Hári Tamás: Lépcsőház

A kötet ajánlása Instagramon érkezett, ezúton is nagyon köszönöm a szerző kedvesének, mert ha nem hívja fel rá a figyelmemet, akkor valószínűleg soha nem jut el hozzám, amit utólag biztosan bánnék, ugyanis egy igényes, kellő gonddal összeállított gyűjteményt hagytam volna ki.

A válogatás 16 novellát tartalmaz, témájuk ugyan különböző, de egy dolog közös bennük: a címadó lépcsőház mindig szerepel bennük, hol említés szintjén, hol a szöveg helyszíneként. Az írások körülbelül egy évszázadnyi időintervallumot ölelnek fel, a 1900-as évek elejétől körülbelül a végéig. Megelevenednek benne vidám pillanatok, de zömében a komorabb, fájdalmasabb témák dominálnak, mint a gyilkosság, öngyilkosság, etnikai megkülönböztetés, válás, elhidegülés, háború, tanár-diák kapcsolat és annak következményei, megélhetési prostitúció vagy éppen családon belüli erőszak.

Ennyi komoly téma együtt soknak tűnhet, és menet közben bennem is felmerült: bírom-e még? Aztán azt vettem észre, hogy nagyon is, mert a történetek magukkal sodornak, hála a szerző stílusának és a remekbeszabott szövegeknek, mert néhány apróbb döccenőtől és kilógó részlettől eltekintve az egész könyv olvasmányos, a szerző írásmódja magával ragadó, egyenesen sodró, ami még a nehezebb témákat feldolgozó szövegeken is könnyen átlendíti az embert.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Alex L. Hooper – Monos Anett – M. Z. Chapelle (szerk.): Sssh!

Mivel olvastam már néhány olyan antológiát, amit egy írócsoport hívott életre, elmondhatom, hogy kifejezetten érdekes és izgalmas egy-egy ilyen kötetet elolvasni. Nem csak azért, mert a csoportok összetételétől függően az adott főtéma köré épült történetek nagyon sokszínűek, hanem azért is, mert ezáltal újabb tehetséges írókat ismerhetek meg, akikre érdemes a jövőben is odafigyelni. Nem volt ez másként a Sssh! antológiával sem.

A válogatást a C&H Projects jelentette meg. A kezdeményezést M. Z. Chapelle és Alex L. Hooper szervezte. A csoport is róluk kapta a nevét, a Chapelle és Hooper Projects rövidítéséből jött létre. A Sssh! az első megjelentetett kötetük, 12 szerző 13 novelláját tartalmazza. Az írások a titok témája köré épültek, és a romantikus-erotikus műfajban íródtak. Véletlen találkozások, összefonódó sorsok kusza, máskor fájdalmas vagy épp felemelő, szenvedélyes románcait követhetjük nyomon. A novellák mindegyike más-más világba, helyre vagy korba kalauzolják el az olvasót. Legyen szó a való világról, a képzelet és a valóság határáról vagy éppen egy fantasy háttérről – elég széles a skála. Ez már önmagában is teret adott a főtéma egyedi értelmezésének, a szerzők pedig kiválóan éltek vele.

Mielőtt rátérnék a művekre, írnék egy pár sort a kötet kivitelezéséről. A borító letisztult és egyszerű, mégis sokat sejtető. A fekete-fehér-rózsaszín/lila színhármas nagyon jól mutat együtt, ebből emelkedik ki a cím pirosa, ezáltal rögtön felkelti és a témára irányítja a figyelmet, amire a fedlapon szereplő nőalak is ráerősít. Tökéletes választás volt a kötethez.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Urbánszki László: Régi-új hazában

Urbánszki László általam eddig olvasott könyvei közül a Karacs – Egy ősmagyar kiskamasz kalandjai (ITT írtam róla) lett a kedvencem. Karaccsal először a Honfoglalás-sorozat első kötete, a Vérszerződés (ITT olvashattok róla bővebben) lapjain találkoztam. Ebben szerettem meg a bátor fiatal legényt, ami a Karacs olvasása után csak fokozódott. A karakter iránti szimpátiám Régi-új hazában olvasásakor is megmaradt, ami az előzményével ellentétben inkább karakterközpontú regény, amiben az események helyett a szereplők fejlődése dominál. Ez egyáltalán nem baj, sőt, kellett egy ilyen kötet a sorozatba, hogy kicsivel jobban megismerjük a szereplők motivációit, jellemét. Mindezt annak ellenére, hogy a szerző nem mélyíti el túlzottam a karaktereit, de eléggé ahhoz, hogy együtt tudjunk érezni velük, vagy éppen dühöngjünk az árulásuk miatt. Bár Urbánszki azért itt-ott, pont a megfelelő helyeken megvillantja a magyar virtust, nehogy karakterdrámába fulladjon a történelmi regénye, és olyan remekbeszabott harci jeleneteket tesz az olvasó elé, amik a végletekig izgalmasak, és jó olvasni őket.

 

Frank Miller: 300; Xerxes

A Sin City képregények óta tudom, hogy Frank Millernek sajátosan nyers stílusa van, mind szövegileg, mind a rajzolás tekintetében. Néhol enyhén szólva is naturalisztikus és szókimondó, ami hol előnyére, hol hátrányára válik. Személy szerint nekem a Sin City fekete-fehér rajzolásánál sokkal jobban bejött ez a stílus, a noirhoz jobban illett. Ezzel ellentétben a 300-nál kissé sok volt, a Xerxesnél pedig pont az ellenkezője, már-már semmilyen.

Mindenképp el szerettem volna olvasni képregény formában is a történetet, azért, mert annak idején nagyon bejött a 300 filmváltozata, amihez ugyan sokat hozzátett a moziélmény, de még ennyi év távlatából is megmaradt kellemes emléknek. Ennél fogva nagyon kíváncsi voltam az eredeti műre, főleg arra, miként ábrázolták az ikonikus csatát papíron, amit az „Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”– mondat megörökített. Meglehetősen jól. És ha már erre rászántam magam, akkor sort kerítettem a folytatásra, a Xerxesre is, ami sajnos meg sem közelíti a 300 színvonalát.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Könyveken túl – Animeajánló - Gundam SEED Destiny (2004-2005)

A Könyveken túl rovatban ismét egy régebbi animeajánlómat hozom el nektek, amit a Gundam SEED Destinyről írtam. Az előzményéről, a Gundam SEED-ről ITT olvashatjátok el az ajánlót.

A Mobil Suit Gundam SEED Destiny a Gundam SEED folytatása, ami két évvel utána jelent meg. Ezt a sorozatot is a Sunrise Stúdió készítette, és az előzőhöz hasonlóan szintén ötven rész készült belőle. Ez a széria sok új karaktert vonultat fel az első sorozathoz képest, de persze a régi karakterek közül is sok felbukkan. Japánban a JNN csatornán vetítették. Ez a sorozat is szinte azonnal népszerű lett, és 2004-2005-ben több díjat is bezsebelt. Ezt a sorozatot is csak ajánlani tudom. 

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Könyveken túl – Animeajánló - Gundam Seed (2002-2003)

Ismét egy anime ajánlóval jelentkezem a Könyveken túl rovatom keretében. A kedvenc mecha animémről, a Gundam Seedről hoztam egy rövid ismertetőt. 

A Mobil Suit Gundam SEED egy ötven részes anime sorozat, mely a Sunrise Stúdió gondozásában jelen meg Matsuo Fukuda rendezésében. Japánban a JNN TV vetítette 2002. október 5-e és 2003. szeptember 27-e között. Ez a darab a kivételek közé tartozik olyan szempontból, hogy ebből az animéből utólag készítettek  mangaszériát a Kandansha kiadásában, ami többek közt a Weekly Shounen Jumpot is működteti.  Aztán a Bandai Entertainment megszerezte az anime jogait, így elindulhatott világhódító útjára az USA-ban és Kanadában, majd Európában is. Magyarországon nem vetítették, pedig érdemes lett volna rá.

Az ajánló további része spoilert tartalmazhat!

Izolde Johannsen: Észak magányos királya I-II.

Az írónőtől eddig a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok történelmi antológiakötetben (EBBEN az értékelésben írtam a könyvről) megjelent Lebensborn című novellát olvastam. A történet a II. világháború egy megdöbbentő aspektusát dolgozta fel: azokat a norvég állampolgárságú nőket, akik német katonákkal éltek testi-lelki szerelemben a II. világháború alatt, a gyerekeikkel (Lebensborn-gyerekek) együtt megbélyegezték és üldözték. A novella ennek az üldöztetésnek az utóhatásaira reflektál. Személy szerint nagyon megragadott a téma, így örömmel fogadtam, amikor a szerző felkért A Birodalom tengeri bástyái sorozat 5. részének, az Észak magányos királyának az elolvasására. Számomra azért is volt különösen érdekes ez a kötet, mert ez a Lebensborn előzménye, ami feltárja a miérteket, hogy a főszereplő, Signe mit élt át a német orvossal, Viktorral a háború árnyékában, és mi vezetett a novellában leírt megbélyegzéséhez.

Már a novellában megmutatkozott Izolde Johannsen egyedi látásmódja és magával ragadó stílusa, ami a témában való nagymértékű jártasságával párosult. Megdöbbentő volt ezeket olvasni, főleg úgy, hogy olyan író dolgozta fel, aki nagyon ért a hangulatteremtéshez és a tényanyag természetes, gördülékeny átadásához, történetté formálásához. A Tirpitz olvasása előtt furdalt a kíváncsiság, hogy Johannsen tudja-e ugyanezt a kiváló információadagolást, a történelmi adatok történetbe való átültetését regényre is alkalmazni. Erre az egyértelmű válaszom az, hogy tökéletesen. Az egész regény jól megtervezett, minden sora kiválóan koordinált, hogy azt láttassa a korszakból, amit szeretne megismertetni. Ugyanakkor a tengeri hajózás, a német harcmodor bemutatása mellett hagy teret a szórakoztatásnak is, így válik az Észak magányos királya egy tökéletes dokumentum és kalandregény hibriddé.

Urbánszki László: Vérszerződés

Urbánszki Lászlótól eddig csak egy novellát, a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok antológiában (ITT írtam róla) megjelent Fogadó a Visongó Disznóhozt olvastam. Már akkor feltűnt, hogy nemcsak a történelmet, de szórakoztatni is nagyon szeret, ezért a kettő ötvözete adja művei egyedi stílusát.

A Vérszerződés esetében sincs ez másként. Látszik, hogy alaposan utánanézett a Honfoglalás előtti időknek, beleértve az öltözködést, a hajózást, a különböző népek életét, szokásait, még ha kevés forrás is maradt fent arról a korról. Ehhez hozzáadta kitűnő kalandregényírói vénáját, és egy regényt kerekített a mai tudásunk szerint fennmaradt események köré, amibe természetesen erősen belevitte a saját fantáziáját is, hogy kitöltse a történések közötti hézagokat. Ez utóbbival egyáltalán nincs baj, sőt, szükséges, hogy egy élvezhető regényt kapjunk. És ennek csaknem maximálisan megfelel, és a hibáival együtt is egy nagyon szórakoztató és szerethető kalandregény a végeredmény.

A Vérszerződés a négyrészesre tervezett Honfoglalás-sorozat nyitó kötete, amely a nyolcszázas évek közepére kalauzolja el az olvasót. A magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről pedig a kimek nomádok szorongatják őket, ráadásul a magyar törzsek is torzsalkodnak egymással. A földre éhes rusz urak lerohanják a közeli Kürt és Gyarmat törzseket. Győzelmet győzelemre halmoznak, és várható, hogy egyenként felszámolják az összefogni képtelen magyar törzseket. Álmos, a megyerek fejedelme felismeri a parancsoló szükséget, és szövetség szervezésébe kezd…

John Scalzi: Az utolsó emperátor

Az összeomló birodalom volt az első könyv, amit a szerzőtől olvastam, és bár a regény koncepciója vagy írástechnikai vonatkozásai nem voltak a toppon, megszerettem Scalzi stílusát. Olyannyira, hogy ez a folytatásokkal csak fokozódott. Így bár körülbelül úgy vagyok ezzel a trilógiával is, mint Morgan Hősöknek való vidék sorozatával, ami szintén nem volt tökéletes, de számomra nagy kedvenc lett. Scalzi Egyesülése is így járt. És ugyan Az utolsó emperátorral lezárul ez a sorozat, de a szerzőtől még biztosan fogok olvasni ezután is.

Leginkább az látszik ezen a köteten, hogy eredetileg nem trilógiának készült, hanem egy hosszabb sorozatnak, ezért vannak olyan részek, ahol csak röviden összefoglalja a történteket; mond, nem mutat, ami az eddigi két kötetre nem volt ennyire jellemző, vagy csak elvétve. Ezeken érződik a kapkodás, ami nem csoda, mert a köszönetnyilvánítás tanúsága szerint t. szerző ismét az utolsó pillanatban adta le a könyvet, ahogy ez ennél a sorozatánál a szokásává vált. Sajnos, meglátszik. Viszont a fontosnak tartott és kifejtett részek nagyon jól sikerültek, így ezen a köteten is hasonlóan tudtam szórakozni, mint az eddigieken, nem egy részhez képzeletben bekészítettem a popcornt, mert ezúttal is olyan jó volt olvasni a karakterek játszmáit.

A bejegyzés innentől spoilert tartalmazhat!

Régi ajánló - Raana Raas: Csodaidők – Kiszakadtak

A bejegyzés spoilereket tartalmaz!

A Kiszakadtak Raana Raas könyvtetralógiájának második kötete, másfél évvel Az ogfák vöröse után, 2008-ban jelent meg. A másfél éves szünet annyiból nem volt túl szerencsés körülmény, hogy a történet nagyon épít az első regény cselekményére, így még azoknak sem árt feleleveníteni a történetet a könyv elolvasása előtt, akik olvasták az első kötetet. Azoknak, akik először a második kötettel találkoznak, azt tanácsolom, hogy mindenképp szerezzék be az első kötetet is, mert az már olyan összetett és sok szálon fut, hogy sokszor még az előzmények ismeretében is nagyon oda kellett figyelni, hogy az ember megértse a könyv eseményeit.

Míg az első kötetről elmondható volt, hogy lefektette az alapokat, megismerhettük a Kavent és az azon kívüli külsős világot, addig a második kötetre az áll, hogy ez a sorozat „motorja”. Míg az első kötet leginkább egy sci-fi családregény volt, addig a második kötetben egy politikai sci-fit kapunk az arcunkba, amiben erőteljesen felpörögnek az események. Hat évvel járunk az első kötet vége után. A Csillag Unió politikai és katonai vezetésének terjeszkedési tervei egyre nagyobb feszültségeket szülnek, de a háttérben a kaveniek iránti ellenszenv is mozgatja az eseményeket. Ennek középpontjában a kiszakadtak, a kavent elhagyók állnak, akiknek a helyzetét szinte ellehetetleníti a Shee Martyn-féle politika, így nem tudnak beilleszkedni a külsős világba. Viszont a Kaven nem akarja visszafogadni őket. Az ő sorsukon keresztül rajzolódik ki a két fél – a Kaven és a külsős világ közötti – ellentét, amely végül a háború kitöréséhez vezet.

Jack Campbell: Rendíthetetlen

Az első pillanattól kezdve látszik, hogy egy nyugalmazott haditengerésztiszt az író, ami egyszerre előnye és hátránya is a könyvnek. Bár a hátrány rész az inkább szubjektív meglátás, és az írói stílushoz köthető, ami nekem kissé száraz volt és nyers, sokszor tényszerű. Nyomokban az Elit alakulat stílusához hasonlított. Azért csak nyomokban, mert sok mindenben más, és később, amikor belejön az író, főleg a csatajeleneteknél, akkor lazul egy kissé. Habár az is lehet, hogy akkorára én voltam az, aki belerázódott. Nehéz lenne ezt eldönteni, mert a szerző katonai múltjának előnyei hamar elsöpörték a stílussal kapcsolatos aggályaimat. Mert a különböző alakzatok, flottamozgások leírásán látszott, hogy nagy tapasztalata van a szerzőnek ezekben, ami nagy előnyére vált a könyvnek. Még arra is ügyelt, hogy belevegye a hadtáp fontosságát vagy azt, hogy milyen fontos a morál, és annak fenntartása. De ami az i-re igazán felteszi a pontot, az a csatajelenetek leírása, ahogy képes volt érdekessé tenni az űrhajókötelékek mozgásának leírását, vagy a taktikai leírásokat és még az alakzatgyakorlást is. Faltam ezeket a részeket. Itt kanyarodnék vissza az értékelés elejéhez; a stílus nagyon illet ezekhez a részekhez, megvan a maga funkciója, így végül is a hátrányt előnnyé fordította a szerző nálam a végére. Amit kiakarok ebből hozni az az, hogy nem fogok sokat várni a sorozat folytatásával, mert nagyon érdekel egy ilyen kezdés után, mi lesz ezzel a flottával.

Paullina Simons: A bronzlovas

Jó ideje kerülgettem már ezt a könyvet, mert a több mint nyolcszáz oldalas terjedelem mindig visszatartott, de aztán mégis levettem a polcról és belekezdtem. Érdekelt a történelmi kor, amiben a cselekmény játszódik, viszont történelmi romantikust ezelőtt még nem sokat olvastam, így nem tudtam, pontosan mire számítsak, viszont nagyjából azt hozta a könyv, amit olvasás előtt sejtettem. A történelmi rész szépen kidolgozott, érzékletesen írja le a borzalmakat, harcokat a szerző. Az ebbe beépülő szerelmi szálat viszont kissé túlírtnak, néhol értelmetlennek éreztem, noha vannak szép, jól kidolgozott részei is, főleg a házaséletet leíró pillanatképek. Viszont egy háborús történethez képest túl sok volt benne a felesleges sóvárgás, se veled, se nélküled kapcsolat, a szerelmesek közötti rossz/elégtelen kommunikáció, ami sok helyen csak felesleges oldalakat töltött meg, hogy növelje a terjedelmet. Pár száz oldallal meghúztam volna a történetet, mert akkor sokkal nagyobbat ütöttek volna a drámai részek, így viszont a szerelmi játszmák közepette úgy éreztem, nincs elég súlyuk. Ami ennek ellenére a legnagyobb erénye a könyvnek, az írói stílus. Egyszerűen olvasmányos és letehetetlen, és minden hibájával együtt is várom a folytatás magyar megjelenését.

Szerethető karakterek, egyedi hangulat – Amy Harmon: Arctalan szerelem

Ritka az ilyen könyv, amikor annyira megmozgat, hogy vele együtt létezel. Na, ez a könyv ilyen, noha olvasás előtt kicsit tartottam tőle, mert annyira pozitívan értékeli mindenki, hogy nem hittem el, hogy ennyire jó lehet ez a könyv. És de! Atyaég! Nincs jobb szó rá. Ritkán kerül a kezembe ilyen könyv, aminek minden betűje, az elsőtől az utolsóig kincset ér. Megnevettet, megríkat, odacsap, simogat és lüktet, mindezt teszi olyan erővel, hogy maga alá temetett nem egy helyen. Nemcsak a könyv, hanem az érzelmek, amiket kiváltott olvasás közben. Nem egyszer azért kellett megállnom, mert annyira belém vágott, hogy szünetet kellett tartanom. Nem egy könnyed olvasmány, bár a szívszorítóbb részeket ellensúlyozza a humor és az egész könyvet átható életigenlés. De nézzük, mi teszi ennyire intenzívvé ezt a könyvet.

A szerző alapvetően egy YA-NA vázra építi a történetet, ez adja úgymond a keretét, amire aztán felépíti a rétegeket, amitől már nem egy tipikus ifjúsági, fiatal felnőtteknek szóló regény, hanem sokkal több annál. Olyan témákat fejteget a könyv, amik miatt bárki megtalálhatja benne azt, amiért érdemes elolvasnia a könyvet. Természetesen fontos szerepe van benne a szerelemnek és a vívódásnak, de emellett megjelenik benne a háború, a betegség, a családon belüli erőszak, a barátság, a hűség és még sorolhatnám, amiket egy olyan egyedi mixé gyúr az írónő, ami utánozhatatlan ízt ad a regénynek.