O’Malleyt
a Scott Pilgrim képregényekkel ismertem meg, és már azzal a sorozattal a
kedvencemmé vált, ami a Seconds-zel csak fokozódott. Nem először olvastam ezt a
képregényt, és nem is utoljára. Röviden: szeretem minden oldalát. Mind a
képeket, mind a szöveget. A rajzstílus számomra olyan, hogy egyszerűen néznem
kell. Főleg az emberek rajzolása, ami tetszik, a kialakításuk, minden apró
részlet, ami egy adott karaktert meghatároz. Ez a fajta ábrázolás már a Scott
Pilgrimnél is feltűnt, ami itt azzal egészül ki, hogy az egész kötet színes,
ami sokat hozzátesz az összképhez.
A
történetvezetéssel kapcsolatban, ami nagyon tetszett, hogy a szerző itt is
vegyítette a valóságot és a kitalált, fantasztikus, néhol enyhén horrorba hajló
elemeket. És milyen jól csinálja. O’Malleynek is, mint minden írónak megvan a
saját vesszőparipája, ami mindig visszaköszön a műveiben. Nála ez a fiatal
felnőttel problémái, útkeresése, amik teljesen hétköznapiak lennének, sőt
klisések, de ezeket megcsavarja azzal, hogy beletesz nem odaillő elemeket,
megmagyarázhatatlan eseményeket, amik végül mégis nagyon összeillenek
egymással. Ezek a fantasztikus elemek jól összesimulnak a valóságosakkal. Ezen
események közben a karakterei is fejlődnek, és végül tanulsággal is szolgál a történet, mikor az összekuszálódó szálak kisimulnak.
