A bejegyzés spoilereket tartalmaz!
A Kiszakadtak Raana Raas könyvtetralógiájának második kötete, másfél
évvel Az ogfák vöröse után, 2008-ban jelent meg. A másfél éves szünet annyiból
nem volt túl szerencsés körülmény, hogy a történet nagyon épít az első regény
cselekményére, így még azoknak sem árt feleleveníteni a történetet a könyv
elolvasása előtt, akik olvasták az első kötetet. Azoknak, akik először a
második kötettel találkoznak, azt tanácsolom, hogy mindenképp szerezzék be az
első kötetet is, mert az már olyan összetett és sok szálon fut, hogy sokszor
még az előzmények ismeretében is nagyon oda kellett figyelni, hogy az ember
megértse a könyv eseményeit.
Míg az első kötetről
elmondható volt, hogy lefektette az alapokat, megismerhettük a Kavent és az
azon kívüli külsős világot, addig a második kötetre az áll, hogy ez a sorozat
„motorja”. Míg az első kötet leginkább egy sci-fi családregény volt, addig a
második kötetben egy politikai sci-fit kapunk az arcunkba, amiben erőteljesen
felpörögnek az események. Hat évvel járunk az első kötet vége után. A Csillag
Unió politikai és katonai vezetésének terjeszkedési tervei egyre nagyobb
feszültségeket szülnek, de a háttérben a kaveniek iránti ellenszenv is mozgatja
az eseményeket. Ennek középpontjában a kiszakadtak, a kavent elhagyók állnak,
akiknek a helyzetét szinte ellehetetleníti a Shee Martyn-féle politika, így nem
tudnak beilleszkedni a külsős világba. Viszont a Kaven nem akarja visszafogadni
őket. Az ő sorsukon keresztül rajzolódik ki a két fél – a Kaven és a külsős
világ közötti – ellentét, amely végül a háború kitöréséhez vezet.