J. D. Salinger: Három korai történet

Valahonnan 12-14 éves korom ködéből egyszer csak felderengett a Zabhegyező, valamikor ez idő tájt olvastam többször is, mert egyszer nem volt elég. Kissé korán került a kezembe, de ennek ellenére nagyon megszerettem, főleg a korrajzát, New York különböző helyszíneinek leírásait, a főszereplőt, meg mindent. Ezzel együtt Salinger stílusát is, ami egyszerű, szikár, semmit nem bonyolít túl, egyszerűen elmeséli, amit szeretne, és mindezt keserédes humorral teszi, amin ugyan nem nevetünk, de valahogy mégis jólesik. Ezért amikor a Helikon Zsebkönyvek sorozatban megjelent a Három korai történet című novelláskötet, hamar megvettem. És habár jó ideig halogattam az olvasását, ami néha szokásom, ha sokat várok egy könyvtől, de nem bántam meg, hogy végül sort kerítettem rá.

Ezen a három íráson még érződik, hogy kezdő szárnypróbálgatások, de az is, hogy a szerző hová fog fejlődni később. Megjelennek bennük a már fentebb emlegetett stílusjegyek és jó néhány nagyon jellemző szófordulat, melyek később még jellegzetesebbé válnak a műveiben. Emellett nagyon megfogott, ahogy a ’40-es évekbeli amerikai életérzést ábrázolja, és három különböző jelenettel (mert ezek inkább jelenetek, mint különálló novellák) körüljárja a témát, jól átadva az akkori viszonyokat, emberi gondolkodásmódot, életet. Képes pár mondattal, a részletek kifejtése nélkül bemutatni a szereplőket, és láttatni azt, amit nem ír le, de mégis ott van a sorok között.

Jelenet mivoltukból adódóan viszont egyik novellát sem éreztem lezártnak vagy önállóan értelmezhetőnek, ez főleg az első történetre igaz, amit lecsapottnak éreztem. Mégis, talán a hangulata teszi, de A Fiatalok lett a kedvencem a kötetből.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!