Kezdésképpen
Stan Lee szavaival tudom legjobban
kifejezni, mit is kaptam a Csodák korától:
„A Csodák kora nemcsak egy képregény
címe. Sőt, közönséges képregénynek nevezni majdnem olyan, mintha egy apró
perpatvarként tekintenénk a II. világháborúra. A Csodák kora hatalmas ugrás,
mind forgatókönyvében, képi megvalósításában és nyomdain kivitelezésében – az
illusztrált irodalom fejlődésének egy vadonatúj állomása. Avagy, ha nem lennék
elég világos, elég klassznak látom.”
Stan
Lee lazán odavetett utolsó mondatához első körben annyit fűznék hozzá, hogy az
összhatás gyönyörű és zseniális. Az egyedi hangulat magával ragad, és a végéig
nem ereszt, csak pillanatokra fékez le, de e pillanatokban is ott rejlik
megannyi fontos gondolat, érzés, amiket az olvasó elraktározhat magában, vagy
éppen elmerenghet rajta még azután is, hogy becsukta a Csodák korát. Ehhez kellett ez a zseniális történet, a Busiek
cselekménye által megelevenített egyedi látásmód, és a gyönyörű festmények, melyeket
ehhez Alex
Ross
megálmodott. Ez a festményes perspektíva illett a választott szemszöghöz, az
egyszerű polgár szemszögéhez, mert általa az emberalakok már-már élethűre
sikerültek, ami nem véletlen. Az alkotó a képregény végén feleleveníti a rajzok
keletkezéstörténetét, és megemlíti, hogy sok figurához élő modellt használt
alapnak – legyen az akár csak egy mosoly, egy tekintet vagy arckifejezés – emiatt
nagyon kifejező lett a végeredmény. Ugyanakkor ahhoz a néhány nagytotálhoz is
illett ez az ábrázolásmód, mikor a szuperhősöket jeleníti meg.
A bejegyzés további része spoilert
tartalmazhat!
A Csodák kora a Marver szuperhős univerzum
négy fontos eseményét dolgozza fel egy egyszerű polgár, Phil Sheldon fotós
szemszögéből. Egészen a szuperhőskorszak hajnalától, a Fáklya megszületésétől a
mutánsok gyűlöleten és a főbb Bosszúangyalok harcain át egészen Gwen Stacy
haláláig követhetjük az események hatásait az ő szemszögén keresztül.
Megelevenedik a Fáklya és Namor ikonikus harca, Galactus támdása Föld ellen, és
ezzel kapcsolatosan az Ezüst Utazó felbukkanása, de minden fontosabb szereplő,
momentum és helyszín érintve van a kötetben. A szuperhősök ténykedése közben
azért megismerjük Sheldon belső lelkivilágát, hétköznapi problémáit, a
gondolatait a szuperhősökről, és ez az, amiben ez a minisorozat több, mint más
képregények. Bemutatja egy férfi személyes tragédiáit, családi viszonyait,
küzdelmeit és változását, főleg olyan esetekben, ha azokat az általa
„csodalényeknek” nevezett szuperhősök indukálják.
A
szuperhősökön kívül a kötet bemutatja Sheldon életének főbb állomásait is,
végigkövetjük még fiatal, feltörekvő fotósként, amikor szerelembe esik. Aztán
mikor a hősök miatt túl jelentéktelennek érzi magát, egy időre szakít a
szeretett nővel, és keresi önmagát. Ebben a korszakában nem túlságosan kedveli
őket, de aztán persze megváltozik a
véleménye, mert érzi, hogy ebben a kaotikus világba szükség van a
szuperhősökre.
Tanúja
lesz sok szép, megható, világrengető, tragikus és fájdalmas jelenetnek, melyek őt
magát is folyamatosan formálják, és amiket végül egy könyvben, a Csodák korában
örökít meg, amit a képei kísérnek. A dedikálásán elgondolkozik azon, hogy miért
is ilyen népszerű a könyve: „Tudtam, hogy az embereknek igazából nem a könyvem
kellett. Hanem egy talizmán. Össze akarták csapni a kezüket csingilingnek.
Hinni akartak, de nem tudták, hogyan kell. Visszavárták a Bosszú Angyalait.”
Mindezt azután, hogy lekezelően, ellenségesen bántak velük, azután, hogy a
hőscsapat épp értük harcol egy másik galaxisban. Ez az idézet megmutatja, hogy
milyen erős a média véleményformáló ereje, és emiatt milyen gyorsan változik az
emberek álláspontja. Milyen gyorsan ellene tudnak fordulni a
hősöknek/hírességeknek, és ez milyen sebesen változhat vissza újra szeretetté.
Itt vetődik fel a kérdés: mi is a szeretet pontosan? Ha tippelnem kéne, akkor
azt mondanám, nem az, mint amit az emberek ebben a képregényben művelnek, ez igazából
valamiféle vágyálom arra vonatkozóan, hogy mindig legyen kéznél valaki, aki
megoldja a katasztrófákat, hogy az egyszerű polgároknak ne legyen dolga ezzel.
És valahol itt a képregény tanulsága is, ami a kötet végén, a karierrje lezárásakor
maga Phil Sheldon fogalmaz meg: „Ehhez a munkához jó szem kell, és nekem már
nincs. Odalett, túl sok mindent láttam, és a körön belülre kerültem, ahonnan
minden homályos.” Közben arra kéri az asszisztensét, hogy örökítse meg a
visszavonulását, és fényképezze le őt a feleségével és egy arra járó hétköznapi
újságkihordó fiúval, vagyis lássa meg az orra előtt lévő egyszerű dolgokat is,
amit ő már elveszített azzal, hogy csak a szuperhősöket figyelte.
A
Csodák kora nem véletlenül egy korszakalkotó remekmű. Minden sora és képkockája
zseniális. A hangulata azonnal magával ragad, egyedi, emberi léptékű szemszöge
pedig közelebb hozza az olvasókhoz a szuperhősöket azzal, hogy a polgárok
oldaláról láttatja őket. A szöveghez készült festmények pedig partnerek ebben.
Ezért bátran ajánlom ezt a kötetet, főleg azon olvasóknak, akik eddig nem sok
képregényt vettek a kezükbe, mert ez megmutatja a Marvel egész szuperhős-univerzumának
eszenciáját, miközben nem az ő magasságukból, hanem az olvasó szintjéről beszél
hozzánk. Tapasztalt képregényfogyasztóknak pedig azért, mert feleleveníthet
szép emlékeket, ikonikus csatákat, ezért nem mindennapi nosztalgia.
Végezetül
ismét álljon itt pár sor Stan Lee bevezetőjéből, amit már a cikk elején is
megidéztem: „Zárásképp hadd nyilatkozzam
mindazok nevében, akik munkájának ilyen maradandó emléket állítottak a Csodák
kora oldalain: ezek a kalandok úgy
tisztelegnek a múlt előtt, hogy mellette lelkesítő jövőképet festenek fel.
Olyan valósághűsséggel közelítenek a témához, amit ritkán, de talán sohasem
láttunk még a médiumban, és ezzel teljesen új magasságokba emelik a képregény
műfaját.”
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése