Összekapcsolódó világok - Erika Johansen: The Invasion of the Tearling (The Queen of the Tearling 2.)

Egy sorozat folytatásokról sosem könnyű írni, így nem csoda, hogy eddig halogattam ezt az értékelést. Holott a könyv egyáltalán nem volt kínszenvedés, sőt, sok szempontból jobb, mint az elődje, de ennek ellenére sem tudtam eddig rávenni magam arra, hogy írjak róla. Egyrészt időhiány, másrészt ülepednie kellett, ami nem vált hátrányára, így nem foghatom rá, hogy hirtelen felindulásból éreztem jobbnak, mint az első könyvet.

De mitől jobb ez a rész?

Az első, ami szembetűnt nekem, hogy míg az első rész a világalapozásával volt elfoglalva, bemutatta a főbb viszonyokat, helyeket, szereplőket, konfliktusokat, rejtélyeket, addig a második rész elmélyíti azt, jobban belelátunk Tear és Mortmesne múltjába, abba, hogy Kelsea és a Vörös Királynő miért az aki, miből gyökerezik a két ország ellentéte, a Vörös királynő Tear iránti gyűlölete. Néhány rejtélyjel, főleg Kelsea apjának kilétével, kapcsolatban is kiderülnek plusz információk, ahogy néhány szereplő múltjáról is. Elkezdte a szálak továbbépítését, de néhányat el is varr, hogy ne a befejező kötetre maradjon. Jól építkezik tovább a saját világában a szerző.

A királynővé válás nem könnyű dolog - Erika Johansen: Tear királynője (Tear királynője 1.)

Érdekes egyveleg lett ez a könyv: valahol egy alternatív történelemi síkon a jelenben vagy a nem túl távoli jövőben játszódó történet (sci-fi, nálam legalábbis súrolta az Átkelés miatt), de elsősorban fantasy, ami nyomokban ifjúsági elemeket is tartalmaz, de alapvetően nem az, csak némileg. Miért mondom ezt? Azért, mert ez a könyv keményebb annál, minthogy rásüssük az ifjúsági fantasy címként, másrészt viszont néhol küszködik a YA fantasykra jellemző, a női főszereplő részéről jelentkező indokolatlan epekedéssel a titokzatos mellék férfi karakter (Kísértet) iránt. De szerencsére ennyiben ki is merül a YA-sága hála az Istennek, mert egyébként minden benne van, ami nekem felnőtt fejjel tetszik egy fantasyban. Ezért kezdtem azzal, hogy az írónő egy elég érdekes elegyet alkotott, melynek alkotóelemeit majdnem tökéletesen gyúrta össze.

Ami a legjobb a könyvben az a világépítés. Fokozatosan tárja elénk a háttérvilágot, ami a legérdekesebb dolog a műben. Az Átkelés. A kapott információk alapján egy modern társadalom hajókra száll és elindul egy új kontinens felé, magával víve az összes technikai vívmányát, ami az út során odavész, így visszasüllyednek egy középkor közeli állapotba és ott próbálnak boldogulni. Már rögtön ez az alapfelállás nagyon megfogott, és egyre jobban kezdett érdekelni, milyen lehetett a világ az Átkelés előtt. Itt jönnek be a könyvek. Annyi könyvre, fantasy regényre, stb-re van utalás, amit Kelsea olvasott, hogy a végén feladtam a számolást, de minden ilyen jelenetnél mosolyogtam egy sort. Nagyon jól lehetett ezekből következtetéseket levonni arról, hogy mi maradt meg az Átkelés előttről, és mi nem, illetve jól elrejthette így az írónő a más könyvekre tett utalásait, mert része volt a cselekménynek. Az Átkelés utáni világ helyzetének felvázolása is tetszett Tear-rel és Mortmesne-vel a központban. Jól bemutatta Johansen a két ország közötti különbségeket, de az is tetszett, hogy Mortmesne mellett, amit szinte teljesen gonosznak, romlottnak mutatott be, bemutatta Tear árnyoldalát is.