Blogszünet

Januártól a blog rövid időre, előreláthatólag február közepéig-végéig szünetre megy. Nem kell semmi rosszra gondolni, sőt az apropója egy örömteli esemény. Január elején (ha addig bennmarad, szerk.: 2018. december 30-án megszületett :)) megszületik első gyermekünk, akit már nagyon várunk. Ez egy új, sűrű időszak lesz az életünkben, főleg az elején, ezért a bejegyzésírás egy ideig szünetel. Ami annyira nem is baj, mert éreztem magamon már, hogy túl sűrű, és egy kicsit lazítani kéne a tempón, hogy ne menjen a minőség rovására, így ezt a lépést valószínűleg mindenképp megtettem volna. Gondoltam rá először, hogy időzítek be pár bejegyzés januárra is, de aztán elvetettem az ötletet, mert nem akarom elsietni, így marad a várhatóan februári visszatérés, ahogy a baba és az energiám engedi.

Hogy mik a terveim? Valószínűleg ritkulni fognak a bejegyzések, de nem szeretném semmi esetre sem abbahagyni a blogolást, mert szeretem csinálni, és nagyon a szívemhez nőtt ez a kis kuckó itt a net ezen sarkában. Lehet számítani továbbra is értékelésekre, a Top 5 Szerda bejegyzésekre, illetve interjúkra is. Emellett tervezek egy havonta jelentkező új rovatot, ami szintén interjú jellegű, de az eddigitől eltérő témájú. Erről részletesen akkor, ha már végleg kialakult mi is lesz ez, és úgy látom, hogy ténylegesen lehet belőle valami.

Köszönöm ezt az évet minden olvasómnak! Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Láng és Pihe

 

Téli mese a barátságról.

Láng és Pihe

Pihe a földkerekség legszófogadóbb hópihéje volt. Mindig megfogadta az idősebbek tanácsait. Ügyelt arra, hogy rövid pályafutása során minél később érintkezzen a földdel, és próbálta elkerülni a meleg helyeket, amik a vesztét okozhatják. Társaihoz hasonlóan a szél szárnyán vitorlázott, meglovagolva a legjobb áramlatokat, amik a levegőben tartották. Főleg a vadabb fuvallatokat szerette, amik fel-feldobálták. Élvezettel hagyatkozott ezekre a rakoncátlan szelecskékre. Ám ez kis híján nem várt következménnyel járt, mert a szél egyszer csak megtaszította, és majdnem belefújta egy fáklya fényébe. Próbált leszánkázni a fuvallatról, hogy meglovagoljon egy másikat, de az nem engedte, vonta és taszigálta, amibe bele is szédült. Szállt és kavargott, más hópihékhez verődött, elvesztette minden kapcsolatát a valósággal, nem tudta mi lesz vele ezután.

Egyszer csak elállt a szél, és Pihe arra eszmélt, hogy földet, azaz párkányt ért. Rögtön érezte, hogy hóselyem lábai elnehezülnek, de nem adta fel. Megpróbált elvergődni a párkány szélére, hogy újra felrepüljön az egyik fuvallattal, ám a szél visszataszította, egyenesen egy nyirkos, átlátszó anyagnak ütközött. Ismeretlen érzet járta át a nedvesség és hideg mellett.

− Mi vagy te? – kérdezte hirtelen egy hangocska az üveg túloldaláról. Pihe majdnem leszédült ijedtében az üvegről. Kapkodta a fejét, hogy ki szólhatott hozzá, mire meglátta a gyertyát az ablakban, melynek tetején a fáklyatűz kicsinyített változata imbolygott, ami barátságosan mosolygott rá. – Nem kell félned – tette hozzá. – Láng vagyok. És te?

− Pihe – hebegte a hópihe.

− Mi szél hozott erre? – érdeklődött Láng.

− Egy vad fajta, ami láthatólag nem engedi, hogy újra vitorlázzak – panaszolta.

− Miért nem maradsz itt? Kellemes az idő, és örülök, hogy van kivel beszélnem – lelkendezett Láng.

Top 5 Wednesday #54 - Könyvek, amiket 2019 elején el szeretnék olvasni

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A heti téma olyan könyvek voltak, amikre nem jutott idő 2018-ban, de 2019-ben az elején szerepelnek az olvasmánylistámon. A babóca mellett nem tudom, hogy lesz, de a listán szereplő öt könyvet mindenképp előre fogom venni. 

Rainbow Rowell: Almost Midnight

Rainbow Rowellt az Eleanor és Park című könyve kapcsán ismertem meg, és az írói stílusával rögtön belopta magát a szívembe. Így mikor megláttam, hogy ez a könyve kijön, meg is rendeltem. A Die Hard Christmas-höz hasonlóan ez is egy múlt évi megjelenés, amihez most jutottam el, és egyáltalán nem bántam meg. Rowell stílusa már magyarul is nagyon átjött, hála a fordítójának, de eredeti nyelven ez még inkább megmutatkozik. Mivel kissé berozsdásodott az angolom, eléggé döcögősen kezdtem el, de pár oldal után egész jól belelendültem, így hamarosan túllendültem azon, hogy nem magyarul olvasok. Ami a könnyed nyelvezetnek és az olvasmányosságnak nagyban köszönhető. De főleg az írónő egyediségének, amit ebben, a két rövidebb történetből álló, kötetben is hoz. Az első történet az emberi kapcsolatokra fókuszál, és egy párt állít a középpontba, a másik pedig a rajongás jelenségét járja körül néhány mozirajongó szemszögéből.

A borító szerintem nagyon gyönyörű, ahogy a belső illusztrációk is szemet gyönyörködtetőek. Különösen tetszett, hogy fekete-fehérek, mert jól illettek a szöveghez. Sokkal kifejezőbbek voltak így, mintha színesek lettek volna.

Egy bajom volt a könyvvel: olvastam volna tovább is. Bár ez számomra hatalmas pozitívum.

Doogie Horner: Die Hard Christmas

A Die Hard az egyik kedvenc karácsonyi filmem, szinte minden évben megnézésre kerül, így akartam valamit olvasni, ami legalább olyan jó. Keresgéltem a polcon, és megakadt a szemem férjem egy múlt évi szerzeményén a Die Hard Christmas-ön, és nem volt kérdés, hogy ez egy tökéletesen szórakoztató olvasmány lesz. Ez a felnőtteknek szóló mesekönyv múlt évben jelent meg, és emlékeztem, hogy párom nagyon jókat szórakozott rajta, ami nálam sem maradt el. A rajzok jól harmonizálnak a szöveggel, szépen kidolgozottak. JJ Harrison egyedi képi megjelenítést alkalmaz. Legalábbis én a magam részéről többször végig lapoztam a könyvet csak a képeket nézegetve.

Egy szépséghibája van, hogy magyarul nem elérhető, így kevesebb emberhez juthat el, pedig egy érdekes, szórakoztató átdolgozást tarthat a kezében az olvasó.

Hóangyal

Karácsonyi LMBT (fiú-fiú) novella. Ennek tudatában olvassatok tovább.

Hóangyal

Egy papírrepülő landolt a matekfüzetén. A sebtében meghajtogatott kockás lap szélei szakadtak voltak, ahogy a spirálból kitépték. Imi azonban nem törődött a küldemény külalakjával, hanem széthajtotta:

„Óra után, hátul, a szokott helyen. Remélem, jókedvre deríthetlek. P.” – állt a papíron.

Hátrafordult, hogy a két sorral mögötte ülő fiúra nézhessen. Patrik épp akkor nézett fel a füzetéből, és rögtön elmosolyodott, mikor meglátta, hogy őt nézi. Béla bá’ pont ezt a pillanatot választotta, hogy rászóljon, így kénytelen volt előre fordulni. De előtte még elkapta Laura, Patrik gyermekkori barátja szórakozott fejcsóválását. Látszólag senki más nem vette észre a közjátékot, ami nem is volt csoda, mivel lélekben már mindenki a két nap múlva kezdődő téli szünetre készült, így csak a tanáruk hangját lehetett hallani, aki éppen azt ecsetelte, hogy az anyag, amit éppen vesznek, mennyire fontos lesz az érettségin. Valahogy mindegyik tanár hasonlóval jött mostanában, de ez a tizenhét éves kamaszokat nem igazán érdekelte.

Bár Imi a téli szünetet sem várta, így jobb híján próbálta lejegyzetelni a Béla bá’ által a táblára írt ábrákat, képleteket, számsorokat, és reménykedett benne, hogy Patrik valóban előáll valami bomba ötlettel a nagyszünetben, ami meghozza a karácsonyi hangulatát. Ami ebben az évben a szokásosnál is nagyobb mértékben elkerülte. Még annak ellenére is, hogy napok óta esett a hó. Ahogy kinézett az ablakon, láthatta az enyhe szállingózást. Belefeledkezett a pelyhek bámulásába, és csak a csengő térítette magához. Gyorsan a táskájába gyömöszölte a cuccait, és elindult a kabátjáért, de Patrik már megelőzte, mert épp felé nyújtotta, a sáljával együtt.

– Kösz – mormolta az orra alatt, miközben felkapta mindkettőt.

Megvárták, amíg a többiek kitódulnak a teremből, és elindulnak a büfé vagy az ebédlő felé, majd elsprinteltek az ellenkező irányba, az udvar felé. Rajtuk kívül csak pár alsóbb éves volt odakint, de rájuk sem hederítettek, mivel épp egy gyors hógolyócsatába fogtak. Patrik megfogta Imi kezét, és mikor az ránézett, biztatóan megszorította. A hideg ellenére Patrik keze kellemesen meleg volt, és már ez az az egyszerű érintés is javított valamicskét Imi hangulatán. Beértek a fák mögé. A betont vastag hóréteg borította, ami teljesen érintetlen volt. Nemhiába volt ez a kedvenc helyük kilencedik óta. Senki nem jött ide rajtuk kívül, így itt mindig maguk lehettek. Télen kiváló terep volt hóangyalok készítésére, nyáron pedig a pinceablak külső párkányára ülve egy-egy gyors tízórai vagy ebéd elfogyasztására nyújtott kiváló terepet, miközben néhány percet lophattak maguknak.

Ledobták a táskájukat a párkányra, majd egymásra néztek. Patrik vizsgálódón, Imi várakozón nézett a másikra.

– Csináljunk hóangyalt – vetette fel Patrik hirtelen, miközben a puha porhóba huppant.

– Ez a nagy terved? – kérdezte csalódottan Imi.

– Jaj, ne csináld már! Gyere! – Patrik felült, és maga mellé húzta a másikat.

Imi kelletlenül követte a barátja példáját, és nekikezdett a hóangyalnak. Kar- és lábcsapásai azonban leginkább egy vergődve haldokló madáréra hasonlítottak, így hát gyorsan abba is hagyta. Patrik, mikor észrevette a másik kínlódását, szintén megállt, és oldalra fordult a hóban, hogy láthassa barátja arcát.

– Mi a baj? – kérdezte aggódva, miközben megérintette Imi arcát. Imi felsóhajtott, végül kibökte.

– A szüleim karácsonyra Angliába utaznak a nővéremhez – kezdte grimaszolva. Patrik emlékezett rá, hogy Bianka és Imi nem jönnek túl jól ki egymással, így barátja arckifejezésén egyáltalán nem csodálkozott. – Fel sem merült bennük, hogy esetleg én is menni szeretnék. Magától értetődőnek gondolták, hogy elég idős vagyok hozzá, hogy itthon maradjak, és egyedül töltsem a karácsonyt. Úgy hiszik, jó móka lesz! – csapott a hóba ingerülten. – Hagynak itthon kaját, de az nem ugyanaz, mintha itt lennének. És a legrosszabb, hogy úgy hiszik, ezzel minden el van intézve – fejezte be a kifakadást, tanácstalanul nézve Patrikra.

– Ez súlyos – összegezte a barátja. – De segíthetünk rajta. – Közelebb húzódott hozzá a hóban, és egy puszit nyomott az orra hegyére.

– Mégis hogyan? – firtatta Imi.

– Nálunk töltheted az ünnepeket – válaszolta erre Patrik egyszerűen.

– Nem hinném, hogy a szüleid örülnének, ha egy idegen is ott lenne – tiltakozott rögtön Imi. – És… – folytatni már nem tudta, mert barátja egy csókkal beléfojtotta a szót.

– Pat… rik – kezdte volna újra zihálva, mikor sikerült egy kissé eltolnia magától a másikat, de az nem hagyta, hogy folytassa.

– Először is, a szüleim nem lesznek otthon karácsonykor, mert Laura szüleivel mennek Bécsbe, ez már amolyan két család általi közös hagyomány, így hagynak egy pár napig nyugit nekünk a szünetben. – Miközben beszélt felállt, magával húzta Imit is, és magához ölelte, úgy folytatta: – Másodszor nem vagy idegen. Többször tanultunk már közösen nálunk, így a szüleim már ismernek, és úgy hallottam kedvelnek is. Laura is nálunk lesz, és mondta, hogy elhívhatnálak téged is, a húgom sem tiltakozott, így szeretném, ha velünk ünnepelnél – lehelte a végét Imi szájába. Majd mielőtt amaz tiltakozhatott volna, ismét megcsókolta, de most sokkal szenvedélyesebben és hosszabban, mint előzőleg. A pillanatnak az első csengő megszólalása vetett véget. Kipirulva, csillogó szemmel váltak szét.

– Még gondolkodom rajta – szólt Imi, de már mosolygott.

– Csak ne sokáig – bökte oldalba Patrik.

– Az nem szokásom.

– A nap végére jobb lesz, ha eldöntöd – nevetett Patrik, majd a táskáját felkapva előrerohant.

Imi mosolyogva nézett utána, majd a második csengő felhangzásakor ő is észbe kapott és utána indult.

Top 5 Wednesday #53 - Kedvenc kiadók

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

Nem az eredetileg megadott heti témát hozom, mert azzal meggyűlt a bajom, így azt választottam, amit pár hete Réta hozott. A kedvenc kiadóimból állítottam össze az ötös listámat.

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara

Kissé lassan haladtam ezzel a könyvel, de nem azért, mert nem tetszett vagy nem kötött volna le. A terjedelem volt az, ami majdnem kifogott rajtam, pontosabban a bennem mocorgó gyerkőc követelte sokszor, hogy mozduljak meg, így nem igen kedvezett a helyzet egy hosszabb könyv olvasásának. Ez esetben még jól is jött, hogy bő egy hónapig olvastam, mert jobban el tudtam merülni újra Sarah világában, mint hogyha csak végigrobogok rajta. A könyv egyik legjobb része számomra a történet hátterének tovább építése volt, ezért nálam ebből a szempontból a Köd és harag udvara jóval a Tüskék és rózsák udvara fölé emelkedik. A másik, amiben szintén jobb, azok a leírások. Mivel angolul nem olvastam a könyvet, így nem tudom, Sarah-hoz mennyiben tesz hozzá a fordító, de az összes leíró rész gyönyörű. Olyan mondatok, gondolatok vannak benne, hogy csak ámultam. Némelyik egy fantasy, new adult könyvhöz képest meglepő komolysággal bírt. Ehhez talán hozzájárult, hogy ebben a kötetben sokat sötétül a világábrázolás, ami az első könyv vége után nem kis teljesítmény, mert már az is minden volt, csak világos és pozitív nem. azok a szenvedések, amik ott elkezdődtek itt tovább folytatódnak, sőt, főleg lelki téren az írónő még rá is tesz egy lapáttal.

A harmadik a karakterek, akik tovább fejlődnek, árnyalódnak. A szerző teljes mértékben ki is használja ehhez a rendelkezésére álló teret, így mindenkinek jut elég tér, hogy kibontakozhasson, és megismerhessük. Utóbbinál az új karakterekre gondolok.

A pozitívumok mellett volt azért negatívum is. Az ismétlődés. Annyiszor ismételte azt a szerző, hogy a karakterek mennyire szenvednek, és hogy mennyire összetörték őket a hegyaljai események, hogy ez több helyen megakasztotta a cselekményt, ami emiatt nem haladt sehova. Főleg a könyv közepe táján éreztem, hogy áll a cselekmény. Értem, hogy szükséges volt a karakterek motivációjának, fejlődésének bemutatásához, csak érzésem szerint elég lett volna kevesebbszer megemlíteni. A másik, amit kissé feleslegesnek éreztem az a divatbemutató, azaz a szereplők szinte összes ruhájának, frizurájának leírása. Nem éreztem egy-két alkalomnál többször relevánsnak ezt sem a cselekmény szempontjából. Főleg egy felnőtteknek és nem tiniknek íródott könyvnél. Lehet, nem vagyok ehhez eléggé nőből, hogy lekössön az ilyesmi. A harmadik Lucien és Elain: ezen csak néztem, hogy most tényleg az történt-e, ami.

A halál néma pusztasága

Ez az egyperces a Cserno-ZL02 című novellám világában játszódik egy ott nem szereplő karakter szemszögéből.

A halál néma pusztasága

A többiek szentimentális idiótának tartották, de Andrew szeretett ilyentájt feljönni ide. Mindig megállt a védőmező szélén, ami elválasztotta a halál néma pusztaságától és a sejteket szétfeszítő sugárzástól. Még mindig hihetetlennek találta, hogy a védelmen belül simán lélegezhet, de ha pár lépést tenne, a halál várna rá. Igazából az ilyenkor testében zubogó adrenalinért jött ide, úgy érezte, másként már bedilizett volna a bezártságtól és az unalomtól.

Tekintete a lábára tévedt. Talpa alatt zöldellt a fű, ha oldalra nézet kacsák játszadoztak a kis tavon, kellemesen meleg szellő melengette a hátát, a fa, ami alatt állt, megfelelő árnyékot vetett a mesterséges nap elől.

Előre kapta a tekintetét, hogy láthassa az „igazi” felkeltét, ami éppen most kezdett emelkedni a horizonton. Vörös, narancs, lila árnyalatokkal világította meg az éppen szállingózó havat, és a rozsdállt roncsokat, megszínezve az örök nukleáris tél fogságában sínylődő kopár pusztaságot.

Ez volt a másik ok, amiért feljárt ide, hogy sose feledje a védőmezőn kívüli igazságot, és a földalatti ugyanilyen szürke valóság börtönét.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Top 5 Wednesday #52 - Mesekönyvönyvajánló a születendő gyermekemnek

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A héti téma ajánló készítés egy személynek. Gondolkodtam ki legyen, de mindegyik megoldást túl szokványosnak találtam, így végül úgy döntöttem, hogy az előre láthatólag januárban (ha bennmarad addig :)) születendő gyermekemnek ajánlok mesekönyveket. Jó emlék lesz ez a bejegyzés későbbre, ha már majd megmutathatom neki.

Vivien Holloway: Vérvörös ​horizont

A Végtelen horizont nem tetszett annyira, mint a Winie kötetek, így a Vérvörös horizonttól sem vártam kiemelkedőt. Viszont már az első oldalakon kiderült, hogy tévedtem, mert úgy éreztem, hogy itt a szerző visszatalált önmagához, és a valódi közegéhez, a novellákhoz. Faltam minden sorát, teljesen belemerültem az általa kitalált világra, ami a Végtelen horizontra annyira nem volt elmondható. Jó volt olvasni ezt a két novellát, amik tovább tágították a regényből már megismert világot, egyszerre nyújtva előzményt és folytatást. Mindkét novella tovább árnyalja a karaktereket, főleg Beckyt, Nicket és Junt. Részletesebb betekintés enged a motivációikba. A Végtelen horizontból megismert világ hangulatát is jól visszahozza, talán még jobban is. Annak ellenére, hogy rövidebb a terjedelem, jobban elidőzik bizonyos részleteken, lassabb folyású, így jobban el tudtam merülni a két történetben. A kisebb terjedelmet itt most sokkal többnek éreztem. A második novellát olvastam volna sokkal tovább is.

Véráldozat 2. - Ébredés

A Véráldozat című írásom világában játszódó egyperces.

Véráldozat 2. - Ébredés

Elmer annyira fáradt volt, hogy az éjszaka közepén jó ötletnek tűnt ebben a koszos, elhagyatott gyárépületben meghúzni magát a tikkasztó melegben. Kimerültségi szintjét jelezte, hogy mindenféle védelem nélkül szenderedett el egy tisztábbnak tűnő sarokban, ami nem volt szokása.

Egyszer csak zümmögő hang szivárgott zavaros álmai közé. Emelte volna a kezét, hogy lecsapja a szemtelen rovart, de az nem mozdult. Ez nem jó! A figyelmeztetés a tudatalattijából túlharsogta a zümmögést. Azonban a szemhéjai sem akartak megemelkedni, hiába akarta kinyitni őket. A francba! Ne már! Most már biztosan tudta, hogy gáz van, így minden erejét összeszedte, hogy leküzdje a kábaságát.

Szemei hirtelen kipattantak.

– Mi a fa…? – Tekintete azonnal a karjában lévő csőre tévedt, majd a három vértolvajra, akik a vérét csapolták.

Az adrenalin azonnal átvette az irányítást, és mire végig gondolhatta volna felugrott és bakancsa az egyik pacák orrán csattant. Akkorát sikerült rúgnia, hogy az azonnal elterült a betonon. Ugyanazzal a lendülettel kitépte a karjából a tűt, amivel jókora sebet szakított a könyökhajlatán, de most a legkevésbé sem törődött vele, hanem a másik kettő döbbenetét kihasználva nekiindult. Szerencséjére nem profikkal volt dolga, ami két dolgot jelenthetett, vagy plusz pénzszerzése volt a cél, vagy adósságot akartak megfizetni. Ahogy visszafordult egy pillanatra elkapta ijedt pillantásukat, ami alapján csakis az utóbbi lehetett. Épp ekkor döntöttek úgy, hogy utána iramodnak, ezért a karját szorongatva gyorsabb tempóra váltott. Az életéért futott.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Top 5 Wednesday #51 - Nagyon vágyott könyvek a kívánságlistámról

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A heti téma a könyves kívánság lista. Az eredetileg megadott témát hozom, az öt nagyon vágyott könyvemet a kívánságlistámról.

Vivien Holloway: Végtelen ​horizont

Az írónő Winie történeteivel megszeretette velem a steampunkot, így nem volt kérdés, hogy valamikor a Végtelen horizontot is beszerzem, és elolvasom. Ami rögtön feltűnt, hogy Winie világához képest Becky világa egy sokkal összetettebb világ, erősebb háttérvilággal, részletesebb kidolgozással. Ezt a sokkal nagyobb terjedelem is lehetővé tette, ami által jobban ki tudott bontakozni a szerző. A stílusa ugyanolyan közvetlen, mint amit a Winie történeteknél már megszoktam, hősnője itt is talpraesett, és egyik kalandból keveredik a másikba. A többi szereplő jól kiegészíti. A férfi karakterek is jól megírtak, talán még némiképp jobban is, mint a női karakterek, ami a Winie történeteknek is erőssége. Ami a Végtelen horizontnál annyira nem talált be nálam, az a történet, valahogy nem fogott meg annyira, mint a szerző másik sorozata. A háttérvilágnak jót tett ugyan a nagyobb terjedelem, de a cselekménynek annyira nem. Némiképp túlnyújtottnak éreztem. A másik, ami már jobban zavart azok az elgépelések, a Winie-ben is voltak, de ott elhanyagolható számban ehhez képest. Igazából ezek általában nem zavarnak, ha minimális mennyiség van belőlük, de itt a terjedelemhez képest sok volt, így nem tudtam rajta egyszerűen átsiklani. Egy korrektúrakört elbírt volna még a szöveg.

Esély

Novella arról, amikor két ember egy új esélyt kap.


Esély

Darren

Legnagyobb sajnálatára még nem találták fel a gondolatvezérelt telefont, pedig ezen a reggelen szüksége lett volna rá. Fejben ezerszer végigvette a mozdulatsort, de a karja és a teste nem akart megmozdulni.

– Na, jó, akkor csak lassan és nyugodtan, Darren – győzködte magát, miközben próbálta apránként működésre bírni az izmait. Néhány percig alig történt változás. Az ébresztő hol elhallgatott, hol egyre hangosabban szólalt meg, újra és újra. A feje megfájdult a monoton hangtól, ami növelte a frusztráltságát, de a többi ilyen ébredéshez hasonlóan most sem adta fel. A tétlenül fekvés nem az ő sportja volt. Az erőlködés eredményeként újabb pár perc után sikerült megmozdítani a lábujjait.

– Ez az! Gyerünk! Most ti jöttök! – Szuggerálni kezdte a két kezét. Először csak az első ujjperceit sikerült behajlítania, majd fokozatosan a többit is. Újabb percek elteltével sikeresen ledobta magáról takarót, utána felkönyökölt, végül ülő helyzetbe nyomta magát az ágyon. A műveletsor végére a pizsamája teljesen a testére tapadt, és úgy izzadt, mintha már túl lett volna a napi gyógytornán. Éppen kinyomta a telefonját, mikor meghallotta az ajtó felől a csengetést. Amanda megérkezett.

Volt társa a kelleténél jobban aggódott az egészségéért, így majdnem minden reggel meglátogatta, valamint előszeretettel engedte be magát mások lakásába, ami az FBI-osok esetében idült szakmai ártalomnak számított, így nem hibáztatta érte.  A betegsége súlyosbodása óta ugyanis nem nagyon mozdult ki az FBI San Franciscó-i irodájának lakószárnyából, ezért általában a nő jött hozzá.

– Darren, még mindig ágyban vagy? – robbant be Amanda a szobába, nem volt erénye a kopogás.

– Ma nem vagyok formában, Am – motyogta. – Bár azért kopoghattál volna – tette hozzá a rend kedvéért.

– Várj, segítek! – Az ágyhoz lépett, és besegítette a tolószékébe. – Boldogulsz a fürdőszobában vagy kell segítség?

– Azt hiszem, menni fog – Meg kellett mozgatnia az ujjait párszor, hogy hajtani tudja a széket, de végül sikerült elindulnia.

– Jó. Addig készítek valami reggelit.

Mire Darren végzett, barátja elkészült a reggelivel, és a szokásához híven már rohant is. Újra egyedül maradt. Ideje volt munkához látnia. Ráhalmozta a reggelit egy tálcára, és rakományt az ölében egyensúlyozva a nappali jelentős részét elfoglaló íróasztalához gurult. Félretolt pár aktát, hogy helyet csináljon a tálcának a laptop, a tablet és az asztali gép mellett, majd beindította az összes rendszert. A falra szerelt temérdek monitor életre kell. Egyeseken térfigyelő kamerák és műholdak képei jelentek meg, másokon tévéadások, közösségi oldalak. A laptopon és a tableten az FBI belső rendszereit kezdte futtatni. Evés közben átfutotta a feladatlistát, de a már folyamatban lévőkön kívül nem kapott új feladatot; a legutóbb esedékes személyi profilelemzést tegnap adta le, így nem volt sürgős elintézni valója, a meglévők meg még várhattak. Teendő híján percekig meredt maga elé, míg meg nem látta a headsetét. Ez eszébe jutatta egyik kedvenc hobbiját, és a fülest felvéve már fel is csatlakozott az egyik helyi lelki segélyvonal hálózatára, mert késztetést érzett, hogy segítsen az embereken, még ha ezt csupán szavak segítségével tehette csak meg. Várt a megfelelő alanyra. Pár szórakozó után egy Linda Smith nevű nő jelentkezett be a vonal másik végén. Hangja elmosódottan szólt, és csak úgy áradt belőle a reménytelenség. Hallatszott, hogy kora délelőtthöz képest a kelleténél többet ivott. Az elmúlás áradt felé a szavakból, melyeket a nő folyamatosan zúdított rá. Darren elhatározta, hogy valahogy segíteni fog ezen a nőn.

– Miért döntött úgy, hogy öngyilkos lesz, Linda?

– Mer’ nics má’ seki… ők halottak. – A zavaros beszédbe szipogás vegyült.

– Kik? – kérdezte Darren, hogy szóval tartsa, miközben szám alapján lenyomozta a hívót. A vonal végén közben csend honolt. – Ne hagyjon magamra, Linda. Tudja én is egyedül vagyok, mint maga – mondta az igazságnak megfelelően.

– Nem hiszek magának – jött a válasz meglepően tisztán, ami annyira nem tűnt jó jelnek, mert gyakorta tapasztalta, hogy az öngyilkosok a döntő tett előtt hirtelen határozottá válnak. Közben megtalálta, amit keresett. Az aktában az állt, hogy a nő fél éve veszítette el a férjét és a gyerekét. Autóbaleset. Azóta alkoholproblémákkal küzd, kirúgták a munkahelyéről és most alkalmi munkákból fedezi a piaszükségletét. Valamit tennie kellett.

– Elmondaná, kiket veszített el? – próbálkozott újra, de nem jött válasz, csak zokogás hallatszott. – Hahó, Linda, itt van még?

– Igen.

– Beszélne róla?

– Nem… nem tudom megtenni… én… – Csend a vonal végén.

– Linda?

– Holnap is hívhatom?

Greg úgy meghajtotta, hogy újfent meg kellett állapítania, hogy a fizikoterapeuták szadisták. Ráadásul aznap Amanda is velük edzett, és még lelkesen biztatta is. Ennek eredményeképpen annyira fáradtnak érezte magát, hogy legszívesebben visszafeküdt volna aludni. Egy dolog vette rá arra, hogy mégis munkához lásson: várta Linda hívását. Az elmúlt egy hétben minden nap beszéltek hosszabb-rövidebb ideig, és kezdte élvezni a nővel való beszélgetéseket, annak ellenére, hogy többnyire az első beszélgetésükhöz hasonlóan zajlottak, de azért néha voltak józan pillanatai is. Ma pont egy ilyen pillanatot fogott ki.

– Ahogy hallom, jobban vagy – próbált biztató hangot megütni, de a derekába nyilalló fájdalomtól gyengére sikeredett.

– Te viszont fáradtnak tűnsz – jegyezte meg Amanda. Hangját aggodalom színezte.

– Á, semmi vész, csak edzés közben meghúztam a derekamat. A barátaim erőltették rám, mert mindig csak ülök.

– Miért, mit csinálsz?

– A barátaim szerint kockamelót.

– Csak nem informatikus vagy? – Darren most először hallott lelkesedést a nő hangjában.

– Valami olyasmi. Adatelemző. Cégeknek készítünk felméréseket. Te mivel foglalkoztál azelőtt, mielőtt… – Nem akarta megint felhozni a tragédiát, így inkább félbehagyta a mondatot, de a nő nem vette fel a dolgot.

– Programozó. Több játékfejlesztő cégnél is dolgoztam. Például benne voltam az egyik South Park-játék fejlesztőcsapatában.

– Tényleg? Az utóbbi kettőt kipróbáltam, de az első jobban tetszett.

– Lefogadom, hogy Cartman mellé álltál, ugye?

– Most lebuktam.

Linda nevetése egész napra feltöltötte energiával.