Julia Lewis Thomson: Többek szerint

Maxim lett a Többek általból a kedvenc mellékszereplőm, így nagyon vártam, hogy olvashassam a könyvét. Kissé tartottam tőle, hogy főszereplőnek túl sok lesz, de szerencsére nem így lett, sőt, kellemes meglepetést okozott. Sikerült a szerzőnek egyensúlyban tartania a karaktert, így nem esett át a ló túloldalára vele, nem forgatta ki a jellemét, hanem még sikerült néhány réteget rápakolnia, megmutatni a karakter mélységeit. Mert az első kötetből megismert fiú sokkal többet tartogat, mint a Többek által alapján gondolná az ember. Ebben a kötetben csak még jobban megszerettem.

Elsőre ezt a könyvet teljesen másnak találtam, mint az előzőt, de ahogy haladtam előre, úgy jöttem rá, hogy annyira mégsem más. Ugyanúgy borongós részek váltakoznak a romantikus, lazább jelenetekkel, és ebben a kötetben is meghatározó érzelem volt a fájdalom és a gyász is, ami kiegészült a lángoló szerelemmel. Két könyv után arra a következtetésre jutottam, hogy a szerző nagyon jól tud hangulatot teremteni, és ezt a képességét jól ki is használja. A gördülékeny stílusa ugyanúgy megmaradt, sőt az első részhez képest még fejlődött is. Ennél a kötetnél már sehol sem éreztem kapkodást vagy megakasztó jelenetet, mint az első kötetnél. A kötetben elhelyezett horgok is sokkal jobban működnek, észrevétlenül sodorják tovább az olvasót, emiatt szinte letehetetlen a könyv.

Sienna Cole: Az álmok küszöbén

Az első mondat, ami eszembe jutott a novella végére érve: Így kell novellát írni! Végre egy történet, ami nem teljes mértékben a valóságtól elrugaszkodott, hanem életszerű, valóságos karakterekkel. Végig azt éreztem, hogy életszagú, és akár meg is történhetne úgy, ahogy van. Ami ritka, mint a fehér holló ebben a romantikus zsánerben, de itt az írónak mégis sikerült ezt az érzetet keltenie. Ezzel nálam sokat növelt az olvasmány élményen.

Minden a helyén volt, kerek ívet fut be a történet annak ellenére, hogy ez egy nagyobb regény előzménye. Rendesen lezárt, jó a történet, a karakterek, kellemes az írói stílus, jól olvastatja magát. Be kell, valljam meglepett ez az összhatás, mert a cím alapján nem vártam a történettől sokat. Ehhez képest egy kedves, jól kivitelezett novellát kaptam, aminek nagyon örültem, mert ritkán olvasok ilyen jót.

Különösen örültem annak, hogy regény bevezető novellának is tökéletes volt, de önmagában is értelmezhető külön epizódként. Első találkozásom volt Sienna Cole-lal, de nem az utolsó, mert ezek után nagyon kíváncsi vagyok a többi írására is.

Anthony Burgess: Gépnarancs

Emlékeim szerint a Mechanikus narancs volt az első Stanley Kubrick film, amit láttam, és egyben az egyik legbetegebb alkotás, amivel valaha összehozott a sors. A szereplők ruházata különösen irritált, még szerencse, hogy a könyv alapján másként képzeltem el a karakterek kinézetét. Egyébként tanulságos film volt, és a könyv sem kevésbé az.

Nem rémlett, hogy fiataloknak külön szleng nyelvet írt a szerző, így az elején nem értettem, hogy miért beszélnek úgy a szereplők, ahogy. Mikor aztán pár oldal után felfogtam, és nagyjából belejöttem, mi mit is jelent, onnantól barátok voltunk a könyvvel. Érdekes volt ez az orosz eredetű szavakból összerakott egyedi szleng. A hatása nem is maradt el, mert a könyv olvasása után napokig úgy akartam beszélni, mint ahogy a történetben a főhős.

A nyelvezet mellett az írásmód volt a másik, ami nagy hatást keltett nálam. Végig a főszereplő szemszögében vagyunk, ami miatt az ő érzelmein, gondolatain van a hangsúly. Főleg az volt érdekes, ahogy a saját tetteiről gondolkodik, hogy csak évekkel később jutott igazán arra a következtetésre, hogy rossz az, amiket fiatalabb korában tett. Szinte mindig Alex fejében vagyunk, ezért a történet disztópikus világa kissé darabosan tárult elém, ami az elején zavaró volt, de a végére egész jól kirajzolódott a háttérvilág.

Interjú Ecsédi Orsolyával

Nagyon szeretem Ecsédi Orsolya könyveit, mert humorosak, de emellett örökérvényű tanulsággal szolgálnak. A könyveinek az olvasása közben több kérdés is felmerült bennem, amik addig gyűltek, hogy egy interjúnyi lett belőlük. Nagy öröm volt számomra, hogy a szerző igent mondott a megkeresésemre, így a válaszokat ti is olvashatjátok.

A szerzőről:

Ecsédi Orsolya ír, költ. Budapesten él. Az első negyven évben olvasott, aztán írásra váltott. Versei, meséi antológiákban és folyóiratokban jelentek meg. 2017-ben megjelent a Cirrus a Tűzfalon, 2018-ban a Banyavész című ifjúsági regénye. A 2018-as Álljon meg egy novellára! pályázaton első helyezést ért el.