500. bejegyzés - Dr. Seuss: Kalapos Macska

Elérkezett a blog az 500. bejegyzéshez, amit egy könyvértékeléssel ünneplek meg. A Kalapos Macska története pont tökéletes ehhez az őszi időhöz is.

Dr. Seusstól eddig két mesét, az A Grincset (ITT olvashatjátok a véleményem róla) és a Kalapos Macska visszatért (amiről ITT írtam) olvastam eddig. E két mese után eléggé vegyes érzések fűznek a szerző munkásságához, mert A Grincs a hirtelen lezárása miatt hagyott bennem némi hiányérzetet, viszont a Kalapos macska visszatér játékossága jó néhány vidám percet szerzett. Egészen mostanáig nem tudtam, hogy a Kalapos Macska is megvan, amíg a fiam oda nem hozta, hogy olvassuk el. Nagyon megörültem neki, mert régóta kíváncsi voltam a Kalapos Macska visszatér előzményére.

A magyar változatot ismét Szabó T. Anna tolmácsolásában olvashatjuk, a szövegei újfent ötletesek és viccesek, gördülékenyen olvashatók. Rímei remekbeszabottak, dallamossá, játékossá változtatja a szöveget, amit így öröm olvasni.

Az illusztrációk – kék, piros, fekete, fehér – színvilága tökéletesen illeszkedik a történet hangulatához. Kiváló kísérői a mesének, egyben jól egészítik ki a leírtakat. Már Dr. Seuss előző könyveiben is nagyon megtetszett ez a rajzstílus, így a képi világ ismerősként köszöntött, és még jobban megszerettem.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Lovranits Júlia Villő: Bűntény a Sas-hegyen

Nagyon szeretem Lovranits Júlia Villő mesekönyveit, mert mindig vidámságot sugároznak és finoman adagolják a maguk tanulságát, ráadásul átérezhető, átélhető módon fogalmazzák meg azt. A Bodza, a természetmentő sorozattal egy komolyabb témába fogott, a természet szeretetét próbálja átadni a gyerekeknek. A természet és az ember kapcsolata nagyon fontos téma, érdemes róla beszélni, és minél hamarabb meg kell ismertetni a természetvédelem fontosságával a gyerekeket, főleg azért, mert ők sokkal fogékonyabbak az új dolgok iránt, jobban átadható számukra az üzenet.

Erre tesz kísérletet ezzel a sorozatával, melynek nyitánya, a Bajban az öreg tölgy, amelyről EBBEN a cikkben írtam, nagyon jól sikerült. Olyannyira, hogy „ez a kötet máig a szerző legjobb műve, mert olvasás közben végig érezhető Júlia természet iránti odaadó szeretete. Csak úgy sugárzik a szövegből, így a szándék célt ér. Sőt, nem csak a gyerekek élvezhetik, és lesz számukra tanulságos a mese, hanem a felnőttek számára is értéket közvetít a nagymama pozitív, laza hozzáállásával, amit az unokája felé tanúsít. Emellett a természet szépségeire is rámutat, ami minden korosztály számára univerzális.” – ahogy az első kötetről szóló értékelésemben írtam. Ez pedig a második, Bűntény a Sas-hegyen című kötetben sincs másként. Talán annyi különbséggel, hogy ebben a részben a humor kissé háttérbe szorul az akcióval és a nyomozással szemben, és Vica nagyi is mellékszereplővé avanzsál.

 

 

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái

2018. november 25-én jött velem szembe Bleeding Bride karca (ITT olvasható), amiben az akkortájt megjelent meseregényének keletkezéséről írt. Mikor belekezdtem a karc olvasásába, azt hittem, egy átlagos beharangozó a könyvhöz, de nem így lett. Mást találtam benne. Röviden megfogalmazva a mű mögötti szívet, az érzelmeket, amitől ez a mese az, ami. Bevallom, még most, a karc újraolvasásakor is megkönnyeztem, mert ez egy sokkal tragikusabb hátteret ad a főszereplő kislány (Mira) karakterének, mint ami a könyvben olvasható.

Ilyen előzmények után elhatároztam, hogy ha lehetőségem adódik rá, beszerzem a Miss Screwy csavaros árváit, ami a múlt évi Könyvhéten meg is történt. Igaz, a közelmúltig nem vettem a kezembe, de mindig ott motoszkált a háttérben, hogy nekem ezt olvasnom kell, és végül győzött. A végére érve azt mondhatom, nem bántam meg.

Kétszer is elolvastam annyira megtetszett a részletesen kidolgozott disztópikus steampunk háttérvilág, a karakterek, akiket csak szeretni lehet, az írásmód, ami a 20. század eleji mesemondó stílust úgy használja fel, hogy közben mégis illeszkedik a mai trendekhez és igényekhez. Ezáltal a mostani gyerekekhez szól úgy, hogy közben egy régebbi kort helyez a fókuszba. Oszoli Bernadett fekete-fehér illusztrációi pedig tökéletesen illenek a kötet stílusához. Ceruzarajz-hatást keltenek, ami szintén jellemző volt a huszadik század elejére, erre jó példa a 1912-ben megjelent Nyakigláb apó képei (EBBEN a cikkemben látható néhány). Oszoli Bernadett rajzai finom vonalvezetésűek, az épületek, ruhák, emberi arcvonások aprólékosan kidolgozottak, főleg a főszereplők esetében. Néhány esetben előfordulnak erőteljesebb, durvább ceruzavonásokkal megrajzolt jelenetek is, ezek vagy kihangsúlyoznak valamit, vagy mellékszereplőket ábrázolnak.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Lovranits Júlia Villő: Bajban az öreg tölgy

A szerző nevével az 1. Aranymosás Irodalmi Válogatón (2012 elején) találkoztam, és annak már bő nyolc éve. Azóta az egyik kedvenc kortárs meseírómmá vált, mert változatos témáival és egyedi látásmódjával mindig képes a megújulásra. Eddig írt boszorkányokról, sárkányról, szuperképességű kisfiúról, tündérekről és a világainkat összekötő átjáróról. Eddig ez utóbbi, A tündérkapu titka (ITT írtam róla) ragadott magával a legjobban. Ennél a mesénél a történet pozitív életszemlélete tette rám a legnagyobb hatást. Emellett nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is képes megszólítani. Erre kitűnő bizonyíték a Macskakő (EBBEN a bejegyzésben írtam róla), ami egy felnőtteknek íródott, két fantáziavilágot felölelő, gyönyörű mesekönyv.

Ilyen előzmények után természetes volt, hogy a Bajban az öreg tölgy című legújabb mesekönyvét is elolvasom. A szerző a Szegedi Tudományegyetemen végzett biológus szakon, ökológia szakirányon. Én is körülbelül akkor jártam ugyanoda, csak Környezettudományi szakra, így személyesen is találkoztunk még az íróvá válása előtt. Tudtam róla, hogy nagyon szereti a természetet, így már nagyon vártam tőle egy természetközpontú mesét, amire a Bajban az öreg tölgy megjelenéséig kellett várnom, de megérte. A fentieken kívül számomra a legjobb ajánlólevél a hátlapon szereplő egyik mondat lett: Vérbeli mesélő, aki szerint egy budapesti lakótelepen is karnyújtásnyira rejtőznek a csodák, csak ki kell nyitnunk a szemünket, hogy meglássuk.

A bejegyzés további részében spoilerek lehetnek!

Varga Bea: Segítség, támadnak a betűk!

A szerző On Saiként megjelentetett könyvei közül eddig a Szivárgó Sötétség-sorozat már megjelent részeit (ITT, ITT, ITT és ITT írtam róluk) és az Árnymágusok első kötetét, az Álruhábant (EBBEN a cikkben írtam róla), illetve a Varga Beaként írt, íróknak szóló könyvét A siker tintáját (ITT értékeltem) olvastam. Ezek a kedvenceimmé váltak sodró lendületű, fiatalos történetükkel vagy éppen filozófiai mélységükkel, hasznos tudásanyagukkal. Szeretem olvasni az írónő műveit, mert okosan szórakoztatnak. Kíváncsi voltam, hogyan ír a gyerekek korosztályának, ezért beszereztem a Segítség, támadnak a betűk! című gyerekkönyvet, hogy megtudjam, a kicsiket is annyira elvarázsolja-e stílusával, mint minket, felnőtteket.

Az írónak alapvetően jó ötletei vannak, és ez itt sincs másként. Az iskola neve (Alfabéta Mágustanoda) és a furcsa szabályok említése rögtön az elején bevonzza az olvasót, amit csak fokoz a kezdésből kipattanó bonyodalom. Mindezt humorral és játékos stílusban adja elő a főszereplő kisfiú szemszögéből. Azonban ez az erős kezdés a történet legnagyobb problémája is, mert a későbbiekben nem tudja tartani ezt a szintet. A fogalmazással a későbbiekben sincs semmi gond, sőt, vannak poénok és aranyos, megmosolyogtató jelenetek, de a történet közben ellaposodik, a végére már-már unalomba is fullad. Ehhez nagyban hozzájárult nálam a szemszögkarakter pimaszsága, ami majd’ nyolcvan oldalon keresztül egy idő után fárasztóvá válik, nem humorossá, pedig ez lenne az írói szándék.

László Maya most is zseniális illusztrációi ugyanakkor sokat javítottak az összképen. Mindig nagyon jól eltalálja az adott könyv stílusát, ami most sincs másként. A képei nagyon illenek a könyvhöz, jól kiegészítik a szöveget, amikből kiemelkednek a képregényszerű beírások.

A bejegyzés további részében spoiler előfordulhat!

Varró Dániel: A szomjas troll

A kisfiam a nagynénjétől kapta ajándékba, de még kicsi hozzá, így felolvastam ugyan neki, de nem igazán figyelt rá. Viszont a férjemmel mindketten elolvastuk, én magam kétszer is, mert nagyon megtetszett. Varró Dánielt megelőzte a híre, már sokat hallottam róla A szomjas troll olvasása előtt is, leginkább jókat, így nagyon kíváncsi voltam, hogyan ír a szerző, tetszeni fog-e a stílusa. Nekem nagyon tetszett, a férjemnek kevésbé, a sok a közegből kilógó modern szleng miatt nem volt elragadtatva tőle. Engem ez nem különösebben zavart, más kortárs mesekönyvben is találkoztam már vele, ezért hamar túllendültem rajta.

Műfaját tekintve az első két mese verses elbeszélés, a harmadik prózai alkotás, a negyedik pedig a Kaland-Játék-Kockázat szerepjáték könyvekhez hasonlít, de ehhez nem kell dobókocka, az olvasó választhat, merre megy tovább a zárójelben lévő számok alapján. A első három történet körülbelül a könyv egyharmadát teszi ki, a negyedik pedig a többit. Mikor először belelapoztam, furcsállottam, de mikor elolvastam A leprikónok átkát, minden kétségem elszállt, mert ez a legzseniálisabb a négy történet közül. Kreatív, és edzi az emlékezetet, kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szórakozás nyújthat a kaland, a kellékek összegyűjtése.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Deme László: Zsófi és a zoknivadász

A szerző neve nem volt ismeretlen számomra, mikor a kezembe vettem Zsófi történetét, mert a második könyvét, az Orsi és a tankok című, az ’56-os forradalmat gyerekszemmel bemutató, történetét már volt szerencsém olvasni (ITT írtam róla). Ebben a meséjében olyan ötletességről tett tanúbizonyságot, hogy kedvenc íróim közé lépett elő. Ehhez még hozzátesz intelligens humora és kitűnő hangulatteremtő képessége. Ezek miatt nagy érdeklődéssel fogtam bele a Zsófi és a zoknivadászba, melynek a világában már született egy szösszenetnyi előzménytörténet a Kalandra fel! meseantológiában (amiről ITT írtam) Az univerzum egy csomó zokni címmel. Ez a kis történet annyira jó ráhangolódás volt a zoknik világára, hogy nem sokkal utána bele is kezdtem ebbe a mesekönyvbe, amellyel a 3. Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam először. Már akkor figyelemfelkeltőnek találtam az alapötletét.

Az író ebben a könyvében a mindennapokban is létező jelenségről ír – rendetlenül széthagyott ruhákról, de legfőképpen a zoknikról, amiket a gyerekek és felnőttek szanaszét hagynak –, aztán csavar egyet a dolgon azáltal, hogy belecsempészi a gyermeki fantázia mesébe illő világát. Tetszett ez a mese a mesében formula, mert ez amolyan valóságkeretet is adott a szövegnek, így olvasás közben olyan érzésem volt, hogy ebben a világban bármi megtörténhet, viszont közben azért tapinthatóan szilárd talajon is állt, és nem szakadt el teljesen a realitástól. Legfőképpen ez tetszett benne.

Az illusztrációk viszont kissé kizökkentettek. Ráduly Csaba képeivel először a Lívió és a fehér sárkány című mesekönyvben találkoztam, és ahhoz a könyvhöz nagyon nem illettek (erről EBBEN a cikkemben írtam), viszont ennél a könyvnél nem volt ilyen gond. A borító gyönyörű, a belső képek aranyosak, szépek. Itt a szöveghez képest azonban elcsúszik az ábrázolás, mert a grafikus sok esetben eltér a szövegben leírtaktól, ami nem túl szerencsés, mert végig éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért nem egyszer kibillentett.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Dr. Seuss: Kalapos macska visszatér

Dr. Seuss meséi közül eddig csak A Grincs (ITT írtam róla) került a kezembe, és már az is kellemes élményt nyújtott, mert időtálló, amit és ahogyan írt. De valahogy az a könyve mégsem tetszett igazán. Viszont a Kalapos macska visszatér esetében más a helyzet. Ötletesebb, játékosabb, és a fordítás is jobban tetszett. Ami nem véletlen, mert egyik kedvenc fordítóm, Szabó T. Anna munkája, aki mindig nagyon igényes szövegeket ad ki a kezéből. Mivel maga is költő, a stílusa illett ehhez a verses meséhez, remekül sikerültek a rímek, gördülékeny a szöveg, aminek egyenletes, dallamos a ritmusa.

Az illusztrációk – kék, piros, fehér – színvilága tökéletesen illeszkedik a történet hangulatához. Kiváló kísérői a mesének, és egyben jól ki is egészítik a leírtakat. Már A Grincsnél is nagyon tetszett ez a rajzstílus, de itt még jobban. A színek és a rajzok sokkal intenzívebbek és élénkebbek, ami a bohókásabb hangvételnek köszönhető.

A kritika további része spoilereket tartalmazhat!