Sienna Cole: Az álmok útján

A szerzőtől eddig egyetlen novellát, Az álmok küszöbén (értékelésem róla ITT olvasható) címűt olvastam, és már abban megmutatkozott, hogy nagyon jó novellista. Ez erre a történetre is igaz. Itt sem rugaszkodik el a valóságtól, hanem tovább építi, amit Az álmok küszöbén című másik kiegészítőben elkezdett.

A történet a fentebb említett novellához hasonlóan kellemes stílusban íródott, kerek egész ívet fut be, mind a cselekményt, mind az érzelmi ívet tekintve. Sőt, még azt is sikerül elérnie, hogy ne hiányoljam a Négyszáz nap nyár című regény olvasását, amihez íródott. A szerző néhány bekezdéssel képes volt felvázolni az alaphelyzetet úgy, hogy nem tűnt összecsapottnak, és átívelnie a történetet a két novella között, hogy a megértéséhez nem szükséges a regény ismerete. Ezt a jó információadagolással és a megfelelő helyeken elhintett utalásokkal éri el.

Baráth Viktória: A jófiú

A főnök nagy napja című novellát olvastam eddig az írónőtől, és nagyon megtetszett az, ahogyan ír. A stílussal itt sem volt bajom, mert ez a húsz oldalas szösszenet is olvastatta magát. A szereplők, az alapszituáció és a történet alakulása is felkeltették az érdeklődésemet, szívesen megtudnám, hogy mi lett a szereplőkkel, hogy folytatódik a történetük. Jó lett volna, ha kerek egész a történet, de sajnos nem volt így. Nagy hiányérzetet hagyott maga után, amit azért sajnálok, mert a szerző élvezhetően ír, de érzésem szerint ez a novella most nem állt össze.

Több mindennel volt problémám. Az egyikre fentebb már utaltam: hiányosnak éreztem. Pontosabban egy bevezető kedvcsinálónak, ami nincs befejezve, nem zárul le ennek a történetnek az íve, hanem félbe marad. Ezáltal nem egy rendes novella, hanem egy töredék. Értem én, hogy összekötő novella a két sorozata/világa között, de ennek ellenére is lehetett volna lezárt. Több oldalt elbírt volna a történet. Emellett az is érződött néhol, hogy kapkodott a szerző. Voltak részek, amiken átrobogott, és jobban kifejthette volna, de olyanok is, ahol túl sokat elidőzött anélkül, hogy igazán történt volna valami.

Anne L. Green: Elvakult szerető

A szerző Elfojtott indulatok című novellájának olvasása után erősen elgondolkodtam, hogy olvassak-e mást a szerzőtől. Aztán úgy voltam vele, hogy mindenkinek jár egy második esély, így elolvastam ezt az írását is. Nem voltak különösebben elvárásaim, magasak meg végképp nem, ezért kellemeset csalódtam ennek a húsz oldalnak az olvasása közben. Sokkal jobb a történet íve és a karakterek is hitelesebben lettek ábrázolva. Sok hibát kiküszöbölt a szerző, ami a fentebb említett novellájában zavart. Jól állt neki a férfi szemszög. Úgy éreztem, Alex karakterébe meglepően jól belehelyezkedett, tetszett az ő története, és a következtetés, amire jutott a novella végén.

Akivel voltak bajok, az a női karakter. Egyszerűen irritált. Érzésem szerint a szerző jobban tud férfi karaktereket írni, mint női szereplőket. Ami még zavart, az a téma sablonossága. Egyedül az mentette meg, hogy Cross egyedi bosszút választott és hogy végig szinte vibrált a karaktere.

R. Kelényi Angelika: A porfészek

A történelmi romantikusokat mostanában szerettem meg, így R. Kelényi Angelika is a látómezőmbe került. De igazán az győzött meg arról, hogy tőle is olvasnom kell, hogy az Álomgyár turnén nagyon szimpatikusnak találtam a beszélgetésen a kérdésekre adott válaszait. Így nem volt kérdés, hogy próbát teszek az írónő műveivel. Először Az ártatlan sorozat előzményére esett a választásom, és nagyon jól tettem, hogy ezzel kezdtem, mert jó bemelegítés volt a további műveihez.

Ami nagyon tetszett a novellában, a korhoz illő nyelvezet és atmoszféra, amit az írónő megteremtett. Ehhez illeszkedtek a filmszerű leírások, amikkel bemutatta a helyszíneket, amerre a főszereplő járt. A szöveg nagyon gördülékenyen olvasható könnyed stílusban íródott, kvázi a végéig letehetetlen.

Egy apróság zavart csak, hogy érződött rajta, hogy ez még csak az előkészítés a regényekre, de ettől eltekintve egy jó novella.

Carrie Cooper: Ügynökjátszma

Carrie Cooper novellájára nagyon kíváncsi voltam, mert szeretem az ügynökös történeteket, és sok jót olvastam az írónő könyveiről, ezért érdeklődve vettem a kezembe. Nem is csalódtam, sőt, ez a rövid ízelítő kedvet csinált az írónő más műveihez. Főleg a hangulata tetszett, ahogy bevezetett a Moszkvai éjszakába és egyben a főszereplő gondolataiba. Jó volt, hogy nem csak az akcióra koncentrált, hanem az ügynök motivációjára is. Kellően megmagyarázta a szerző a miérteket, jó a történet íve. Egyensúlyban van a történetben az akció és az érzelmi oldal. A rövid terjedelem ellenére megfelelően felvázolt a háttérvilág, jó a karakterábrázolás.

Két apró szépséghibája van. A végét kicsit elkapkodottnak és lezáratlannak éreztem. A másik dolog, hogy nekem nagyon hiányzott az előzmény, bár ezt tompította, hogy a novella nagyon olvastatta magát.

Borsa Brown: A maffia gyermekei

Az Álomgyár karácsonyi turnéján kapott novellák közül ez jelentette a mélypontot. Előzőleg sok negatív és pozitív véleményt is hallottam/olvastam az írónőről, ezért kíváncsian kezdtem bele ebbe a tizenhat oldalas novellába. Azt itt az elején leszögezem, hogy a negatív tábort fogom erősíteni, és a szerző rajongói nem fognak szeretni, de nem tudom szépíteni: gyatra volt a szöveg. Maga a novella ugyan tetszett volna, de a megvalósítása az sok kívánni valót hagy maga után. Irtózatosan alacsony a novella nyelvi szintje, nem publikált szerzőtől is olvastam már jobbat. Ez azért szomorú, mert egy több könyves szerző az elkövető, ami feltételezne némi gyakorlottságot az írásban, de ez az írás sajnos nem ezt tükrözi. Ismerek olyan kezdőt, aki sokkal jobban ír, ami felvett egy fontos kérdést. Habár el tudom képzelni, hogy ez az írás a szerző egy rosszabbul sikerült darabja, de ugyanakkor azt is, hogy csupán ilyen minőséget tud kiadni a kezéből. Bármelyik eset is áll fönn értetlenül állok a fölött, hogy ez a novella ilyen formában nyomtatásba került. Kérdem én, miért nem jelezte a szerzőnek a szerkesztő és a korrektor? Mert, ahogy látom, mindkettő kezén átment a szöveg. Még szerencse, hogy a szerzőtől ezzel a novellával találkoztam először, mert nem szeretek könyvet félbehagyni, és egy regénynél valószínűleg ez lett volna a helyzet.

Julia Lewis Thomson: Többek szerint

Maxim lett a Többek általból a kedvenc mellékszereplőm, így nagyon vártam, hogy olvashassam a könyvét. Kissé tartottam tőle, hogy főszereplőnek túl sok lesz, de szerencsére nem így lett, sőt, kellemes meglepetést okozott. Sikerült a szerzőnek egyensúlyban tartania a karaktert, így nem esett át a ló túloldalára vele, nem forgatta ki a jellemét, hanem még sikerült néhány réteget rápakolnia, megmutatni a karakter mélységeit. Mert az első kötetből megismert fiú sokkal többet tartogat, mint a Többek által alapján gondolná az ember. Ebben a kötetben csak még jobban megszerettem.

Elsőre ezt a könyvet teljesen másnak találtam, mint az előzőt, de ahogy haladtam előre, úgy jöttem rá, hogy annyira mégsem más. Ugyanúgy borongós részek váltakoznak a romantikus, lazább jelenetekkel, és ebben a kötetben is meghatározó érzelem volt a fájdalom és a gyász is, ami kiegészült a lángoló szerelemmel. Két könyv után arra a következtetésre jutottam, hogy a szerző nagyon jól tud hangulatot teremteni, és ezt a képességét jól ki is használja. A gördülékeny stílusa ugyanúgy megmaradt, sőt az első részhez képest még fejlődött is. Ennél a kötetnél már sehol sem éreztem kapkodást vagy megakasztó jelenetet, mint az első kötetnél. A kötetben elhelyezett horgok is sokkal jobban működnek, észrevétlenül sodorják tovább az olvasót, emiatt szinte letehetetlen a könyv.

Sienna Cole: Az álmok küszöbén

Az első mondat, ami eszembe jutott a novella végére érve: Így kell novellát írni! Végre egy történet, ami nem teljes mértékben a valóságtól elrugaszkodott, hanem életszerű, valóságos karakterekkel. Végig azt éreztem, hogy életszagú, és akár meg is történhetne úgy, ahogy van. Ami ritka, mint a fehér holló ebben a romantikus zsánerben, de itt az írónak mégis sikerült ezt az érzetet keltenie. Ezzel nálam sokat növelt az olvasmány élményen.

Minden a helyén volt, kerek ívet fut be a történet annak ellenére, hogy ez egy nagyobb regény előzménye. Rendesen lezárt, jó a történet, a karakterek, kellemes az írói stílus, jól olvastatja magát. Be kell, valljam meglepett ez az összhatás, mert a cím alapján nem vártam a történettől sokat. Ehhez képest egy kedves, jól kivitelezett novellát kaptam, aminek nagyon örültem, mert ritkán olvasok ilyen jót.

Különösen örültem annak, hogy regény bevezető novellának is tökéletes volt, de önmagában is értelmezhető külön epizódként. Első találkozásom volt Sienna Cole-lal, de nem az utolsó, mert ezek után nagyon kíváncsi vagyok a többi írására is.

Anne L. Green: Elfojtott indulatok

Sokáig úgy voltam az írónővel, hogy megláttam a nevét és görgettem is tovább. A témák, amikben ír egyáltalán nem hoztak lázba. De ha már decemberben az Álomgyár karácsonyi turnéján ajándékként hozzájutottam az ő novellájához is, így úgy voltam vele, miért ne. Veszíteni nem veszítek vele semmit, másrészt meg jelenleg ezekre a rövid novellákra van időm, így adva volt, hogy ez is sorra kerül.

Ilyen felvezetés után adva van a kérdés: Tetszett? A válasz az, hogy részben igen. Az író stílusa kellemes, jól olvastatja magát a történet, illett hozzá a választott E/1-es szemszög, és a főszereplő Maya is kedvelhető karakter a maga módján. Hogy hol romlott el a történet? Az utolsó tíz oldalon. A történet addig számomra viszonylag hihető volt, a karakterek is hozták a történet keretei között, amit szerintem hozniuk kellett. De aztán a végén számomra teljesen elvesztették a hitelességüket, átesve a ló túloldalára, ezzel kizökkentve az olvasásból. Tudom, hogy ezeknek az erotikus történeteknek nem a hitelesség a lényegük, de van egy pont, amit, ha átlép egy ilyen történet, akkor onnantól kezdve élvezhetetlen számomra. Nem jó olvasni. Sajnos, ez a novella átlépte ezt a küszöböt. Kár érte, mert az író stílusa nem rossz.

Budai Lotti: Az idegen

Budai Lotti nevével egy álomgyáras könyvrendelés során találkoztam, amikor random ezt a novellát választottam ki ajándéknak. Aztán ezen felbuzdulva elolvastam több könyvének is a fülszövegét, és úgy gondoltam, tetszeni fog nekem ez a novella. Egészen addig így is volt, amíg bele nem kezdtem az olvasásába, sőt, még részben utána is. De ahogy a végéhez közeledtem, úgy apadt a kezdeti lelkesedésem. Mostanában egész jól elvagyok a történelmi romantikusokkal, így ez a novella is érdekes volt, főleg, hogy japánban játszódott a történet. Ezzel a részével nem is volt baj, mert a történet ugyan nem volt bonyolult, de, amit elmesélt vele a szerző, az tetszett. A karakterábrázolással sem volt gond, amit kellett ilyen rövid terjedelemnél, azt megtudtam a szereplőkről. A főszereplőt pár mondattal sikerült megkedveltetnie velem a szerzőnek, ami szintén jó.

Amivel inkább gond volt, az a megvalósítás. Nyelvileg döcögött, több helyről kimaradtak névelők, nem volt gördülékeny a megfogalmazás, és a nyelvi szintjét a téma komolyságához képest alacsonynak éreztem. Nagyon vért izzadva akart japán lenni, ami legjobban azon érződött, hogy görcsösen a szövegen belül akart minden szót megmagyarázni a szerző. Ez azonban több helyen törést okozott a szövegben, megtörve a novella ívét. A lábjegyzetes megoldás a szavak magyarázatára ez esetben jobb lett volna.

Baráth Viktória: A főnök nagy napja

Már régóta terveztem, hogy olvasok Baráth Viktóriától, de eddig még nem jutottam el addig, hogy meg is valósítsam. Egészen mostanáig. A főnök nagy napja pont jókor került a kezembe, mert most pont egy ilyen rövid történetre vágytam, ami gyorsan elolvasható, és nem sokat kell rajta gondolkodni.

Amit rögtön leszűrtem az első pár oldal után, hogy a szerző kellemes, olvasmányos stílusban ír. Választékos, letisztult a megfogalmazás, biztos kézzel vezeti végig az olvasót a történeten. Ezáltal teljes ívet fut be a novella, noha függővéges, de jó a horog a végén, emellett viszonylag önállóan is érthető a novella. Megfelelő csalétek volt a történet folytatásához, legalábbis nekem felkeltette az érdeklődésemet a szerző A főnök című könyve iránt. Ha alkalmam lesz rá valamikor, bele fogok pillantani abba is.

 

Julia Lewis Thomson: Többek által

Eddig még nem olvastam az Álomgyártól, de a Többek általlal megtört a jég. Örülök, hogy először ebbe a könyvbe kezdtem bele a kiadótól, mert kellemesen csalódtam, bár ez lehet nem annyira a kiadónak, mint inkább az írónak köszönhető. Julia Lewis Thomson ugyanis kifejezetten olvasmányos stílusban ír, jól bánik a szavakkal, főleg a könyv elején tetszett a tinikre jellemző nyelvhasználat, de a második felében is jól hozta a történethez szükséges nyelvi szintet, így ezzel a részével nem volt baj. Amivel inkább azok a new adult könyvek gyerekbetegségei, amibe itt is majdnem beleesett a szerző, de szerencsére csak majdnem, mert a végére nagyrészt kikeveredett a lehetséges buktatókból, és egész jóra sikerült a lezárás, így összességében egy jó könyvet foghattam a kezemben. A karakterek közül már az első perctől megkedveltem Annát, ami a végéig kitartott. De a legnagyobb erőssége a könyvnek, Maxim karaktere lett, akinek nagyon kíváncsi vagyok a történetére, így a folytatást is biztos el fogom olvasni.