Jay Kristoff: Empire of the Vampire – Vámpírbirodalom

Jay Kristoff neve nem volt ismeretlen számomra, mert számos könyve olvasásra várakozik a polcomon, de ez volt az első, amit kézbe vettem. Kivételesen engedtem a könyv körül kialakult nagy hype-nak, és meg kell mondjam, határozottan nem bántam meg. Sőt a legjobb könyv volt, amit az év első negyedében olvastam. Nemcsak a dark fantasyként működik, hanem műfajtól függetlenül is megállja a helyét.

Minden szempontból remekül megírt könyv, talán az alkalmankénti enyhe túlírtságot és az elején az olvasóra zúdított rengeteg nevet tudnám felhozni hibaként, bár ezeken gyorsan túllendül az ember, mert a szöveg hamar beszippantja magába, és néhány fejezet után csak azt veszi észre az ember, hogy sodródik az eseményekkel, izgul a szereplőkért, és lenyűgözi a világ.

Más szóval bevezetésként elmondhatom, hogy örülök, hogy Kristoff könyvei közül a Vámpírbirodalom volt az első, amihez szerencsém volt, mert ezzel maximálisan elérte, hogy érdekeljen a többi is, és ne csak a port fogja a polcon (Vihartáncos felkészül). Körülbelül úgy jártam vele is, mint Tchaikovsky-jal Az idő gyermekei elolvasása után: nem túlzok, akár a bevásárlólistáját is elolvasnám. Írom ezt azért, mert Kristoff, akárcsak Tchaikovsky, ugyan nem könnyen emészthető témát választott, viszont a tálalást olyan olvasmányosan teszi, hogy szinte letehetetlenné válik a kötet. Ehhez a választékos nyelvezet, a gördülékeny írásmód, az érdekes és részletgazdag világ és a sokszínű szereplőgárda is nagymértékben hozzájárult.

Szilágyi Heléna: Diabolika

Nem könnyű összeszedni a gondolataimat a könyvről, mert nagyon nehezen rázódtam bele a Diaboloka világába. Az eleje elsőre nem igazán rántott be, többször újra is kezdtem a kötetet, mire úgy a századik oldal környékén jött egy pont a történetben, ahonnan gördülékenyen, és a folyamatos időhiány ellenére elég gyorsan elolvastam a kötetet. Valahol az első rész vége felé ugyanis bekövetkezett a szövegben egy ritmusváltás, illetve ezzel együtt az is érződött, hogy a szerző onnantól kezdve talált rá az igazi hangjára.

Az viszont az első negyed javára írandó, hogy rögtön beindul a cselekmény és a történések közepette kirajzolódik egy ismerős lényeket mozgató, mégis egyedi dark fantasy világ, ami nem nélkülözi a horror elemeit sem. Ez utóbbiakat a szerző képes úgy belecsepegtetni, hogy nem válnak öncélúvá, ugyanakkor kellően felpörgetik a parafaktort.

Ugyanakkor akadtak a könyvnek olyan aspektusai, amik rontották az élményt. Az egyiket már érintettem: a történet eleje, ami nehezen rántott be. Továbbá a karakterek, az ő személyiségjegyeik, viselkedésük néhol túl lett tolva, és már-már karakteridegenné váltak. Illetve némely fejezet, főleg a vége felé nagyon elkapkodottnak tűnt, főleg a regény ráérősen hömpölygő elejéhez és közepéhez képest. Így ugyan a történeti ív megvan, mind az érzelmi, mind a cselekményív elvarrásra került, de közben meg-megakad néhol, ami majdnem szétveti a szövegkohéziót. Azért csak majdnem, mert a szerző valahogy mégis képes egyben tartani a történetet. Ekképp pedig a hibái ellenére is egy élvezhető fantasy sztori kerekedik ki belőle.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Baj baj hátán - Rachel Hawkins: Hex Hall (Hex Hall 1.)

Vagy olyan címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hogy rejtély rejtély hátán. Ugyanis mindkettőben bővelkedik a kötet. Már régóta érdekelt ez a könyv és most a Hősök vagyunk avagy olvasási maraton! keretében ötödik könyvként sort is kerítettem rá. Kiderült, hogy sokkal hamarabb is kézbe vehettem volna, mert nagyon tetszett a Rachel Hawkins által megálmodott világ, a főszereplő csetlése-botlása, miközben próbál lavírozni a számára ismeretlen közegben, a rejtélyek sokasága, amiben bővelkedik a kötet és persze a fordulatok, amikből szintén van egy pár.

A történetben a természetfeletti lények, vérfarkasok, alakváltók, boszorkányok és más különleges lények dominálnak, illetve a mágia, ami hozzátartozik ehhez a világhoz. Zsánerileg urban fantasy, abból is az ifjúsági (YA) vonal, de nem szenved annak gyerekbetegségeitől. Áthatja egy amolyan kamaszos báj, ami a szereplők életkorából adódik, de egyébként egy izgalmas, fordulatokkal teli történet, amit idősebbek is nyugodtan kézbe vehetnek minden fenntartás nélkül. A vörös pötty se legyen elrettentő, mert azt csak a korosztályt hivatott belőni, de a regény felnőtt fejjel is élvezetes.

Könyves Halloween Party - Book Halloween Book Tag

Kép forrása: Könyvvadászok

A Könyvvadászok blog egyik házigazdája @Levandra invitált meg erre a Book Tagre.

Rövid leírás: „Idén először rendezzük meg virtuális Halloween partynkat, aminek első helyszínét a Könyvvadászok blog adja, házigazdái pedig Levandra és Sol. Meghívtunk pár rémséges alakot is, hogy gondoskodjunk az est hangulatáról, a résztvevőknek kötelező a jelmez! A fénypontot viszont díszvendégeink jelentik, akiket általunk olvasott könyvekből invitáltunk a bulira. A nasiról ne feledkezzetek el, a rémségek szeretik a nyalánkságokat!”

Ahol a természet az úr… - Anne Bishop: Vörös betűkkel (A Mások 1.)

Szándékosan nem olvastam el előre a fülszöveget, hogy ne befolyásoljon, így csak annyit tudtam olvasás előtt a könyvről, hogy fantasyról van szó. Ami jó is volt meg nem is. Hamar kiderült, hogy az emberek és a természetfeletti lények (alakváltók, vámpírok, elementálisok, stb.) viszonya van a középpontban, ami nem igazán a zsánerem, bár vannak kivételek, és ez a könyv is ezek közé tartozik. Így nehezen is kezdtem neki az olvasásnak, mert ahhoz, hogy ilyen témájú fantasyt olvassak, kell egy bizonyos hangulat, ami éppen mikor elkezdtem a könyvet, nem nagyon volt meg. Aztán az is hamar kiderült, hogy ez a könyv más szemszögből áll a témához, mint az ilyen típusú könyvek általában. Itt nem az ember állt a középpontban, hanem a Másoknak nevezett természetfeletti lények és az emberek másodlagos szereplők. Ez a csavar már rögtön más megvilágításba helyezte a könyvet, és egyszer csak azt vettem észre, hogy beszippantanak az események, és nagy izgalommal várom, hogy mi fog történni.

Anne Bishop világa egyedi fantasy világ, jól felépített háttérrel és karakterekkel. Az információadagolás az elején lassabb, így van idő megismerni a szereplőket, a háttérvilágot, van idő elmerülni a cselekményben. Ez a lassú tempó aztán kissé begyorsul, ahogy történnek az események, de addigra már otthonosan mozgunk a világban, és így könnyen követhető a váltás. A feszültséget és veszélyérzetet is jól adagolja a szerző, és jól is adja át, így a szereplőkel együtt izgulhatunk. Egy határozott ívet fut be a történet a főszereplő Meggie Udvarba kerülése és a támadóitól való megmenekülése között. Annak ellenére, hogy ez egy sorozat első kötete, nem lezáratlan, ami egyik nagy előnye a könyvnek.

Urban fantasy kiváló humorral - Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála 1.)

Már egy ideje végére értem a könyvnek, de még mindig nehezen tudom összeszedni, hogy mit írjak róla. Eddig gondolkoztam, miért is lehet ez, aztán rájöttem, hogy azért van, mert nagyon tetszett a könyv és nem tudom, hol kezdjem az áradozást. Tény, hogy már régen nem olvastam ennyire jól megírt könyvet, és nem értem, miért halogattam eddig egyáltalán, mert már régóta érdekelt a könyv. A múlt év nyarán, az írónő játékán, megnyertem belőle egy példányt, de eddig vártam a pillanatot, mikor szippant be a Boriverzum. Aztán egyszer csak megtörtént, és hamar kiderült, hogy megérte az „ihletre” várni. Köszi, Ligeia!

Először a sorozat szlogenjével ismerkedtem meg a Merengő Magyar Agyar novellapályázata kapcsán. „Magyar nyakba magyar szemfog!” Ez már rögtön felkeltette az érdeklődésemet. És így a történet megismerése után mondhatom, hogy a Darren Shan óta nem olvastam ilyen jó történetet, amiben vámpírok vannak, és ráadásul Magyarországon játszódik, ami még pluszban hozzátesz a dologhoz.

Egy jól kidolgozott, érdekes háttérvilágú történetet kapunk, jó karakterekkel, párbeszédekkel, humorral, amit egy jó adag társadalomkritika is fűszerez. És nem utolsó sorban az írónő történelmi, irodalmi ismereteit is megcsillogtatja.

Egy újjászületés lépései

Egy újjászületés lépései

Katt. Patt. Katt. Patt.

A drótszálak szakadtak, ahogy a drótvágó egyenként pattintotta szét az alagút bejáratának darabjait. Két elemlámpa fénye világította meg a kesztyűbe bújtatott dolgos kezeket, amik precíz nyisszantásokkal hántották le a drótot a keretről. Az alak mögött két izgatott fiatal lélegzetvétele hallatszott, meg a téli szél süvített rendületlenül. Az egyikük megunta a várakozást, és kirobbant belőle a feszültség.

− Meddig tart még? A végén még ide fogunk fagyni – förmedt a dróttal bajlódóra a türelmetlen, húszas évei elején járó egyetemista fiú.

A mellette álló lány csak a szemét forgatva nézett rá, a dolgozó társuk azonban nem hagyta szó nélkül a kifakadást.

− Ha ennyire sietsz, akkor talán csinálhatnád te, de ti történészek még egy egyszerű dróthálón se tudtok átjutni, ha nincs ott valaki, aki átvágja. Nem igaz, Norbi? – Az idősebb férfi gúnyosan mosolyogva hátranézett, a másik meg csak grimaszolt rá.

− Ugyan már, Jani, ne szívd mellre – csitította az idősebbet Eszter. – Hiszen téged is érdekel, mi rejtőzhet a Vár alatt.

Ez hatott, mert a férfi morogva elfordult tőlük, és folytatta a vagdosást. A lány mosolyogva nézte Janit, aki a bátyja egyik barátja volt, és akiről tudta, hogy él-hal a történelemért, főleg a magyar múlt titkai izgatták, ezért jött el velük a budai várhoz, hogy bejuttassa őket a katakombákba. Egyszerű dolga volt, hiszen a Vár felújítási munkálatait végző brigádban dolgozott, így a térkép alapján tudta, merre van a lezárt terület, ahová még az építkezés dolgozójaként sem léphetne be, de ez nem tartotta vissza attól, hogy behatoljon, és magával hozza a két kíváncsi történésztanulót is. Együtt sokkal izgalmasabb volt a felfedező út.

− Kész – szólalt meg pár perccel később Jani. Norbi és Eszter lelkesen mentek közelebb, miközben a férfi eltette a drótvágót, és a táskát a fal mentén lévő mélyedésbe rejtette, majd ő is elemlámpát vett elő, és másik kezében a térképpel előrement. – Erre – mutatott jobbra pár perc térkép tanulmányozás után.

Körülöttük kopott, évszázados falak magasodtak, a járat egyre jobban szűkült, mígnem már le kellett hajolniuk, hogy tovább tudjanak menni, végül pedig már muszáj volt négykézlábra ereszkedniük.

− Biztos, hogy jó az a térkép? – kérdezte Norbi fintorogva.

− Biztos – válaszolt rá Jani morogva. – Mindjárt ott vagyunk.

És valóban. Ahogy átjutottak egy különlegesen szűk részen, egy szélesebb járatba érkeztek. A lámpáikkal megvilágították a falakat, a két férfi hátrahőkölt, Eszter pedig felsikoltott. A falba ágyazódva emberi koponyák és csontok sorakoztak, egymásra rétegezve.

− E… Ez egy sírbolt – nyögte a lány. – Azt hittem, a leírások túloznak.

Norbi válaszolni akart, de Jani kiáltása megakasztotta.

− Ezt nézzétek! – A két fiatal odarohant a férfihoz.

− Ez nem csak egy sírbolt – szólt Norbi, amikor meglátta a falba vájt hálófülkéket. – Itt aludtak. – A két férfi tanulmányozni kezdte a fülkéket és a lakószobákat, de a lányt nem túlzottan kötötték le az egyszerű helyiségek és berendezési tárgyak, ő különlegesebbre vágyott.

Eszter továbbindult, és hamarosan meg is találta, ami igazán érdekelte. A falakra és a plafonra festve különböző jeleket és rajzokat talált. Annyira lenyűgözte a látvány, hogy észre sem vette, hogy közben eléggé eltávolodott a többiektől, és a járat jócskán kiszélesedett. Körbevilágított a teremben. Itt a rajzok még gyönyörűbbek és színesebbek voltak, ezt a többieknek is látniuk kellett. Indulni akart, hogy szóljon nekik, de akkor valami elkezdte vonzani a terem másik vége felé. Próbált küzdeni ellene, de az a valami vagy valaki egyre jobban a bűvkörébe vonta. Annyi ereje azért még volt, hogy meginduljon abba az irányba, amerről jött, de a járatból morgás hallatszott, majd ugatás, aztán a barátai kiáltása. Megtorpant.

− Norbi! Jani! – kiáltotta kétségbeesetten, de aztán a szava elakadt, amikor megérezte, hogy árnyak mozognak a sötétben. – Ki vagytok? És mit akartok? Mi történik a barátaimmal? – kérdezte kapkodva, miközben a sötétségbe világított.

Egy férfire esett a lámpájának fénye, nem tudta rendesen kivenni az arcát, mert a haja félig eltakarta. Mögötte két másik férfi tartott felé, akik fáklyát tartottak a kezükben. Mind hárman nyugodtan közeledtek hozzá, ő pedig hátrálni kezdett.

− Mi… Mit akartok tőlem? – kérdezte remegő hangon, és reszkető lábakkal hátrálni kezdett, de beleütközött valakibe, aki lefogta a kezét. – Eresszen! – kapálózott, de a fogvatartója meg sem rezdült, szilárdan tartotta.

A lány kezéből kiesett a lámpa, de a két fáklya fénye eléggé bevilágította a termet ahhoz, hogy szemügyre vegye a támadóit. Az, akit percekkel ezelőtt meglátott, pár lépésre állt meg tőle, végignézett rajta, tanulmányozta, aztán hirtelen előrelépett, és a társa segítségével lerángatta róla a kabátot és a pulóverét. A lány dideregni kezdett, de a férfi nem törődött vele, hanem újfent csak nézte, majd bólintott, mintha megbizonyosodott volna valamiről. A mozdulattól meglibbent hosszú szőke haja, és Eszter ismét megérezte a vonzást; a férfi hívta, szólította magához.

− Gyönyörű vagy – sóhajtotta, a hangja selyem zizegéseként hatolt a lány fülébe. – Akarlak! – A férfi Eszter nyakára hajolt, beleszagolt a bőrébe, elégedetten mordult, szinte már dorombolt.

− Mi történt a barátaimmal? – próbálkozott a lány remegő hangon, hátha most választ kap a kérdésére.

− A kutyák elkergették őket, nem lett bajuk. Nem jó a vérük, ők nem fontosak, csak te vagy fontos – nézett a szemébe a férfi.

Íriszei vörösek voltak, arca sápadt a fáklyafényben, földöntúli aura vette körül. Eszter pupillái kitágultak, nem hitt a szemének. Egy olyan létforma állt előtte, amit addig csak filmeken látott, amiről csak könyvekben olvasott. Egy vámpír volt az.

− Ez nem lehet igaz.

Mintha a férfi kitalálta volna a gondolatait, elmosolyodott, ami láthatóvá tette tűhegyes szemfogait.

− De igaz. Mit gondoltál, hogy a hatóságok omlásveszély miatt zárták le a járatokat? Nem. Félnek ide lejönni, nem tudják, mi van itt, de félnek, és ez pont kapóra jön nekünk, ahogy a magadfajta kalandvágyók is. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy ölünkbe pottyan a tökéletes alany, és nem kell keresnünk.

− Mi… Mit akartok tőlem? – suttogta rémülten a lány.

− A mester azt akarja, hogy te legyél az új tagja a klánunknak – szólalt meg a férfi, aki még mindig a lányt fogta, mély hangja megnyugtatóan hullámzott végig Eszter gerincén.

A lány szemei kitágultak, amint elértek a tudatáig a szavak, teste megfeszült, el akart futni, de a csapda bezárult. Nem tudott sehová sem menekülni, mert erősen tartották, és a szőke férfi ismét a nyakára hajolt. Az arany szálak csiklandozták az arcát, a férfi légzése pedig ingerelte, teste reagált a másikra, izgalomba jött, pihegett, mint egy kismadár. Akarta. Akarta, hogy megtörténjen. És meg is történt. A hegyes szemfogak először csak tapogatóztak a nyaka érzékeny felületén, majd megállapodtak, és egy határozott mozdulattal áttörték a bőrt. Vér árasztotta el a vámpír száját, nyelte a meleg nedűt, egy pillanatra elkapta a vágy, hogy kiszívja mindet, de aztán visszafogta magát, elhajolt Eszter nyakától, és elégedetten nyalta körbe a száját. Addigra a lány már ernyedten lógott a másik vámpír karjában. Eszter nem tudta, hol van, mi történik vele, csak halkan nyöszörgött. Már nem értette a szavakat, amit az ismeretlen vámpír mormolt, mert időközben elragadta a zavaros semmi.

***