regény egyben el is jegyezte a történelemmel.

1995-ben érettségizett a budapesti Batthyány-Strattmann László Egészségügyi Szakközépiskolában, majd felnőtt-szakápolói végzettséget szerzett. Tizenhat év után abbahagyta a kórházi munkát, hogy több időt szentelhessen az írásnak. Ma egy lakhelyéhez közeli rendelőintézetben asszisztensként dolgozik.

Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt.

2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel.
2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.
2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) rendes tagja, 2004-től foglalkozik a II. világháborús német birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) kutatásával és a hajóparancsnokok életrajzával.
2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.
2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

 

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Kiemelten foglalkozik Hans Wilhelm Langsdorff és Ernst Lindemann sorhajókapitányok, valamint Erich Raeder flottatengernagy életrajzával és munkásságával.

2017 decemberében a Goldene Rakete Verlag németországi kiadó megjelentette első haditengerészeti regényét (A birodalmi kalóz) „Der Reichspirat” címmel.
2018-ban a német kiadó elvállalta a sorozat egészét. Jelenleg a második rész (Gránátok a becsületért) „Granaten für die Ehre” fordítása zajlik. 

Családjával Budapesten él.

 

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

Karin Tidbecktől szerencsére nem ez az első mű, amit olvastam. Az Amatkát (ITT írtam róla) nem sokkal a megjelenés után beszereztem, és kijelenthetem, hogy az egyik legbizarrabb, de ugyanakkor az egyik legtetszetősebb regény volt, amit valaha olvastam, és jó ízelítőt adott a weird irodalomból. Így nagyjából fel voltam készülve arra, hogy mire is számíthatok a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című kötettől.

Ezért utaltam rá föntebb, hogy szerencsére nem a novelláskötet került a kezembe előbb. Ha így lett volna, talán el sem olvasom, mert az első történet után néztem volna, mint hal a szatyorban, és feltettem volna a kérdést: mi a fene ez? Aztán nagy eséllyel becsukom a könyvet.

Így viszont az első történet után felcsillant a szemem, hogy ez ismét egy Karin Tidbeck-féle groteszk-abszurd-weird remekmű, amit még 12 másik követett. A végén pedig csak fokozta az élményt az, amit a szerző a fordításról ír: „Svédül és angolul írni két roppant különböző tapasztalás. Az anyanyelved még a csontjaidban is visszhangzik. … Az angol azonban nem hagyja, hogy ugyanígy bánjak vele. Így aztán sokkal óvatosabb vagyok a prózájával… Az elképzelések és történetek határozottan másképp hatnak, anyanyelvüktől függetlenül.” Ezen sorokat olvasva bántam, hogy nem tudok svédül, mert teljesen egyedi és megismételhetetlen tapasztalás lenne az eredeti nyelvén olvasni a kötetet, és teljesen más, mint magyarul vagy angolul, mert egy adott nyelv egy adott gondolkodásmód is egyben. Jó lenne jobban belelátni az író fejébe, amire az anyanyelvén több esély lenne. De azért így, több nyelvi szűrőn keresztül sem volt rossz.

Izolde Johannsen: Észak magányos királya I-II.

Az írónőtől eddig a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok történelmi antológiakötetben (EBBEN az értékelésben írtam a könyvről) megjelent Lebensborn című novellát olvastam. A történet a II. világháború egy megdöbbentő aspektusát dolgozta fel: azokat a norvég állampolgárságú nőket, akik német katonákkal éltek testi-lelki szerelemben a II. világháború alatt, a gyerekeikkel (Lebensborn-gyerekek) együtt megbélyegezték és üldözték. A novella ennek az üldöztetésnek az utóhatásaira reflektál. Személy szerint nagyon megragadott a téma, így örömmel fogadtam, amikor a szerző felkért A Birodalom tengeri bástyái sorozat 5. részének, az Észak magányos királyának az elolvasására. Számomra azért is volt különösen érdekes ez a kötet, mert ez a Lebensborn előzménye, ami feltárja a miérteket, hogy a főszereplő, Signe mit élt át a német orvossal, Viktorral a háború árnyékában, és mi vezetett a novellában leírt megbélyegzéséhez.

Már a novellában megmutatkozott Izolde Johannsen egyedi látásmódja és magával ragadó stílusa, ami a témában való nagymértékű jártasságával párosult. Megdöbbentő volt ezeket olvasni, főleg úgy, hogy olyan író dolgozta fel, aki nagyon ért a hangulatteremtéshez és a tényanyag természetes, gördülékeny átadásához, történetté formálásához. A Tirpitz olvasása előtt furdalt a kíváncsiság, hogy Johannsen tudja-e ugyanezt a kiváló információadagolást, a történelmi adatok történetbe való átültetését regényre is alkalmazni. Erre az egyértelmű válaszom az, hogy tökéletesen. Az egész regény jól megtervezett, minden sora kiválóan koordinált, hogy azt láttassa a korszakból, amit szeretne megismertetni. Ugyanakkor a tengeri hajózás, a német harcmodor bemutatása mellett hagy teret a szórakoztatásnak is, így válik az Észak magányos királya egy tökéletes dokumentum és kalandregény hibriddé.

Borítóleleplezés #23 – Jaymin Eve – Leia Stone: Anarchy – Anarchia (Kaptár-trilógia 2.)

 

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Jaymin Eve és Leia Stone Kaptár-trilógiájának második része, az Anarchia, ami a kiadó Zafír Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Zafír Pöttyös kötet borítója!

Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft-interjú

Nagyon szeretem Ecsédi Orsolya könyveit, mert humorosak, de emellett örökérvényű tanulsággal szolgálnak. Ez legutóbbi könyvévvel, a Nyanyacrafttal sem volt másként. Olvasás közben sok kérdés felmerült bennem, amiket egy interjú keretei közt tettem fel a szerzőnek. Többek közt a Nyanyacraft világáról, a játékfüggőség veszélyeiről és jövőbeli terveiről kérdeztem.

A szerzőről:

Ecsédi Orsolya ír, költ. Budapesten él. Az első negyven évben olvasott, aztán írásra váltott. Versei, meséi antológiákban és folyóiratokban jelentek meg. 2017-ben megjelent a Cirrus a Tűzfalon, 2018-ban a Banyavész című ifjúsági regénye. A 2018-as Álljon meg egy novellára! pályázaton első helyezést ért el. 2019-ben jelent meg a Kell egy csapat! második kötete a Nyanyacraft.

Borítóleleplezés #22 – Sarah Dessen: Figyelj rám!

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Sarah Dessen legújabb könyve Figyelj rám! címmel, ami a kiadó Vörös Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Vösös Pöttyös kötet borítója!

 

Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái

2018. november 25-én jött velem szembe Bleeding Bride karca (ITT olvasható), amiben az akkortájt megjelent meseregényének keletkezéséről írt. Mikor belekezdtem a karc olvasásába, azt hittem, egy átlagos beharangozó a könyvhöz, de nem így lett. Mást találtam benne. Röviden megfogalmazva a mű mögötti szívet, az érzelmeket, amitől ez a mese az, ami. Bevallom, még most, a karc újraolvasásakor is megkönnyeztem, mert ez egy sokkal tragikusabb hátteret ad a főszereplő kislány (Mira) karakterének, mint ami a könyvben olvasható.

Ilyen előzmények után elhatároztam, hogy ha lehetőségem adódik rá, beszerzem a Miss Screwy csavaros árváit, ami a múlt évi Könyvhéten meg is történt. Igaz, a közelmúltig nem vettem a kezembe, de mindig ott motoszkált a háttérben, hogy nekem ezt olvasnom kell, és végül győzött. A végére érve azt mondhatom, nem bántam meg.

Kétszer is elolvastam annyira megtetszett a részletesen kidolgozott disztópikus steampunk háttérvilág, a karakterek, akiket csak szeretni lehet, az írásmód, ami a 20. század eleji mesemondó stílust úgy használja fel, hogy közben mégis illeszkedik a mai trendekhez és igényekhez. Ezáltal a mostani gyerekekhez szól úgy, hogy közben egy régebbi kort helyez a fókuszba. Oszoli Bernadett fekete-fehér illusztrációi pedig tökéletesen illenek a kötet stílusához. Ceruzarajz-hatást keltenek, ami szintén jellemző volt a huszadik század elejére, erre jó példa a 1912-ben megjelent Nyakigláb apó képei (EBBEN a cikkemben látható néhány). Oszoli Bernadett rajzai finom vonalvezetésűek, az épületek, ruhák, emberi arcvonások aprólékosan kidolgozottak, főleg a főszereplők esetében. Néhány esetben előfordulnak erőteljesebb, durvább ceruzavonásokkal megrajzolt jelenetek is, ezek vagy kihangsúlyoznak valamit, vagy mellékszereplőket ábrázolnak.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!