"...tegyél
magasról minden következményre. Mi van, ha igazából tényleg tudsz repülni? Ha
pedig mégsem, akkor gondold el, milyen izgalmas lesz zuhanni!"
Ez
a könyvből vett idézet körülbelül tükrözi a kezdeti hozzáállásomat az ebben a
zsánerben íródott regényekhez. Mindig egy jó nagy adag fenntartással fogok bele
bármi hasonlóba. De utólag visszagondolva hallgattam az idézetben szereplő első
félmondatra, és nem törődtem a következményekkel, hanem belekezdtem az
olvasásba. Emellett az is szólt, hogy zenészek szerepelnek benne, és emiatt a
zene is nagy hangsúlyt kap, amit nagyon szeretek, így győzött a kíváncsiságom,
na meg a borító, ami ízlésesebb a félmeztelen pasis borítós könyvek
legtöbbjénél. És hiába, hogy a tartalom számít, nálam ez is szempont, továbbá a
fülszöveg sem rettentett el, amit még egy pluszpontként említenék a könyv
mellett. A másik, hogy simán újraolvasós, pedig sosem gondoltam volna, hogy
ennyire tetszeni fog, főleg, hogy a pozitív előjelek ellenére is azt hittem,
hogy nem leszünk barátok. Aztán az első pár oldalon úgy behúzott a könyv,
vagyis inkább a főszereplő, Evie stílusa volt az, ami miatt az első perctől
akkorákat nevettem olvasás közben, hogy emlékszem, párom oda-odanézett, hogy mi
bajom van. Meglepődtem, hogy mennyire elszórakoztatott ez a könyv. Habár tudni
kell a helyén kezelni, és nem túl sokat, mély tartalmat várni tőle, hanem
hagyni, hogy kikapcsoljon és magával sodorjon. Ha ez megvan, akkor az ember
tényleg úgy érzi olvasás közben, hogy szárnyal, ha viszont nem tud
elvonatkoztatni, és a való világot akarja viszont látni a könyv történéseiben,
akkor zuhanni fog és nagyot csalódni.
